NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
Az északi és a déli misztériumáramlat Nyomtatás E-mail
2016. október 10.

Image
Wagner, az északi áramlat képviselője
Ki volt Szergej O. Prokofjev? (3. rész)

Az északi és a déli misztériumáramlat

 

Wagner és az északi misztériumáramlat

Richard Wagner említése – az ezoterikus Grál-kereszténységhez fűződő kapcsolatán és a reinkarnáció és karma korszerű összművészeti hírüladásán túl – még valamire utalhat Szergej O. Prokofjev önéletrajzi beszámolóiban: Prokofjevnek az északi misztériumáramlattal való szoros kapcsolatára. Richard Wagner műveiről szóló egyetlen előadás-sorozatában, az 1905 tavaszán – a magasabb világok megismerésének útját leíró Wie erlangt man (Prokofjev szavaival: „a modern ezoterikus kereszténység eme alapművének”) írása idején – tartott berlini Wagner-ciklusában Rudolf Steiner erről a következőket mondta: „Ha meg akarjuk érteni a Wagnernél uralkodó hangulatot, akkor az északi mítoszok világába kell belehelyezkednünk. Anélkül, hogy minden részlettel tisztában lett volna, Wagner mégis kifejezésre juttatta azt az erőt és azokat a szimbólumokat, melyek ezekben a mítoszokban élnek.” (…) Ezekben az előadásokban „látni fogják, hogyan használta fel Wagner az északi mítoszokban rejlő erőt az emberiség legégetőbb kérdéseinek bemutatására. Hiszen ezért oly hallatlanul lélekemelőek és szívhez szólóak Wagner zenedrámái” – mondta Rudolf Steiner.[1]

A magyarázatot ugyanebben az előadásában így folytatja: „Északon is voltak misztériumok és misztériumiskolák: voltak drotta, s nyugatabbra pedig druida misztériumok. Ezek nagyon mély misztériumok voltak. Egy beavatott állt mögöttük: Wotan” [az északi-germán mitológia „főistene”[2], Wagner Ring-tetralógiájának egyik főhőse]. Főként a kelta népesség lakta területeken maradtak fönn a régi druida misztériumok maradványai. Angliában egészen Erzsébet királynő koráig megtalálhatók ennek nyomai. Azután felszámolták őket. Az ősi drotta és druida misztériumok mesélnek egy Sig vagy Sigge nevű szellemi tanítványról, aki egy bizonyos életkorban feláldozta a saját individualitását, s képessé vált arra, hogy magába fogadjon egy magasabb rendű lényt. Ennek a folyamatnak a leírását valamennyi misztériumban megtalálhatjuk. Jézus is így kínálta föl testét a János-féle [Jordán]-keresztelő során egy magasabb rendű individualitás [Krisztus] számára. Mindaz, ami Siggel kapcsolatos, arra a misztériumra emlékeztet, hogy egy szellemi tanítvány képes lemondani saját individualitásáról egy magasabb rendű lény javára. Wotan azért költözött bele Sigbe, hogy előkészítse, aminek a jövőben kell bekövetkeznie.” Ezekben a misztériumokban „minden titkos tanítványnak úgy tanították, hogy az északi istenek világát felváltja majd a kereszténység. Wotan egész működése voltaképpen előkészület az eljövendő kereszténységre. Miközben az atlantiszi népesség [maradványa] a Góbi sivatag felé vándorolt, bizonyos törzsek hátramaradtak itt északon. S míg délen a[z Atlantisz után időszak első] négy kultúrkorszaka kibontakozott, azalatt északon is lezajlott egy fejlődési folyamat. A fejlődésnek itt is négy szakasza játszódott le, az utolsó maga az »istenek alkonya«.”

Rudolf Steiner a Wagner-ciklus harmadik előadásában ezt bővebben is kifejti: „Az előző előadásban láthattuk, hogyan tért vissza a mítoszokhoz Wagner, a nagy művész, hogy hatalmas kozmikus összefüggéseket ábrázoljon. A Siegfried-mítoszban benne él a teljes északi világszemlélet, egészen a kereszténység koráig. Ez az északi világnézet egy tragikus vonással rendelkezik: az istenek alkonyával ér véget. Mit jelent ez a tragikus vonás?

