NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás
Keresés


Archívum
Csontváry géniusza (11. rész: Mi történt 1910. január 10-én?) Nyomtatás E-mail
2016. október 30.

Image
Csontváry: Prédikáló szerzetes
Csontváry és a teozófia (II.)

Mi történt 1910. január 10-én?

Egy „szellemi világháború” megértéséhez

(Csontváry géniusza, 11. rész)

 

A 7. fejezetben már idéztük és megpróbáltuk értelmezni Csontváry egyik legfontosabb, s egyben legtalányosabb kijelentését: „1880. okt. 14. és 1910. jan. 10. - Korszakot alkotó napok az isteni összeköttetést igazoló határok. Az első dátum a szellemi, a második a hatalmi korszakot jelenti.”

Elmondtuk, hogy a festő feljegyzéseiben legtöbbször a szellemi erőkkel ellentétes értelemben, az „anyagi” erőkkel összefüggésben használja a „hatalom” szót, szinte annak szinonimájaként. Az első dátum, Csontváry spirituális elhívatás-élményének, festői „újjászületésének” (más)napja tehát az isteni inspiráció – s így a „szellemi korszak” – kezdetét, a második időpont pedig ennek az „isteni összeköttetésnek” a végét, s egyúttal Csontváry festői pályájának lezárulását jelenti. S egyben egy másik („hatalmi”) korszak: egy isteni összeköttetés és szellem nélküli, anyagi, materiális időszak kezdetét.

De mi történhetett 1910. január 10-én? Miért éppen ez a nap jelenti Csontváry ihletett alkotó időszakának végét, és egy materiális korszak kezdetét? A külső tudomány, az akadémikus művészettörténet-írás Csontváry kiállításainak sikertelenségével, édesanyja elvesztésével, és saját lelki egyensúlyának teljes megbomlásával magyarázza a festő „elnémulását”.[1] Ám ezzel még csak meg sem közelítettük ennek a napnak a valódi szellemi összefüggéseit: 1910. január 10. spirituális és okkult dimenzióit.

Mi történt tehát ezen a napon? Ahogy már utaltunk rá, a kérdés szellemtudományos megválaszolásához Csontváry festői pályája mellett Rudolf Steiner életútjához, a teozófiai és az antropozófiai mozgalom történetéhez kell fordulnunk – a modern spirituális élet korabeli fejleményeihez. Ez a nap ugyanis nem csak Csontváry életében jelent fordulópontot (s egyfajta végpontot), hanem azokban a szellemi küzdelmekben is, melyek százegynéhány évvel ezelőtt zajlottak az angol teozófus vezetők és a Rudolf Steiner által képviselt német szekció (a későbbi Antropozófiai Társaság) között, mely küzdelmek sorsdöntőnek bizonyultak nem csak az európai szellemi életben, hanem az egész emberiség spirituális fejlődése szempontjából, s nagymértékben befolyásolták az egész 20. (és 21.) század alakulását.

„Rudolf Steiner 1910. január 12-én Stockholmban adta hírül először a Teozófiai Társaság tagjainak Krisztus közelgő éteri újra eljövetelének tényét. Az indiai Adyarban ezzel egy időben hágott a tetőpontjára a Teozófiai Társaság akkori vezető személyiségeinek alapvető krisztológiai tévedése: miszerint Krisztus fizikai újra eljövetele előtt állunk, és hogy ehhez a fiatal indiai fiú, Krisnamurti lenne Krisztus eszköze. Mint kép és ellenkép – vagy kép és árnykép – áll szemben egymással az akkori idők Krisztusról szóló két híradása.”[2] – Thomas Meyer ezzel a három mondattal foglalja össze ezt a mindmáig ható szellemi küzdelmet, e „spirituális világháborút”, mely a 20. század első évtizedének végén és az 1910-es évek elején (közvetlenül az első világháborút megelőző években) érte el a tetőpontját – a Teozófiai Társaság angol vezetői (mindenekelőtt Annie Besant és Charles Leadbeater) által propagált fizikai újra eljövetel, és a Rudolf Steiner által hírül adott éteri Krisztus-megjelenés ellentétében.

