Rudolf Steiner

Az első világháború okai és szellemi háttere

Az 1914. szeptember 30-i stuttgarti előadás összefoglalója (GA 174b)

Van az a bizonyos előadásciklus a népszellemekről [Az egyes népszellemek missziója, GA 121]. Ha ezekben a vészterhes időkben képtelenek vagyunk az ott elhangzottakat teljesen komolyan venni, akkor csupán teoretikus játszadozásnak tűnhetnek akkori fejtegetéseink. Csak ha ezek teljesen átjárják minden porcikánkat, testünket-lelkünket, akkor leszünk képesek megérteni a jelenlegi történéseket.

A Népszellemek-ciklus utolsó előtti előadásában megpróbáltam bemutatni, hogyan viszonyulnak egymáshoz az egyes népszellemek: úgy, mint a lélek különböző erői, mint az emberi lélek három része, illetve ezek összjátéka. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy ha Itália és Spanyolország népeit vesszük, akkor azok az Atlantisz utáni harmadik [kultúr]korszak utóhangjait jelentik korunk számára: e népek karakterében az érzőlélek jut kifejezésre. Franciaország esetében ez az értelmi lélek, Angliánál a tudati lélek, Európa közepén pedig az Én. - Antropozófusokként tudjuk: a német szellemben rejlik Európa Énje. - Ez egy objektív, okkult tény.

Minden háborúban megesik, hogy az egyik fél a másikat hibáztatja, s őrá hárítja a felelősséget. De nekünk, kedves barátaim, nem illik így vélekednünk. Hozzánk másfajta gondolkodásmód méltó. Ezt egy hasonlattal szeretném megvilágítani.

Tegyük fel, valaki megöregszik, s képzeljünk el mellette egy friss erőtől kicsattanó gyermeket. Mi értelme lenne, ha az öregember neheztelne a gyermekre, s így szólna hozzá: Te, gyermekem, az ifjonti erőiddel, te vagy a hibás, hogy az öregkor terhét és gyengéit hordozom. Annak is éppoly kevés értelme van, hogyha most a németeket vádoljuk azzal, hogy ők a felelősek a háborúért. Tisztában kell lennünk vele, hogy a történtek oka a népek karmájában rejlik. A népek életének is van ifjú- és öregkora. S ahogy az ember életében a gyermek friss erői sem felelősek azért, hogy öregkorában az ember már nem rendelkezik ezzel a frissességgel, éppoly ostobaság ilyesfajta vádakat megfogalmazni a népek életére vonatkozóan.

Nem szabad, hogy elvakítsanak bennünket mindazon híresztelések, amiket erről összehordanak. Nekünk a tényeket, az objektív valóságot kell figyelembe vennünk. A mostani események mélyebb okai és összefüggései ma még kivonják magukat vizsgálódásunk alól - nem is beszélve arról, hogy egy ilyen vizsgálódás ma némelyekben rossz érzéseket keltene. Néhány dologra azonban fel szeretném hívni a figyelmüket.

Az utóbbi időben az okkultista számára is adódtak meglepetések. S elmondhatom, hogy a[z 1914 júliusában, a svédországi] Norrköpingben tartott előadás-sorozatom után lehetőségem, illetve kötelességem volt, hogy néhány szót szóljak az egyik ilyen meglepetésről. Való igaz: hogy ezeknek az eseményeknek be kellett következniük, az már évek óta előrelátható volt, ahogyan az is, hogy a sors keze folytán éppen ebben az évben kellett bekövetkezniük. Nem sokkal korábban történt a szarajevói merénylet [aminek egészen sajátos következményei voltak, melyeket az okkultista meg is figyelhetett (GA 174a)]. Gyakran hangsúlyoztam, mennyire másként vannak a dolgok itt a fizikai síkon, mint a szellemi világban, hogy sokszor annak épp az ellenkezője nyilvánul meg. Nagy meglepetésemre így volt ez akkor is, amikor összehasonlíthattam a merényletnek áldozatul esett [trónörökös] individualitását a halála előtt és után. Valami egészen különös dolog történt vele: ez a személyiség egyfajta kozmikus erővé vált. Azért említem ezt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a dolgok a fizikai síkon mind a szellem megnyilvánulásai, s hogy a fizikai világ eseményeit csak akkor érthetjük meg igazán, hogyha átlátunk rajtuk, s megpillantjuk szellemi hátterüket.

