|
Szellemi
ellenállás és felülemelkedés
(Ita
Wegman 1933-1935)
 A szellemi
iskolázás, bizonyos szellemi képességek és lelki tulajdonságok (a logikus
gondolkodás, az érzelmi egyensúly, a szabad akaratból fakadó cselekvés, a
pozitivitás, az elfogulatlanság és mindezek lelki összhangjának) „kifejlesztése
elengedhetetlen azok számára, akik át akarnak látni és tisztázni akarnak
bizonyos problémákat az Antropozófiai Társaság történetében. Akik ezt figyelmen
kívül hagyják, azokra méregként hatnak ezek a problémák.” „Nem mindenkinek
feladata, hogy elmélyedjen egy betegség történetében. Az olvasó rosszul
érezheti magát a régi idők alább összegyűjtött kijelentéseinek tanulmányozása
közben. Ezek a szövegek úgy hatnak, mint a lelki méreg. Ezért kötelességemnek
érzem, hogy óvjak mindenkit e dokumentáció elolvasásától.”
(J.
E. Zeylmans van Emmichoven intő szavai a Ki volt Ita Wegman? című
dokumentáció harmadik kötetéhez: Harcok és konfliktusok 1924-től 1935-ig)
A társaság története: a 20. század kicsiben
Peter
Selg könyvében az antropozófiát megalapozó nemzedék egyik legérdekesebb
tagjának, Ita Wegmannak az alakja rajzolódik ki előttünk. Ő nem volt
formaművész, nem volt a fogalmazás mestere, és nem volt ragyogó előadó sem: Ita
Wegman Rudolf Steiner hűséges követője volt, és olyan orvos, akinek nemcsak az
egyes betegek, és nem is csupán az Általános Antropozófiai Társaság, hanem az egész
emberi társadalom hogyléte a szívügye volt.
Levelei
és különös kijelentései révén Ita Wegman rendkívül közel kerül az olvasóhoz.
Noha a szerző Ita Wegman életének csupán egy rövid szakaszát tárgyalja, mégis
sikerül átfogóan bemutatnia Ita Wegman személyiségét: a maga becsületességével
és szívélyességével, spirituális mélységével és határozottságával, szigorú ítélőerejével
és pontos megfigyelő képességével, testi bántalmaival, valamint érzelmi magaslataival
és mélységeivel, lelki mélypontjaival.
Peter
Selg mély átéléssel és együttérzéssel olyan személyiségként ábrázolja Ita
Wegmant, akit Rudolf Steiner öröksége és korának történelmi eseményei igen komolyan
és mélyen foglalkoztattak. Könyve egy olyan ember sorsszerű életútjáról szól,
akit megakadályoztak abban, hogy teljes mértékben keresztülvigye a
célkitűzéseit, hogy megvalósítsa a szándékait és törekvéseit, aki tudatában volt
ennek, és mégsem vált lemondóvá és reményvesztetté, s nem nyugodott bele a
sorsába.
Ita
Wegman életútja szorosan összekapcsolódik Rudolf Steinerével. Steiner halála
után olyan válsághelyzetek alakultak ki az Általános Antropozófiai Társaságban,
amelyekbe a Társaság csaknem belepusztult. Ita Wegman állt a gyújtópontjában
ezeknek a konfliktusoknak, amelyek végül ahhoz vezettek, hogy kizárták őt a
Goetheanum, illetve az Általános Antropozófiai Társaság Alapító Vezetőségéből.
Peter Selg könyvéből az 1930-as évek első felében történt események néhány új - mostanáig szinte ismeretlen - vonatkozását ismerhetjük meg.
A
könyv „csak” három évet vesz szemügyre Ita Wegman életéből. Ezt a rövid
időszakot három fő motívum határozta meg: (1) a német nyelvű térség és a még igen
fiatal Antropozófiai Társaság politikai helyzete 1933-ban; (2) Ita
Wegman betegsége, gyógyulása és 1934-ben tett palesztinai utazása;
és (3) eltávolodása (majd eltávolítása) a Goetheanum és az Antropozófiai
Társaság Vezetőségétől (illetve Vezetőségéből), valamint 1935-ben kifejtett nemzetközi
tevékenysége.
Az
1933-as év
Peter
Selg könyvének első fejezetét az 1933-as évnek szenteli. Hitlert [január végén]
nevezték ki a Német Birodalom kancellárjának. Ita Wegman már 1933 februárjában azt
írja: „rettenetes, hogy Hitler hatalomra került.(1) Túl gyengék voltunk, és
ennek keserves következményei lesznek.” Ita Wegman ezzel vélhetően arra akart rámutatni,
hogy az antropozófia nem bontakozott ki eléggé és nem terjedt el megfelelő mértékben
ahhoz, hogy a közelgő eseményekkel szemben kellő ellenállást tudjon kifejteni.
