2007. október 30. |
Ile de France
(A „francia sziget”)
Kiegészítés Ronald Templeton Az
arany rejtélye (A templomosok küldetése és bukása) című írásához
Ronald
Templeton a templomosokról szóló cikkében említést tesz arról, hogy a templomos
rend utolsó nagymesterének, Jakob von [illetve Jacques de] Molay-nek a
kivégzésére az Ile de France-on került sor [1314. március 18-án]. A franciák
azonban az egész Párizs környéki területet ’Ile de France’-nak [’francia
sziget’-nek] nevezik. Mivel némileg utánajártam ennek a dolognak, így beszámolhatok
az eredményről.
A
templomosok idejében Párizsban három sziget volt a Szajnán, nem pedig
kettő, mint most. A kivégzést az Ile aux Juifs nevű kis szigeten [a ’zsidók
szigeté’-n] hajtották végre, ami akkoriban a legnyugatabbra feküdt a három
sziget közül. Amikor 1584 körül megépítették azt a hidat, amit ma ’Pont Neuf’-nek
hívnak, akkor feltöltötték az Ile aux Juifs és a mellette lévő sziget, az Ile
de la Cité közti
hézagot.
Ezzel
összefüggésben szeretnék megemlíteni egy érdekességet, ami a téma iránt
érdeklődők számára további tanulságokkal szolgálhat. Rudolf Steiner a templomosokról
szóló (Templeton által is idézett) előadásaiban beszél arról, hogy Goethét a
szép Liliomról és a zöld kígyóról szóló Meséjének megírásakor a
templomosok inspirálták. [Lásd a Kozmikus történelem és emberi történelem
című hétkötetes ciklus (GA 170-174b) Az emberiség belső fejlődésének impulzusai. Goethe és a 19.
század válsága címmel megjelent második kötetének 1916. szeptember 25-ei
előadását: Régi kulturális impulzusok átszellemítése Goethénél. A
templomosok kozmikus bölcsessége (GA 171).] Goethe Meséje annak a hét részből álló keretes elbeszélésfüzérnek az utolsó, hetedik része, amely Német
kivándorlók [a kelet felé előrenyomuló francia csapatok elől menekülő
Rajna-vidéki nemesek] társalkodásai címmel 1795-ben jelent meg. A
sorozat harmadik darabja a párizsi pestisjárvány idején (1350 körül) játszódik egy
„kis hídnál”, éppen azon a helyen, ahol később a Pont Neuf-öt építették.
Véletlen? Vagy inspiráció?
Ronald
Templeton cikke a Das Goetheanum 2007/41. számában (2007. október 12-én,
péntek 13-a 700. évfordulójának előestjén) látott napvilágot; Bernhard Steiner
kiegészítése pedig a Das Goetheanum 2007/43. számában jelent meg (2007.
október 26-án). Fordította: Korcsog Balázs
A templomos rend feloszlatása
|
Utolsó frissítés ( 2011. július 03. )
|
|
2007. október 22. |
A népszellem alászállt
Az akkori események kortörténeti
és spirituális aspektusait kell megvizsgálnunk. Az 1956-os forradalom a szabadság
jeladása volt, egy olyan történelmi esemény, amelyet igen erőteljesen lehetett
érzékelni: a „numen adest” (az isteni erő közreműködését, az istenség
megjelenését), egy isteni akarat és útmutatás jelenlétét lehetett érezni azokban
a napokban. És nem csupán önmagunkban, hanem a környezetünkben, sőt az egész
országban. Ez a néhány nap (a szó spirituális értelmében is) jelentős szellemi
élmény volt sokak számára. 1956 (éppen 33 évvel 1989 előtt) a történelem
egy kiemelkedő pillanata volt: a népfelkelés és a forradalom napjai tiszták és
átszellemültek, inspiráltak voltak, a szellem jelenléte szinte kitapintható
volt. 1956 egy fontos szellemi történés, egy jelentős spirituális esemény volt:
a géniusz alászállt, a népszellem leereszkedett, és ott volt az utcán az
emberekkel. Ez még az emberek viselkedésében is megfigyelhető volt: a külvárosokból
beözönlő munkástömegek nem fosztották ki az ékszerboltokat, pedig a kirakatok
be voltak törve; az utcán nyitott dobozokban pénzt gyűjtöttek a sebesültek családjainak,
és senki sem lopta el a pénzt. Az isteni boldogság, az üdvözültség érzése
úszott a levegőben; a derű, a nagylelkűség és a humor uralkodott. És aztán jött
az összeomlás: a szovjet-orosz támadással egy csapásra eltűnt ez a szellemiség, és akkor a boltokat is rögtön kifosztották.
Kivonat Vekerdy Tamás és Darvas
János beszélgetéséből 1956 ötvenedik évfordulóján. Megjelent a Das
Goetheanum 2006/43. számában (2006. október 20.). Összeállította és fordította:
Korcsog Balázs
|
Utolsó frissítés ( 2007. november 19. )
|
|
2007. október 15. |
700 évvel ezelőtt, 1307. október
13-án, egy pénteki napon, a francia templomosok letartóztatásával vette kezdetét a templomos
lovagrend felszámolása, Szép Fülöp francia király és V. Kelemen pápa parancsára (innen ered péntek 13-a legendája).
