NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
NOVALIS / Főoldal
2015. Michael-nap: Csontváry géniusza (4. rész) Nyomtatás E-mail
2015. szeptember 27.

Image
Csontváry: A Jupiter-templom romjai Athénban
1880. október 13. kettős természete

Raffael, Michael…

Csontváry géniusza (4. rész)

 

Rudolf Steiner nevezetes hágai beszélgetésük során a következőket mondta Walter Johannes Steinnek: „Az ember azt, hogy mi a dolga, olyan belső képként éli át, amely szabad morális fantáziájában merül fel benne. Valódi imaginációként jelenik meg előtte az, aminek megtételére elhatározza magát. Az összélmény második eleme az az impulzus, hogy magasabb hatalmak arra buzdítják az embert, hogy kövesse a lelkében kibontakozó csírát. »Tedd meg« – mondják a belső hangok, s ezek felismerése egy észlelhető inspiráció. – De még egy harmadik elem is beleszövődik az összélménybe. A tett által az ember egy olyan külső sors-környezetbe helyezi bele magát, ahová a szabadság élménye nélkül sohasem került volna. Így amit belsőleg, intuitív módon megragadtunk, az most sorsszerűen megjelenő, külső környezetté válik, s ezáltal más emberekkel találkozunk, s más helyekre vezetnek bennünket. Egy valódi intuíció helyzete áll elő.”[1] – Aligha akad ennél pontosabb leírása Csontváry szellemi elhivatás-élményének.

E spirituális élmény összetettségét jól mutatja, ha egymás mellé állítjuk a sorsfeladat kétszeri kinyilatkoztatását, e kettős híradást: az emberi és az „égi” szózatot:

„Mit csinál: hisz maga festőnek született”; és

„Te leszel a világ legnagyobb (napút) festője, nagyobb Raffaelnél.”

Ha jól megfigyeljük, egyetlenegy közös szó van a két kijelentésben, s ez a szó tárja fel Csontváry hivatását, küldetését, sorsfeladatát: azt, hogy ő valójában festő. A két mondat szinte minden másban különbözik egymástól: az emberi szózat udvariasan magázza, míg a mennyei hang bizalmasan tegezi az ifjú gyógyszerészt, akinek főnöke a ténymegállapításon túl nem bocsátkozik további részletekbe, a mennyei prófécia viszont pontosítja is a kijelentést: nemcsak hogy festő leszel, hanem a világ legnagyobb festője, méghozzá legnagyobb „napút” festője, s még azt is hozzáteszi, hogy a valaha élt egyik legnagyobb piktornál, Raffaellónál – korabeli németes szóhasználattal: Raffaelnél – is nagyobb festő. S ami legalább ilyen fontos, hogy az emberi kijelentés jelen és múlt időben, az égi jóslat viszont jövő időben szól: „Mit csinál: hisz maga festőnek született”; illetve „Te leszel a világ legnagyobb festője…” Az embertárs szavai tehát valami múltból eredő – korábbi földi életek eredményeként – magával hozott adottságra, egy veleszületett képességre vagy tehetségre utalnak (ami az első rajz elkészítésében nyilvánul meg a jelenben); a belső hang, az angyali szózat (a jövendölés) viszont jövőbe mutató: e képesség jövőbeni kifejlesztésére, a lelke mélyén eddig szunnyadó magnak vagy csírának a későbbi kibontakozására hívja fel a figyelmét. A sorsfeladat kettős hírüladása: a festői hivatás kinyilatkoztatásának emberi és mennyei aspektusa – a múltból magával hozott képességek felismerése és azok jövőbeni kibontakoztatásának ígérete vagy lehetősége – együttesen alkotják a Csontváryhoz szóló michaeli próféciát.

Ennek a szellemi elhivatás-élménynek az időpontja (1880. október 13.) is külön figyelmet érdemel. Az 1879-es esztendő mint michaeli év spirituális jelentőségéről már beszéltünk: 1880 októberében, Csontváry sorsfordító szellemi élmények időszakában ér véget az 1879 novemberében beköszöntő új Michael-korszak első esztendeje.[2] Rudolf Steinernek két sorsdöntő találkozásban volt része ugyanebben az időszakban: egyrészt a bécsi Műszaki Főiskola irodalomtanárával, Karl Julius Schröerrel; másrészt Bécsbe vonatozván egy Felix Koguzki nevű „gyógynövénygyűjtővel”. Mindkét találkozásnak spirituális és karmikus szempontból is nagy jelentősége volt az ifjú Steiner számára, szellemi fejlődése és egész életútja szempontjából: előbbi esetben nem kevesebbről volt szó, mint a Platón- és az Arisztotelész-individualitás újbóli találkozásáról; utóbbiban pedig annak a személyiségnek az „előhírnökéről”, aki Rudolf Steiner egyik szellemi tanítója és beavatója, az ő rózsakeresztes mestere lett.

