A politikai pártok a szellemtudomány fényében (Rudolf Steiner über die politischen Parteien) Nyomtatás E-mail
2010. május 18.

ImageRudolf Steiner

a politikai pártokról

A politikai pártok mint

szellemi lények árnyképei

 

Manapság átélhetik, hogy az emberek egy olyan világba nőnek bele, ahol - többek között szociális téren például - pártok vannak: liberális, konzervatív és mindenféle egyéb lehetséges pártok. Az emberek azonban alszanak azzal kapcsolatban, hogy mik is ezek a pártok. Amikor megkapják a választási cédulát (a szavazólapot), akkor úgymond kiállnak - mintegy hitet tesznek - az egyik vagy a másik párt mellett, ám nemigen gondolkodnak el azon, hogy valójában mi is az, ami a nyilvános életben, feldúlva ezt az életet, a pártok véleményeként létezik. Mert hát az emberek nemigen tudják komolyan venni ezeket a dolgokat. Rengetegen vannak olyanok, akik különböző keleti tanok nyomán mindenfélét összehordanak a külvilágban uralkodó „Májáról” (látszatvilágról), ám mihelyt egy lépést akarnak tenni ebben a külvilágban, akkor már nem tartanak ki amellett, amiről absztrakt módon papoltak. Hiszen akkor például azt kérdeznék: Minden „Mája”? Akkor tehát a pártok is „Mája”? Miféle valóság az, amire ez a fajta „Mája” utal?

Ha szellemtudományos szempontból mélyebben is belebocsátkozunk ebbe a dologba, akkor azt találjuk, hogy a pártok azáltal vannak jelen a külső, fizikai világban, hogy programjuk van, hogy alapelveik vannak, azaz hogy absztrakt ideákat, elvont eszméket kergetnek. Ám mindaz, ami külsőleg a fizikai világban él, az mindig csupán a képmása, a visszfénye, az árnyképe annak, ami a szellemi világban egy sokkal valóságosabb módon létező realitás. A fizikai világban minden dolog valami szellemire utal. És csak odafönt, a szellemi világban találjuk meg az ezeknek a fizikai dolgoknak megfelelő, az ezekhez tartozó valódi realitásokat. Idelent vannak például a pártok. Ezek vajon minek az árnyképei? A Földön ezek a pártok küzdenek egymással, s ennek során egy absztrakt program alapján igyekeznek összetartani egy csomó embert. Minek a visszfényei, minek az árnyképei ezek a pártok? Mi az odafönt, a szellemi világban, ami idelent, a „Mája” világában pártként létezik?

A szellemi világban nincsenek absztrakciók, nincsenek elvont dolgok, a pártok pedig az absztrakciók talaján állnak. Odafönn csupán lények vannak. Odafönt nem lehet hitet tenni egy párt programja mellett, hanem ott csupán ennek vagy annak a lénynek, ennek vagy annak a hierarchiának lehet a híve az ember. Odafönn az ember nem lehet pusztán az értelmével, az intellektusával egy párt programjának a híve, ott ez nem létezik. Az embernek ott egész lényével kell egy másik lényt követnie. Ami itt absztrakt, elvont dolog, az odafönt lényszerű, vagyis egy lényhez kötődik. Tehát az absztrakt, elvont dolog idelent - csupán árnyéka a lényszerűnek odafent.

És ha a pártok két fő kategóriáját nézik: a konzervatív és a liberális pártokat, akkor azt látják, hogy a konzervatívoknak és a liberálisoknak is megvan maguk programja. De ha feltekintünk arra, hogy ez minek is az árnyképe, minek a visszfénye, akkor megmutatkozik, hogy a konzervatív pártok programját egy ahrimani lény, a liberális pártok programját pedig egy luciferi lény árnyékolja be. Amikor tehát idelenn egy konzervatív vagy egy liberális párt programjának követői vagyunk, akkor odafönn egy bizonyos hierarchiához tartozó ahrimani lénynek vagy egy bizonyos hierarchiához tartozó luciferi lénynek vagyunk a hívei.*

 

* Ez a pártstruktúra, a politikai pártok palettája a 20. század folyamán jelentős mértékben átrendeződött (bizonyos szempontból épp az ellenkezőjére fordult), Rudolf Steiner ezzel kapcsolatos fejtegetései azonban mindmáig a politikai pártok szellemtudományos megközelítésének kiindulópontját jelentik. [a szerkesztő]

Részlet Rudolf Steiner 1920. augusztus 6-án Dornachban tartott előadásából. Lásd Geisteswissenschaft als Erkenntnis der Grundimpulse sozialer Gestaltung [A szellemtudomány mint a szociális berendezkedés alapvető impulzusainak megismerése] (GA 199). Összeállította és fordította: Korcsog Balázs (2006. május 9-én)

Utolsó frissítés ( 2011. január 09. )
 
< Előző   Következő >