Elmondtam, hogy északon is voltak misztériumok, ahol megmagyarázták a tanítványoknak, hogy mit is jelent, hogy az északi mítoszok az istenek alkonyával zárulnak. Ezekben a misztériumokban feltárul valami abból, ami még rejtve van, s aminek majd csak a jövőben kell bekövetkeznie. Az északi misztériumok papjainak azt kellett hírül adniuk, hogy a régi istenek világa véget ér, s a tűzből, melyben az északi világ elpusztul, Krisztus által egy új világ fog keletkezni, mely a tisztán szellemi szeretetig fog felemelkedni. A réginek el kellett pusztulnia – innen ered az északi mítoszok tragikus vonása, amely a vég irányába mutat. Ez az, amit Wagner oly csodálatos módon hagy megmutatkozni: az északi mondáknak ezt a várakozási vagy előkészületi hangulatát, amely az istenek alkonyával végződik.

Négy fázisa van ennek az északi világképnek. Négy fokozaton ment keresztül az emberiség, s aztán érkezett el Krisztus. (…) A görög-latin kultúrkorszak volt a negyedik, északon pedig a teuton-germán népcsoport. S míg délen az első négy kultúrkorszak kibontakozott, addig északon is négy fázissal van dolgunk, a fejlődés itt is négy lépcsőfokon ment keresztül, az utolsó maga az istenek alkonya. Wagner zenedrámáiban benne él a fejlődés e négy lépcsőfoka, hiszen ő ezekből a mítoszokból merítette műveit. Wagner tehát teljes joggal alkotott egy tetralógiát: az előjátékkal együtt négy részből álló műben az emberiség fejlődésének négy lépcsőfoka jelenik meg – az ötödik lépcsőfok a kereszténység lesz.” S tudjuk, hogy a Ring négy része után a Parsifal lesz az Ötödik lépcsőfok – az új kereszténység foka – Wagner kései munkásságában.

S itt idézzük fel ismét Szergej Prokofjev szavait: „Családunkban szinte kivétel nélkül mindenki Richard Wagner zenéjének lelkes híve volt. Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egy idősebb tagja lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét, s ekkor találtam rá újra az ezoterikus kereszténységre.”[3]

Rudolf Steiner berlini Wagner-ciklusában hangsúlyozta: „Ha meg akarjuk érteni a Wagnernél uralkodó hangulatot, akkor az északi mítoszok világába kell belehelyezkednünk.” Így a bayreuthi mester zenedrámáinak főhőseit – és magát Richard Wagnert is – az északi misztériumáramlat jellegzetes képviselőinek tekinthetjük. Az tehát, hogy Szergej Prokofjev mindkét önéletrajzi beszámolójában hangsúlyos helyen említi Wagnert és zenedrámáit, arra utal, hogy ő maga is ehhez a szellemi áramlathoz tartozik, hogy Prokofjev személyében is az északi misztériumáramlat egy kiemelkedő individualitásával van dolgunk. De miben áll az északi és a déli misztériumáramlat különbsége? És mit jelent mindez Szergej Prokofjev karmikus életútjával összefüggésben?

 

Image
A három napkeleti bölcs és Zarathusztra csillaga
Mágusok és pásztorok

(Az északi és a déli áramlat)

