NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
Rudolf Steiner "legsajátabb küldetése" (2. fejezet) Nyomtatás E-mail
2009. július 27.
Image
Aquinói Tamás
Thomas Meyer

Egy életrajz mint a világrajövetel szellemi segítője

(Karl Werner könyve Aquinói Tamásról)

 

Ahogy Rudolf Steiner 1925. március 30-án lezárult életének végén felbukkan a Tamás-motívum, úgy már Steiner földi életének kezdetén is megtaláljuk azt. Pontosabban: a későbbi Rudolf Steiner individualitásának 1861. február 27-én kezdődő földi életéhez való aláereszkedésének ideje alatt.

A katolikus teológus, Karl Werner (1821-1888) a 19. század ötvenes éveiben kezdte el papírra vetni az Aquinói Tamásról, a skolasztika fejedelméről szóló háromkötetes, monumentális művét, melynek egész egyszerűen az Aquinói Szent Tamás címet adta. Az első kötet 1858-ban jelent meg Regensburgban, és „Aquinói Szent Tamás életét és műveit” tárgyalja. A második kötet, amely 1859-ben látott napvilágot, „Aquinói Szent Tamás tanításait” taglalja, és a szintén 1859-ben megjelent harmadik kötet pedig „A tomizmus történetét” mutatja be. Karl Werner egyaránt szorgalommal, szakértelemmel és szeretettel dolgozott ezen a témán, s ennek egy igen alapos mű lett az eredménye, melyben a szerző korának teljes kulturális környezetében elhelyezve tárgyalja Aquinói Tamás életútját. Werner fejtegetései Aquinói Tamás munkásságát az egész nyugati filozófia összefüggéseibe ágyazottan vizsgálják: Arisztotelésztől kezdve a korabeli arab filozófusokkal (Averroesszal és Avicennával), a szélsőséges nominalizmussal (Roscellinusszal) és a mérsékelt realizmus képviselőivel (Abaelardusszal), vagy akár a chartres-i iskola platonizmusával (Salisburyi Jánossal) folytatott vitájáig.

A mű életrajzi részeiből most csupán néhány olyan eseményt emelünk ki, amelyeknek Aquinói Tamás egész élete szempontjából nagy jelentőségük volt. Az első ilyen esemény Tamás korai gyermekkorába vezet bennünket. Werner leírja, hogy „még egészen zsenge ifjú korában, amikor egy villám csapott a szobájukba és a mellette lévő kishúgát agyonsújtotta, akkor ő sértetlen maradt”. Vagy egy másik élmény ugyanebből az életkorából: „Tamás egyetlen egyszer szegült szembe - és akkor is csak a könnyei révén - az anyai szóval: amikor azt az Ave Maria szövegével teleírt papírlapot kellett volna odaadnia neki, amit még a fürdőben is a kezében szorongatott. Amikor aztán anyja visszaadta neki, akkor Tamás a szájába vette és lenyelte ezt a papirost - mintegy annak a prófétának a nyomdokaiban járva, aki megette az Istentől kapott könyvtekercset.” (Ezékiel 3,2)

Ötéves korában a fiút elvitték Monte Cassinóba, azokhoz a bencés barátokhoz, akiknek Tamás nagybátyja, Sinisbald volt az apátja. A nagybácsi ismét bámulatba ejtette az ifjút az Isten mibenlétére irányuló kérdésével. Sinisbald apáttal újra fogunk találkozni Rudolf Steiner életében.

Az ifjú Tamás arra az elhatározásra jutott, hogy egy szerzetesrend tagjaként kívánja leélni az életét, ezért tizenkilenc éves korában - anyja és fivérei heves tiltakozása ellenére - Nápolyban belépett a domonkos rendbe. Már úton volt Párizs felé - ahol családja számára végképp elérhetetlen lett volna -, amikor is fivérei utolérték és elfogták, majd másfél éven keresztül atyjuk roccaseccai várában tartották fogságban őt. Tamás itt tanulmányozta először Arisztotelész írásait. Fivéreinek az a vakmerő próbálkozása sem járt sikerrel, hogy a cellájába becsempészett kurtizán segítségével térítsék el őt az elhatározásától. Miután II. Frigyes császár közbenjárására kiszabadult a családi fogságból, Tamás nyomban letette a domonkosok ünnepélyes fogadalmát, s immár háborítatlanul indulhatott útnak Párizsba.

Itt találkozott a nála sok évvel idősebb tanítójával, Albertus Magnusszal, és elkísérte őt Kölnbe. Tamás vele együtt tanulmányozta Pál apostol tanítványának, Dionüsziosz Areopagitésznek az írásait. Még hogyha ilyen név alatt csak a későbbi évszázadok során foglalták is írásba ezeket a műveket, de lényegüket tekintve Pál apostol említett tanítványára vezethetők vissza. Ezek az írások ezután egy misztikus és racionális mellékszólamot alkotnak Aquinói Tamás munkásságában, egyfajta misztikus lelkületű elmélyüléssel kiegészítve annak arisztotelészi alapelemeit. Azzal az individualitással, akire Dionüsziosz Areopagitész írásait visszavezethetjük, ismét találkozni fogunk az ifjú Rudolf Steiner életében, Bécsben, de újra megtestesült formában, új testet öltött alakjában.

Szoros barátság alakult ki Tamás és egy fiatalabb rendtársa, Pipernói Reginald között, aki azután Tamás sok művét - így szinte a teljes Summa Theologiae-t [A teológia összefoglalását] is - tollbamondás útján jegyezte le. Tamás már hónapokkal a halála előtt abbahagyta a Summa további diktálását. Hűséges Reginaldjának végül bevallotta, hogy „mindaz, amit írtam, most csak üres szalmának tűnik számomra”, és később azzal egészítette ki ezt a megállapítását, hogy „ahhoz képest, amit láttam”.

Úton a lyoni zsinatra, ahová Reginalddal együtt ment, Tamásnak betegsége folytán meg kellett állnia a fossanovai cisztercita kolostorban. Itt hunyt el 1274. március 7-én.

Ahhoz, hogy Rudolf Steiner individualitása a szellemi szférákból ismét alászállhasson a földi valóságba, vajon adódhatott-e volna kedvezőbb formája a kíséretnek, mint Karl Werner szeretettel, szakértelemmel és gondos igyekezettel írott műve? Éppen a Rudolf Steiner szellemi lényének megtestesülését közvetlenül megelőző időszakban, amikor a szellem tudata többnyire elhomályosul, akkor Karl Werner, anélkül hogy ennek tudatában lett volna, egyfajta szellemi tükröt tartott a meg nem születettek világába, s egyúttal egy olyan spirituális fáklyát is lángra lobbantott, amelynek fényében a születés előtt álló individualitás képes volt arra, hogy átélje és elkövetkező földi tudata számára is megőrizze az előző megtestesülésével való kapcsolatát - mégpedig a születés előtti élményeknek egy olyan szakaszában, amikor a Léthé által nyújtott feledés itala a legerőteljesebben fejti ki hatását. Karl Werner könyve ezáltal egyfajta tudati hidat alkotott, amelyet azonban nem csupán ő maga épített, hanem ennek a hídnak a megépítésében minden bizonnyal azok az olvasói is csendben közreműködtek, akik a megjelenését követő években elmélyülten és odaadóan foglalkoztak a művével. Werner könyve a teológiai és filozófiai kérdések iránt érdeklődő katolikus körökben kimondottan kedvező fogadtatásra talált. A Stadler-féle Szentek lexikonában, amely 1858 és 1882 között jelent meg öt kötetben, az Aquinói Tamásról szóló akkoriban ismert összes művel kapcsolatban egyszerűen azt olvashatjuk, hogy közülük „Karl Werner háromkötetes műve a legjobb és legnagyszerűbb”.

 

Thomas Meyer Rudolf Steiners «eigenste Mission». Ursprung und Aktualität der geisteswissenschaftlichen Karmaforschung [Rudolf Steiner „legsajátabb küldetése”. A szellemtudományos karmakutatás eredete és időszerűsége] című könyvének 2. fejezete. Megjelent a bázeli Perseus Kiadónál, 2009 áprilisában. Fordította: Korcsog Balázs

 

Következik:

(1) A Tamás-motívum Rudolf Steiner földi életének utolsó napjaiban (Friedrich Eckstein és Albert Steffen)

(2) Egy életrajz mint a világrajövetel szellemi segítője (Karl Werner könyve Aquinói Tamásról)

(3) Egy „rendkívüli jelentőségű” esemény (Rudolf Steiner első „okkult összélménye”)

(4) Találkozás a Mesterrel (Három sorsdöntő bécsi találkozás: Schröer, Koguzki és a Mester)

Utolsó frissítés ( 2009. december 31. )
 
< Előző   Következő >