NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
Rudolf Steiner kétszer említi előadásaiban Kaspar Hausert Nyomtatás E-mail
2012. november 11.
Image
Nap, Hold - Merkúr, Grál
Kaspar Hauser halálának

Égi konstellációja

Rudolf Steiner két előadásában

 

A Nap és a Hold együttállása

Régen az emberek olyan intenzíven együtt éltek kozmikus környezetükkel és az abban megnyilvánuló természeti és időjárási jelenségekkel, hogy úgy képzelték: az események - és egy ember születése bizony a legfontosabb események közé tartozott - valamilyen összefüggésben állnak a velük egy időben zajló természeti jelenségekkel.

Roppant érdekes, hogy rendkívüli eseményeknél egyes helyeken még ma is számon tartják, hogy milyen idő volt akkor, vagy milyen természeti jelenségek voltak megfigyelhetők - ahogy ezt például Kaspar Hauser halálával kapcsolatban is megemlítik, hiszen különös jelenség volt, hogy az égbolt egyik oldalán lement a Nap, míg a másik oldalon feljött a Hold

S régen úgy tartották: az istenek gondolatai fejeződnek ki abban, hogy egy gyermek milyen égi konstellációnál, milyen év- és napszakban, s milyen időjárási viszonyok között jön világra. És ha egy gyermek valamilyen különleges égi konstellációnál vagy rendkívüli időjárási viszonyok közepette jött világra, akkor azt valamilyen isteni gondolat (vagy elgondolás) megnyilvánulásának tekintették, melyet a gyermek számára adtak az istenek.

Rudolf Steiner 1923. március 23-ai dornachi előadása, a Hogyan ösztönzik a szellemi hatalmak a világtörténelmi folyamatokat? című ciklusból (GA 222)

 

Intellektus kontra emlékezet és igazságszeretet; temetésén a Nap és a Hold együttállása

Az emlékezet korábban lényegesen fejlettebb volt, mint ma. Csak akkor szorult háttérbe, amikor az emberiség körében általánosan elterjedt az értelmi kultúra. Aki valamelyest is gyakorlatias szemekkel tekint a világba, még ma is beláthatja, hogy amit a szellemtudomány alapján állítunk, az nem légből kapott dolog. Úgy is mondhatnánk, hogy ha ez valóban így van, akkor ma azoknál az embereknél, akik valamilyen okból esetleg visszamaradtak a fejlődésben, meg kell hogy mutatkozzék, hogy legkevésbé az emlékezetük visszamaradott. Továbbá annak is meg kellene mutatkoznia náluk, hogy ha azon fáradoznánk, hogy e mesterségesen visszatartott embereket intellektuális ismeretekre tanítsuk, akkor annak emlékezetük látná kárát, az emlékezőtehetségük rovására menne. Éppen itt, ebben a városban láthattunk erre egy jellegzetes példát.

A sokkal nagyobb megbecsülést érdemlő Daumer professzor alaposan megfigyelte ezt a jelenséget azon a sokak számára oly rejtélyes emberen, aki egykor titokzatos körülmények között bukkant fel ebben a városban, s éppoly titokzatos körülmények közt lelte halálát Ansbachban. Ugyanarról van szó, akiről egy író[*] azt mondja - életének titokzatos voltára utalva -, hogy olyan napon volt a temetése, amikor az égbolt egyik peremén éppen alászállt a Nap, a szemközti oldalon pedig felbukkant a Hold. Önök tudják, hogy Kaspar Hauserről beszélek.

Ha mindazon pró és kontra érvektől eltekintenek, ami az eset kapcsán elhangzott, s ha csak azt veszik figyelembe, ami minden szempontból hitelesnek tekinthető, akkor tudják, hogy ez a lelenc, aki egyszer csak ott termett a város utcáin, s mivel senki sem tudta, honnét jött, ezért Európa gyermekének nevezték, nem tudott sem olvasni, sem számolni, amikor rátaláltak. Mintegy húszéves koráig híján volt mindannak, ami az intellektus útján megszerezhető, ám különös módon csodálatos volt az emlékezete. Amikor aztán elkezdték tanítani, ahogy a logika a lelkébe hatolt, úgy fogyatkozott az emlékezete. Tudatának ez az átalakulása azonban még egy további változással is együtt járt. Eredetileg szinte felfoghatatlan mértékű, nyilván veleszületett őszinteség és igazságszeretet volt benne, s később éppen ezt az igazságszeretetet illetően bizonytalanodott el egyre jobban és jobban. Minél inkább belekóstolt az intellektuális ismeretekbe, annál inkább tovatűnt az igazságszeretete.

