Szergej O. Prokofjev

a Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapozása című könyvhöz

Az alapkönyvek; az ezoterikus kereszténység áramlatai (a rózsakeresztesség és a Grál-misztérium összefüggése); középpontban: a krisztológia; Buddha és Krisztus szellemi útja

A sors vezetése, amelyet - ha csak sejtve is, de - mindenki érzékelhet, ha belsőleg visszatekint a saját múltjára, tehát a sors keze talán éppen akkor nyilvánul meg a legerőteljesebben és legvilágosabban, amikor a külső körülmények látszólag ellentmondanak neki. Így történt, hogy az első Rudolf Steiner-könyv, ami a kezembe került, a Wie erlangt man (a Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című könyv) volt. Ez a könyv a kezdet kezdetétől nem csupán a vezetőmmé és segítőmmé vált belső utamon, hanem ez adott választ először a „korszerű ezoterikus kereszténységre” vonatkozó alapkérdésemre. Hiszen noha Krisztus neve szinte elő sem fordul benne, de már a könyv első olvasása után teljesen világos volt számomra, hogy az emberi lélek Krisztushoz vezető útjának (a jelenlegi korszellem által adott) leírását tartom a kezemben.

A legmélyebb benyomást a két utolsó fejezet tette rám, amely két teljesen különböző érzést váltott ki belőlem: az egyik a saját belső tökéletlenségem élménye volt, amit a szellemi tanítványnak a küszöb Kis Őrével való találkozásáról szóló leírás idézett elő bennem; a másik pedig az a közvetlen bizonyosság volt, amit azoknak a szavaknak az olvasásakor éreztem, amelyeket a küszöb Nagy Őre szegez a szellemi tanítványnak - ekkor úgy éreztem: így csak Krisztus szólhat az emberhez! És ez azt jelentette számomra, hogy a Wie erlangt man (a Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című könyv) a modern ezoterikus kereszténység egyik alapműve. (Akkoriban szinte semmit sem tudtam Rudolf Steiner személyiségéről, az Antropozófiai Társaságról és a Goetheanumról.) Később, A szellemtudomány körvonalainak olvasásakor teljességgel beigazolódott ez a sorsdöntő felismerésem. De nekem személy szerint annak a ténynek volt nagy jelentősége, hogy annak felismerése, ki is nyilatkozik meg a küszöb Nagy Őrének képében, az számomra nem A szellemtudomány körvonalaiból, hanem a Wie erlangt man (a Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című könyv) tartalmainak intenzív átéléséből adódott.

A szellemtudomány körvonalaival amúgy is különös módon ismerkedtem meg. Először franciául akadt a kezembe. Akkoriban csak nagyon lassan és csak szótár segítségével tudtam franciául olvasni, így nem volt lehetőségem arra, hogy az egész könyvet feldolgozzam. De mivel a „megismerési út” témájában már jobban eligazodtam, ezért az erről szóló fejezetet vettem szemügyre, és itt nyomban rátaláltam a rózsakeresztes meditáció leírására. Így ez a gyakorlat volt az első, amit A szellemtudomány körvonalaiból megismertem. Ennek a gyakorlatnak a célja (az ember vérének megtisztítása az alacsonyabb rendű ösztönöktől, illetve Énjének megtisztítása az egoizmustól), de különösen a gyakorlat imaginatív formája igen mély benyomást tett rám: ez a gyakorlat azóta is elválaszthatatlan része belső életemnek. E gyakorlat révén az a sejtelmem is beigazolódott, hogy az ebben a könyvben leírt rózsakeresztes megismerési út valamilyen módon kapcsolatban van a Grál-misztériummal. De ez csak fél évvel később, akkor bizonyosodott be számomra végérvényesen, amikor A szellemtudomány körvonalai oroszul is a kezembe került, és az egészet elolvastam. Az ebben a könyvben leírt szellemi út nemcsak az ezoterikus vagy rózsakeresztes kereszténység útja, hanem a keresztény világ legjavának és legdrágább szellemi kincsének, a Grál-misztériumnak is a korszerű megnyilatkozási formája.

