NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
NOVALIS / Főoldal
150 éve született Richard Strauss, Wagner nagy tanítványa (4. rész) Nyomtatás E-mail
2014. augusztus 17.

Image
Faragó József: Richard Strauss
Richard Strauss 150

Az opera ötödik evangélistája

Két karmikus életút jövőbeli tendenciája:

Strauss Itáliából - Wagner Itáliába

 

A két Richárd: Wagner és Strauss - karmikus életrajzuk szempontjából tehát - két különböző irányból érkezik Németországba, Közép-Európa szívtájékára: a „kelta germán” Mester észak-északnyugat, „görög szellemű” nagy tanítványa pedig dél-délkelet felől.[1] S minden bizonnyal további karmikus életútjuk is más-más irányba vezet. A két nagy operaszerző földi pályafutásának végét tanulmányozva legalábbis erre utaló jeleket találunk. Egy individualitás földi életének utolsó szakasza ugyanis bizonyos értelemben - a lélek törekvéseinek fő irányát tekintve - már a következő inkarnáció felé mutat előre.

 

Richard Wagner - „Halál Velencében”

Richard Wagner élete utolsó időszakának meghatározó helyszíne - Bayreuthon kívül természetesen - Itália. Íme, ennek néhány mozzanata. 1876: az első Bayreuthi Ünnepi Játékok a teljes Ring-ciklus előadásával; utána szeptembertől decemberig Wagner Itáliában tartózkodik családjával. 1877: elkészül a Parsifal „szövegkönyve”. 1878: Wagner hozzákezd a megzenésítéshez. 1879(!): készül a Parsifal. 1880: hosszas itáliai tartózkodás (Nápoly, Siena, Velence); Vallás és művészet című írásán dolgozik. 1881: A Ring berlini előadása; novemberben Wagner ismét Itáliába utazik. 1882. január 13-án, Palermóban fejezi be a Parsifalt; a Bayreuthi Ünnepi Játékokon többször is előadják ezt az utolsó művét; szeptember 14-én a Wagner család Velencébe költözik; Karácsony este egy fiatalkori művét vezényli Velencében. 1883. február 13.: Wagner halála Velencében. Vagyis utolsó hónapjainak és éveinek összképe alapján egyértelműen kirajzolódik előttünk a Wagner-lélek törekvése Itália felé.

Sőt, itt valószínűleg nem csupán törekvésről, hanem egyfajta karmikus tendenciáról van szó. Peter Selg az idősebb Zeylmansról - a Ki volt Ita Wegman? szerzőjének édesapjáról, Willem Zeylmans van Emmichovenről (1893-1961) - szóló csodálatos könyvének végén leírja az öreg Zeylmans utolsó nagy utazását és halálának körülményeit.[2] A Hollandiai Antropozófiai Társaság egykori főtitkárát élete legvégén ugyanis Dél-Afrikába vezette a sors - s ott is halt meg, a fekete kontinens legdélebbi csücskénél, Fokvárosban, a Jóreménység fokánál, „azon a helyen, amely mintegy hátat fordít Északnak, s Dél felé tekint, abba az irányba, ahol a két nagy óceán: bal felől az Indiai, jobbról pedig az Atlanti összetalálkozik”.[3] Az öreg Zeylmanst élete végén tehát ide vezette a sors, a Földnek erre a pontjára, s nem véletlenül használjuk itt az „ide vezette a sors” kifejezést, hiszen Peter Selg a könyv vége felé beszámol róla, hogy „Willem Zeylmans is beszélt arról egyik dél-afrikai előadásában - Rudolf Steinerre hivatkozva -, hogy az ember születésének helyében és időpontjában akár a véletlennek is szerepe lehet, halálának helyszíne és időpontja azonban tisztán az ember individualitásának és karmájának kifejeződése”.[4]

S ilyen értelemben az északról - az északi (kelta-germán) misztériumáramlatból - érkező Wagnernek ezt a Dél felé fordulását: utolsó éveinek Itália felé való törekvését, s végül velencei halálát tehát nem tekinthetjük véletlennek, hanem individualitásának és sorsának (karmájának) kifejeződéseként kell felfognunk.[5] Úgy, mint a Wagner-lélek egyfajta profetikus előretekintését jövőbeli inkarnációjára.[6]

 

„I am Richard Strauss, the composer of the Rosenkavalier

(Richard Strauss útja a „Moltke” fedélzetén - Amerikába)

Egészen más irányba mutat Richard Strauss életútjának, illetve földi pályafutásának kései időszaka. Fiatalkori nagy utazásai Délre, Európa mediterrán vidékeire - s egyúttal saját karmikus múltjába - vitték vissza őt, későbbi nagyobb utazásai és hangversenykörútjai azonban egészen másfelé vezetnek: az öreg kontinensen és a tengeren túlra, főként angol nyelvterületre és egy új világba: Angliába és Amerikába. Ezek az utak minthogyha a zeneszerző karmikus jövője felé mutatnának előre - az Újvilágba.

