NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
NOVALIS / Főoldal
Ki volt Szergej O. Prokofjev? Nyomtatás E-mail
2016. július 25.

Image
Prokofjev A beavatás kapujában
„Még mindig túl kicsinek látjátok őt!”

Ki volt Szergej O. Prokofjev?

Karmikus nyomkeresés

1. rész: Kérdésfelvetés, alapélmények

 

Kérdésfelvetés

Ki volt Szergej O. Prokofjev? – Ez a kérdés az utóbbi években, évtizedekben minden bizonnyal sok antropozófust foglalkoztatott. Honnan ered az a hatalmas antropozófiai tudás, az a rendkívüli szellemi, lelki és akarati erő, mellyel Prokofjev az életművét – mintegy 50 könyvét és több mint kétezer előadását létrehozta?[1] És honnan ered az a nagy bizalom, amelyet számos antropozófus lélek tanúsított Prokofjev munkássága – könyvei, előadásai – és az ő egész lénye iránt? A Prokofjev-jelenség egyik legfontosabb tényezője ez: hogy fiatal kora ellenére – hisz első előadásait, melyekből „pályakezdő” nagy műve[2] született, 25 éves korában tartotta Moszkvában, éppen száz évvel az új Michael-korszak beköszönte (1879) után – az antropozófusok jó része kezdettől fogva nagy szellemi bizalommal és tisztelettel volt iránta, sőt: sokan Rudolf Steiner és az Antropozófia hiteles képviselőjét, valódi földi reprezentánsát látták benne.

Virginia Sease a 2014-es búcsúztató ünnepségen tartott beszédének végén nagy spirituális érzékenységgel tapintott rá a Prokofjev-jelenségnek erre a kulcskérdésére: „Vajon miért tisztelte ennyire oly sok ember ezt az individualitást?” Majd hozzáfűzte ezzel kapcsolatos sejtését: „Szergej Prokofjev valószínűleg a kellő időben érkezett a Földre a »Michael-iskolából«, hogy itt legyen, hogy jelen legyen azok számára, akik személyesen már nem érhették meg Rudolf Steinert, mert túl későn születtek. Azt a képességet adományozták Prokofjevnek, hogy feltárja és megvilágítsa Rudolf Steiner műveinek mélyebb rétegeit és összefüggéseit, különösen az Antroposzófia-lénnyel, a Krisztus-lénnyel és a michaelita impulzussal kapcsolatban.”[3]

Szergej Prokofjev maga úgy fogalmaz életútjának leírásában, hogy azért írja le mindezt, mivel ennek „mások számára is jelentősége lehet, különösen azok számára, akik a 20. század második felében hasonló belső impulzusokkal érkeztek a Földre.”[4] Később hozzáfűzi, hogy „már amikor legelőször találkoztam a Rudolf Steiner alapműveiben érintett témákkal, akkor is rögtön olyan érzésem volt, sőt teljesen világos és egyértelmű volt számomra, hogy mindaz, amiről itt Rudolf Steiner beszél, már ismerős nekem, csak eddig nem voltam képes azt gondolati formában kifejezni.” – Majd zárójelben hozzáteszi: „Csak jóval később tudtam meg, hogy sok antropozófusnak volt ilyen »belső emléke«, hogy sokan éreznek hasonló »belső emlékezést« különböző szellemtudományos közlések olvasásakor.”[5] Prokofjev itt az antropozófus lelkeknek – mint a michaelita közösség tagjainak – egyik alapvető élményére utal, mely sok antropozófus olvasónak ismerős lehet, s amely lényegében az érzékfeletti Michael-iskolában, majd később a kozmikus-imaginatív kultusz formájában átélt magasztos mennyei tanítások földi „felelevenítését” és „újrafelismerését” jelenti. – „Szergej Prokofjev valószínűleg a kellő időben érkezett a Földre a »Michael-iskolából«, hogy itt legyen, hogy jelen legyen azok számára, akik személyesen már nem érhették meg Rudolf Steinert…”

