1910. november 20.

Lev Nyikolajevics halála

Száz éve halt meg Tolsztoj

Az orosz irodalom értelme Dosztojevszkij és Tolsztoj. A két óriás közös vonása az olvasó szempontjából, hogy műveiket másképp olvassuk, mint más írókét: nem az irodalmat „élvezzük” bennük, hanem úgy érezzük, valami sokkal komolyabb és felelősségteljesebb dologgal foglalkozunk. Valamivel, ami a lelkiismeret-vizsgálathoz hasonlít.

Dosztojevszkij és Tolsztoj együtt él a köztudatban: „páros csillagok”, mint Goethe és Schiller. Ők ketten együtt az oroszok. A Goethével és Schillerrel való párhuzam, amelyet Thomas Mann vet fel, csakugyan nagyon csábító: Schillernek Dosztojevszkij felel meg, az átszellemült, eszmékkel viaskodó, beteg testű író, Goethének pedig Tolsztoj. Külső vonásokban is hasonlóvá teszi őket a jómód, az előkelőség, a korán élvezett világhír és a magas életkor, a teremtő erő csökkenése nélkül. Az ember mindkettejüket erőteljes aggastyánként képzeli el. A diadalmas öregkor mintegy kézzelfogható jele valami kegyelemszerű kiválasztottságnak. De míg Goethét olümposzi derűvel töltötte el az a tudat, hogy az istenek kedvence, Tolsztojt nyugtalanította, és növelte lelkiismeret-furdalásait.

Tolsztoj regényeiben minden benne van. Műve éppúgy egész világ, mint Homéroszé vagy Shakespeare-é. De az ő totalitása is hiányos, mint minden művészi totalitás: hiányzik belőle a szellemi világ.

Az öregkori Tolsztoj, a próféta, a vallásalapító és általános világreformer már ott lappang fiatalkori írásaiban és leveleiben is. (…) Tolsztoj tehát másfelől kiindulva, de ugyanoda jut el, ahová a szlavofil Dosztojevszkij: a „béketűrő szláv lélek” messianizmusához.

(Szerb Antal Tolsztojról és Dosztojevszkijről. Részletek A világirodalom történetének „Az orosz irodalom nagy kora” című fejezetéből)

Rudolf Steiner az 1905. szeptember 30-án tartott előadásában beszélt az első germán nyelvű bibliafordítás készítője, az első európai keresztény beavatott, a német Ich (’Én’) szó megalkotója (ahol az Én, az Ich: J.Ch. = Jesus Christus), Wulfila, a gót püspök és a nagy orosz író, Tolsztoj közös inspirációs forrásáról: „Tolsztoj csupán parányi eszköze egy magasabb rendű szellemi erőnek, mégpedig annak, amelyik a gót beavatott, Wulfila mögött is állt. Ez a szellemi erő használja eszközeként Tolsztojt.” (GA 93a; magyarul Az ezotéria alapjai, 5. előadás) Ez a „szellemi erő”, mely e két oly különböző személyiséget szellemileg összekapcsolja, akiket ráadásul másfél évezred választ el egymástól, meggyőződésem szerint csak Widar lehet, aki Wulfila esetében a német népszellem szellemi szféráján át, Tolsztoj esetében pedig az orosz népszellem szellemi szférájából hatott.

(Rudolf Steiner és Szergej O. Prokofjev Wulfiláról és Tolsztojról. Részlet Szergej O. Prokofjev Die geistigen Aufgaben Mittel- und Osteuropas. Über das Wirken einiger Volksgeister in der europäischen Geschichte [Közép- és Kelet-Európa szellemi feladatai. Az egyes népszellemek működése az európai történelemben] című könyvének a német népszellem működését taglaló fejezetéből)

Rudolf Steiner dicsérő, sőt lelkes szavakkal méltatta Tolsztoj Ivan Iljics halála című elbeszélését. 1904. november 3-án, tehát Tolsztoj halála előtt hat évvel tartotta azt az előadását, melyben elismerő szavakkal szólt erről a műről (GA 53; Theosophie und Tolstoi [Tolsztoj és a szellemtudomány]). Rudolf Steiner ebben az előadásában fel akarta hívni a figyelmet az orosz íróra, aki a jövő szempontjából fontos csírákat hordoz magában. Sőt, egy helyütt egy új korszak prófétájának nevezi őt. Egy olyan korszak prófétájának, amely majd meghaladja a mi korunkat, s amely újra át fogja érezni és fel fogja ismerni az életet. Rudolf Steiner ezenkívül úgy vélte, hogy Tolsztoj életfelfogása lényeges pontokon összhangban áll az (akkor még „teozófiának” nevezett) antropozófia eszméivel.

Az összeállítást készítette és a Steiner- és Prokofjev-idézetet fordította: Korcsog Balázs