Rudolf Steiner, 1909, Kassel

Peter Selg

A michaelita közösség és az Antropozófiai Társaság sorsa

Az antropozófia második századfordulója:

az antropozófia kulminációja

Rudolf Steiner az Antropozófiai Társaság minden kudarca és visszássága ellenére élete végéig nem adta fel, s még halála előtt néhány nappal is számos új tagot vett föl „a Goetheanum ezoterikus iskolájába”, illetve a földi Michael-iskola „első Osztályába” (Klasse).[1] „Meg kell találnunk az utat és módot, hogy folytathassuk, amire az antropozófia által kezdettől fogva törekedtünk” - mondta egyszer más összefüggésben,[2] s egész életében mindig is azt kereste, ami minden balszerencse és ellenállás dacára mégiscsak lehetséges volt. Rudolf Steiner az Antropozófiai Társaság szellemi Alapkövével - mely Prokofjev szavaival: „természete szerint nem »e világból való«”[3] - egy olyan spirituális lényt alkotott, amelynek erői azon lelkek javára válhatnak, akik minden torzulás és tévút ellenére a jövőben hajlandóak ezt az utat járni.