NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
Goethe és a templomosok Nyomtatás E-mail
2007. október 30.

Ile de France

(A „francia sziget”)

 

Kiegészítés Ronald Templeton Az arany rejtélye (A templomosok küldetése és bukása) című írásához

 

Ronald Templeton a templomosokról szóló cikkében említést tesz arról, hogy a templomos rend utolsó nagymesterének, Jakob von [illetve Jacques de] Molay-nek a kivégzésére az Ile de France-on került sor [1314. március 18-án]. A franciák azonban az egész Párizs környéki területet ’Ile de France’-nak [’francia sziget’-nek] nevezik. Mivel némileg utánajártam ennek a dolognak, így beszámolhatok az eredményről.

A templomosok idejében Párizsban három sziget volt a Szajnán, nem pedig kettő, mint most. A kivégzést az Ile aux Juifs nevű kis szigeten [a ’zsidók szigeté’-n] hajtották végre, ami akkoriban a legnyugatabbra feküdt a három sziget közül. Amikor 1584 körül megépítették azt a hidat, amit ma ’Pont Neuf’-nek hívnak, akkor feltöltötték az Ile aux Juifs és a mellette lévő sziget, az Ile de la Cité közti hézagot.

Ezzel összefüggésben szeretnék megemlíteni egy érdekességet, ami a téma iránt érdeklődők számára további tanulságokkal szolgálhat. Rudolf Steiner a templomosokról szóló (Templeton által is idézett) előadásaiban beszél arról, hogy Goethét a szép Liliomról és a zöld kígyóról szóló Meséjének megírásakor a templomosok inspirálták. [Lásd a Kozmikus történelem és emberi történelem című hétkötetes ciklus (GA 170-174b) Az emberiség belső fejlődésének impulzusai. Goethe és a 19. század válsága címmel megjelent második kötetének 1916. szeptember 25-ei előadását: Régi kulturális impulzusok átszellemítése Goethénél. A templomosok kozmikus bölcsessége (GA 171).] Goethe Meséje annak a hét részből álló keretes elbeszélésfüzérnek az utolsó, hetedik része, amely Német kivándorlók [a kelet felé előrenyomuló francia csapatok elől menekülő Rajna-vidéki nemesek] társalkodásai címmel 1795-ben jelent meg. A sorozat harmadik darabja a párizsi pestisjárvány idején (1350 körül) játszódik egy „kis hídnál”, éppen azon a helyen, ahol később a Pont Neuf-öt építették. Véletlen? Vagy inspiráció?


Ronald Templeton cikke a Das Goetheanum 2007/41. számában (2007. október 12-én, péntek 13-a 700. évfordulójának előestjén) látott napvilágot; Bernhard Steiner kiegészítése pedig a Das Goetheanum 2007/43. számában jelent meg (2007. október 26-án). Fordította: Korcsog Balázs

A templomos rend feloszlatása

Utolsó frissítés ( 2011. július 03. )
 
1956. október 23. - november 4. Nyomtatás E-mail
2007. október 22.

A népszellem alászállt

Az akkori események kortörténeti és spirituális aspektusait kell megvizsgálnunk. Az 1956-os forradalom a szabadság jeladása volt, egy olyan történelmi esemény, amelyet igen erőteljesen lehetett érzékelni: a „numen adest” (az isteni erő közreműködését, az istenség megjelenését), egy isteni akarat és útmutatás jelenlétét lehetett érezni azokban a napokban. És nem csupán önmagunkban, hanem a környezetünkben, sőt az egész országban. Ez a néhány nap (a szó spirituális értelmében is) jelentős szellemi élmény volt sokak számára. 1956 (éppen 33 évvel 1989 előtt) a történelem egy kiemelkedő pillanata volt: a népfelkelés és a forradalom napjai tiszták és átszellemültek, inspiráltak voltak, a szellem jelenléte szinte kitapintható volt. 1956 egy fontos szellemi történés, egy jelentős spirituális esemény volt: a géniusz alászállt, a népszellem leereszkedett, és ott volt az utcán az emberekkel. Ez még az emberek viselkedésében is megfigyelhető volt: a külvárosokból beözönlő munkástömegek nem fosztották ki az ékszerboltokat, pedig a kirakatok be voltak törve; az utcán nyitott dobozokban pénzt gyűjtöttek a sebesültek családjainak, és senki sem lopta el a pénzt. Az isteni boldogság, az üdvözültség érzése úszott a levegőben; a derű, a nagylelkűség és a humor uralkodott. És aztán jött az összeomlás: a szovjet-orosz támadással egy csapásra eltűnt ez a szellemiség, és akkor a boltokat is rögtön kifosztották.

Kivonat Vekerdy Tamás és Darvas János beszélgetéséből 1956 ötvenedik évfordulóján. Megjelent a Das Goetheanum 2006/43. számában (2006. október 20.). Összeállította és fordította: Korcsog Balázs

Utolsó frissítés ( 2007. november 19. )
 
A templomos rend feloszlatása Nyomtatás E-mail
2007. október 15.