Ennek a drámai időszaknak (és az 1909-es esztendőnek) a magyar vonatkozású spirituális tragédiája, hogy ezeknek a szellemi küzdelmeknek az egyik legfontosabb csatája éppen Budapesten játszódott le, az 1909 pünkösdjén itt megrendezett európai teozófus kongresszuson. – Abban az évben, amikor Csontváry felhagy a festői alkotással. Vajon miért? Mi történt a budapesti teozófus kongresszuson? És hogyan függenek össze az ott történtek Csontváry festői pályájának lezárulásával? A következőkben Szergej O. Prokofjev és Thomas Meyer szellemtörténeti kutatásai nyomán próbálunk választ keresni e kérdésekre.[3]

Rudolf Steiner tehát 1910. január 12-én utalt először az akkori Teozófiai Társaság tagjainak Krisztus hamarosan bekövetkező éteri újra megjelenésére. E híradásnak a helyszíne és az időpontja is figyelemre méltó: Stockholmban került rá sor, a János-evangéliumról szóló egyik előadásciklusa közben, ám nyilvánvaló, hogy ez nem egy előre eltervezett előadás volt. A szokatlan időpont is erről tanúskodik: szerdán este fél hatkor történt, ahogy az Rudolf Steiner életútjának Christoph Lindenberg-féle krónikájából is kiderül.[4] A 20. század küszöbönálló legfontosabb eseményének első hírüladásáról csupán Marie von Siversnek (a későbbi Marie Steinernek) egy rövid feljegyzése maradt fenn.

Vajon mi történt ekkor, hogy Rudolf Steiner a Teozófiai Társaság Német Szekciójának akkori főtitkáraként, egészen váratlanul, a stockholmi János-evangélium aznap este tartott nyolcadik előadása előtt, egy teljesen szokatlan időpontban szembesítette a teozófus hallgatókat Krisztus éteri alakban való újra megjelenésének tényével?

Csak kerülő úton kaphatunk választ a kérdésre: figyelmünket a Teozófia Társaság akkori helyzetére kell fordítanunk. Kezdeti harmonikus együttműködésük után Annie Besantnek, a Teozófiai Társaság elnök asszonyának és Rudolf Steinernek a szellemi útjai 1907-től kezdve egyre jobban elváltak egymástól, mégpedig éppen Krisztus lényének és a Golgotai misztérium jelentőségének megítélésével kapcsolatban. Míg Rudolf Steiner a Golgotai misztérium világtörténelmi jelentősége mellett Krisztus egyszeri fizikai megtestesülését is képes volt felismerni, addig az egyre inkább a keleti áramlatok befolyása alá kerülő Annie Besant és a többi teozófus vezető nem ismerte fel Krisztus egyedülálló küldetését, és nem voltak képesek megkülönböztetni az idők fordulóján végbement, és a napjainkban bekövetkező Krisztus-megnyilatkozás alapvetően eltérő formáját. Sőt, a Teozófiai Társaság hivatalos dogmájává tették, hogy az általuk „Krisztusnak” nevezett bódhiszattva-lény újbóli fizikai megtestesülése várható.[5]

Image
Besant, Leadbeater, Krisnamurti
Charles Leadbeater tevékenysége és befolyása meghatározó volt ezzel kapcsolatban, aki Annie Besant legbizalmasabb munkatársa és okkult „főtanácsadója” volt. Leadbeater 1909-ben fedezte fel Indiában a Krisnamurtinak elnevezett fiút, akinek aurájában egy rendkívüli szellemi nagyság személyiségjegyeit vélte felismerni. Nem tartott sokáig, hogy Besant és Leadbeater azzal álljon a nyilvánosság elé, hogy „Krisztus” most ezt az indiai fiút választotta földi hordozójának.

1910. január 10-én vette kezdetét Krisnamurti beavatása Leadbeater vezetésével. A szexuális visszaéléseiről is hírhedt angol teozófus és a fiatal indiai fiú ekkor bezárkóztak Annie Besant adyari hálószobájába, Leadbeater a földre, Krisnamurti pedig Annie Besant ágyára feküdt, s ezzel kezdetét vette az asztrális utazás a Kuthuminak nevezett „Mester házába”, aki innentől átvette Krisnamurti beavatását, és elkísérte őt Lord Maitréja házához, ahol még sok más Mester is jelen volt. Krisnamurti saját feljegyzései szerint „a Maitréja a Sambhala irányába fordult, s így szólt: »Ó, élet és fény ura, megtegyem ezt néked, és a te nevedben?« És a nagy ezüst csillag azon nyomban felemelkedett a feje fölé (…). És Lord Maitréja odahívott magához, s Énem valódi nevén nevezett engem, a fejemre tette a kezét, és azt mondta: »Az Egyetlen Beavató nevében, akinek csillaga fölöttünk ragyog, ezennel fölveszlek téged az Örök Élet Szövetségébe. Gondod legyen rá, hogy hasznos és méltó tagja légy! Most már mindörökre biztonságban vagy, hiszen beleléptél a folyóba. Bárcsak mielőbb átérnél a túlsó partra!«”

