NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
Peter Selg gyászbeszéde Szergej Prokofjevért (4. rész) Nyomtatás E-mail
2014. november 29.

ImagePeter Selg

Szergej O. Prokofjev életművéről

Emlékbeszéd a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,

2014. július 29-én (4. rész)

 

A kulmináció kérdése

Szergej Prokofjev munkássága már a 70-es évek közepétől az Antropozófiai Társaságra és a közelgő századvégre irányult. 1999-ben tette közzé Az Antropozófiai Társaság és az Antroposzófia lénye. A századvég és az Antropozófiai Társaság feladatai című írását, amelyben arról a „nyomasztó tényről” számolt be, hogy az antropozófiai mozgalom 20. század végi kulminációja [betetőzése] nem következett be, s kifejtette, hogy igazából nem teljesültek ennek szellemi előfeltételei. Rudolf Steiner az antropozófia kulminációjának világraszóló jelentőségű lehetőségét, sőt szükségszerűségét a Karácsonyi konferencia impulzusának megértésétől és befogadásától tette függővé, amiről azonban már 1924-ben sem beszélhetünk, később pedig - a társaság bomlásának éveiben - még kevésbé lehetett róla szó. A 20. század utolsó évtizedeiben aztán a Karácsonyi konferencia impulzusa - minden ellenkező híreszteléssel szemben - egyre inkább eltűnt az Antropozófiai Társaság széles köreiből, így hát voltaképpen teljesen az elejéről kellett kezdeni ezt a munkát. Szergej Prokofjev ezzel összefüggésben kifejtette, hogy az Antropozófiai Társaság ezoterikus alapja „az a szellemi Alapkő, amelyre a társaság épül”, s amely nélkül minden szervezet és minden szabályzat tartalmatlan, üres forma csupán. Az Alapkőben viszont, ami természete szerint nem e világból való, s amit minden embernek egyénileg kell a szívébe fogadnia, ebben az Alapkőben van meg egy új közösség alapja, a feltámadás szociális ereje. Ha az Alapkő benne él a tagok szívében, akkor az ellenerők nem férkőzhetnek be a közösségbe.

Utolsó frissítés ( 2016. május 12. )
Tovább...
 
A szociális organizmus hármas tagozódása volt az élete Nyomtatás E-mail
2014. november 19.

ImageUlrich Rösch

1951. január 14. - 2014. február 14.

 

Ulrich Rösch 1951. január 14-én született Efringen-Kirchenben (Németországban). Egy közgazdasági gimnáziumban érettségizett, majd pedagógiát, germanisztikát és társadalomtudományokat tanult. 1968-ban a lörrachi piactéren találkozott Wilfried Heidttal, aki felhívta a figyelmét a szociális organizmus hármas tagozódására. Az achbergi Nemzetközi Kulturális Központ 1971-es megalakulása óta az ottani Társadalomkutató és Fejlődéstani Intézetben dolgozott, ahol Joseph Beuys, Wilfried Heidt, Leif Holbaek-Hansen, Eugen Löbl, Ota Sik és Wilhelm Schmundt is tevékenykedett. Utóbbi volt Ulrich Rösch mentora.

Utolsó frissítés ( 2015. május 31. )
Tovább...
 
Thomas Meyer könyve korunk fő spirituális eseményeiről Nyomtatás E-mail
2014. november 06.

ImageThomas Meyer

Az Öt jegyében

1879 - 1899 - 1933 - 1998 - Jelenkor

Az eddigi Michael-korszak öt fő spirituális eseménye, feladata és lénye,

s az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak alapkérdése

(Apokaliptikus kortörténeti vizsgálódás)

 

E rövid írásmű, mely Rudolf Steiner szellemtudományának alapjaira épül, tömör, aforisztikus formában tárgyalja az 1879-ben beköszöntő és mintegy 350 évig tartó Michael-korszak öt legfontosabb spirituális eseményét. Mindezt az 1413-ban kezdődő és a 3573-as esztendeig tartó, Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak legfőbb feladatát figyelembe véve teszi, amely nem más, mint a Gonosszal folytatott küzdelem - annak megismerése útján.

Utolsó frissítés ( 2016. október 23. )
Tovább...