NOVALIS / Főoldal
Száz éve (Vor hundert Jahren: Der Düsseldorfer Hierarchienzyklus) Nyomtatás E-mail
2009. április 13.

Image1909. Húsvét hete (A düsseldorfi Hierarchiák-ciklus)

Rudolf Steiner a Karlsruhe melletti Malschban, majd Kölnben töltött Nagyhét (a malschi modellépület felavatása, illetve a kölni húsvéti előadások) után Húsvét hetét a Rajna alsó folyásának Kölntől is északabbra fekvő nagyvárosában, Düsseldorfban tölti, ahol is április 12-én, Húsvéthétfőn kezd bele az 1909-es év második önálló nagy előadássorozatába, az úgynevezett düsseldorfi Hierarchiák-ciklusba, amelynek teljes címe: A szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban (Állatöv, planéták, kozmosz) (GA 110).

Mivel az iskolákban a tavaszi szünet abban az évben április 19-éig tartott, úgy szervezték meg a tíz előadásból álló sorozatot, hogy a hallgatóság soraiban jelenlévő tanárok is teljes egészében végighallgathassák azt. Ezért a düsseldorfi program elég sűrűre sikeredett, volt olyan is, hogy 24 óra leforgása alatt Rudolf Steinernek három előadást is kellett tartania:

április 12., (Húsvét)hétfő, délután 2 óra: 1. előadás, este 8 óra: 2. előadás;

április 13., kedd, délelőtt 11 óra: 3. előadás, este 8 óra: 4. előadás;

április 14., szerda, este 8 óra: 5. előadás;

április 15., csütörtök, este 8 óra: 6. előadás;

április 16., péntek, este 8 óra: 7. előadás;

április 17., szombat, este 8 óra: 8. előadás;

április 18., vasárnap, délelőtt 11 óra: 9. előadás, délután 3 óra: 10. előadás.

A sorozat tíz előadását követően Rudolf Steiner április 19-én az 1909-es évben zajló szellemi folyamatok, illetve az akkor még a Teozófiai Társaság keretein belül kiéleződő szellemi polémia szempontjából is kitüntetett jelentőségű témáról beszél nyilvános előadásában: Krisztus belépése a nyugati világba; másnap, április 20-án pedig Novalisról és a berni Bürgi professzor költeményeiről tart irodalmi jellegű előadást.

Az előadások mellett április 15-én és 19-én egy-egy ezoterikus órára (ES), április 21-én és 22-én pedig az elhangzottakkal kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolására kerül sor.

A Pál apostol areopagoszi beszédének hatására megtért későbbi első athéni püspök, Dionüsziosz Areopagitész (magyarul Areopagoszi Szent Dénes) hierarchia-tanához is kapcsolódó düsseldorfi előadássorozat volt az első teljes Steiner-ciklus a költő, Christian Morgenstern életútján.

Rudolf Steiner április 23-án indul tovább Düsseldorfból, mégpedig abba az irányba, ahonnan érkezett, vagyis a Rajna mentén délnek, Köln felé, ám ezúttal túl is megy rajta, Bonn és Koblenz irányába.

Utolsó frissítés ( 2009. május 08. )
 
< Előző   Következő >