Strauss az 1890-es évek második felében jár először Londonban, 1903-ban pedig már ünnepséget rendeznek neki a brit fővárosban. 1904-ben, negyvenedik életévében kerül sor első észak-amerikai koncertkörútjára: ezzel kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hiszen antropozófus körökben sokatmondó lehet, hogy Richard Strauss a „Moltke” nevű gőzhajó fedélzetén érkezik az Újvilágba.[7] Ez „az amerikai turné már igazi modern előadóművészi vállalkozás, a 20. század szellemében. Rövid idő alatt rengeteg koncert, szüntelen utazgatás egyik városból a másikba, fogadások, bankettek, csomagolás, kapkodás, idegesség. Mindezt a Strauss házaspár nagyon élvezi. Richard Strauss harmincöt koncertet vezényel számos zenekarral, és felesége jó néhány dalestjén is közreműködik. Amerika tetszik neki: »Az emberek mindenütt nagyon kedvesek velünk, és szinte összetörik magukat, hogy örömet szerezzenek nekünk - írja. Egyébként az egész ország nagyszerű, de kissé vad. Grandiózusak a szállodák, pályaudvarok, vonatok; óriási az üzleti élet és az ipar; minden gyakorlati berendezés pazar, sőt olykor még a húszemeletes felhőkarcolók is szépek és nagyszabásúak, mert arányaik igen szerencsések. Amerikai utunk minden szempontból megérte, minden tökéletesen zajlik.« - Strauss tehát hamar felismeri és átveszi az amerikai élet lüktetését.”[8] Egy új zeneművet is visz magával az óhazából az Újvilágba: Sinfonia Domestica című szerzeményét, „saját családi életének szimfóniáját”, melynek ősbemutatójára New Yorkban kerül sor. A mű összetett jelentésű latin címét („családi, házi szimfónia”, „magánszimfónia”, sőt „hazai, honi szimfónia”) akár szimbolikus értékűnek is tekinthetjük: „A mű és premierje helyének mélyebb értelmű összetalálkozása persze »véletlen«, de mindenesetre sokatmondó véletlen. Jelképes ugyanis, hogy a Sinfonia Domestica- Richard Strauss e „családi magánszimfóniája”, eme új „hazaszimfóniája” - „éppen Amerikában hangzott fel először”- az „újhazában”.[9]

Jó négy évtizeddel később, 1945 tavaszán, a Strauss garmischi házába beszállásolni készülő amerikai katonákat az idős zeneszerző angolul fogadja, a következő szavakkal: „I am Richard [ritSәd?!] Strauss, the composer of the Rosenkavalier [Richard Strauss vagyok, A rózsalovag komponistája]” - mire az amerikai katonák csendben odébbállnak, Strauss pedig feljegyzi a naplójába: „A szellem teljes diadala a durva anyag felett.”[10]

Az idős „III. Richárd” utolsó nagyobb utazását a brit fővárosba teszi - ahová az „önmagát túlélt”, agg mester élete első repülőútján érkezik -, már a második világháborút követően, 1947-ben, s legutolsó koncertjei itt csendülnek fel, ahol is a lelkes és zeneértő londoni közönség mindenek ellenére úgy fogadja és ünnepli őt, mint „a legnagyobb élő karmestert és zeneszerzőt”. A nagysikerű londoni koncertekről Strauss az ünneplések közepette is visszafogottan nyilatkozik: „Jelentéktelen ember vagyok csupán, aki egy elhagyott őrhelyen áll, s a dráma utolsó felvonásában szól még néhány szót.” S amikor az egyik londoni sajtótájékoztatón egy fiatal újságírónő megkérdezi tőle, hogy mik a tervei a jövőben, Strauss régi humorát felcsillantva csak ennyit válaszol: „Hát meghalni, kedves!”[11]

S bár Richard Strauss végül szülőhelyétől nem messze hal meg, földi élete végén mégis abba az irányba törekszik, amerről Mestere, Észak egykori nagy varázslója érkezett (Britanniából, Artus király kerekasztalától). Richard Wagner lelke pedig arrafelé távozik, ahonnét „görög szellemű” nagy tanítványa érkezik („Itáliából”, a korai császárkor hellenisztikus Alexandriájából).[12] Vagyis Wagner Velencéje - Strauss Angliája, és Strauss „Itáliája” - Wagner Britanniája. A Mester múltja - a tanítvány jövője, s a tanítvány jövője - a Mester reménye.