Az északi és a déli misztériumáramlat mibenlétének és a kettő különbségének egyik leggyönyörűbb leírását Szergej O. Prokofjev Menschen mögen es hören (Bárcsak meghallanák az emberek!) című monumentális művének a Rudolf Steiner által összehívott alapító vezetőségről szóló fejezetében olvashatjuk.[4] „A régi misztériumok két fő áramlatának különbsége, amelynek gyökerei még az atlantiszi időkre vezethetők vissza, központi jelentőségű a földi emberiség szellemi életének szempontjából. Ezeknek az áramlatoknak az alapjait az atlantiszi Nap-orákulumban vetették meg, amelyet a vezető Nap-beavatott, a nagy Mánu irányított. Későbbi földrajzi elhelyezkedésük alapján északinak és délinek nevezhetjük ezt a két áramlatot. Előbbi nyugatról kelet felé húzódott a mai »Anglia és Észak-Franciaország« vidékein keresztül, a mai »Skandinávián és Oroszországon át, egészen Indiáig«. A másik áramlat szintén nyugatról vonult kelet felé, azonban déli területeken keresztül, »Dél-Spanyolországon, Afrikán és Egyiptomon át, Arábia irányába«.

Ez a két áramlat belső természete és mivolta szerint egymással teljesen ellentétes misztériumoknak volt a hordozója. Az északi misztériumokban arra törekedtek, hogy a külső érzékek korlátait legyőzve hatoljanak be a szellemi világba, a déliekben pedig úgy, hogy áthatolnak a lélek belső fátylán.” Előbbinél tehát a fizikai testből való eksztatikus kiemelkedés, utóbbinál a lélek mélységeibe való misztikus elmélyülés által érték el a beavatást. E két út a régi görögök emlékezetében egyfelől az Apolló-kultusszal, másfelől a Dionüszosz-kultusszal – a felső és az alsó istenek világával – állt kapcsolatban.

„Rudolf Steiner több korai előadásában is behatóan jellemezte a misztériumok két fajtájának mibenlétét és természetét, s legtöbbször annak a két nagy beavatottnak a példáján mutatta be e misztériumok tartalmát, akik e két különböző úton a beavatás legmagasabb fokát érték el. A déli misztériumoknak a buddhizmus megalapítója, Gautama Buddha, az északi misztériumoknak pedig az Atlantisz utáni második kultúrkorszak megalapítója, Zarathusztra volt ilyen magas fokú, s egyben különösen jellegzetes beavatottja.” A déli áramlatnak tehát a hatalmas Buddha, az északinak pedig a nagy Zarathusztra volt a legmagasabb rendű képviselője.

Szergej Prokofjev a továbbiakban – Rudolf Steiner kutatásaihoz kapcsolódva – egyfelől az inkarnációval, másfelől az inkorporációval hozza összefüggésbe a két misztériumáramlatot: a déli misztériumokban a saját korábbi inkarnációkban való tudatos elmélyülés volt a beavatás kulcsa, az északi misztériumokban pedig az, hogy a beavatandó „egy szellemi lény hordozója legyen, s burokként szolgáljon egy olyan individualitás számára, aki maga nem képes hús-vér emberi testet ölteni, csak egy emberen keresztül, mintegy őt »beragyogva« tud tevékenykedni”. A déli-misztikus beavatásnál tehát a saját karmikus múltunk megismerésére volt szükség, egészen a legkorábbi inkarnációkig visszamenőleg,[5] az északi-eksztatikus úton pedig arra, hogy a beavatandó a saját lényéből kiemelkedve helyet adjon „egy magasabb rendű individualitásnak, hogy az mintegy helyet foglalhasson benne, hogy áthassa és szellemével betöltse őt”.

Prokofjev fejtegetése különösen érzékletessé válik az északi misztériumáramlatot megtestesítő Zarathusztra sorsának leírásakor – és ez az áramlat más képviselőinek, így Prokofjev saját sorsának és életútjának szempontjából is igen tanulságos lehet: „Zarathusztra külső életútja kezdettől fogva tele volt drámai eseményekkel, megrázkódtatásokkal, üldöztetésekkel és halálos veszedelmekkel. Rudolf Steiner igen szemléletesen írta le ezt a helyzetet: »Ám aki [szellemi látása révén] képes ezt megfigyelni, az látja, hogy egy ilyen gyermek lelkierői és a külvilág között már eleve konfliktusok zajlanak, összeütközések játszódnak le, hogy egy ilyen gyermek olyan akarattal és olyan erőteljes indíttatással rendelkezik, amely úgyszólván ellentétben áll mindazzal, ami körülötte történik. Hiszen az isteni szellemiség által betöltött személyiségek sorsa az, hogy idegenként, jövevényként nőnek fel, s hogy környezetüknek nincs elég érzéke és értelme ahhoz, hogy valóban megértse őket. Viszont könnyen keverednek konfliktusba a környezetükkel, könnyen összeütközésbe kerülnek a körülöttük lévő világgal«, s ezek a konfliktusok gyakran odáig fajulnak, hogy »a környezetük ösztönösen is gyűlöletet táplál az ilyen emberekkel szemben«. Egész »gyűlölet-viharokat« válthatnak ki maguk körül.[6]