Ki volt Szergej O. Prokofjev? Peter Selg szavaival egyben megelőlegezett választ is adva a kérdésre: ki volt a michaelita áramlatnak ez a vezető individualitása, akinek „minden akadály ellenére lehetséges és sorsszerű is volt megtestesülnie a drámai és szinte teljesen veszendőbe ment 20. században – harminc évvel Rudolf Steiner halála után –, hogy az antropozófia szolgálatában tevékenykedjék”[6], s akinek „művei messze a legjelentősebb szellemtudományos és krisztológiai munkák Rudolf Steiner halála óta”.[7] Itt az ideje, hogy feltegyük, és lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk megválaszolni ezt a kérdést, hiszen „még mindig túl kicsinek látjátok őt!” – mondta Ita Wegman gyakran a munkatársainak Rudolf Steinerről – és szavai Szergej O. Prokofjevre is érvényesek.[8]

 

Alapélmények

„A sors vezetése, amelyet – ha csak sejtve is, de – mindenki érzékelhet, ha belsőleg visszatekint a saját múltjára, tehát a sors keze talán éppen akkor nyilvánul meg a legerőteljesebben és legvilágosabban, amikor a külső körülmények látszólag ellentmondanak neki.” – Így kezdi Szergej Prokofjev az antropozófiához vezető útjának leírását. De előtte beszámol gyermekkorának szellemi alapélményeiről:

„Korai gyermekkoromból két motívumot vagy alapvető élményt kell megemlítenem. Egyrészt amióta az eszemet tudom, belsőleg mindig is kereszténynek éreztem magam. A családom ebben semmiképpen sem volt rám különösebb hatással.”[9] A kereszténység tehát, melyet Prokofjev kezdettől fogva a magáénak érzett, nem a vérségi kötelékből fakadt, hanem korábbi földi életei eredményeként magával hozott – illetve a szellemi világban átélt – impulzusként élt benne. „A másik motívum, amely legkorábbi gyermekkoromig visszavezethető – folytatja ennek megfelelően –, az az érzés volt, hogy nem először élek a Földön, és ez az érzés összekapcsolódott azzal az állandó sejtelmemmel, hogy születésem előtt egy teljesen más, fénylő és végtelenül magasztos világban tartózkodtam.”[10] Vagyis Prokofjev a szellemi világ létét, illetve a pre- és posztegzisztenciát (a születés előtti és a halál utáni élet valóságát) már kisgyermekkorában tényként élte át. Az ismétlődő földi életek ténye, az emberi individualitás többszöri földi megtestesülése és az azt meghatározó szellemi törvényszerűség – azaz a reinkarnáció és a karma – már Prokofjev földi életútjának kezdetén összekapcsolódott a kereszténységgel: az az érzés, hogy „nem először élek a Földön”, és hogy „belsőleg mindig is kereszténynek éreztem magam”. Így Prokofjevnek már földi pályafutása legelején megnyilatkozott az antropozófia mint modern szellemtudomány – és mint új kereszténység – központi feladata: a korszerű Krisztus-impulzus és a reinkarnáció és karma hírüladása.

És Szergej O. Prokofjev ezen a ponton egy harmadik motívumot vagy alapélményt is hozzáfűz mindehhez: „És itt még valamit meg kell említenem. Családunkban szinte kivétel nélkül mindenki Richard Wagner zenéjének lelkes híve volt. Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egy idősebb tagja – teljesen »blattolva« – lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét, s ekkor találkoztam azzal a témával, amely az azóta eltelt esztendőkben szellemileg mindvégig elkísért. Akkoriban olyannyira Wagner művének hatása alatt álltam, hogy terjengős, verses formában én magam is megpróbáltam egy Parsifal-drámát írni, amelyben a reinkarnáció eszméje is fontos szerepet játszott. Így kerültem először érintkezésbe az ezoterikus kereszténység áramlatával, s miután magamba fogadtam ezt az impulzust, felmerült bennem a kérdés, mely egész lényemet betöltötte: hol található ma ennek a szellemi áramlatnak a korszerű folytatása? Azé a szellemi áramlaté, mely Richard Wagner Parsifaljával összefüggésben mutatkozott meg nekem.”[11]

