|
 Ujházi Péter 70. születésnapjára
Világszőnyeg-részlet,
avagy a nem „heji” festő
Születésnapi,
2010. október 28.
Ujházi Péter több
mint három [illetve mostanra immár több mint négy] évtizedes művészpályáját a kezdetektől
máig nehéz lenne egymástól világosan megkülönböztethető szakaszokra tagolni.
Vidáman és természetesen hömpölygő folyamatként láthatjuk inkább, amelynek
kényelmes áramában újra meg újra ugyanazok a fontos, Ujházi világát meghatározó
elemek és mozzanatok sodródnak: a biciklizés, a kocsma, a virágzó táj, az
álarcosok, a zűrzavaros történelem, az évezredes mitológiák törmeléke, az
állatok dekoratív elevensége vagy a régi kacatok intimitása. Sokféle elem, sok
különböző mozzanat ez, melyekből - egymásra rétegződvén - kerek egész épül. A világ bohóctréfa és szomorú
labirintus egyszerre.
Ujházinak ez az állítása szórakoztatóan és meggyőzően
sugárzik a művekből, de a két rész aránya az évek folyamán változott. Míg a
pálya első felében játékosan sziporkázik a szín, önfeledten bohóckodik a forma
és nyüzsög az emberi tenyészet, a nyolcvanas évek közepén elhalványodik,
beborul a táj, csillapul a mozgás, és bánatos magány settenkedik az alakok
körül. De a festő csak időlegesen vesz búcsút a kimeríthetetlennek látszó
színjátékoktól, hogy szomorkás világszőnyegeken, piramisokon és csalóka
labirintusokon átbukdácsolva, az utóbbi években ismét rájuk leljen. Így
hullámzik világának két partja között, ide-oda ez a festészet, útja szertelenül
kanyargónak és öncélúan kalandosnak tűnik, holott inkább természetesnek
nevezhetnénk.
|