Rudolf Steiner az északi és a déli misztériumok különbségének, sőt ellentétének lényegét végül röviden a következő szavakkal foglalta össze: »Az északi [áramlathoz tartozó] személyiségeket egy szellemi lény hatja át és tölti be, aki mintegy kiszorítja őket a saját lényükből, s így éri el, hogy az északi misztériumok tanítványai képesek felemelkedni a makrokozmoszba, míg a déli kultúrákban az ember a mikrokozmoszba száll alá.«

De miért volt szükség a földfejlődés során erre a két ellentétes áramlatra? Létezésüknek az az oka, hogy ellentétük kiéleződése, majd annak feloldódása és meghaladása révén – egy magasabb szinten történő egyesülésük által – egyfajta »emelkedés« következzék be, hogy valami Új kezdődhessen: egy harmadik vagy magasabb rendű princípium. Ez az esemény az idők fordulóján következett be” – a salamoni és a nátháni Jézus-gyermeknek a Krisztus-lény befogadása végett történt egyesülésében. „Az evangéliumokban ez a két misztériumáramlat Máténál a napkeletről érkező királyok (mágusok), Lukácsnál pedig a mezei pásztorok képében jelenik meg. Nem nehéz átérezni, hogy ábrázolásuk milyen pontosan megfelel a misztériumok két fajtájának:” a királyokat (napkeleti bölcseket) a fénylő betlehemi csillag képében maga Zarathusztra vezérelte „a Máté-evangéliumban leírt Jézus-gyermekként történő újraszületésének színhelyére. (…) A Lukács-evangéliumban leírt Jézus-gyermek közelgő megszületéséről szóló híradásban, a pásztoroknak adott éjszakai kinyilatkoztatásban pedig közvetlenül is részt vett a déli misztériumok legmagasabb rendű képviselőjének, Gautama Buddhának a szellemi világban tartózkodó entelechiája. A Máté- és a Lukács-evangélium beszámolója – a két gyermekségtörténet – közti különbség is innen ered, hiszen előbbi mindvégig Zarathusztra földi újraszületésével (a salamoni Jézus-gyermekkel), utóbbi viszont Buddha mennyei kinyilatkoztatásaival” és a nátháni lélek földi megtestesülésével áll összefüggésben.

„A misztériumok két fajtájának képviselői a palesztinai eseményekben való közvetlen részvételükkel tehát két ellentétes oldalról, két különböző irányból készítették elő »az Ige testté válását«”: a kozmikus Nap-szellemnek a két misztériumáramlat ősképszerű összeolvadásával lehetővé váló földi inkarnációját – Krisztus-Jézus misztériumát.

 

Korcsog Balázs

Ki volt Szergej O. Prokofjev?

1. rész: Kérdésfelvetés, alapélmények

2. rész: Prokofjev, a „hattyúlovag”

3. rész: Az északi és a déli misztériumáramlat…

4. rész: … és fő képviselői – száz éve és napjainkban

5. rész: A michaelita közösség és az Antropozófiai Társaság sorsa

6. rész: Arisztotelikusok és platonikusok – az antropozófia két századfordulója

7. rész: Karmikus múlt, jelen, jövő (Prokofjev és a nagy európai nyelvek)



JEGYZETEK

[1] Rudolf Steiner: „Richard Wagner a szellemtudomány fényében”. Második előadás, 1905. május 5. In: Die okkulten Wahrheiten alter Mythen und Sagen (Okkult igazságok az ősi mítoszokban és mondákban, GA 92). – Kiemelések mindenütt tőlem (K. B.).