Hogy milyenfajta szellemi lények és milyen „mesterek” (illetve álmahatmák) házába nyert így bebocsátást a hindu ifjú, s hogy milyen „beavatásban” részesült itt valójában, az e rövid leírásból is világosan kiolvasható: „a nagy ezüst csillag”, „az Örök Élet Szövetsége”, s különösen az „Ó, élet és fény ura” megszólítás mind-mind arra a lényre utalnak, akit itt valójában megidéztek, s akit Szergej O. Prokofjev 2009-es budapesti előadásában néven is nevezett: elmondta, hogy az eredetileg a rózsakeresztesek által inspirált Blavatszkaja asszonyt (a Teozófiai Társaság egyik alapítóját), s vele az egész Teozófiai Társaságot egy idő után „elvarázsolta Lucifer”, akit a teozófus vezetők végül Krisztusnál is jóval nagyobbnak tartottak.

Ez a beavatási ceremónia három napig tartott, és 1910. január 12-én ért véget. Még ugyanezen a napon Annie Besant egy Leadbeaternek írott levelében így összegezte ezt a szellemi fantazmagóriát (hiszen egy ilyen szertartást a szó igazi értelmében nem nevezhetünk beavatásnak): „Végérvényesen bebizonyosodott tehát, hogy Lord Maitréja [az angol teozófus vezetők által „Krisztus”-nak nevezett lény] ennek a drága gyermeknek a testét fogja birtokba venni.” Ezzel a kijelentéssel a Teozófia Társaság elnök asszonya a „Maitréja-Krisztus” fizikai újra eljöveteléről szóló téves elképzelést az egész Teozófiai Társaság „végső dogmájává” tette. Ez volt a mélypontja, s egyben végpontja a Teozófiai Társaság – Rudolf Steiner által már évek óta érzékelt – félresiklott spirituális fejlődésének.

Thomas Meyer elmondása szerint Rudolf Steiner valahogyan – alighanem okkult módon – „értesülhetett” Annie Besant eme végkövetkeztetéséről, s ezért haladéktalanul egy kiegyenlítő hatású spirituális tettre, egy szellemileg azt ellensúlyozó cselekedetre szánta el magát: még ugyanezen a napon, Stockholmban, a János-evangéliumról szóló előadás-sorozatára járó teozófus hallgatóknak – egy előre meg nem hirdetett előadás keretében – rámutatott az igazságra: Krisztus éteri újra eljövetelére. Tehát ezek az indiai fejlemények – az ifjú Krisnamurti körüli angol teozófus machinációk – késztették Rudolf Steinert arra, hogy 1910. január 12-én első ízben világítson rá korunk éteri Krisztus-eseményére.

Mint tudjuk, az angol teozófus vezetők részéről ezt 1911-ben a „Kelet Csillaga Rend” megalakítása követte e hamis Krisztus-megtestesülésnek a propagálására, amit Rudolf Steiner a modern szellemtudomány (az antropozófia) képviselőjeként és a német szekció főtitkáraként természetesen nem fogadhatott el, s mindez 1912/13 fordulóján végül ahhoz vezetett, hogy az egész német szekciót kizárták a Teozófiai Társaságból. És Rudolf Steinerék ekkor alapították meg az Antropozófiai Társaságot, hogy a korszerű, új kereszténység szellemében igazítsák ki az angol teozófus vezetők szellemi tévedéseit, s hogy visszatereljék a teozófiai munkát a valódi szellemi forrásaihoz – a rózsakeresztes és michaeli gyökerekhez.