Csontváry spirituális élmények napja sem jelentéktelen: az október 13-i dátum fontos időpont az emberiség szellemtörténetében, kettős értelemben is, ami más szempontból világít e nap kettős természetére. Ez a nap egyrészt a templomos rend felszámolásának kezdeteként vonult be a történelembe: arról a nevezetes péntek 13-áról van szó 1307-ben, amikor a templomos lovagokat letartóztatták Franciaországban. E napnak úgymond ez az árnyoldala, sötét szelleme (daimónja). Másrészt ugyanakkor ez a nap az emberiség egyik nagy szellemi tanítója, Buddha halálának napja – a Megvilágosodott „mennyei születésnapja”.[3] E napnak ő a jó szelleme (géniusza), fényes oldala.[4] Rudolf Steiner az 1912/13-as új antropozófiai naptár október 13-i napjánál mindössze négy keresztnevet tüntet fel, az első épp az Angelus. A görög eredetű latinos név jelentése: angyal. Az embert földi életútján – sőt, inkarnációi egész során át – egy angyali lény kíséri. A szellemtudomány tanításaiból tudjuk, hogy egy ember földi inkarnációinak lezárulásával – buddhává válásával – ez az angyali lény teljesítette addigi feladatát, s úgymond „felszabadul”, hogy magasabb hierarchikus fokra lépve még magasztosabb feladatoknak szentelhesse magát. Így történt ez Gótama Buddha angyalának esetében is. Ő az az angyali lény, akit az északi-germán mitológiában és a modern szellemtudományban is Widárnak neveznek. Rudolf Steiner szellemi kutatásai szerint ő az a szellemi lény, aki az 1879-ben arché fokra emelkedő, vagyis korszellemmé váló Michael helyére lép az arkangyalok mennyei hierarchiájában.[5]

További szellemtudományos kutatásokat igényel, mégis joggal vélhetjük úgy, hogy Csontváry 1880-as spirituális elhivatás-élményében – sorsfeladatának feltárulásában, a neki szóló michaeli próféciában – ennek az angyali lénynek, október 13-a Angelusának is fontos szerepe lehetett. Csontváry géniuszának kérdésével egyúttal korunk egyik nagy titkát, Buddha egykori angyalának, a modern spirituális élet egyik fő inspirátorának,[6] a Krisztus-impulzust korszerű formában közvetítő Michaellel szorosan együttműködő Widár arkangyalnak a misztériumát érintjük.

Maga Csontváry fél évvel a halála előtt így ír egy levelében az október 13-i sorsdöntő szellemi élményéről s annak következményeiről: „Velem még 1880-ban egy misztikus eset történt. Felfogtam a magas Tátra aljában egy égi jóslatot. E jóslat alapján évek hosszú során át nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, Afrika és Ázsiában is kerestem tovább az igazságot, s egy láthatatlan mesteri kéz támogatásával az igazságot meg is találtam a világfejlesztő hatalommal.”[7]

 

Korcsog Balázs

(1. rész) (2. rész) (3. rész) (4. rész) (5. rész) (6. rész) (7. rész)



JEGYZETEK

[1] Idézi Thomas Meyer: Rudolf Steiner „legsajátabb küldetése”. A szellemtudományos karma-kutatás eredete és aktualitása. [é. n.], 64. o.

[2] Egy, a teozófusokkal vitában álló okkult csoportosulás egy másik esztendőt, az 1881-es évet adta meg az új Michael-korszak kezdetének, valójában azonban egy anti-michaeli démon regnálásának kezdetére utalva ezzel. Érdekes módon Csontváry sorsdöntő szellemi élményének esztendeje (1880) éppen félúton van a kettő (1879 és 1881) között.

[3] Több, az antropozófiához szorosan kötődő személyiségnek is október 13. a „mennyei születésnapja”: Ludwig Polzer-Hoditz gróf, Walther Kniebe szobrász és Gerard Wagner festő is ezen a napon távozott a földi világból.

[4] Október 13. kétarcúságát tehát jól mutatja, hogy e nap egyszerre az ezoterikus kereszténység egyik fontos munkatársának, Buddha angyalának napja, ugyanakkor az ezoterikus kereszténység egyik fő középkori áramlata, a templomos rend elleni támadás napja.

[5] Widár esetében az arkangyal fok nem azt jelenti, hogy népszellemként venne részt a hierarchiák működésében. Widár nem egyes népek, hanem az egész emberiség számára közvetíti Krisztus és Michael korszerű impulzusait.

[6] Buddha a modern szellemtudomány értelmében nem a történelmi Buddhát, és nem is a mai buddhizmus Buddháját jelenti, hanem azt a magasrendű individualitást, aki szoros kapcsolatban áll az ezoterikus kereszténységgel és a rózsakeresztességgel: Buddha immár Christian Rosenkreutz munkatársa, Krisztus szolgálója.

[7] Csontváry-emlékkönyv, 1976. 203. o.

Utolsó frissítés ( 2016. március 28. )
 
< Előző   Következő >