Szergej Prokofjev ezután részletesen leírja, hogy Rudolf Steiner alapműveiben, a Wie erlangt man-ban (a Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? című könyvben) és A szellemtudomány körvonalaiban talált rá az ezoterikus kereszténység korszerű formájára: „Hiszen noha Krisztus neve szinte elő sem fordul a könyvben – írja az előbbiről –, mégis már annak első olvasásakor teljesen világos volt számomra, hogy az emberi lélek Krisztushoz vezető útjának a jelenlegi korszellem (Michael) által adott leírását tartom a kezemben.”[12] – Utóbbiról pedig a következőket mondja: „Az ebben a könyvben leírt rózsakeresztes megismerési út valamilyen módon kapcsolatban van a Grál-misztériummal. (…) A szellemtudomány körvonalaiban leírt szellemi út nem csupán az ezoterikus vagy rózsakeresztes kereszténység útja, hanem a keresztény világ legdrágább szellemi kincsének, a Grál-misztériumnak is a korszerű megnyilatkozási formája.”[13]

 

Korcsog Balázs

Ki volt Szergej O. Prokofjev?

1. rész: Kérdésfelvetés, alapélmények

2. rész: Prokofjev, a „hattyúlovag”

3. rész: Az északi és a déli misztériumáramlat fő képviselői száz éve és napjainkban

4. rész: Arisztotelikusok és platonikusok – az antropozófia két századfordulója

5. rész: Karmikus múlt, jelen, jövő (Prokofjev és a nagy európai nyelvek)



JEGYZETEK

[1] Rudolf Steiner közel hatezer előadást tartott a 20. század első negyedében, műveinek összkiadása (a GA) pedig több mint 350 kötetből áll.

[2] Szergej O. Prokofjev: Rudolf Steiner und die Grundlegung der neuen Mysterien (Rudolf Steiner és az új misztériumok alapvetése). Stuttgart, 1982.

[3] „Abschied von Sergej O. Prokofieff”. Das Goetheanum, 2014. augusztus 29. (2014/35. sz.), 6. o.

[4] Sergej O. Prokofieff: „Mein Weg zu dem Buch «Rudolf Steiner und die Grundlegung der neuen Mysterien»”. In: Lesen im anthroposophischen Buch. Vierzig Jahre Verlag Freies Geistesleben. Ein Almanach. Stuttgart, 1987, 79. o. – Magyarul lásd „Utam a Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapozása című könyvhöz”. Nyomtatott Novalis, 3. szám (2009. Pünkösd), 45. o.

[5] Prokofieff: Mein Weg..., 85. o. – Magyarul lásd Novalis, 3. szám, 49. o.

[6] Peter Selg: „Die übersinnliche Michael-Gemeinschaft und das Schicksal der Anthroposophischen Gesellschaft” (a továbbiakban: P. Selg: Michael-Gemeinschaft). In: Peter Selg: Grundstein zur Zukunft. Vom Schicksal der Michael-Gemeinschaft. Arlesheim, 2013, 71. o. – Magyarul lásd Peter Selg: „A michaelita közösség és az Antropozófiai Társaság sorsa”. In: Szergej O. Prokofjev–Peter Selg: Krízis és kulmináció. Budapest, 2016, 84. o.

[7] Peter Selg: „Haus ohne Hüter”. Ein Nachrichtenblatt, 2013. május 12. (2013/9. sz.). Magyarul lásd Peter Selg: „Az őrizetlen Ház”. In: Szergej O. Prokofjev–Peter Selg: Krízis és kulmináció. Budapest, 2016, 38. o.

[8] Idézi P. Selg: Michael-Gemeinschaft, 70–71. o. – Magyarul lásd Prokofjev–Selg: Krízis és kulmináció, 84. o.

[9] Prokofieff: Mein Weg..., 80. o. – Magyarul lásd Novalis, 3. szám, 46. o. Kiemelések mindenütt tőlem. (K. B.)

[10] Mein Weg..., 81. o. – Magyarul lásd i. h.

[11] I. m., 8182. o. – Magyarul lásd Novalis, 3. szám, 46–47. o.

[12] I. m., 82. o. – Magyarul lásd Novalis, 3. szám, 47. o.

[13] I. m., 8384. o. – Magyarul lásd Novalis, 3. szám, 48. o.

Utolsó frissítés ( 2017. augusztus 14. )
 
< Előző   Következő >