Néhányan Önök közül már ismerik korábbi kijelentésemet: a szörnyűség ott lebegett az asztrális világban, csak nem tudott alászállni a fizikai síkra, mivel a fizikai síkon olyan asztrális erők, félelemerők gyülekeztek, amelyek egyfajta ellenhatásként működve megakadályozták annak bekövetkeztét. - [1914.] július 20-a volt, amikor tudtam, hogy e félelemerők immár a bátorság, a merészség erőivé váltak. Leírhatatlanul nagyszerű tény: a félelem erői a merészség erőivé váltak. Ezzel magyarázható az az egyedülálló jelenség, ami a fizikai síkon végbement: a [háborús] lelkesedés. Ez a tény számomra is megdöbbentő volt, s amennyire tudom, erről eddig egyetlen okkultista sem tudott.

Önök mind szemtanúi voltak, hogy ez a lelkesedés néhány nap leforgása alatt miként ragadta magával az embereket, még olyanokat is, akik azelőtt teljesen békeszerető emberek voltak, mintegy a merészség hullámaként elárasztva őket.

S nem sokkal ezután szomorúan hallhattuk, milyen iszonyatos áldozatokat követel ez a háború. Amikor [1914] szeptemberének első napjaiban Berlinben voltam, mély fájdalom öntötte el lelkemet, mikor láttam, hogy a németek színe-virága kellett hogy áldozatul essék a harcmezőn. Átadtam magam e fájdalomnak, s ez okkult kutatást eredményezett, ami nem az én érdemem. A fájdalmak közepette a lélek okkult megismerésben részesül.

[Végtelenül jelentőségteljes volt számomra, amikor észrevettem, milyen szoros összeköttetésben vannak a halálon túl is azok a lelkek, akik most közvetlen részesei a nagy eseményeknek. Gyakran lehetett látni ugyanis, hogy azok, akik ellenséges golyó által lelték halálukat, s nem éber állapotban ugyan, de beléptek a szellemi világokba, azzal is kapcsolatban maradtak, ami idelent történik. Nem tudom, el tudják-e képzelni, mit jelentett számomra, mikor lelki szemeim előtt láttam, hogy a csatatéren harcoló katonákra védelmező hatással van már elesett bajtársaik lelke. Ez egészen egyedülálló, semmihez sem fogható okkult élményeim közé tartozik. A harcban elesett katonák kapcsolatban maradnak az idelent zajló eseményekkel, s mintegy második személyiségként állnak azok mögött, akik itt a fizikai síkon a harcba mennek. Vagyis nem csupán az élők harcolnak, hanem a halottak is összeköttetésben maradnak az élők sorsával. A szellemi világokban is vannak dolgok, melyek bizakodással tölthetik el szívünket-lelkünket, még ha nem is oly könnyű e bizakodás. (GA 174a)]

[Szellemi tekintetünkkel] tehát látni lehetett, hogy a [harcmezőn] elesettek a haláluk után hogyan segítették a csatatéren azokat, akiknek utánuk kellett harcba menniük. A tisztánlátó tudat látja ezt: ez szellemi kutatás eredménye. Ha a holt lelkek segítik az élőket, akkor ez vigaszt jelenthet nekünk a fájdalmak közepette. A szellemi megismerés itt is képes vigaszt nyújtani számunkra, s e megismerésből még erőt is meríthetünk ezekben a nehéz időkben.

(1. rész) (2. rész) (3. rész)

Összeállította, fordította és közreadja: Korcsog Balázs

Az első világháború szellemi hátteréről: