|
2014. október 29. |
 Walther Kniebe: Michael orcája
A
michaelita közösség és az Antropozófiai Társaság sorsa
Az antropozófia első századfordulója
Rudolf
Steiner a Karácsonyi konferenciával (Weihnachtstagung),
az Antropozófiai Társaság újraalapításával és a Szellemtudomány Szabad Főiskolájának
létrehozásával 1923 végén - mindössze tizenöt hónappal a halála előtt - egy utolsó
kísérletet tett arra, hogy emlékeztesse az antropozófus közösséget a maga
sorsfeladataira, s hogy ezeket minden rendelkezésükre álló tudati erejükkel
áthassák. (Szergej O. Prokofjev szavaival: „A társaság összes karmikus
áramlatának e közös szellemi alapon kell találkoznia és egyesülnie az
antropozófiában mint az ezoterikus kereszténység modern michaeli formájában.”)[1] Rudolf
Steiner megtartotta a karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálatáról szóló előadásait,
melyek során először tárta fel részletesen a michaelita közösség kozmikus
hátterét, és megnyitotta „a Goetheanum ezoterikus iskoláját”, amely a kozmikus
„Michael-iskolához” kapcsolódott, s ismét „szívhez szóló benső tanításokat”
tartalmazott mantrikus formában.[2] Mindezek
túl a Karácsonyi konferencián - magasrendű spirituális erőkből - megalkotta az Antropozófiai Társaság szellemi Alapkövét,
s a tagok „sors-szervére” bízva a szívükbe helyezte azt.[3] Rudolf
Steiner immár nyíltan, leplezetlen formában beszélt arról, hogy az antropozófia
lénye és Michael küldetése „szunnyadó” vagy „álomszerű” állapotban ott rejlik a
legtöbb antropozófus „szívének legmélyén”, mintegy „öntudatlan titokként, egyfajta misztérium”
formájában.[4] S ha
az antropozófusok nem akarják elmulasztani a világtörténelem folyamán hosszú évszázadok
óta, sőt több mint két évezrede eltervezett és előkészített feladatukat - aminek beláthatatlan következményei lennének az emberi civilizáció
és a földi élet továbbfejlődésére -, akkor „szívük minden erejével sürgősen össze kell szedniük
magukat”, s el kell kezdeniük „szent belső buzgalommal”, egybeforrott közösségként, hatékonyan tevékenykedni.
|
|
Utolsó frissítés ( 2016. július 22. )
|
|
Tovább...
|
|
|
2014. október 15. |
|
 Peter
Selg
Szergej
O. Prokofjev életművéről
Emlékbeszéd
a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,
2014.
július 29-én (3. rész)
Szent éjszakák és lények
Mindössze
kilenc hónappal az Alapkő-meditáció német szövegéhez kapcsolódó mély élmény
után, 1976 Karácsonyán, nem sokkal 23. születésnapja előtt, Szergej Prokofjev
először volt jelent vendégként egy kis csoportban, amely Marija Alekszandrovna
Szkrjabina, a zeneszerző lányának lakásán közösen ünnepelte a tizenkét szent
éjszakát. Annie Jahn és Karla Kiniger, akik mindketten Ausztriából érkeztek, s a
tizenkét szent éj megünneplésével - valamint az Alapkő-meditáció német és orosz
szövegének felolvasásával - nemrég indították újra az antropozófiai munkát Oroszországban. Szergej
Prokofjevnek páratlan érzéke volt az antropozófia kozmikus és hierarchikus
dimenzióihoz - és a vele összeköttetésben álló lényekhez: Krisztushoz, Szófiához és
Michaelhez -, s ettől kezdve teljes
mélységében kutatta az antropozófiának ezeket az összefüggéseit. Prokofjev
spirituális értelemben otthon volt e magasztos szférákban. Később, amikor
már Nyugaton élt, alapvető értekezéseket írt Az év körforgásáról mint
a Krisztus-lény átéléséhez vezető beavatási útról, A tizenkét szent éjszakáról
és a szellemi hierarchiákról, valamint Az égi Szófiáról és az
Antroposzófia lényről - e tanulmányok is mutatják, milyen messzire jutott Prokofjev rövid idő
alatt - az 1976-os közös
karácsonyi ünnepség óta - ezen a téren. Az első Goetheanum épületének kozmikus és szellemi
formanyelvét és szépségét is egyedülálló módon volt képes felismerni és
megérteni.
|
|
Utolsó frissítés ( 2016. május 11. )
|
|
Tovább...
|
|
|
2014. október 07. |
 Szergej
O. Prokofjev
Rudolf
Steiner „utolsó előadása”
mint
egy új karma-ciklus nyitánya
Prokofjev
A két János misztériuma című
előadásának bevezetője[1]
Rudolf
Steiner A karmikus összefüggések
ezoterikus vizsgálatáról szóló, 81 előadásból álló utolsó nagy
előadásciklusát a Karl Julius Schröer individualitásának karmikus hátterét
bemutató fejtegetéssel zárta. Az utolsó előadást a következő szavakkal fejezte
be: „Ezzel akartam lekerekíteni ezt az előadás-sorozatot.” (GA 238, 1924.
szeptember 23-i előadás)[2] E szavakból
a hallgatóság számára nyilvánvaló volt, hogy a következő előadással valami
teljesen új dolog kezdődik. A karma-vizsgálódások minden bizonnyal folytatódtak
volna, ám egy egészen új területet érintve.
|
|
Utolsó frissítés ( 2016. július 22. )
|
|
Tovább...
|
|
|