Sok mindent tanulmányozhatnánk, ha elmélyednénk ebben a mesterségesen visszatartott lélekben. S azok számára, akik szellemtudományos szempontból tanulmányozzák ezt az esetet, egyáltalán nem tűnik teljesen alaptalannak az a néphagyomány, bár a mai tudósok nem hisznek benne, hogy Kaspar Hauser, aki akkor még semmit sem tudott, sőt halvány sejtelme sem volt arról, hogy rajta kívül is léteznek különféle formájú élőlények, mégis különös hatással volt az útjába kerülő megvadult állatokra. Letörte támadókedvüket, s a vadállatok egészen megszelídültek. Kaspar Hausernek olyan kisugárzása volt, úgymond kiáradt belőle valami, aminek hatására egy megvadult állat, mely bárki másra vadul rátámadt volna, teljesen megszelídült. Itt egy olyan jelenséggel van dolgunk, melyet csak a szellemtudomány alapján lehet megérteni. Mint mondtam, elmélyedhetnénk e figyelemreméltó és sokak számára oly rejtélyes személyiség lelkének tanulmányozásában, s akkor egy olyan eset rajzolódna ki Önök előtt, melyből láthatnák, hogy a szellemtudomány révén miként vezethetjük vissza szellemi okokra mindazt, ami a hétköznapi élet nézőpontjából megmagyarázhatatlan. E szellemi tényezőkre persze nem spekulációval, hanem szellemi megfigyeléssel deríthetünk fényt, ám ezek sokoldalú és minden részletre kiterjedő logikus gondolkodással is megérthetők.

Rudolf Steiner 1908. június 17-ei nyilvános előadása Nürnbergben, a János Apokalipszise ciklus előestéjén (GA 104)

 

Kaspar Hauser 200. születésnapjára összeállította és fordította: Korcsog Balázs



JEGYZET

[*] Rudolf Steiner Jakob Wassermann regényére utal: Caspar Hauser, avagy az emberi szív restsége (1907/1908). A regényrészlet, melyre Rudolf Steiner mindkét előadásában hivatkozik, melyben megemlíti Kaspar Hausert, a következőképpen hangzik: „Két nap múlva temették el. Délután volt, az égbolt tiszta kék és felhőtlen volt. Az egész város gyászolta őt. Egy híres kortársa, aki Caspar Hausert Európa gyermekének nevezte, úgy meséli, hogy temetésekor a Hold is és a Nap is egyszerre volt fenn az égen, a Hold keleten, a Nap nyugaton, s mindkét égitest egyformán halovány fénnyel ragyogott.”

E részlethez Karl Heyer hozzáfűzi, hogy Kaspar Hauser temetésére 1833. december 20-án délelőtt került sor, tehát nem két, hanem három nappal december 17-én bekövetkezett halála után, mely szintén három nappal a halálos sérülését okozó december 14-ei merénylet után történt. (Lásd Karl Heyer: Kaspar Hauser és Közép-Európa sorsa a 19. században, 24. o.)

 

Kapcsolódó anyagok (Kaspar Hauser az antropozófia fényében):

Rudolf Steiner kijelentései Kaspar Hauserről (Európa gyermeke az antropozófia fényében)

Polzer-Hoditz gróf feljegyzései Kaspar Hauser missziójáról (1. rész: "A szellem elleni harc" és a három kulcskérdés)

Polzer-Hoditz gróf feljegyzései Kaspar Hauser missziójáról (2. rész: "Azok a körök..." és Dél-Németország feladata)

Peter Tradowsky: Kaspar Hauser küldetése (A karlsruhei Nap-kastély mint Európa gyermekének szülőhelye)

Peter Tradowsky: Kaspar Hauser áldozati útja (Európa gyermekének sorsa mint a második Krisztus-áldozat földi képmása)

Szergej Prokofjev: Friedrich Schiller, Kaspar Hauser, Rudolf Steiner (Schiller Demetriusa és Közép-Európa sorsa, avagy egy gonosztett és következményei)

Kaspar Hauser és Rudolf Steiner: Európa gyermeke az antropozófia fényében (200 éve született Kaspar Hauser és 100 éves az Antropozófiai Társaság) (Novalis Szeminárium 6. évfolyam, őszi szemeszter)

Megmenthető-e még Európa? Karlsruhe 1812 - 2012 (Thomas Meyer szerkesztői bevezetője)

Szeptember 29. és április 30.: kép és ellenkép, avagy kik és miért keverik össze Kaspar Hauser születésnapját Hitler halála napjával? (Franz-Jürgen Römmeler cikkének 1. része)

200 éve született Kaspar Hauser (A 12 éves Európa-gyermek és a 12 éves Jézus-gyermek)

Kaspar Hauser: Első esztendőm (Európa gyermekének költeménye egy évvel kiszabadulása után) (1829)
Utolsó frissítés ( 2013. március 01. )
 
< Előző   Következő >