2007. július 30-án, ugyanazon a napon halt meg a modern filmművészet két óriása, Michelangelo Antonioni és Ingmar Bergman. E karmikus nézőpontból, a 20. század művészetének és művészei sorsának szempontjából is figyelemre méltó ténynek a kapcsán Báron György cikke visszapillant a két rendező pályájára, s közben a modern filmtörténet nagy vonulatai és törésvonalai is kirajzolódnak előttünk.

"Ingmar Bergman a modern film meghatározó művésze és gondolkodója, abban az értelemben, hogy a hit helyét nála elfoglalja a kétely, a bizonyosságét a keresés. A filmtörténet nagy spirituális alkotói (Ozu, Bresson, Tarkovszkij) számára Isten nem probléma, hanem kétségbevonhatatlanul jelenlévő, megkérdőjelezhetetlen valóság, amihez eljutni a művész egyetlen méltó feladata. "Én nem keresek, hanem találok" - Tarkovszkijnak ez a hitvallása a bergmani modern világkép ellentézise is lehetne."

Antonioni és Bergman

A Das Goetheanum 35. számában (2007. augusztus 31.) Reinhardt Stumm Búcsú egy generációtól? című cikke is foglalkozik a két filmrendező halálával.