(1971. október)

„Két indítékot vagy alapvető élményt kell megemlítenem korai gyermekkoromból. Egyrészt amióta az eszemet tudom, belsőleg mindig is kereszténynek éreztem magam. (...) A másik indíték, amely legkorábbi gyermekkoromig visszavezethető, az az érzés volt, hogy nem először élek a Földön, s ez az érzés összekapcsolódott azzal az engem mindvégig elkísérő sejtelemmel, hogy születésem előtt egy teljesen más, fénylő és végtelenül magasztos világban tartózkodtam. Gyermek- és ifjúkori verseimben gyámoltalan költői formában próbáltam kifejezésre juttatni ezt a két alapérzést, melyek akkoriban kimondhatatlanul éltek a lelkemben. És még valamit meg kell itt említenem. Családunkban szinte kivétel nélkül mindenki Wagner zenéjének rajongó híve volt. Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egyik idősebb tagja lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét teljesen „blattolva”, s ekkor találkoztam azzal a témával, amely az azóta eltelt években szellemileg mindvégig elkísért. Akkoriban olyannyira Wagner művének hatása alatt álltam, hogy egy terjengős, verses formában én magam is megpróbáltam egy olyan Parsifal-drámát írni, amelyben a reinkarnáció gondolata már fontos szerepet játszott. Így kerültem először érintkezésbe az ezoterikus kereszténység áramlatával, s miután magamba fogadtam ezt az impulzust, felmerült bennem a kérdés, mely egész lényemet betöltötte: Hol található ma ennek a szellemi áramlatnak a korszerű folytatása?” (Szergej O. Prokofjev: Utam...)