NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
Ki volt Szergej O. Prokofjev? (II.) Prokofieff, der Schwanenritter Nyomtatás E-mail
2016. augusztus 06.

ImageProkofjev, a „hattyúlovag”

Ki volt Szergej O. Prokofjev? (2. rész)

 

Szergej Prokofjev két gyermekkori alapélménye – a „bensőleg érzett” kereszténység és az ember újraszületése, szellemi lényének ismételt földi megtestesülése – mintegy egymásba fonódik a harmadikként említett szellemi alapélményében: Richard Wagner zenéjében – mindenekelőtt a bayreuthi mester utolsó misztériumdrámájában, a Parsifalban (Fodor Géza szavaival: „az operairodalom, sőt az egész európai kultúra egyik legmagasabb rendű alkotásában”[1]). A reinkarnáció és karma valósága ugyanis (művészi formában) először Wagner – jórészt 1879-ben, az új Michael-korszak hajnalán született – Parsifaljában jelent meg újra a modern európai kultúrában, s kapcsolódott össze az új kereszténységgel: Wagner Parsifaljának „Nagypénteki varázsa” valójában nem más, mint az új Krisztus-megnyilatkozás: az éteri Krisztus művészi hírüladása, a mű egésze pedig az ezoterikus kereszténység Grál-misztériumának, az Artus-sarjból a Grál-áramlat új vezetőjévé, „Grál-királlyá” váló Parsifal beavatási útjának páratlan összművészeti megfogalmazása.

A 2014-es búcsúztatón Rolf Herzog és Peter Selg is elmondták: „Szergej Prokofjev gyermekként sohasem érezte úgy, hogy először jár a Földön, s a gyermekkor közepén, kilencedik életévében talált rá újra az ezoterikus kereszténységre, mégpedig a Parsifal-történet révén, melyet [anyai] nagyapja, Leonyid Feinberg olvasott fel neki odahaza Wagner librettójából.”[2] – Vagyis Prokofjev önéletírásának azok a szavai, hogy „így kerültem először érintkezésbe az ezoterikus kereszténység áramlatával”, valójában azt jelentik: ebben az inkarnációmban „így kerültem először érintkezésbe az ezoterikus kereszténységgel” – „így találkoztam újra az ezoterikus kereszténység áramlatával”. (Wagner Parsifalja is így szól az idős Grál-lovaghoz, Gurnemanzhoz a harmadik felvonás elején: „Heil mir, dass ich dich wieder finde!”„De jó, hogy újra rád találtam!”)

Szergej O. Prokofjev egy másik önéletrajzi beszámolójában is fontos helyen említi Wagnert és a Grál-történetet. E húsz évvel későbbi, rövid életútleírás azonban kiegészül Parsifal fiának, Lohengrinnek, a hattyúlovagnak a történetével: „A régi Szovjet-Oroszország sötét korszakában [Prokofjev gyermekkorában, az 1950-es, 60-as években] nemcsak az antropozófia volt betiltva, hanem a Parsifalról és a Grálról szóló történetek is. Nagyanyja oldalán Prokofjev – a nagy szovjet-orosz zeneszerző unokájaként – számtalan zenével töltött órát élhetett át. E zenei óráknak Wagner Lohengrinje volt a tetőpontja, a Bécsi Filharmonikusok előadásában, a Bolsoj Színházban. Az ifjú már értette, miről szól Lohengrin negyedórás búcsúáriája” – meséli Prokofjev ifjúkori önmagáról –, „mivel rokonai elbeszéléséből jól ismerte a nagy európai legendákat, melyek a legmerészebb ábrándképekkel kiszínezve tovább éltek a lelkében.”[3]

Mint tudjuk, Richard Wagner Lohengrinje az úgynevezett Grál-elbeszéléssel és Lohengrin búcsújával zárul. A Grál-elbeszélés végén a hattyúlovag felfedi kilétét: „Nun hört, wie ich verbotner Frage lohne! / Vom Gral ward ich zu euch daher gesandt: / Mein Vater Parsifal trägt seine Krone, / sein Ritter ich – bin Lohengrin genannt.” („Ím, megoldom én a rejtélyt nyomban! / A Grál küldöttje áll előttetek: / Atyám, Parsifal a Grál királya, / S én a Grál lovagja – Lohengrin vagyok.”)

„De miről is szól a Lohengrin-monda?” – tette föl a kérdést Rudolf Steiner 1905 tavaszán, a Berlinben tartott Wagner-ciklusának első előadásában. „Egy beavatásról, egy szellemi tanítvány tanítóvá, Mesterré válásáról. A szellemi tanítvány először hontalan lélekké válik, s azon kell fáradoznia, hogy felülkerekedjék a személyes dolgokon és saját egóján, hogy kifejlessze magasabb Énjét, és szabad utat engedjen az »istenségnek« [a magasabb szellemi lényeknek] saját bensőjében. (…) Egy még magasabb fokon azután átadják neki a tudás kulcsát. Úgy mondják, hogy megkapja a szólás képességét: az érzékfeletti világ hírnökévé válik. Feltárulnak előtte, megnyilatkoznak neki a szellemi világ mélységei. Ez a tanítványság második foka. A harmadik fok pedig az, amikor a tanítvány felemelkedik arra a szintre, ahol mintegy magába fogadja a mindenséget. (…) Ezen a harmadik fokon – a misztika nyelvén – „hattyú”-nak nevezik a tanítványt: ő közvetít a tanító – a Mester – és az emberek között. A hattyúlovag úgy jelenik meg előttünk, mint a nagy Fehér Páholy küldöttje – Lohengrin tehát a Grál-közösség hírnöke.”[4]

Szergej O. Prokofjev egész munkássága arról tanúskodik, hogy ő is a magáénak érezhette ezt a feladatot: hogy saját személyiségének és művészi képességeinek, veleszületett költői tehetségének – hisz ő maga is mondta: „minden bizonnyal egy szellemdús festő vagy költő lett volna belőle, ha nem találkozik az antropozófiával”[5] – , tehát saját személyiségének és művészi adottságainak tudatos háttérbe szorításával szabad utat engedjen saját bensőjében a magasabb szellemi hatalmaknak, hogy „a világ bölcs vezetésének eszközévé[6] – „az előrehaladó szellemek szolgálójává”[7] – tegye önmagát, hogy közvetítő lehessen az ezoterikus kereszténység nagy tanítói, a nyugati-keresztény ezotéria Mesterei – az 1923-as Karácsonyi Gyűlés óta Rudolf Steiner és Christian Rosenkreutz – és az emberek között, hogy ők mintegy rajta keresztül nyilatkozhassanak meg, s így őáltala is szólhassanak az emberekhez. – Hiszen „a Mesterek folytonosan szólnak az emberekhez, de csak az előkészítettek, a nyitott lelkűek, akikhez utat találnak a Mesterek, ők képesek meghallani a hangjukat.”[8]„Menschen mögen es hören.” (Bárcsak meghallanák az emberek!)

„A »hattyú« a magasabb szellemi fejlődés egy pontosan meghatározott foka. A hattyú tart kapcsolatot és közvetít a hétköznapi emberek és az emberiség magasztos vezetői között. Ennek tükröződését látjuk a Lohengrin-mondában” – foglalta össze Rudolf Steiner Lohengrin misszióját a „Richard Wagner és a misztika” című előadásában.[9] Előbb már idézett 1905-ös Wagner-előadásában pedig úgy összegezte a „hattyúlovag” küldetését, hogy „Lohengrin, a nagy beavatott, a szellemi tanítványság harmadik fokán álló hattyúként hozza el az új kultúrát a Grál-közösségből.” – Nem véletlenül említi Szergej Prokofjev már első könyvének legelső lapjain az első keresztény századok valódi beavatottjai közül éppen Mánit, Parsifalt és Lohengrint.[10]

Szergej O. Prokofjev a Rudolf Steiner szülőhelye körüli Grál-misztériumokról szóló tanulmányában leírja, hogy „Lohengrin korszaka után a szent Grált végleg visszavették a szellemi világba, hogy ott az angyalok őrizzék az ezoterikus kereszténység inspirátorának, a kelták egykori arkangyalának oltalma alatt. Rudolf Steiner az 1922. július 23-i előadásában tesz említést arról, hogy azok a külön kiválasztott emberek, akik életük során valami jelentős dolgot vittek véghez a szellemi világ szolgálatában, haláluk után egy időre az angyalok mellett a Grál őreivé válnak az érzékfeletti világokban. »Külön kiválasztott élő holtakat bíztak meg a szent Grál őrzésével. És sohasem fogjuk teljesen megérteni a Grál-mondát, ha nem tudjuk, hogy valójában kik voltak a Grál őrei« (GA 214).”[11]

„A Karácsonyi konferencia (Weihnachtstagung) alatt[12] Rudolf Steiner rámutatott a kelta elemben gyökerező hyberniai misztériumok, az azt követő Grál-misztériumok és a még később megjelenő valódi rózsakeresztes misztériumok közötti ezoterikus kapcsolatra – az újabb időkben a rózsakeresztes misztériumok váltak a Grál-áramlat szellemi utódjává.[13] A misztériumok következetes fejlődése ez, amely – mint már említettük – a kelták egykori arkangyalának irányítása és oltalma alatt állt. S ezek az emberi lelkek vagy »élő halottak« érzékfeletti inspirátorként működtek ezekben az ezoterikus áramlatokban.”[14] – Ennek a misztériumfejlődésnek a szerves folytatása a Rudolf Steiner által hozott modern szellemtudomány, korunk új Grál-tudománya – az antropozófia.

De „Rudolf Steiner ugyanebben az előadásában azt is megemlíti, hogy Lohengrin ahhoz az okkult »hattyúlovagrend«-hez tartozott, melynek tagjai különleges beavatásuk révén a Grál szellemi világban élő őreinek »külső burkává« váltak. Hiszen »azok szentelték magukat a hattyúlovagrendnek, akik azt akarták, hogy a Grál-lovagok őrajtuk keresztül tudjanak tevékenykedni itt a fizikai világban«, hogy irányítsák Európa szellemi sorsát.”[15]

Minden bizonnyal Szergej O. Prokofjev is ezek közé a „hattyúlovagok” közé tartozott, sőt korunk „hattyúlovagjainak” élén járt, akiken keresztül a szellemi Grál-lovagok – mindenekelőtt korunk vezető Grál-beavatottja, Rudolf Steiner – haláluk után is tovább tevékenykedhetnek a Földön, a szent Grál szellemi világban – a szellemi világból – működő őreiként. („Csak a fizikai síkot kell elhagynom” – mondta Rudolf Steiner nem sokkal halála előtt Ita Wegmannak.)

„A teozófiai [értsd: antropozófiai] mozgalom azon szellemi áramlatok utódja kíván lenni, mint amilyen a Parsifal-áramlat volt, és mint az, amelyik Lohengrintől, a beavatottól ered” – mondta Rudolf Steiner a Parsifalról és Lohengrinről szóló 1905-ös kölni előadásának végén.[16] Szergej Prokofjev pedig úgy fogalmazott hosszú önéletrajzi beszámolójának befejezéseként – s szavait Peter Selg is idézte 2014-es búcsúbeszédében –, hogy „egy modern michaelita közösség földi megalapozása, mely korunkban arra hivatott, hogy a szent Grál lovagjainak és őreinek új testvéri közösségévé váljék – ezoterikus síkon ez tűnt számomra az Általános Antropozófiai Társaság fő feladatának”.[17]

Összegezve az elhangzottakat: Szergej O. Prokofjev mindkét publikált önéletrajzi beszámolójában igen hangsúlyos helyen – azok legelején, a „családtörténetbe” ágyazva , mintegy saját életútjának szellemi háttereként, egyfajta spirituális közösségként, „szellemi családként” említi Richard Wagnert és az Artus-nemzetség tagjaiból lett Grál-lovagok, Parsifal és Lohengrin történetét. – „Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egy idősebb tagja lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét, s ekkor találtam rá újra az ezoterikus kereszténységre”; hogy „a zenével töltött óráknak Wagner Lohengrinje volt a tetőpontja”. – S „az ifjú már értette, miről szól Lohengrin negyedórás búcsúáriája…”

Végül csak felvetni tudjuk a kérdést, hisz külön vizsgálódás tárgya lehetne, hogy Lohengrin története – a hattyúlovag magasztos küldetése, az emberek értetlensége és a Grál küldöttjével való nem megfelelő bánásmód (ez esetben: a kilétére vonatkozó kérdezési tilalom megszegése), s így Lohengrin idő előtti „visszatérése” a Grál birodalmába – mennyiben állítható párhuzamba Prokofjev sorsával, az ő meg nem értésével, magára maradásával, s végül idő előtti távozásával. – De ha a Lohengrin-történet egyfajta előképe Prokofjev életútjának, akkor a kérdés csak az, hogy ki játssza Elza szerepét, ki Ortrudét és Telramundét (a sötét erőkkel szövetkező brabantiakét), és ki Henrik királyét és az elvarázsolt (okkult fogságba ejtett) ifjú Gottfried hercegét  – s hol van az Antropozófiai Társaság ebben a történetben?!

„Miről is szól a Lohengrin-monda? – Egy beavatásról: egy szellemi tanítvány tanítóvá, Mesterré válásáról.”„Bárcsak meghallanák az emberek!”

 

Korcsog Balázs

Ki volt Szergej O. Prokofjev?

1. rész: Kérdésfelvetés, alapélmények

2. rész: Prokofjev, a „hattyúlovag”

3. rész: Az északi és a déli misztériumáramlat fő képviselői száz éve és napjainkban

4. rész: Arisztotelikusok és platonikusok – az antropozófia két századfordulója

5. rész: Karmikus múlt, jelen, jövő (Prokofjev és a nagy európai nyelvek)



JEGYZETEK

[1] Lásd Fodor Géza: Operai napló. Budapest, 1986, 151. o.

[2] Lásd Peter Selg: „Szergej O. Prokofjev életművéről”. In: Szergej O. Prokofjev–Peter Selg: Krízis és kulmináció. Budapest, 2016, 55. o.

[3] „Dornach war sein Lebenstraum”. Gesprächsabend mit Sergej Prokofieff. Das Goetheanum, 2007. június 8. (2007/23.), 12. o. Magyarul lásd: „Dornach volt élete álma”. Beszélgetés Szergej O. Prokofjevvel. Nyomtatott Novalis, 1. szám (2007. Michael-nap), 41. o.

[4] GA 92, 1905. március 28-i berlini előadás.

[5] Lásd a 3. jegyzetet.

[6] Marie Steiner szavai az 1923/24-es Karácsonyi Gyűlés (Weihnachtstagung) anyagának első kiadásához: „Egy tanító, egy embernevelő legnagyobb szabású kísérlete volt ez arra, hogy kortársait saját kis énjük (egójuk) fölé emelje, hogy ráébressze őket arra a tudatos törekvésre, hogy a világ bölcs vezetésének eszközévé válhassanak.” (GA 260) – Idézi Peter Selg: „Lebens- und Werkgeschichte” (Rudolf Steiner életének és munkásságának története). IEA – Ein Nachrichtenblatt, 2013. június 9. (3. évf., 12. sz.), 9. o.

[7] „Diener der vorschreitenden Geister”. Peter Selg kifejezése Rudolf Steinerre és életművére, háromkötetes Steiner-életrajzának bemutatóján: „Minden kudarc ellenére Rudolf Steiner mindvégig az előrehaladó szellemek szolgálójának tekintette önmagát.” (Das Goetheanum, 2013/3.)

[8] Anweisungen für eine esoterische Schulung (GA 42/245), az 1907. október 9-i berlini ezoterikus óra rövid feljegyzései (Az 1879-es év jelentősége): „Mindaz, ami egy ezoterikus órán elhangzik, közvetlenül a Mesterektől ered, és az, aki ezt kimondja, csupán eszköz az ő kezükben.”

[9] GA 55, 1907. március 28-i berlini előadás.

[10] Prokofjev itt a régi idők nagy beavatottjai közül Zarathusztrát, Hermészt és Mózest említi név szerint, a kereszténység első évszázadaiból Mánészt (Mánit), Parsifalt és Lohengrint, s végül Christian Rosenkreutzot. („Bár sejtjük, hogy a nagy beavatottak továbbra is működnek, rejtett módon, a külső történelem kulisszái mögött.”) Lásd Szergej O. Prokofjev: Rudolf Steiner und die Grundlegung der neuen Mysterien (Rudolf Steiner és az új misztériumok alapvetése). Stuttgart, 1982, 18. o.

[11] Sergej O. Prokofieff: „Die Mysteriengeheimnisse um den Geburtsort Rudolf Steiners” (A Rudolf Steiner szülőhelye körüli misztériumtitkok). In: uő.: Von der Beziehung zu Rudolf Steiner (A Rudolf Steinerrel való kapcsolatról). Dornach, 2006, 35. o., 20112, 37. o.

[12] Lásd GA 233, 1923. december 31-i előadás.

[13] A rózsakeresztesek és a Grál-misztériumok kapcsolatáról lásd GA 112, 1909. június 24-i előadás.

[14] Sergej O. Prokofieff: I. m., 2006, 36. o., 20112, 38. o.

[15] Uo.

[16] GA 92, 1905. december 3-i kölni előadás („Parzival és Lohengrin”).

[17] Lásd Prokofieff: Mein Weg…, 104–105. o. Idézi Peter Selg: „Szergej O. Prokofjev életművéről”. In: Szergej O. Prokofjev–Peter Selg: Krízis és kulmináció. Budapest, 2016, 62. o.

Utolsó frissítés ( 2017. március 24. )
 
< Előző   Következő >