NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
NOVALIS / Főoldal
Prokofjev szellemi útja (1. rész) (Sergej O. Prokofieff: Mein Weg ...) Nyomtatás E-mail
2008. május 26.

ImageSzergej O. Prokofjev

Utam

a Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapozása című könyvhöz

Az alapélmények (kereszténység és karma/reinkarnáció); az első találkozás az ezoterikus kereszténységgel (Wagner és a Parsifal)

Amikor 1987 őszén a stuttgarti Szabad Szellemi Élet Kiadó azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a fennállásának 40. évfordulója alkalmából megjelenő almanachba írjak egy rövid tanulmányt arról, hogyan jutottam el ahhoz a témakörhöz, amely a Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapozása című könyvem tartalmát képezi, akkor az volt az első reakcióm, hogy elutasítom ezt a felkérést. Hiszen mindig is arra törekedtem, hogy minden „személyes” vonatkozást kizárjak a munkámból, ráadásul ennek a könyvnek az előtörténete és a megírása egyáltalán nem volt könnyű és egyöntetű folyamat, hanem bizonyos szellemi és okkult élményekkel állt kapcsolatban, amelyeket éppen ezért nem lehet nyilvánosságra hozni egy tanulmány keretében. Ennek ellenére - hosszas megfontolás után - arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom bemutatni az életem néhány olyan vezérmotívumát, amelyek elvezettek ahhoz, hogy az említett könyvem végül is megszületett. Elhatározásom fő oka azonban az az érzésem volt, hogy annak az objektív dolognak, amely minden emberi sors szellemi vezetésének alapjául szolgál, bizonyos feltételek mellett más emberek számára is jelentősége lehet, különösen azok számára, akik a 20. század második felében hasonló belső impulzusokkal érkeztek a Földre. Számukra bizonyára érdekes lehet egy arról szóló beszámoló, hogy korunkban egy ember, aki Kelet-Európa igen súlyos szellemi körülményei között született és nőtt fel, ennek ellenére nemcsak általánosságban találta meg az antropozófiához vezető utat, hanem olyan különleges kérdésekre is rátalált, amelyek bizonyos értelemben központi kérdéseknek tekinthetők, s amelyek az új misztériumoknak az 1923-as Karácsonyi Gyűlésen történt megalapítása köré rendeződnek.

Magától értetődően minden ember életének több rétege van, és a legkülönbözőbb áramlatokat és impulzusokat tartalmazza. Ezért itt csupán azokról a belső és külső indítékokról fogok beszámolni, amelyek talán érthetővé tehetik, hogy mi vezetett ennek a könyvnek a megírásához.

Ezzel összefüggésben két indítékot vagy alapvető élményt kell megemlítenem a korai gyermekkoromból. Egyrészt amióta az eszemet tudom, belsőleg mindig is kereszténynek éreztem magam. A családom ebben semmiképpen sem volt rám különösebb hatással. Bár mindnyájan kulturális téren dolgoztak (a művészet és az egzakt tudományok szinte minden területe képviseltette magát), ám szellemi szempontból nézve nagyon különböző volt családunk összetétele: voltak elszánt idealisták, sőt hívők, de voltak meggyőződéses materialisták is. Hogy a különböző szellemi irányzatok békéjét és harmonikus együttélését megőrizzük, rendszerint nem beszéltünk „világnézeti kérdésekről”. Ezért ilyen szempontból teljesen magamra voltam utalva. Ennek ellenére rendkívül nagy jelentősége volt számomra annak a körülménynek, amely abban az országban, ahol felnőttem, meglehetősen ritkaságszámba ment: hogy kezdettől fogva hozzáférhettem az evangéliumhoz, az Újszövetséghez. Ez a könyv felekezettől teljesen függetlenül, de az emberiség szellemi kultúrájának fontos részeként a mi családunk életéhez is éppúgy hozzá tartozott, mint a világirodalom, a zene és a festészet egyéb alkotásai.

A másik indíték, amely legkorábbi gyermekkoromig visszavezethető, az az érzés volt, hogy nem először élek a Földön, és ez az érzés összekapcsolódott azzal az engem mindvégig elkísérő sejtelemmel, hogy születésem előtt egy teljesen más, fénylő és végtelenül magasztos világban tartózkodtam. Gyermek- és ifjúkori verseimben gyámoltalan költői formában próbáltam kifejezésre juttatni ezt a két alapérzést, melyek akkoriban kimondhatatlanul éltek a lelkemben. És még valamit meg kell itt említenem. Családunkban szinte kivétel nélkül mindenki Wagner zenéjének rajongó híve volt. Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egyik idősebb tagja lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét teljesen „blattolva”, s ekkor találkoztam azzal a témával, amely az azóta eltelt években szellemileg mindvégig elkísért. Akkoriban olyannyira Wagner művének hatása alatt álltam, hogy egy terjengős, verses formában én magam is megpróbáltam egy olyan Parsifal-drámát írni, amelyben a reinkarnáció gondolata már fontos szerepet játszott. Így kerültem először érintkezésbe az ezoterikus kereszténység áramlatával, s miután magamba fogadtam ezt az impulzust, felmerült bennem a kérdés, mely egész lényemet betöltötte: Hol található ma ennek a szellemi áramlatnak a korszerű folytatása?

Ez az új, belső törekvésem, amely teljesen áthatotta a lelkemet, később még tovább erősödött azáltal, hogy választ keresve erre a kérdésre, megismerkedtem a keleti, különösen az indiai bölcsesség bizonyos elemeivel. Ezekben valóban megvolt a mély, ezoterikus tudás, de hiányzott belőlük a középpont: hiányzott belőlük Krisztus. Néhányszor a „hivatalos egyházhoz” fordultam, hogy valamiféle választ kapjak kínzó kérdéseimre, de itt sem találhattam meg annak a szellemi áramlatnak a folytatását, amely Wagner Parsifaljával összefüggésben mutatkozott meg nekem. Bár akkoriban ezt bizonyára nem tudtam volna pontos fogalmakkal kifejezni, de úgy élt bennem, hogy Keleten a spirituális bölcsesség hihetetlen kincsei szunnyadtak, amivel szemben a keresztény egyházak ezoterikus szempontból alig voltak képesek bármit is felmutatni. Ha azonban a kereszténység valóban olyan, amilyennek a lelkem mélyén éreztem, akkor még a keleti vallásoknál és filozófiai rendszereknél is hatalmasabb és magasztosabb bölcsességkincset kell hordoznia. Ezt az érzést, ahogy akkoriban bennem élt, leginkább talán Rudolf Steiner szavaival lehet kifejezni, amelyeket - ha ekkor olvastam volna őket - teljesen magamra vonatkoztathattam volna: „Nem Krisztusban szenvedünk hiányt, hanem Krisztus megismerésében: a krisztusi Ízisz, a krisztusi Szófia terén.” (GA 202: Az új Ízisz, az isteni Szófia keresése, 1920. dec. 24-i előadás) Akkoriban az ezoterikus kereszténységre irányuló kérdés teljes erővel élt a lelkemben.

Utolsó frissítés ( 2012. július 12. )
 
< Előző   Következő >