700 évvel ezelőtt, 1307. október 13-án, egy pénteki napon, a francia templomosok letartóztatásával vette kezdetét a templomos lovagrend felszámolása, Szép Fülöp francia király és V. Kelemen pápa parancsára (innen ered péntek 13-a legendája). Ezzel nem pusztán a lovagrendek egyike, méghozzá az egyik legbefolyásosabb és leghatalmasabb lovagrend tűnt el a föld színéről, hanem egy jelentős keresztény impulzus is.

Ez a templomos impulzus azonban - amint azt Szergej O. Prokofjev Szembesülés a Gonosszal és legyőzése a szellemtudományban. A Jó Alapköve című tanulmányában leírja - a manicheus impulzussal, a Grál-impulzussal és a rózsakeresztes impulzussal együtt tovább él és megújult, korszerű formában jelenik meg az új misztériumokban, a modern, michaeli szellemtudományban: „Az új misztériumokban tehát a Jó négy áramlatának szintézisét és továbbfejlődését láthatjuk: a rózsakeresztes, a manicheus, a Grál- és a templomos irányzatét. De az új misztériumokban ezek az áramlatok nem a régi formájukban, hanem új, a michaeli korszellemnek megfelelő, megújult formában jelennek meg.”

„A templomosok - a Szent Grál középkori küldötteinek - impulzusa is beleáramlott az új misztériumokba. Mert a templomos áramlat legbelső lényegének újjáéledésével találkozunk az antropozófiából kiinduló hármas tagozódású szociális organizmusban, mely a tudati lélek korának megfelelően egy olyan új szociális struktúra megteremtésére törekszik, amely megfelel a Krisztus-impulzus jelenlegi működésének.”

„Az új misztériumok tehát:

- a modern keresztény beavatási út: a rózsakeresztes áramlat megújulása;

- Krisztus és a Golgotai Misztérium megismerése: a Grál-áramlat megújulása;

- a Gonosz megértése és legyőzése: a manicheus impulzus megújulása; és

- a szociális organizmus hármas tagozódása: a templomos impulzus megújulása.” 

Image

A három nagy lovagrend. A templomos lovagok (krisztusi, rózsakeresztes) helyzete a két "fekete-fehér rend", a johanniták és a német lovagrend között - a lovagok köpenyének és a rajta lévő keresztnek a színe alapján. Más szempontból a johanniták és a templomosok szembenállását a vörös alapon fehér (máltai), illetve a fehér alapon vörös (templomos) kereszt ellentéte is jelképezi.

A Das Goetheanum 2007/41. száma egy összeállítással emlékezik meg erről a történelmi és szellemi szempontból is jelentős eseményről (2007. október 12.).

aktuális: a templomosok rehabilitálása?

Utolsó frissítés ( 2011. november 24. )
 
Moltke és Stauffenberg Nyomtatás E-mail
2007. október 11.

A korszellem szolgálatában

Claus Schenk von Stauffenberg (1907-1944)

Helmuth James von Moltke (1907-1945)

Helmuth von Moltkét kettőt is számon tart a történelem: az idősebbet és az ifjabbat (bár utóbbi nem fia, hanem unokaöccse volt az előbbinek): mindketten a német hadsereg vezérkari főnökei voltak. Az idősebb Moltke tábornok (1800-1891) vezette győzelemre a porosz csapatokat az egységes (porosz vezetésű) német nemzetállam létrejötte szempontjából sorsdöntő 1866-os porosz-osztrák és az 1870-71-es porosz-francia háborúban: ő volt a königgrätzi és a sedani csata győztese. Voltaképpen azt mondhatjuk, hogy a Második Birodalmat Bismarck politikai és az idősebb Moltke hadvezéri zsenialitásának összefogásával hozták létre I. Vilmos porosz király, majd német császár uralkodása alatt. Az ifjabb Moltke (1848-1916) pedig az első világháborút megelőző években, illetve a háború legelején volt a német vezérkar főnöke, ugyanakkor a hadvezetésen belül ő volt Hindenburg és Ludendorff egyik fő ellenfele. Bár a Porosz Birodalom és az egységes német nemzetállam létrejötte szempontjából az idősebbiket szokták a „nagy” Moltkének tekinteni, de Rudolf Steiner szellemtudományos kutatásaiból tudjuk, hogy unokaöccse, a „kis” Moltke is világtörténelmi jelentőségű személyiség volt. (Ezzel kapcsolatban lásd Szergej O. Prokofjev Az ellenerők beavatkozása Közép-Európa szellemtörténeti fejlődésébe. A német nemzetállam születése: a Második Birodalom című tanulmányát és a hozzá írt jegyzeteket.)

A Moltke család szellemi pozícióját és irányultságát jelzi, hogy egy harmadik Helmuth von Moltkéról is tudunk (1907-1945), aki az 1944-es Stauffenberg-féle Hitler elleni összeesküvésben és merényletben játszott szerepet (az összeesküvők egyik csoportja, az ún. Kreisaui Kör Moltke birtokáról kapta a nevét). Christoph Göbel cikke erről a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szól, aki Stauffenberghez hasonlóan éppen száz esztendővel ezelőtt, 1907-ben született.