Ezzel nem pusztán a lovagrendek egyike, méghozzá az egyik legbefolyásosabb és
leghatalmasabb lovagrend tűnt el a föld színéről, hanem egy jelentős keresztény
impulzus is.
Ez a templomos impulzus azonban - amint azt Szergej O.
Prokofjev Szembesülés a Gonosszal és
legyőzése a szellemtudományban. A Jó Alapköve című tanulmányában leírja - a manicheus impulzussal, a Grál-impulzussal és a rózsakeresztes impulzussal együtt tovább
él és megújult, korszerű formában jelenik meg az új misztériumokban, a modern,
michaeli szellemtudományban: „Az új misztériumokban tehát a Jó négy áramlatának szintézisét és
továbbfejlődését láthatjuk: a rózsakeresztes, a manicheus, a Grál- és a
templomos irányzatét. De az új misztériumokban ezek az áramlatok nem a régi
formájukban, hanem új, a michaeli korszellemnek megfelelő, megújult formában
jelennek meg.”
„A templomosok - a
Szent Grál középkori küldötteinek - impulzusa is beleáramlott az új misztériumokba. Mert a
templomos áramlat legbelső lényegének újjáéledésével találkozunk az
antropozófiából kiinduló hármas tagozódású szociális organizmusban, mely a
tudati lélek korának megfelelően egy olyan új szociális struktúra
megteremtésére törekszik, amely megfelel a Krisztus-impulzus jelenlegi
működésének.”
„Az új misztériumok tehát:
- a modern keresztény
beavatási út: a rózsakeresztes áramlat megújulása;
- Krisztus és a Golgotai
Misztérium megismerése: a Grál-áramlat megújulása;
- a Gonosz megértése és
legyőzése: a manicheus impulzus megújulása; és
- a szociális organizmus
hármas tagozódása: a templomos impulzus megújulása.”
A három nagy lovagrend. A templomos lovagok (krisztusi, rózsakeresztes) helyzete a két "fekete-fehér rend", a johanniták és a német lovagrend között - a lovagok köpenyének és a rajta lévő keresztnek a színe alapján. Más szempontból a johanniták és a templomosok szembenállását a vörös alapon fehér (máltai), illetve a fehér alapon vörös (templomos) kereszt ellentéte is jelképezi.
A Das Goetheanum 2007/41. száma egy összeállítással emlékezik meg
erről a történelmi és szellemi szempontból is jelentős eseményről (2007.
október 12.).
aktuális: a templomosok rehabilitálása?
|
Utolsó frissítés ( 2011. november 24. )
|
|
2007. október 11. |
A korszellem szolgálatában
Claus Schenk von Stauffenberg (1907-1944)
Helmuth James von Moltke (1907-1945)
Helmuth von Moltkét kettőt is számon tart a történelem: az idősebbet és az ifjabbat (bár utóbbi nem fia, hanem unokaöccse volt az előbbinek): mindketten a német hadsereg vezérkari főnökei voltak. Az idősebb Moltke tábornok (1800-1891) vezette győzelemre a porosz csapatokat az egységes (porosz vezetésű) német nemzetállam létrejötte szempontjából sorsdöntő 1866-os porosz-osztrák és az 1870-71-es porosz-francia háborúban: ő volt a königgrätzi és a sedani csata győztese. Voltaképpen azt mondhatjuk, hogy a Második Birodalmat Bismarck politikai és az idősebb Moltke hadvezéri zsenialitásának összefogásával hozták létre I. Vilmos porosz király, majd német császár uralkodása alatt. Az ifjabb Moltke (1848-1916) pedig az
első világháborút megelőző években, illetve a háború legelején volt a
német vezérkar főnöke, ugyanakkor a hadvezetésen belül ő volt
Hindenburg és Ludendorff egyik fő ellenfele. Bár a Porosz Birodalom és
az egységes német nemzetállam létrejötte szempontjából az idősebbiket szokták a „nagy” Moltkének tekinteni, de Rudolf Steiner szellemtudományos kutatásaiból tudjuk, hogy unokaöccse, a „kis” Moltke is világtörténelmi jelentőségű személyiség volt. (Ezzel kapcsolatban lásd Szergej O. Prokofjev Az ellenerők beavatkozása Közép-Európa szellemtörténeti fejlődésébe. A német nemzetállam születése: a Második Birodalom című tanulmányát és a hozzá írt jegyzeteket.)
A Moltke család szellemi pozícióját és irányultságát jelzi, hogy egy harmadik Helmuth von Moltkéról is tudunk (1907-1945), aki az 1944-es Stauffenberg-féle Hitler elleni összeesküvésben és merényletben játszott szerepet (az összeesküvők egyik csoportja, az ún. Kreisaui Kör Moltke birtokáról kapta a nevét). Christoph Göbel cikke erről a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szól, aki Stauffenberghez hasonlóan éppen száz esztendővel ezelőtt, 1907-ben született.