 

Korcsog Balázs

1. rész: „Gyász Münchenért” (Rudolf Steiner és Richard Strauss)

2. rész: A két Richárd (Richard Wagner és Richard Strauss)

3. rész: Ricardus Straubicus, a „görög szellemű germán”

 


JEGYZETEK

[1] Wagner és a görögség kapcsolata külön tanulmányt érdemelne. Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusának végén erről a következőket mondta: „A bayreuthi esemény [a Wagner-féle ünnepi játékok] tehát két szellemi áramlat találkozásáról tanúskodik: a régi Görögország misztériumainak megújításáról és egy új kereszténységről. A wagneri művészet mintegy az előjátéka az egymástól különvált szellemi területek (a művészet, a tudomány és a vallás) újraegyesülésének.” (GA 92, 1905. május 19-i előadás) - Erről lásd még Frank Berger említett könyvének „Richard Wagner és Tyanai Apollonius (Tüanai Apollóniosz)” című fejezetét (Berger i. m., 13-14. és 76- 97. o.).

[2] Peter Selg: Willem Zeylmans van Emmichoven. Anthroposophie und Anthroposophische Gesellschaft im 20. Jahrhundert [Willem Zeylmans van Emmichoven. Antropozófia és Antropozófia Társaság a 20. században]. Verlag des Ita Wegman Instituts, Arlesheim, 2009, 191-198. o.

[3] I. m., 197. o.

[4] Uo., 195. o. (kiemelés: K. B.)

[5] Wagner Dél felé törekvése és itáliai-velencei halála nem egyedülálló a német szellemtörténetben: a „Délre menni meghalni” az északi, anglo-germán kultúra toposzai közé tartozik. Wagneren kívül csupán két példát említve: gondoljunk Thomas Mann híres elbeszélésére (Halál Velencében), vagy - az Artus király lovagjainak kerekasztala révén Wagnerrel is karmikus összeköttetésben álló - Arnold Böcklin életútjára.

[6] Vö. Szergej O. Prokofjev Schiller Demetriusáról szóló fejtegetéseivel: „Ha Schiller utolsó hónapjainak, heteinek és napjainak Kelet-Európa felé való törekvését szellemi értelemben fogjuk fel - mindenekelőtt utolsó, befejezetlenül maradt művét: a Dmitrij cárevics meggyilkolásáról szóló drámatöredéket, a Demetriust -, akkor ebben egyszerűen képtelenség bármi mást látni, mint jövőbeli inkarnációjának profetikus megsejtését, amikor is Schiller a maga őseredeti Krisztus-tendenciáját követve Oroszországban fog megtestesülni, ahol előző, közép-európai inkarnációjának tapasztalataival felvértezve a „Grál-hangulatot” fogja közvetíteni az orosz népnek, s alakítja azt át azzá, amit a keresztény ezotériában Szófiának szoktak nevezni.” - S lábjegyzetként Prokofjev hozzáfűzi: „Goethe viszont minden bizonnyal inkább Nyugaton fog megtestesülni.” Lásd Szergej O. Prokofjev: Das Rätsel des Demetrius [Demetrius rejtélye]. Verlag am Goetheanum, Dornach, 19921, 144. o. Magyarul lásd nyomtatott Novalis, 2007. Michael-nap, 28-29. o.

[7] Vö. Thomas Meyer (szerk.): Az új évezred fénye. Helmuth von Moltke élete, munkássága és halál utáni közlései a XXI. század emberiségének szellemi feladatáról. Arkánum, [Ispánk], 2009. - Richard Strauss amerikai útjának érzékletes leírását lásd Batta i. m., 145-153. o. Lásd továbbá Arthur M. Abell i. m., 52-54. o.

Image[8] Batta i. m., 146. o.

[9] Uo., 149. o. - További angol-amerikai mozzanatok Richard Strauss életének ebből az időszakából: 1914-ben, az első világháború kitörésekor elveszti teljes Londonban őrzött vagyonát, de ugyanebben az évben az oxfordi egyetem díszdoktorává avatják. Az 1920-as évek elején további észak- (és dél-)amerikai koncertkörutakat tesz.

[10] Idézi Fábián i. m., 287. o. és Batta i. m., 257-259. o.

[11] Idézi Fábián i. m., 290. o. és Batta i. m., 265. o.

[12] Richard Wagner karmikus életútjának iránya tehát: Britannia (múlt: Merlin) - Németország (jelen: Wagner) - „Itália” (jövő); Richard Strauss karmikus életrajzának tendenciája ennek épp a fordítottja: Egyiptom-Görögország-Itália (múlt) - Németország (jelen) - Britannia / Anglo-Amerika (jövő).

Utolsó frissítés ( 2015. február 28. )
 
< Előző   Következő >