| 150 éve született Richard Strauss, Wagner nagy tanítványa (1. rész) |
|
|
| 2014. június 10. | |
|
 Max Liebermann: Richard Strauss „Gyász Münchenért” Rudolf Steiner és Richard Strauss
150 éve, 1864. június 11-én született Richard Strauss, az előző századforduló egyik legjelentősebb komponistája, aki Mozart és Wagner, Verdi és Puccini mellett a zenetörténet „ötödik” nagy operaszerzője. De úgy is mondhatjuk, hogy az opera négy evangélistája után ő az Ötödik.
Weimar Richard Strauss egyike volt azon zeneszerzőknek, akiket Rudolf Steiner bécsi és weimari éveiből személyesen vagy a koncertpódiumról ismert, mint például Gustav Mahlert és Hugo Wolfot, vagy az idősebb generációból Anton Brucknert.
Rudolf Steiner Életutam című önéletírásában a következőképpen emlékszik vissza Richard Straussra: „Akkoriban [az 1890-es években] Weimarban tette első lépéseit Richard Strauss. Másodkarmesterként dolgozott [Eduard] Lassen mellett. Első szerzeményeit is Weimarban adták elő. E személyiség zenei keresése maga is része volt a weimari szellemi életnek. Műveinek ez a fajta szívélyes és odaadó fogadtatása csak az akkori Weimarban volt lehetséges, s éppen fogadtatásuk révén váltak izgalmas művészi problémává. Mindenütt a tradíció nyugalma, mértéktartó és méltóságteljes hangulat, s ebbe robbant be Richard Strauss Zarathusztra-szimfóniája vagy a [Till] Eulenspiegelhez írott zenéje. Erre minden felébred a tradícióból, a mértéktartásból, a méltóságból, de úgy ébred fel, hogy az elismerés szívélyes és az elutasítás sem bántó - s így a művész a legszebb módon találhatja meg a kapcsolatot saját szerzeményével. Hosszú órákon át ültünk Richard Strauss Guntram című zenedrámájának ősbemutatóján, ahol a szeretetreméltó és emberileg is kiváló Heinrich Zeller játszotta a főszerepet, s szinte rekedtre énekelte magát. (…) Örömmel gondolok vissza Wagner zenedrámáinak weimari előadásaira” is, (…) de „itt lehetett látni például Mahlert is pályája kezdetén, karmesterként egy zenei ünnepen.”[1] Rudolf Steiner rövid leírása rámutat Richard Strauss életművének két legfontosabb műfajára: a szimfonikus költeményre és az operára (zenedrámára). Előbbit többek között a Till Eulenspiegel, a Don Juan, a Don Quijote, az Imigyen szólott Zarathusztra, a Hősi élet, a Halál és megdicsőülés és az Alpesi szimfónia képviselik, utóbbit pedig az életművének gerincét alkotó tizenöt opera: a már említett Guntramtól és a 20. század elején kisebbfajta „zenei forradalmat” kiváltó Salométól kezdve A rózsalovagon és az Arabellán át a „görög operákig” (Élektra, Ariadné, Egyiptomi Heléna, Daphné, Danaé), illetve a „meg nem született” lelkek (Ungeborenheit) megtestesülésének kérdését vizsgáló - korunkban igencsak aktuális, és Magyarországon csak nemrég bemutatott - misztériumdrámájáig, Az árnyék nélküli asszonyig, mely Mozart Varázsfuvolájának és Wagner Parsifaljának méltó párja a 20. században. Christoph Lindenberg, Rudolf Steiner egyik életrajzírója arról is beszámol, hogy 1894. május 4-én - úgy fél évvel Rudolf Steiner filozófiai fő művének, A szabadság filozófiájának megjelenése után -, a Strauss Guntram című operájának weimari ősbemutatóját követő ünnepségen Rudolf Steiner volt az, aki elsőként ragadta magához a szót, és méltatta Richard Strausst: ő az az ember, aki végre ismét egy régóta várt nagy tettet vitt véghez Weimarban. Éjjel fél kettő körül végül ünnepi fáklyásmenettel kísérték haza Richard Strausst.[2]
Berlin A weimari ismeretség révén Rudolf Steiner és Richard Strauss később egy közös rendezvényen is felléptek a berlini Freie Volksbühnén (Szabad Népszínházban), amelyet John Henry Mackay, skót származású német költő és író (1864-1933) tiszteletére adtak. Rudolf Steiner egy előadást tartott róla, Richard Strauss pedig feleségét, Pauline Strauss-de Ahna szopránénekesnőt kísérte zongorán, és Mackay néhány versének Strauss által írott megzenésítését adták elő.[3]
München
Egyik utolsó nagy kompozíciója, az 1944/45 fordulóján írott Metamorfózisok című vonószenekari mű voltaképpen egy „gyászzene” („egész elmúlt életem visszfénye” - mondta róla Richard Strauss), amelyben az idős mester a 20. század nagy harmincéves háborújának végén elsiratja Németországot, s az egész elpusztított Közép-Európát - a „szellemi Münchent”, Dél-Németországot, amelynek „az lett volna a feladata, hogy a szellem új harcosainak új Grál-várává és az eljövendő események bölcsőjévé váljék”.[4] Nem véletlen, hogy azt írja e kései művének egyik vázlata fölé, hogy „Gyász Münchenért” - a szellemi Középért, az igazi Németországért.
Korcsog Balázs
2. rész: A két Richárd (Richard Wagner és Richard Strauss) 3. rész: Ricardus Straubicus, a „görög szellemű germán” 4. rész: Az opera ötödik evangélistája (Két karmikus életút jöbőbeli tendenciája)
[1] Rudolf Steiner: Életutam (GA 28). Genius, Budapest, [é. n.], 196-198. o. - A fordítást a német eredeti alapján átdolgoztam (K. B.). [2] Lásd Christoph Lindenberg: Rudolf Steiner. Eine Biographie [Rudolf Steiner életrajza]. I. kötet (1861-1914). Verlag Freies Geistesleben, Stuttgart, 1997, 205. o. Lásd még uő.: Rudolf Steiner. Eine Chronik 1861-1925 [Rudolf Steiner (életének) krónikája 1861-1925]. Verlag Freies Geistesleben, Stuttgart, 1988, 128. o. [3] Lásd Rudolf Steiner: Die Welt der Musik [A zene világa]. Herausgegeben und kommentiert von Michael Kurtz. Futurum, Basel, 2012, 213. o. [4] Ludwig Polzer-Hoditz gróf feljegyzése Kaspar Hauser küldetéséről, Rudolf Steinerrel folytatott beszélgetése nyomán (1916. november). Lásd „Rudolf Steiner kijelentései Kaspar Hauserről - Európa gyermeke az antropozófia fényében”. Nyomtatott Novalis, 4. szám (2012. Karácsony), 16. o. |
|
| Utolsó frissítés ( 2014. december 31. ) |
Richard Strauss három
és egyharmad évvel Rudolf Steiner születése (1861. február) után jött a világra
Münchenben, a művészetek városában | < Előző | Következő > |
|---|