NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
WAGNER 200 (Rudolf Steiner Wagner-ciklusa, 1. előadás, 1. rész) Nyomtatás E-mail
2013. május 12.

ImageRudolf Steiner

Richard Wagner a

szellemtudomány fényében

A berlini Wagner-ciklus

(1905. március-május)

 

 

„A mítoszok olyan történetek, melyeket a nagy beavatottak adnak közre az embereknek, s amelyek mögött hatalmas igazságok rejlenek.” - Ezzel a sokat sejtető mondattal kezdődik Rudolf Steiner Richard Wagnerről tartott egyetlen előadás-sorozata. A német zeneköltő születésének (1813. május 22.) 200. évfordulójához kapcsolódva az elkövetkező hónapokban a NOVALIS hasábjain folytatásokban közzétesszük Rudolf Steiner Wagner-ciklusát (magyar nyelven először), melyből világos képet kaphatunk arról, hogyan látta az antropozófia alapítója Richard Wagnert és műveit a szellemtudomány fényében.

 

Első előadás

(1905. március 28.)

 

A mítoszok olyan történetek, melyeket a nagy beavatottak adnak közre az embereknek, s amelyek mögött hatalmas igazságok rejlenek. A trójai háború például azt a harcot mutatja be, melyet az Atlantisz utáni időszak harmadik és negyedik kultúrkorszaka vívott egymással. A harmadik kultúrkorszaknak Laokoón a megtestesítője, a régi papi állam képviselője, aki egy személyben király is volt; a negyedik kultúrkorszaknak pedig Odüsszeusz a megtestesítője, a ravaszság, leleményesség, az ebben a korszakban kifejlődő gondolkodási képesség megszemélyesítője. A fejlődést északon is ilyen beavatottak irányították: a papi uralom, a pogány idők beavatottainak Walesben volt egy szövetsége, melynek virágkorát Artus király és kerekasztala jelenti. Velük szemben állt a szent Grál szövetsége és lovagjai, akik a kereszténység hirdetéséért tevékenykedtek. A művészet, a politikai fejlődés, minden összefüggésben áll e két szövetség nagy beavatottaival mint a pogány és a keresztény kultúra képviselőivel.

 

ImageLohengrin

 

A Grál-közösség hatása a 12-13. század fordulója táján egyre erősebbé válik. Ez az időszak volt a városalapítások kora, a városiasodás időszaka, ami különleges fordulópontot jelent az európai fejlődésben: a földtulajdonon, földbirtokon alapuló régi paraszti világot felváltja a polgári jellegű városi kultúra. Ez mélyreható változást jelentett az emberek egész életében és gondolkodásában. Ezért is van jelentősége, hogy éppen ebben az időszakban, a wartburgi dalnokverseny korában feltűnik egy monda, Lohengrin mondája. Mit akart jelenteni ez a monda a középkorban?

Az embereknek ma már fogalmuk sincs a középkori nép lelkületéről, mely különösen fogékony volt a dolgok felszíne alatt zajló szellemi áramlatokra. Ma úgy vélhetjük, hogy a Lohengrin-monda erőteljesen a katolikus nézőpontot állítja előtérbe. De ha ez ma zavar bennünket, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy abban az időben a monda csak úgy tudott hatással lenni az emberekre, hogyha beburkolták annak leplébe, ami akkoriban valóban megindította a lelküket. A mondát a buzgó vallásosság ruhájába kellett öltöztetni, hogy legyen benne valami a nép lelkületéből. Miről is szól tehát ez a monda? Egy beavatásról, egy szellemi tanítvány tanítóvá, Mesterré válásáról. Egy ilyen tanítvány először hazátlan, hontalan lélekké válik, vagyis éppúgy teljesíti kötelességeit, mint mindenki más, ám azon kell fáradoznia, hogy felülkerekedjék saját egóján, saját alacsonyabb rendű énjén, s kifejlessze magasabb Énjét. De milyen sajátosságai vannak a tanítvány beavatási fokozatainak?

Először is, hogy felülkerekedik a személyes dolgokon, és szabad utat enged az istenségnek saját bensőjében. Másodszor: megszabadul mindenfajta kétségtől, minden kételye eloszlik. A szellemi világ dolgai tényként állnak a lelke előtt. De mindenfajta babonától is megszabadul, hiszen mivel ő maga képes mindent megvizsgálni, így többé nem eshet tévhitek áldozatául. Egy még magasabb fokon azután átadják neki a tudás kulcsát. Úgy mondják, hogy megkapja a szólás képességét: az érzékfeletti világ hírnökévé válik. Megnyilatkoznak, feltárulnak neki a szellemi világ mélységei. Ez a szellemi tanítványság második foka.

