NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
NOVALIS / Főoldal
Megrendezett terrorizmus és rejtett hadviselés (2. rész) Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 13.

Image
Titkos NATO-csapatok Európában
Hogyan tudunk megbirkózni a hírekkel?

Amit a média használatáról tudnunk kell

Beszélgetés Daniele Ganserrel (2. rész)

 

Milyen a kapcsolat az amerikai állam, az újságírók és a kutatók között? Hiszen ezek teljesen más világok, más emberek. Milyen összefüggés van közöttük?

Svájcban szerencsére kutatási és szólásszabadság van. Sok tudós és újságíró mégsem mer közvetlen kritikát megfogalmazni. Gyakran utánajárás és kritikus kérdések felvetése nélkül veszik át a hivatalos magyarázatot. Az újságírókban gyorsan kialakul az érzék ahhoz, mit szabad mondaniuk és mit nem. Az újságírók hierarchikus szervezetekben dolgoznak. Nem minden újságírónak van akkora befolyása, mint a főszerkesztőnek. A főszerkesztő dönti el, hogy melyik újságíró kap pénzt és melyiket bocsátják el. Pár héttel ezelőtt interjút adtam a Pro7-nek az ukrajnai háború kérdésében. Komoly forgatócsoporttal érkeztek. Azt mondtam, hogy a fő probléma a NATO keleti irányú terjeszkedése. Elmondtam az interjúban, hogy Ukrajnának semlegesnek kell maradnia, hogy nem jó, ha a NATO elér az orosz határig, mert ezzel provokálja Oroszországot. Másnap kaptam egy e-mailt, amelyben ez állt: „Az eszkalálódó események miatt az Önnel készített interjút sajnos nem tudjuk leadni.” Többször megtapasztaltam, hogy egy elemzés nem kerül adásba, ha a NATO-t kritizálom. Ha azt mondtam volna, hogy Putyin bűnöző és hogy Moszkvát térdre kell kényszeríteni, akkor azonnal bekerültem volna az esti hírekbe. A média az elmúlt tizenkét hónapban intenzíven terjesztette az ellenségképet Putyinról és Oroszországról. Azok a tudósok, akik részt vesznek ennek az ellenségképnek az építésében, állandóan adásban vannak. Az olyan tudósokat, mint Noam Chomsky, akik kritizálják az USA drónterrorját, sohasem látni a CNN-en.

Ez egy nagyon kifinomult játék. Ha egy főszerkesztő most azt írná egy vezércikkben, hogy a NATO a felelős azért, hogy Ukrajnában nő az erőszak, az teljesen meglepő lenne. Ugyanilyen meglepő lenne, ha azt írná, hogy a szeptember 11-i események legitimálták azt, hogy az NSA megfigyelje az embereket, de ez a terrortámadás tisztázatlan, és sok kérdés még megválaszolatlan. Miért nem írnak a főszerkesztők ilyen szövegeket? Többnyire azért nem, mert ők maguk sem így gondolják. Azt hiszik, hogy szeptember 11. tisztázva van, és hogy Putyin a felelős az ukrajnai erőszakért. Miért hiszik ezt? Mert ebben a gondolkodásmódban nőttek fel, amely szerint az oroszok a rosszak és az amerikaiak a jók. Elfoglalták az oroszok a Krím félszigetet? Igen, 2014 márciusában. De történészként messzebbre kell visszamennem: mi történt azelőtt? Janukovicsot 2014. február 20-án buktatták meg. Ki rejtőzik e kormánybuktatás mögött? Egy főszerkesztőnek ezzel a kérdéssel kellene foglalkoznia. Kik voltak azok a mesterlövészek, akik a Majdanon tüntetőkre és rendőrökre lőttek, és ezzel destabilizálták az országot? Ezek a kérdések eddig megválaszolatlanul maradtak.

 

Vagyis ha jól értem, amit mond, akkor ez nem hazugság…

Ez konformizmus, ez gyengeség. Senki nem akar olyan álláspontot képviselni, amellyel kisebbségbe kerül, egy olyan álláspontot, amelyről azt hiszi, hogy személyes hátránya származik belőle. De még mélyebb okok is vannak: mivel gyakran képviselek kisebbségi álláspontot, az emberek azt mondják: „amit mondasz, az nem lehet, az nem úgy van.” És aztán, amikor alá tudom támasztani, amit mondok, sok emberen úrrá lesz a fatalizmus: látják a valóságot és azonnal rezignálttá válnak. Néhányan azt mondják: „Hát jó… Akkor minden ember gonosz, és el vagyunk veszve! Hogy képes ezt a témát kutatni? Hogyan bírja ki? Itt sokkal nagyobb egyensúlyra van szükségünk. Egyfelől mindenkinek el kellene tudnia viselnie a kritikát. Másfelől fontos, hogy meg tudjuk őrizni a pozitív emberképet. Személyesen meg vagyok győződve arról, hogy az emberek csodálatos lények, hogy az élet szép, és hogy a Földön élő hétmilliárd ember többsége békét akar. A többség!

Az a terület, amelyet történészként vizsgálok, sötét. Terror, háború, hazugság, erőszak, kínzás. Ez nem szép, de fontos, hogy több fényt vigyünk erre a sötét, már-már ördögi területre. A gond az, hogy rögtön megtámadják és összeesküvéselmélet-hívőnek bélyegzik az embert. Ez a fő fegyver, ezt használják fel arra, hogy rossz hírét keltsék az embernek. Nem az összeesküvés-elméletek híve vagyok, hanem történész, aki a rejtett hadviselés kérdését vizsgálja. Nem fogom hagyni, hogy letérítsenek az utamról.

 

Bátorság és érdeklődés

Milyen hozzáállást alakíthatunk ki magunkban a médiával szemben?

