Richard Wagner az antropozófia fényében (Steiner kijelentései) Nyomtatás E-mail
2011. november 13.

ImageRudolf Steiner kijelentései

Richard Wagnerről

Az „Arenson-vezérfonal” nyomán[1]

 

Wagner szerzeményeiben az az új kultúrimpulzus él, melynek a „művészet, vallás és tudomány” három egymástól különvált áramlatát újra egyesítenie kell a jövőben. (GA 105: A világ, a Föld és az ember, 11. előadás - 1908. augusztus 16.)

Richard Wagner az ötödik kultúrkorszak[2] reprezentatív alakja, aki a műalkotást a szellemi világ külső nyelvének, külső megnyilatkozásának tekinti. Ezért van oly sok ellenfele,[3] akik a tisztán emberi-formális zenét akarják védelmezni (lásd Hanslick). (GA 126: Okkult történelem, 3. előadás - 1910. december 29.; magyarul lásd A világtörténelem szellemi háttere című kötetben)[4]

Richard Wagner bizonyos módon megsejtette a Golgotai Misztériumot - csak ezáltal vált lehetővé számára, hogy megalkossa a Parsifalt. (GA 131: Jézustól Krisztushoz, 4. előadás - 1911. október 8.)[5]

Sohasem jutott egy nem beavatott olyan közel az ezoterikus kereszténység legmélyebb igazságához, mint Wagner a Parsifalban. (GA 149: Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése, 6. előadás - 1914. január 2.)[6]

 

(I) Ha visszatekinthetnénk a régi, egyiptomi misztériumokra, akkor láthatnánk, hogy a vallás, a tudomány és a művészet még egységet alkotott. (…) Később a vallás, a tudomány és a művészet útjai elváltak egymástól. A mi korunkban azonban már ismét érzik az emberek, hogy e három dolognak újra egyesülnie kell. Mi más volt Richard Wagner jelentőségteljes törekvésének célja, mint az, hogy a spirituális törekvést kultúrimpulzussá alakítsa a maga nagy, hatalmas sejtéseiben? Az egyiptomiaknál ez szemléltető kép volt, mivel a külső szemnek erre volt szüksége. A mi korunkban ez megismétlődik: az egyes kultúráramlatoknak újra egységet kell alkotniuk, de olyan műalkotásokban, melyeknek fő eleme a hang áramlása. (GA 105)

(II) A külső benyomásokat a mögöttük álló szellemi hatalmakra kell vonatkoztatnunk. (…) Így van ez korunk tudományával és művészetével is. Korunkban az igazán nagy művészi egyéniségeknél a művészet egyfajta áldozati tevékenység az isteni-szellemi világ számára, vagyis ami náluk például a hangokban nyilvánul meg, azt szellemi misztériumok megnyilatkozásának kell tekintenünk. Kultúrtörténetileg és okkult szempontból is így kell néznünk Richard Wagnert minden egyes részletében. Úgy kell néznünk őt, mint korunk reprezentatív alakját, mint aki az ötödik kultúrkorszakot testesíti meg. Wagnernek mindig az volt a törekvése, hogy a hangok és hangzások révén fejezze ki a szellemi világ felé fordulást, és a műalkotást a spirituális világ külső nyelvének, a szellemi világ külső megnyilatkozásának tekintette. S korunkban valóban élesen szemben áll egymással a régi kultúra maradványa és egy új kultúra hajnala. Láthattuk, hogy a hangokban való pusztán emberi tevékenykedést, a tisztán formális zenét, amin Wagner felül kívánt kerekedni, amin ő túl akart haladni, milyen hevesen védelmezik Wagner ellenfelei, mivel képtelenek voltak megérezni, hogy ösztönös módon éppen Wagnernél jelent meg egy új impulzus, mint egyfajta hajnalhasadás.

Nem tudom, tisztában vannak-e vele, hogy Richard Wagnert hosszú időn keresztül a legcsípősebb és legszörnyűbb bírálatokkal illették, és hogy legtöbbször elutasításban volt része. E bírálói és elutasítói a Bécsben élő Eduard Hanslick roppant szellemdús műveire hivatkoztak: ő volt az, aki A zenei szépség című érdekfeszítő könyvecskét írta. Nem tudom, tudják-e, hogy ezzel úgyszólván a régi szegült szembe egy történelmi jelentőségű hajnalhasadással. A zenei szépségről írott könyv történelmi dokumentumként szolgálhat a későbbi korok számára. Mert mit is akart Hanslick? Ő azt mondja: ilyen módon nem lehet zenét szerezni, ahogyan azt Richard Wagner teszi; ez egyáltalán nem is zene, hiszen nála a zene olyan irányba mutat, az ő zenéje olyasvalamire akar rámutatni, ami a zeneiségen kívül van - valami érzékfelettire.

Hanslick kijelentette, hogy Richard Wagner valójában nem is muzsikus, és hogy egyáltalán nem érti a zene lényegét, a zeneiség mibenlétét. - Mit mondhatunk egy ilyen jelenségről? Semmi mást, mint hogy Hanslick a szó legszorosabb értelmében visszamaradt a negyedik kultúrkorszakban,[7] hogy annak kései gyermeke, és azt kívánja visszaállítani. Annak a korszaknak a vonatkozásában igaza volt, de ami az egyik korszakban helyes, az a következőben már nem az. Hanslick szempontjából lehet azt mondani, hogy Richard Wagner nem zenész. Ám ezután úgy kellene folytatnunk, hogy annak a korszaknak már vége, hogy elégedettnek kell lennünk azzal, ami a jelenlegi korszakból származik, s meg kell békélnünk vele, hogy a hanslicki értelemben vett zeneiség kiegészül az Újjal. (GA 126)

(III) Korunk bizonyos szempontból megérett arra, hogy azok, akik passzivitásuk révén egyfajta odaadó hangulatot fejlesztettek ki magukban (más hangulattal nem is lehet eljutni a szellemi világba), azok megértsék, amit mai fejtegetéseink középpontjába állítottunk, nevezetesen hogy a golgotai tettből valamiféle cseppszerű tulajdonsággal rendelkező szellemi szubsztancia áradt ki, melynek befogadására korunkban éretté váltak a lelkek. Sok mindent nélkülöznünk kellene az újabb időkben, ha a lelkek ily módon nem váltak volna éretté. Csak egyvalamire hívom fel itt a figyelmüket. Ha Richard Wagner lelke nem vált volna éretté egyfajta passzivitás révén, ha nem sejtette volna meg a Golgotai Misztériumot, annak a szubsztanciának a kiáradását, amely mintegy beleáradt a Föld és a földi emberiség szellemi atmoszférájába, akkor nem adományozhatta volna nekünk a Parsifalt. Ezt maga Wagner írja le ott, ahol Krisztus vérének jelentőségéről beszél. Sok ilyen szellem él korunkban, akiknél azt látjuk, hogy mintegy befogadják azt, ami feléjük árad a Föld atmoszférájából. Maga a szellemtudomány is azért van itt, mert sok léleknek - sokkal többnek, mint ahánynak tudomása van erről - lehetősége nyílik arra, hogy ilyen híradásokat kapjon a szellemi világból. De ehhez segítségre van szükségük, amit a szellemi világ megértése adhat meg nekik. (GA 131)

 

Az Arenson-Leitfaden (Verlag Freies Geistesleben [a Szabad Szellemi Élet Kiadója], Stuttgart, 1930, 19612) Wagner-szócikke alapján (Szilágyi Rózsi néni, Dalmai Zoltán és Drahos Sándor fordításainak felhasználásával) összeállította, fordította és a jegyzeteket írta: Korcsog Balázs

 

Kapcsolódó anyagok (Richard Wagner az antropozófia fényében): 

Rudolf Steiner a wagneri muzsikáról: a Grál-misztérium Richard Wagner műveiben (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 2. rész)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/1. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 1. rész: Lohengrin)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/2. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 2. rész: A nibelung gyűrűje I.)