ImageA harmadik fok pedig az, amikor a tanítvány felemelkedik arra a szintre, ahol mintegy magába fogadja a mindenséget: ahol az ember immár a világ összes teremtményét „Én”-nek tudja nevezni, amit a mindennapi életben máskülönben csak önmagáról mond. Ezen a harmadik fokon - a misztika nyelvén - „hattyúnak” nevezik a tanítványt: ő közvetít a tanító, a Mester és az emberek között. A hattyúlovag is így jelenik meg előttünk, mint a nagy Fehér Páholy küldöttje - Lohengrin tehát a Grál-közösség hírnöke.

Egy új impulzust, egy új kulturális hatást kellett útjára indítani. Bizonyára tudják, hogy a misztikában a lelket vagy a tudatot valamiféle női princípiumként ábrázolják. Az új, polgári kultúra lelkülete ezért itt is valamilyen női elemként jelenik meg. Az új kultúra benyomulása egy magasabb tudatállapot eléréseként értelmezhető. Brabanti Elza (Elsa von Brabant) a középkor lelkületét testesíti meg, Lohengrin pedig, a nagy beavatott, a szellemi tanítványság harmadik fokán álló hattyúként hozza el az új kultúrát a Grál-közösségből. De erről nem szabad kérdezni őt. Teljes tévedés, sőt szentségtörés arról faggatni a beavatottat, aminek titokban kell maradnia.

Az új tudatállapotokra való felemelkedés mindig nagy beavatottak közbeavatkozására megy végbe. E beavatottak működésével kapcsolatban Jakob Böhmét szeretném felidézni példaként. Bizonyára tudják, hogy Jakob Böhme mély igazságok hirdetője volt. Honnan származott ez a bölcsesség? Jakob Böhme elmeséli, hogy [cipész]inasként egyszer egyedül hagyták mestere boltjában. Ekkor beállított egy idegen, és egy pár cipőt kért tőle. Ám a fiúnak a mester távollétében nem volt szabad cipőt eladnia. Az idegen szólt még néhány szót hozzá, majd távozott, de rövid idő elteltével kihívta az ifjú Böhmét, s azt mondta neki: Jakob, most még kicsi vagy ugyan, de egyszer majd egészen más ember válik belőled, akinek csodájára jár majd a világ. - Mit is jelent ez? Itt egy beavatásról van szó: a beavatás pillanatát láthatjuk. A fiú egyelőre fel se fogja, mi történt vele, de az impulzust átadták neki.

A Lohengrin-monda is egy ilyen pillanatot ábrázol. Az ilyen mondák fontos utalások, melyeket csak az képes felismerni, aki összefüggéseiben tudja látni a dolgokat. Mint már említettük, a Lohengrin-monda a [wartburgi] dalnokverseny mondájához kapcsolódva jelenik meg. Richard Wagner a Lohengrinről szóló költeményéhez használta föl a mondát. Ebből is láthatjuk, milyen magas fokú belső elhivatottsága volt Richard Wagnernak.

 

Richard Wagner születésének 200. évfordulójára összeállította és fordította: Korcsog Balázs

 

Kapcsolódó anyagok (Richard Wagner az antropozófia fényében): 

Rudolf Steiner Richard Wagnerről, az Arenson-vezérfonal nyomán (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 1. rész)

Rudolf Steiner a wagneri muzsikáról: a Grál-misztérium Richard Wagner műveiben (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 2. rész)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/2. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 2. rész: A nibelung gyűrűje I.)

Rudolf Steiner és korának zenéje (Beethoven és Wagner)

A müncheni misztériumjátékok: az antropozófia Bayreuthja (Schuré, Steiner és Wagner)

Wagner Ringje Budapesten (A Siegfried-monda és a kereszténység misztériumai)

Szergej O. Prokofjev első találkozása az ezoterikus kereszténységgel (Wagner és a Parsifal)

Dornach volt élete álma (Szergej O. Prokofjev találkozása Wagner Lohengrinjével)

Utolsó frissítés ( 2013. szeptember 28. )
 
< Előző   Következő >