NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
A pápa lemondása, a tudati lélek kora és a római egyház alkonya Nyomtatás E-mail
2013. február 27.

ImageSzellemtudományos szempontok

XVI. Benedek lemondásához

A pápa lemondása és az egyház jövője

 

„Derült égből villámcsapás”

2013. február 11-én, hétfőn XVI. Benedek pápa teljesen váratlanul bejelentette lemondását: február 28-ai hatállyal távozik a pápai trónról. Az egyik legbefolyásosabb vatikáni főpap, Sodano bíboros, korábbi vatikáni államtitkár szerint még a pápai állam vezető köreit is „derült égből villámcsapásként” érte az egyházfő bejelentése. Még ugyanaznap este heves vihar tört ki Vatikán felett, és villám csapott a Szent Péter bazilika kupolájának csúcsán álló keresztbe.

Rudolf Steiner szerint „régen az emberek olyan intenzíven együtt éltek kozmikus környezetükkel és az abban megnyilvánuló természeti és időjárási jelenségekkel, hogy úgy képzelték: az események valamilyen összefüggésben állnak a velük egy időben zajló természeti jelenségekkel. Roppant érdekes, hogy rendkívüli eseményeknél egyes helyeken még ma is számon tartják, hogy milyen idő volt akkor, vagy milyen természeti jelenségek voltak megfigyelhetők.” (GA 222)

 

A pápa lemondása és a tudati lélek kora

ImageA pápai tisztség - minden földi uralkodóéhoz hasonlóan - élethosszig tartó megbízatás. A legritkább esetben fordult elő, hogy egy pápa lemondjon az egyházfői trónról. (II. János Pál hosszú időn át sokkal rosszabb egészségi állapotban volt, mint most XVI. Benedek, mégsem mondott le, hanem egyfajta „szenvedésmisztika” jegyében utolsó lélegzetéig viselte a pápasággal járó terheket.) Utoljára csaknem hatszáz éve történt ilyen, éppen a tudati lélek korának kezdetén: XII. Gergely pápa 1415-ös lemondásával.

Az utolsó pápai lemondás éve, az 1415-ös esztendő egy jelentős korszakfordulóra, egy történelmi és szellemi szempontból is fontos időszakra esett: ebben az időben zajlott a konstanzi zsinat (1414-1418), melynek egyik fő célja a nagy nyugati egyházszakadás (a pápák ún. avignoni fogságának) felszámolása volt.

Szellemtudományos szempontból ugyanakkor az 1415-ös év - az éppen a konstanzi zsinaton eretneknek nyilvánított prágai teológiatanár, Husz János máglyahalálának éve - az 1413-tól fokozatosan kezdődő új korszak, a tudati lélek korának (egyben a jelenlegi, germán-angolszász kultúrkorszaknak az) egyik első esztendeje. Szergej O. Prokofjev a Kelet-Európa szellemi forrásai és a szent Grál jövőbeli misztériumai című könyvében leírja, hogy ekkortájt kezdett korszerűtlenné válni és ilyen értelemben az emberiség fejlődésével ellentétesen hatni az egyház korábban (az előző, görög-római kultúrkorszakban, az értelmi vagy kedélylélek korában) valóban jogos szellemi vezető szerepe. XVI. Benedek lemondásával ennek a folyamatnak: az emberiség szellemi fejlődését, a tudati lélek kibontakozását immár akadályozó római katolikus egyház átalakulásának érkeztünk egy újabb állomásához.

 

A 2135-ös év, avagy a római egyház alkonya

Rudolf Steiner szellemi kutatásai alapján Szergej O. Prokofjev már említett könyvében kifejti, hogy „a római katolikus egyház virágkora a 13-14. századra tehető, s ez jelenti az egyház törvényszerű, jogos működésének utolsó szakaszát, amikor is a kultikus-hierarchikus, pápai elem Európa egész szellemi, társadalmi és politikai életét meghatározta. Ám az ötödik kultúrkorszak kezdetén aztán a római katolikus elem »a visszamaradott impulzusok jellegét« öltötte magára az emberiség egyetemes fejlődésében. A fejlődés természetes menete szerint az ilyen visszamaradt s így a fejlődés ellenében ható impulzusok azonban nem fognak »örökké« létezni. A magasabb erők ezért az új körülmények között bizonyos határokat szabtak létezésüknek, melyeken túl az a sorsuk, hogy vagy teljesen eltűnnek, vagy pedig - működésük mesterséges, természetellenes folytatása esetén - hamar a leplezetlen gonoszság impulzusaivá torzulnak. A római katolikus egyház fennállásának természetes határa az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak első harmadának vége, vagyis körülbelül a 2135-ös esztendő.”

Rudolf Steiner ezzel kapcsolatban kijelentette: „Ez a kultikus-hierarchikus, egyházi elem, mellyé a római princípium az Európába beáramló római katolicizmus formájában átalakult, egyike azon impulzusoknak, melyek visszamaradott impulzusokként működnek tovább az egész Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszakban, különösen annak első harmadában. Ki is számíthatják, hogy ez meddig fog tartani. Bizonyára tudják, hogy az Atlantisz utáni egyes kultúrkorszakok úgy 2160 évig tartanak, ennek harmada 720 esztendő. Körülbelül 1415-tel kezdve tehát arra az eredményre jutnak, hogy a római egyház érdemi működése 2135-ig fog tartani, vagyis a hierarchikus római impulzus utolsó hullámai egészen a harmadik évezred elejéig fognak elhúzódni.” (GA 174)

Szergej O. Prokofjev ezzel összefüggésben az egyház ellenállására és az ezzel kapcsolatos veszélyekre is rámutat: „A modern szellemi kutatásnak ez az előbb említett eredménye azonban a római katolikus egyház beavatott vezetői és a jezsuita rend vezető tagjai előtt sem titok. Éppen ellenkezőleg: mivel tudomásuk van erről az elkerülhetetlen jövőről, melyet az emberiség szellemi és történelmi fejlődését irányító törvények határoznak meg, ez készteti őket már régóta a legerőteljesebben arra, hogy valamilyen úton-módon minden áron képesek legyenek megváltoztatni a dolgok ilyen irányú alakulását, vagyis hogy lehetőséget találjanak arra, hogy a római katolikus egyház létét a 2135-ös esztendőn túl is meghosszabbítsák, hogy a római katolikus impulzus egészen a földfejlődés végéig fennmaradjon.”

 

Összeállította, írta és fordította: Korcsog Balázs

Kapcsolódó anyagok (A pápa lemondása és az egyház jövője):

A fehér és a fekete pápa dialógusa (Pilinszky egyfelvonásosa)

A bajor pápa (XVI. Benedek és a kétféle müncheni impulzus)

Utolsó frissítés ( 2013. május 31. )
 
< Előző   Következő >