A szellemtudomány körvonalai volt a harmadik antropozófiai könyv, amit elolvastam: a második a Theosophie (A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei című könyv) volt. Hogy A szellemtudomány körvonalainak elolvasása milyen nagy hatással volt rám, különösen azzal, hogy a szellemet mélyen megmozgató módon beszél a kozmikus fejlődésről, azt leginkább talán Rudolf Steinernek azokkal a szavaival lehet kifejezni, melyeket az 1909. június 30-ai előadásában [a kasseli János-evangélium hetedik előadásában] mondott: „Az antropozófia világszemlélete szerint tehát a reinkarnáció, az emberi lény és a kozmoszról szóló elmélkedés teljes tablójának középpontjában Krisztus lénye áll. És aki helyesen értelmezi ezt az antropozófiai világszemléletet, az azt mondja: mindezt én is megvizsgálhatom, megérteni azonban csak akkor fogom, ha az egész kép a hatalmas gyújtópontra: Krisztusra irányul.” (GA 112)

Így A szellemtudomány körvonalainak elolvasásában számomra sem az volt a lényeges, nem az volt a legfőbb „tanulság”, hogy egy olyan új szellemi kozmosz tárult fel benne, amely nagysága és emelkedettsége révén meghaladja minden eddigi tapasztalatomat, hanem elsősorban az, hogy ennek az új kozmosznak a középpontjában - mintegy annak „hatalmas gyújtópontjában” - a kozmikus Krisztus alakja áll. Mindig is úgy élt a lelkemben, hogy ez a tény egy örök érvényű igazság, de ennek a belső megérzésemnek a helyére ekkor lépett az átfogó és biztos tudás.

Mindez végül egy további témával bővült: Krisztus és Buddha szellemi útjának összehasonlításával, amely megvilágította számomra a történelmi kereszténység rejtett kapcsolatát a boddhiszattvákról és buddhákról szóló keleti tanokkal, amiről A kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériumai című könyv hatodik fejezetének végén van szó. Itt vált világossá számomra, hogy Buddha, miután eljutott fejlődésének tetőpontjára, vagyis ahol az ő életútja véget ért, ott - ebben a fénylő magasságban - kezdődik Jézus Krisztus szellemi útja. Más szóval: ott, ahol az emberiség egyik legmagasabb fokú beavatottjának útja véget ért, ott kezdődött Krisztus isteni-emberi útja. (Számomra ez a kérdéskör akkor nyerte el végső formáját, amikor később megismertem A Kelet a Nyugat fényében (Lucifer gyermekei és Krisztus testvérei) című ciklus utolsó előadását, valamint A boddhiszattvák szférája című előadást.)

Ezeket a témaköröket, melyek a Rudolf Steiner alapvető műveivel való munkámból fakadtak, itt két okból említem. Egyrészt, mert amikor legelőször találkoztam ezekkel a témákkal, már akkor is rögtön olyan érzésem támadt, és teljesen világossá vált számomra, hogy mindaz, amiről itt Rudolf Steiner beszél, már ismerős nekem, csak eddig nem voltam képes gondolati formában kifejezni. Ami általános és bizonytalan érzésként élt a lelkemben, azt most a gondolatilag is tiszta tudatosság hatotta át. (Csak jóval később tudtam meg, hogy sok antropozófusnak volt hasonló „belső emléke”, sokan éreztek ilyesfajta „belső emlékezést” különböző szellemtudományos közlések olvasásakor.) Másrészt pedig azért említem ezeket a témákat, mivel később még magasztosabb és még tömörebb, még koncentráltabb formában az Alapkő-meditációban találtam rájuk.

(a cikk 1. része)

(a cikk 1-2. része együtt)