Rudolf Steiner és korának zenéje (Beethoven és Wagner)

A müncheni misztériumjátékok: az antropozófia Bayreuthja (Schuré, Steiner és Wagner)

Wagner Ringje Budapesten (A Siegfried-monda és a kereszténység misztériumai)

Szergej O. Prokofjev első találkozása az ezoterikus kereszténységgel (Wagner és a Parsifal)

Dornach volt élete álma (Szergej O. Prokofjev találkozása Wagner Lohengrinjével)

 


JEGYZETEK

[1] Arenson-Leitfaden: a Rudolf Steiner egyik korai ezoterikus tanítványa, az akkori német antropozófiai élet egyik meghatározó alakja, Adolf Arenson (1855-1936) által összeállított antropozófiai „lexikon” és szöveggyűjtemény, amelyet a Steinerrel folytatott részletekbe menő előzetes megbeszélések és egyeztetések után, az ő útmutatásai alapján, a Steiner-ciklusok szemelvényeiből állított össze a stuttgarti antropozófiai életnek ez a vezetője (1918 februárja és 1925 májusa között, vagyis Rudolf Steiner földi életének utolsó hét évében). Az „Arenson-vezérfonal” tehát azokat a kijelentéseket és közléseket tartalmazza, amelyeket maga Rudolf Steiner is fontosnak és iránymutatónak tartott egy adott fogalommal, jelenséggel vagy személyiséggel kapcsolatban. Richard Wagnerről négy kijelentést tartalmaz a stuttgarti antológia: a következőkben előbb az eredeti Arenson-féle szemelvényeket közöljük, majd az adott előadás tágabb szövegkörnyezetében is elhelyezzük Steiner Wagnerre vonatkozó kijelentéseit. Rudolf Steiner még 1924-ben a tagokhoz írott egyik „körlevelében” (az „irányelvekben”) úgy fogalmazott, hogy az egyes ciklusokban elszórtan előforduló közlések összeolvasása alapján találhatjuk meg azokat a támpontokat, amelyek iránymutatóak lehetnek számunkra egy kérdéssel kapcsolatban (Das Goetheanum - Nachrichtenblatt, 1924/31.). Ha az „Arenson-vezérfonalat” követve egybeolvassuk Steiner Wagnerre vonatkozó legfontosabb kijelentéseit, akkor valós képet kaphatunk arról, hogy Rudolf Steiner mit gondolt valójában Richard Wagnerről, és hol helyezte el a német zeneköltőt az emberiség szellemtörténetében.

[2] A germán-angolszász (vagy anglo-germán) kultúrkorszak, a tudati lélek korának reprezentatív alakja.

[3] Widersacher: a német nyelvben ugyanezzel a szóval utalnak az ellenerőkre (vagy ellentéterőkre).

[4] Hogy Wagner a jelenlegi kultúrkorszak, vagyis a tudati lélek korának reprezentatív alakja, aki a műalkotást a szellemi világ külső megnyilatkozásának tekinti, arról Rudolf Steiner az antropozófia későbbi németországi „központjában”, Stuttgartban beszélt, mégpedig éppen abban a ciklusában, amelyben - kimondatlanul ugyan, de - először szólt saját maga és legközelebbi munkatársainak karmikus hátteréről: Wagnerről a korszerű szellemtudomány későbbi legjelentősebb „munkatársai” (a Michael által is inspirált Orléans-i Szűz, Gilgames és Enkidu, Nagy Sándor és Julianus Apostata, Platón és Arisztotelész, Hüpatia és a többiek) között van szó.

[5] Hogy Wagner megsejtette a Golgotai Misztériumot és Krisztus jelentőségét, arról Rudolf Steiner éppen a száz évvel ezelőtt tartott nagy karlsruhei ciklusában, vagyis Kaspar Hauser szülővárosában beszélt. Ez volt az az előadássorozat, amely egyre erőteljesebbé váló ellenségeskedést váltott ki bizonyos (a ciklusban leírt módszerekkel dolgozó) körökből Rudolf Steinerrel szemben.

[6] Rudolf Steiner kijelentése szerint a nem beavatottak közül Richard Wagner jutott a legközelebb az ezoterikus kereszténység legmélyebb igazságához. Nem tekinthetjük tehát véletlennek, hogy Steiner egyik fontos Grál-ciklusa, a Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése című előadássorozat éppen Wagner szülővárosában, Lipcsében hangzott el.

[7] A görög-római kultúrkorszak, az értelmi vagy kedélylélek kora.

Utolsó frissítés ( 2013. június 07. )
 
< Előző   Következő >