[2] „Richard Wagner A nibelung gyűrűje című zenedrámájában olyan ősi germán mítoszokról van szó, amelyekben annak a népcsoportnak a sorsa élt benne, amelyik a nagy atlantiszi özönvíz után az atlantiszi népesség maradványaként terjedt szét Európán és Ázsián át, s az Atlantisz utáni időszak elindítója lett. E mondában a nagy beavatott, Wotan, az áz-isten emlékezete él. Wotan az atlantiszi idők beavatottja, ahogyan az északi istenek mind nem mások, mint régi, nagy beavatottak.” (GA 92, 1905. márc. 28.)

[3] Prokofieff: Mein Weg…, 81–82. o. – Magyarul lásd Szergej O. Prokofjev: „Utam”. Nyomtatott Novalis, 3. szám, 46–47. o.

[4] Sergej O. Prokofieff: Menschen mögen es hören. Das Mysterium der Weihnachtstagung (Bárcsak meghallanák az emberek! A Karácsonyi Gyűlés misztériuma). Stuttgart, 2002, 369–376. o. Az itt következő fejtegetések teljes mértékben Prokofjev e művének gondolatmenetére épülnek (a külön nem jelölt idézetek is mind ugyaninnen). Magyarul lásd Szergej O. Prokofjev: „Az alapító vezetőség ezoterikus ősképe”. 2. fejezet: Az északi és a déli [misztérium]áramlat. Nyomtatott Novalis, 2. szám, 33–40. o.

[5] „A saját lelkébe való misztikus elmélyülés révén Gautama Buddha számára egymás után feltárultak korábbi földi életei. És csak akkor fejeződött be és vált teljessé megvilágosodása, amikor végül képes volt áttekinteni korábbi földi megtestesüléseinek összességét (az elsőtől az utolsóig), s ezáltal – mint egy szellemi lajtorján – képes volt felemelkedni saját lényének örök princípiumához. Rudolf Steiner ezt a következőképpen írja le: »S Gautama meditációja egészen addig folytatódott, amíg meg nem látta a maga ősképét, amely inkarnációról inkarnációra alászáll…«” (Prokofieff: Menschen mögen es hören, 370–371. o. Magyarul lásd Prokofjev: „Az alapító vezetőség ezoterikus ősképe”. Nyomtatott Novalis, 2. szám, 34. o.)

[6] Prokofieff: Menschen mögen es hören, 372. o. Magyarul lásd Prokofjev: „Az alapító vezetőség ezoterikus ősképe”. Nyomtatott Novalis, 2. szám, 35–36. o. – Prokofjev itt még hozzáfűzi: „Rudolf Steiner ugyanebben az előadásában másik példaként Siegfriedet hozza fel, még hogyha ő nem is volt olyan magasrendű individualitás, mint Zarathusztra: »De egy olyan személyiség esetében, akin keresztül egy szellemi lény működik, mint Siegfriednél [vagy Wagnernél és Richard Straussnál, Marie Steinernél és Szergej Prokofjevnél, s az északi áramlat más kiemelkedő személyiségeinél (K. B.)], náluk az individuális fejlődés nem számít, az egyéni evolúciót nem kell figyelembe venni. Siegfriednek lehetnek hibái. De a lényeg az, hogy hozzáadjon valamit az emberiség fejlődéséhez. És ehhez a legalkalmasabb személyiségeket kell kiválasztani. Nem lehet mindent egy kaptafára húzni: Siegfriedet sem lehet ugyanolyan módon megítélni, róla sem lehet azonos mérce alapján ítéletet mondani, mint a déli áramlat vezető személyiségeiről, hiszen az ő alkata és természete egészen más, mint azoké, akik a saját lényükbe, saját belső világukba merülnek alá« (GA 124, 1910. dec. 19.).”

Utolsó frissítés ( 2017. április 19. )
 
< Előző   Következő >