Mint ismeretes, a Hitler elleni merénylet és puccskísérlet (a Wagner ihlette „Walkür-akció”) nem érte el a célját, Hitler könnyebb sérülésekkel megúszta a robbantást. Stauffenberget és társait azonnal elfogták, kegyetlen kínzásoknak vetették alá és kivégezték (a tortúrát Hitler parancsára filmre is vették). A többi összeesküvőt - és a merénylettel kapcsolatba hozott személyeket, összesen mintegy hétezer (!) embert - később fogták el, sokukat (köztük Moltkét is) „népbírósági” tárgyalás után felakasztották. (A négy-, öt-, hat-, hétezrek és a kultúrkorszakok közötti összefüggéssel kapcsolatban lásd Emil Bocknak az Újszövetségről és az evangéliumokról szóló elmélkedéseit.)
Stauffenberg kivégzés előtti utolsó szavai („Éljen a Szent Németország!”) nem az Első, Második és Harmadik Birodalom - Karl Heyer antropozófus történész kifejezésével - pszeudo-Németországára vonatkoznak, hanem a német nép szellemi-kulturális birodalmára, a Michaelhez mindig hű német népszellem és a goethei szellemiség igazi Németországára utalnak.
Helmuth James von Moltke gróf olyan ember volt, aki magasrendű szellemi célok iránt érzett elkötelezettséget, és aki messzire tekintő módon hagyta, hogy egész munkásságát és minden igyekezetét következetesen ezek a célok határozzák meg. 1944. október 24-én, fogsága idején írta le a következő mondatot: „Úgy jártam a földön, mint egy csendes magvető, de éppen ezt nem akarják. A mag azonban, amit elvetettem, nem pusztul el, hanem egy szép napon majd gyümölcsöt hoz, anélkül, hogy bárki is tudná, hogy honnan származik a mag, s hogy ki volt az, aki elvetette.”
Helmuth James von Moltke gróf 1907-ben született a kreisaui kastélyban, Alsó-Sziléziában (a mai Lengyelország területén). A német hadsereg főparancsnokságának nemzetközi és hadijogi szakértője volt egészen addig, amíg 1944-ben a Gestapo (a náci német állam titkosrendőrsége) le nem tartóztatta. Christoph Göbel Moltkéról szóló cikkében egy olyan „michaelitára” emlékezik, akinek gondolkodása és bátorsága ma is példamutató lehet a számunkra, s ebből a jelenlegi helyzetben is erőt meríthetünk.
H. J. von Moltke a náci népbíróságon (1945) Christoph Göbelnek a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szóló írása a Das Goetheanum 2007/40. számában jelent meg (2007. október 5.). A bevezetőt írta és a részleteket fordította: Korcsog Balázs
|
Utolsó frissítés ( 2016. december 18. )
|
|
2007. október 05. |
"Az Alekszej Popogrebszkij és
Borisz Hlebnyikov író-rendezőpáros Koktyebel című filmje nem csavaros
történetével hat, hanem gondosan komponált, hosszan kitartott, statikus
beállításaival és az orosz táj átszellemítő erejű fényképezésével. Lassú
folyású road movie-jukban egy apa és tíz év körüli fia vándorol Moszkvából az
egykori szovjet üdülővárosba, a Krímbéli Koktyebelbe. Utaznak tehervonaton
potyautasként, gyalog és stoppal, amikor pedig elfogy a pénzük, alkalmi munkát
vállalnak. Egymással alig beszélgetnek, a köztük feszülő csend feldolgozatlan
múltbéli tragédiát sejtet. Lassan, elejtett szavakból, az út során megismert
idegenek kérdéseire adott válaszokból derül csak ki, hogy a férfi felesége
meghalt, ő elvesztette mérnöki állását, és most fiával a Koktyebelben élő
nővéréhez tartanak. A cél és az ok
homályos, az apa számára az utazás pusztán menekülés, nem is vágyik talán a
megérkezésre, a fiú viszont Koktyebelre afféle misztikus ígéret földjeként
tekint. Az elvágyódás motívumát tucatnyi, repüléssel kapcsolatos szimbólum
erősíti: a fiút megszállottan érdeklik a madarak, apját a hernyó-pillangó-átváltozásról
faggatja, és ha behunyja a szemét, képes felülről látni a tájat."
A Krím-félsziget
Baski Sándor Régi táj, új
ecsettel című (új orosz filmekről szóló) írása a Filmvilág 2007.
októberi számában jelent meg. A Koktyebel című film október 14-én és 15-én
látható a Russia Rulez orosz filmfesztivál keretében, a Toldi és
a Cirko-Gejzír moziban.
A Fekete-tengerrel kapcsolatban lásd Georg Kavtaradze A jövő kulturális térsége (A Fekete-tenger és a Fehér-tenger mint a kelet-európai térség két pólusának szimptomatológiája) című előadásának szövegét a Szabad Gondolat 2005. júniusi számában (illetve ehhez kapcsolódó anyagokat a folyóirat 2005. márciusi és szeptemberi számában).
|
Utolsó frissítés ( 2007. október 16. )
|
|
|