Szergej O. Prokofjev kontra Judith von Halle Nyomtatás E-mail
2009. február 15.
ImageStigmatizáció és Krisztus-megismerés
 
Sorskérdés
 
Szergej O. Prokofjev új könyvéről

(…) Szergej O. Prokofjev könyve azonban - tömör és ellentmondást nem tűrő stílusával, illetve a benne foglalt tartalmakkal való együttélés pátosza ellenére - alapvetően teoretikus, fogalmilag elméleti jellegű marad: érveit a Rudolf Steiner Összkiadás szövegének összefüggéseiből meríti, és azokból gondolati úton próbál meg következtetéseket levonni és új okkult összefüggéseket kidolgozni. A megismert tartalmakból azonban hiányzik az élményszerű elem, hiányoznak annak a megismerő intellektusnak a belső tapasztalatai, aki szemléletes formában képes közvetíteni mindazt, amit e tartalmak konkrét érzékelése során tapasztalt, s ami e nélkül az élményszerű, tapasztalati elem nélkül pusztán a fogalmak szintjén marad. Hogy a könyv szerzője ilyen szempontból igen visszafogott és tartózkodó, annak úgyszólván Prokofjev platonizáló alapállása az oka, amelynek gyanús mindaz, ami érzékelhető, s amely szerint az antropozófiai iskolázás útján csak a testtől független, érzékletmentes gondolkodás tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő módon és tudatosan kerüljünk kapcsolatba a szellemi világgal. (…)

Prokofjev művének utolsó fejezetében, az egész könyvet meghatározó, A fantom[test] erői és a stigmatizáció című függelékben - a Krisztus valódi megértésére irányuló kizárólagos igénnyel és minden „érzékelhető” dolog rideg elutasításával a háttérben - fejti ki az idők fordulója óta stigmatizálódott emberek „látomásaival” kapcsolatos éles vitáját, s végül semmiféle megalkuvást nem ismerő hangnemben óva int e „tévúttól”.

Prokofjev szerint a stigmatizáltak leírásai felületesek, túlságosan érzékletesek, túl testközeliek és katolikusak. Egy testhez kötött, úgynevezett szomnambul [alvajáró, holdkóros] tudatállapotból fakadnak, és ezért nem alkalmasak a Krisztussal való tisztán szellemi, szabad és tudatos kapcsolat kialakítására. A vita végül Prokofjevnek abba a kíméletlen megállapításába torkollik, hogy „az idők fordulójának eseményeihez való ilyesfajta [ti. a „távolbalátás”, illetve a látomások általi] hozzáférés, az idők fordulóján bekövetkezett események megközelítésének e mélységesen keresztényietlen, Krisztushoz és a kereszténységhez méltatlan módjai valójában nem Hozzá [Krisztushoz] vezetnek el, hanem éppen hogy eltérítenek Tőle.” (…)

De az olvasóban felmerülhet a kérdés: vajon kire gondol Prokofjev, amikor az antropozófia teljes eszköztárának bizonyosságával kijelenti, hogy „mindennek semmi köze sincs az antropozófiához és annak szellemi kutatásaihoz”, holott [az elmúlt idők jelentős stigmatizálódott személyiségei (akiknek korábbi földi életeiben gyökerező karmikus alapjain is érdemes lenne elgondolkodnunk), tehát a korábbi idők jelentős stigmatizálódott személyiségei közül például] Anna Katharina Emmerich (1774-1824) nem is ismerhette az antropozófiát, s így ellentmondásba sem kerülhetett vele. És ezen a ponton derül ki, hogy merről is fúj a szél.

Az antropozófia jelenlegi helyzetének ismerői azonban hamar átlátják a nyilvánvalóan csak ürügyként felhozott „ellenfelekkel” való vita [a már említett Anna Katharina Emmerichhel, vagy a Therese Neumann-nal folytatott polémia] valódi hátterét: az antropozófia védelmezése csak ürügyet szolgáltat a támadáshoz, amelynek célpontja valójában Judith von Halle személyisége, aki az Antropozófiai Társaság és a Szellemtudomány Szabad Főiskolájának tagjaként az Adalékok a Krisztus-esemény megértéséhez című [előadás-, majd könyv]sorozatával a 2004 Húsvétján bekövetkezett stigmatizációja után jelentkező konkrét tapasztalatai - és ezen tapasztalatok szellemtudományos feldolgozása - alapján lépett fel az Antropozófiai Társaságban. Prokofjev - ha kimondatlanul is, de - elsősorban Judith von Halléval akar elszámolni (…). Ám könyvében egyetlen szóval sem említi Judith von Hallét és kutatásait, noha valójában őt veszi célba. Prokofjev könyve ezért tisztességtelen mű, mivel elhallgatja tényleges tárgyát, s eltitkolja valódi szándékát. (…)

Prokofjev itt a keleti kereszténység képviselőjeként katolikus hittételnek tekinti a vérző sebhelyeket mint maradandó stigmákat, s ezért elutasítja őket (…), ám a Krisztus sebeiből kiömlő vér volt az egész Grál-történet kiindulópontja és eredendő szubsztanciája. Hiszen valójában mit tudunk a maradandó stigmákat viselő emberek rendkívüli sorsáról, korábbi földi életeik során átélt élményeiről és véghezvitt cselekedeteiről (tevékenységükről, gyakorlataikról), amelyeknek eredményeként következik be náluk a stigmatizáció és jelennek meg az idők fordulójának eseményeivel kapcsolatos „látomásaik”? És mi jogosít fel bennünket arra, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjuk, hogy tudomást se vegyünk róluk, vagy akár teljesen elutasítsuk őket, ahelyett, hogy meghallgatnánk és odafigyelnénk arra, amit mondanak, mikor karmájuk által vezettetve a történelem meghatározott pillanataiban megjelennek bizonyos közösségekben. (…)

 

Szergej O. Prokofjev Das Mysterium der Auferstehung im Lichte der Geisteswissenschaft [A feltámadás misztériuma a szellemtudomány fényében] című új könyve 2008 végén jelent meg a stuttgarti Verlag Freies Geistesleben [Szabad Szellemi Élet Kiadó] gondozásában. Dietrich Rapp cikke a Das Goetheanum 2009/6. számában jelent meg (2009. február 6-án). Fordította: Korcsog Balázs

A Novalis hasábjain megjelenő - más folyóiratokból vagy könyvekből átvett - írások tartalmával a közreadó (szerkesztő, fordító) nem feltétlenül ért egyet.

Utolsó frissítés ( 2009. december 31. )
 
< Előző   Következő >