A belső hozzáállást a bátorságnak kell meghatároznia, az igazságra való bátorságnak. A másik fontos tulajdonság a kíváncsiság: érdeklődőnek kell lennünk. Ha sem bátrak, sem kíváncsiak nem vagyunk, minden elveszett. Ha van bennünk bátorság és érdeklődés, akkor minden lehetséges. Minden egyes konfliktusról differenciált képet kell alkotnunk. Ehhez idő kell. Például az ukrajnai háborúról különböző dolgokat olvasok. Olvasom az NZZ-t [a Neue Zürcher Zeitungot], aztán a Spiegelt, nézem a Russia Todayt, a Global Research-öt, aztán olvasom a Nachdenkseitent, a Basler Zeitungot, a Die Zeitet, az iráni hírügynökségeket és a CNN-t – és lehet olvasni a Das Goetheanumot is. Ha meglátjuk a szempontok sokszínűségét, az olyan, mint egy szivárvány. Teljesen különböző színekkel, véleményekkel és szempontokból lehet rátekinteni ugyanarra a konfliktusra. Ha az ember esténként csak a 20 Minutent vagy a Basler Zeitungot olvassa, mindig az az érzése, hogy mindenért Putyin a felelős, és egyszerűen el kellene őt távolítani. Ezt a korlátoltságot kellene leküzdeni. Az internet segítségével ma mindenkinek lehetősége van arra, hogy saját képet alkosson. Ha manapság valaki naponta egy órát akar foglalkozni a világ dolgaival, akkor ne mindig ugyanazon az ösvényen járjon. Csak így juthatunk arra a belátásra, hogy teljesen különböző vélemények vannak. A második felismerés az, hogy néhány újságíró, úgy tűnik, szintén hadba vonul: azok az újságok, amelyek mindig a háború mellett szóló írásokat közölnek, amint elmúlt a háború, és az ország – például Líbia – káoszba süllyed, akkor nem írnak többé arról az országról. Ha az ember ilyen fejleményeket lát, fel kell tennie magának a kérdést, hogy a média a háborúskodást szítja, vagy a békét támogatja.

 

De annak is megvan a veszélye, hogy az ember konstruált képzetekbe, mítoszokba fut bele – olyan dolgokba, amelyek nincsenek bizonyítva. Van erre valami módszer?

Az interneten ugyanúgy el lehet tévedni, mint egy nagy erdőben. A vélemények a legkülönbözőbb irányokba tartanak. Ezért mindig leszűkíteném a kérdést. Ezt tanácsolom a hallgatóknak is: szűkítsék le a kutatási területüket. Arra kérdezzenek rá, ami valóban érdekli őket. Ebben rejlik az erő. Ha van világos kérdésünk, akkor lehet összpontosítani. Ez azt is jelenti, hogy meg kell húznunk a határokat, és néha azt kell mondanunk: „ezzel nem foglalkozom.” Ez is egyfajta erő. Mindenki kövesse a saját érdeklődését. Ez kulcsfontosságú, ha média-kompetenciáról beszélünk. A napilapokban vagy a napi hírekben valaki kiválasztotta, hogy mi a fontos. Először is ez túl sok esemény. Az agyunk nem tud ennyit feldolgozni. Csinálhatunk egy tesztet: ha vége a híradónak, üljünk le, és írjuk le azokat az eseményeket, amelyekre emlékszünk. Azután megpróbálhatjuk felidézni a tegnapi híreket. Három hét elteltével az eredmény szégyenletes. Gyakran fogalmunk sincs, mit láttunk a hírekben.

Az új média-kompetencia azt is jelenti, hogy bizonyos dolgokat már nem teszünk: nem passzívan fogyasztjuk a híreket, hanem aktívan megválogatjuk őket, és elhatárolódunk attól, ami nem érdekel. Ahol ez az elhatárolódás sikerül, ott van a szabad akarat. Az egyes embernek kell eldöntenie, hová akarja irányítani a figyelmét. Van aki azt mondja, hogy őt nem érdekli az antropozófia. Másokat rendkívüli módon érdekel. Akkor most ki döntse el, hogy az antropozófia érdekes-e vagy sem? A szabad akarat. Az egyes ember. Azoknak az embereknek, akik bátrak és érdeklődőek, a szabad információs munkát javaslom, vagyis azt, hogy saját maguk válasszák ki az információkat. Ezer évvel ezelőtt csak néhány könyvünk volt, azok is latinul íródtak és méregdrágák voltak. Húsz éve lehetőségünk van arra, hogy az interneten kutassunk. Ehhez nincs szükség feltétlenül újságokra és a tévében látható hírekre. Olyan szerzőket is követhetünk, akikben megbízunk. Én például nagyra becsülöm Noam Chomskyt és Nafeez Ahmedet.

 

Ön ugye Waldorf-iskolába járt, a Goetheanum sincs olyan messze – Steinert is olvasott?

1979-től 1991-ig a bázeli Jakobsberg Waldorf-iskolába jártam, és a 12. osztályban a fizikatanárunkkal, Peter Bucherrel olvastuk A szabadság filozófiáját. Azután elolvastam A magasabb világok megismerésének útját. Később azonban más világokban mozogtam. A bázeli egyetemen filozófiát hallgattam: Schopenhauert, Kantot, Arisztotelészt tanulmányoztam, azután pedig főleg a nemzetközi politikáról szóló könyveket olvastam.

 

Az interjút Louis Defèche készítette. Megjelent a Das Goetheanum 2015/18. számában (2015. május 1.), 6–9. o.

Fordította: Nagy Tibor. Szerkesztette: Korcsog Balázs

(Az interjú 1. része)

Utolsó frissítés ( 2016. március 28. )
 
< Előző   Következő >