NOVALIS / Főoldal
Szellemi tartalom és szellemi forma (Rudolf Steiner Goethe és Hegel születésnapjáról) Nyomtatás E-mail
2023. augusztus 27.
Image
Hegel előadást tart
Augusztus 27-28.

Goethe és Hegel születésnapja

 

Akinek az emlékezetében valaha is felmerültek az újkor szellemi életéből az utóbbi idők vezető személyiségei, annak az augusztus 27-éről 28-ára virradó éjjel az emlékezés fontos éjszakáját jelenti. Augusztus 27-e ugyanis az újkor legnagyobb gondolkodójának, augusztus 28-a pedig a legátfogóbb, legegyetemesebb szellemnek a születésnapja. Ezen az éjszakán tehát gondolatainkban érintkezésbe kerülhet egymással az újkornak erre a két nagy individualitására, az emberiségnek erre a két kiemelkedő képviselőjére való emlékezés: Hegelre, a nagy filozófusra, akinek augusztus 27-én, és Goethére, az egyetemes szellemre, akinek augusztus 28-án van a születésnapja.

Image
Goethe diktál titkárának
Goethe úgy áll előttünk, mint szellemi tartalom, Hegel pedig úgy, mint szellemi forma. És úgy tudunk
a leginkább belehelyezkedni a modern szellemi életbe, hogyha Hegel eszközével (a tiszta gondolkodás által) próbáljuk meg magunkba fogadni Goethe hatalmas lelkét és szellemét. Ilyen gondolatok támadnak bennünk, ha méltó módon emlékezve vonultatjuk el lelkünk előtt az augusztus 27-éről 28-ára, vagyis a Hegel születésnapjáról Goethe születésnapjára virradó éjszakát.

 

Részlet Rudolf Steiner 1909. augusztus 28-án Münchenben tartott ünnepi Goethe-előadásából (GA 113). Fordította: Korcsog Balázs. A Kelet a Nyugat fényében című ciklus magyar kiadásában ez az előadás nem szerepel.

Utolsó frissítés ( 2023. augusztus 28. )
 
< Előző   Következő >