Mint ismeretes, a Hitler elleni merénylet és puccskísérlet (a Wagner ihlette „Walkür-akció”) nem érte el a célját, Hitler könnyebb sérülésekkel megúszta a robbantást. Stauffenberget és társait azonnal elfogták, kegyetlen kínzásoknak vetették alá és kivégezték (a tortúrát Hitler parancsára filmre is vették). A többi összeesküvőt - és a merénylettel kapcsolatba hozott személyeket, összesen mintegy hétezer (!) embert - később fogták el, sokukat (köztük Moltkét is) „népbírósági” tárgyalás után felakasztották. (A négy-, öt-, hat-, hétezrek és a kultúrkorszakok közötti összefüggéssel kapcsolatban lásd Emil Bocknak az Újszövetségről és az evangéliumokról szóló elmélkedéseit.)

Stauffenberg kivégzés előtti utolsó szavai („Éljen a Szent Németország!”) nem az Első, Második és Harmadik Birodalom - Karl Heyer antropozófus történész kifejezésével - pszeudo-Németországára vonatkoznak, hanem a német nép szellemi-kulturális birodalmára, a Michaelhez mindig hű német népszellem és a goethei szellemiség igazi Németországára utalnak.

Helmuth James von Moltke gróf olyan ember volt, aki magasrendű szellemi célok iránt érzett elkötelezettséget, és aki messzire tekintő módon hagyta, hogy egész munkásságát és minden igyekezetét következetesen ezek a célok határozzák meg. 1944. október 24-én, fogsága idején írta le a következő mondatot: „Úgy jártam a földön, mint egy csendes magvető, de éppen ezt nem akarják. A mag azonban, amit elvetettem, nem pusztul el, hanem egy szép napon majd gyümölcsöt hoz, anélkül, hogy bárki is tudná, hogy honnan származik a mag, s hogy ki volt az, aki elvetette.”

Helmuth James von Moltke gróf 1907-ben született a kreisaui kastélyban, Alsó-Sziléziában (a mai Lengyelország területén). A német hadsereg főparancsnokságának nemzetközi és hadijogi szakértője volt egészen addig, amíg 1944-ben a Gestapo (a náci német állam titkosrendőrsége) le nem tartóztatta. Christoph Göbel Moltkéról szóló cikkében egy olyan „michaelitára” emlékezik, akinek gondolkodása és bátorsága ma is példamutató lehet a számunkra, s ebből a jelenlegi helyzetben is erőt meríthetünk.
 
Image
H. J. von Moltke a náci népbíróságon (1945)
Christoph Göbelnek a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szóló írása a Das Goetheanum
2007/40. számában jelent meg (2007. október 5.). A bevezetőt írta és a részleteket fordította: Korcsog Balázs

 

 

 

 

Utolsó frissítés ( 2016. december 18. )
 
Koktyebel Nyomtatás E-mail
2007. október 05.

"Az Alekszej Popogrebszkij és Borisz Hlebnyikov író-rendezőpáros Koktyebel című filmje nem csavaros történetével hat, hanem gondosan komponált, hosszan kitartott, statikus beállításaival és az orosz táj átszellemítő erejű fényképezésével. Lassú folyású road movie-jukban egy apa és tíz év körüli fia vándorol Moszkvából az egykori szovjet üdülővárosba, a Krímbéli Koktyebelbe. Utaznak tehervonaton potyautasként, gyalog és stoppal, amikor pedig elfogy a pénzük, alkalmi munkát vállalnak. Egymással alig beszélgetnek, a köztük feszülő csend feldolgozatlan múltbéli tragédiát sejtet. Lassan, elejtett szavakból, az út során megismert idegenek kérdéseire adott válaszokból derül csak ki, hogy a férfi felesége meghalt, ő elvesztette mérnöki állását, és most fiával a Koktyebelben élő nővéréhez tartanak.  A cél és az ok homályos, az apa számára az utazás pusztán menekülés, nem is vágyik talán a megérkezésre, a fiú viszont Koktyebelre afféle misztikus ígéret földjeként tekint. Az elvágyódás motívumát tucatnyi, repüléssel kapcsolatos szimbólum erősíti: a fiút megszállottan érdeklik a madarak, apját a hernyó-pillangó-átváltozásról faggatja, és ha behunyja a szemét, képes felülről látni a tájat."

Image
A Krím-félsziget

Baski Sándor Régi táj, új ecsettel című (új orosz filmekről szóló) írása a Filmvilág 2007. októberi számában jelent meg. A Koktyebel című film október 14-én és 15-én látható a Russia Rulez orosz filmfesztivál keretében, a Toldi és a Cirko-Gejzír moziban.

A Fekete-tengerrel kapcsolatban lásd Georg Kavtaradze A jövő kulturális térsége (A Fekete-tenger és a Fehér-tenger mint a kelet-európai térség két pólusának szimptomatológiája) című előadásának szövegét a Szabad Gondolat 2005. júniusi számában (illetve ehhez kapcsolódó anyagokat a folyóirat 2005. márciusi és szeptemberi számában).

 

Utolsó frissítés ( 2007. október 16. )