Ita
Wegman hollandként valószínűleg kevésbé állt Rudolf Steiner német
népszellemre vonatkozó
kijelentéseinek hatása alatt, mint az Alapító Vezetőség többi tagja,(2)
s így a
közelgő eseményeket tárgyilagosabban tudta megítélni.(3) Ezért
sajnálatosnak tartotta, hogy a Vezetőség nem határolódott el
egyértelműen a
nemzetiszocializmustól. Sőt, ennek ellenkezője történt. Peter Selg a
továbbiakban azt mutatja be, hogyan nem volt képes a Goetheanum Alapító
Vezetősége a németországi nemzetiszocialista fejleményeket oly módon
megítélni,
ahogyan azt Ita Wegman tette. Az Alapító Vezetőség többi tagja talán
nem is
akarta felismerni és elfogadni annak nyilvánvalóságát, hogy a német
népszellem visszahúzódott,
és steineri értelemben valójában éppen hogy nem a német népszellem volt
az, aki
Németország új keletű náci rendszerében megtestesült.
Ebben
az összefüggésben érdemes megvizsgálnunk azt a Guenther Wachsmuthtal készült
interjút, amiből Peter Selg is idéz a könyvében, s amely egy koppenhágai
újságban jelent meg 1933. június 6-án: „Nem titkoljuk, hogy [mi, a dornachi
Vezetőség tagjai] rokonszenvvel nézzünk, ami most Németországban történik. A
stagnálás, a tespedés mindenfajta szellemi élet halálát jelenti. Mozgásra van
szükség, és amilyen bátran és derekasan oldja meg a problémákat az új
Németország Vezére, az véleményem szerint csak csodálatot ébreszthet bennünk.” Peter
Selg ezen a ponton idézi Guenther Wachsmuth egyik úti beszámolóját, amelyet a Das
Goetheanum tagoknak szóló hírlevelében tett közzé 1933-ban: „Biztató, hogy
a mi sorainkban is többségben vannak azok, akik helyeslik és részt akarnak
venni ezekben a németországi fejleményekben.” (1933/26. szám)
A
náci rezsim már akkoriban is veszélyt jelentett a németországi antropozófiai mozgalomra.
Marie Steiner ezért Rudolf Steiner árja származásáról írt Rudolf Hessnek.(4) Úgy
vélte, ezzel a nácik számára is „kóserré” teheti az antropozófiát. A háttérben azonban
az a probléma is ott húzódott, hogy az antropozófiai tevékenységek betiltása Németországban
a [német antropozófusoktól eredő] pénzforrások elapadását, illetve a Goetheanumba
áramló anyagi támogatások és pénzfolyósítások teljes leállítását jelentette
volna, ami később be is következett.
Hogy
ez összeegyeztethető-e az Antropozófiai Társaság alapelveivel (lásd a Társaság szervezeti
és működési szabályzatának 4. pontját, amely kimondja, hogy „a politika nem
tartozik az Antropozófiai Társaság feladatai közé”, hogy „az Antropozófiai
Társaság a politikát nem tekinti feladatának”), és hogy lehet-e az idézett
példákkal bemutatott módon képviselni az antropozófiát, arról lehetne
vitatkozni.
Peter Selg könyve 2005-ben jelent meg a dornachi Goetheanum
Könyvkiadójának keretében működő Natura Kiadónál
Udi Levy írása a Das Goetheanum 2005/50. számában jelent meg.
Fordította és a jegyzeteket írta: Korcsog Balázs
JEGYZETEK
(1) Ita Wegman megfigyelő
képességének pontosságáról és ítélőerejének spirituális mélységéről tanúskodik,
hogy itt a bös(e) szót használja, amivel az egyszerű
szófordulaton (miszerint „rossz, illetve borzasztó, hogy Hitler került
kormányra”) túlmutatva egyértelműen arra utal, hogy Hitlerrel valami rossz,
valami gonosz erő került hatalomra Németországban.
(2)
A Rudolf Steiner által az 1923/24-es Karácsonyi Gyűlésen beiktatott Alapító
Vezetőségnek valójában két holland tagja volt. Az „Ős-Vezetőséget”
összességében tehát egy osztrák (Rudolf Steiner), egy svájci
(Albert Steffen), két német (Marie Steiner és Guenther Wachsmuth) és két
holland személyiség (Ita Wegman és Elisabeth Vreede) alkotta, így a
közép-európai (német) népszellem - illetve a német nyelvgéniusz - „fennhatósága” (vagy egykori fennhatósága) alá
tartozó területek egy sajátos szellemi konstellációban képviseltették magukat
az Általános Antropozófiai Társaság első Vezetőségében.
(3)
Lásd Rudolf Steiner: Közép-Európa szellemi életéből (GA 65), 456. o.
(4)
Rudolf Hess volt a Führer „jobb keze” a Mein Kampf lejegyzésekor; 1941-ig
ő volt Hitler helyettese.
|