 

Korcsog Balázs



JEGYZETEK

[1] „Az 1909 telén festett Tengerparti sétalovaglással lényegében lezárult Csontváry életműve. Ami ezután következik, zseniális fellobbanások ellenére már felbomlás, tragikus küzdelem víziói objektivizálásáért, küzdelem a fantazmagóriák, az autisztikus elszigetelődés ellen. Hogy mi okozta az alkotólendület megtörését – nem tudható. Rendkívüli feszültségben élt két évtizeden át. Az 1902-től 1909-ig eltelt hét évben pedig oly óriási feladattal birkózott meg, oly intenzitással dolgozott és oly mélységeket járt meg, hogy a feszültségnek szükségszerűen az alkotóenergia kimerüléséhez kellett vezetnie. A cédrusok és a Tengerparti sétalovaglás vizionárius hevületét nem lehetett már fokozni. Jákobként megvívta már harcát angyalával, realizálta festői vízióit – az alkotó pihenni vágyott és megharcolt küzdelme elismerését óhajtotta. (…) Sajnos ez ideig még nem sikerült kinyomozni Csontváry édesanyja halálának pontos idejét. Apja, mint utaltunk rá, 1904-ben halt meg, a Lippichhez írt levél azt sejteti, hogy anyja 1910-ben halhatott meg, s talán a halál élménye bolygatta meg lelki egyensúlyát. Más adatok is bizonyítják, hogy lelki egyensúlya megingott, pszichózisa súlyosbodott. (…) Valószínű, hogy az 1910-es év elején valamilyen tragikus élmény hatására, vagy a megfeszített munka okozta idegfáradtság miatt bomlik meg lelki egyensúlya…” (Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, 19702. 198–199. o.)

[2] Thomas Meyer: „Das Christus-Ereignis des 20. Jahrhunderts – von Stockholm nach Dornach” [A 20. század Krisztus-eseménye – Stockholmból Dornachba]. Der Europäer, 2009. december–2010. január (14. évf., 2–3. sz.), 2. o. Magyarul lásd „A 20. század Krisztus-eseménye – Stockholmtól Dornachig”. Novalis.hu, 2010. január 12.

[3] Az alábbi fejtegetések jelentős mértékben támaszkodnak Thomas Meyer antropozófia- és teozófiatörténeti kutatásaira, elsősorban az éteri Krisztus hírüladásának centenáriumára megjelent összefoglaló írására (Der Europäer, 2009. december–2010. január [14. évf., 2–3. sz.], 3–5. o.) Magyarul lásd „Első híradás az éteri Krisztusról (1910. január 12.) – Kép és árnykép”. Novalis.hu, 2010. január 20. A kérdésről részletesebben lásd Thomas Meyer: „Die Bodhisattvafrage – Eine Herausforderung des Unterscheidungsvermögens” [A bódhiszattva-kérdés – a megkülönböztető-képesség próbája]. In: Elisabeth Vreede–Thomas Meyer: Die Bodhisattvafrage [A bódhiszattva-kérdés]. Basel, 1989. Második, javított és bővített kiadása: Thomas Meyer: Scheidung der Geister – Die Bodhisattvafrage als Prüfstein des Unterscheidungsvermögens [A szellemek különválnak – A bódhiszattva-kérdés mint a megkülönböztető-képesség próbaköve]. Basel, 20102.

[4] Christoph Lindenberg: Rudolf Steiner. Eine Chronik (1861–1925). Stuttgart, 1988. 289. o. – Lindenberg így tudósít ezekről a napokról:

1910. január 10–12. Az indiai Adyarban (Madras közelében) »beavatják« Dzsiddu Krisnamurtit.

1910. január 12. Rudolf Steiner Stockholmban beszél először Krisztusnak az éteri világban való újra megjelenéséről a 20. század folyamán. Rudolf Steiner ragaszkodott hozzá, hogy ez az előadás az akkori stockholmi viszonyok között egy teljesen szokatlan időpontban, este fél hatkor legyen megtartva.”

[5] Annie Besant az 1909 nyarán Londonban tartott előadásaiban Krisztus újbóli eljövetele kapcsán – a fejlődés egyetemes princípiumát teljesen figyelmen kívül hagyva – egyenesen „a régi történet megismétlődéséről” beszélt. A következőket mondta: „Igazunk van, midőn megnyilatkozását várjuk a világ legfőbb Tanítójának, aki utoljára mint Krisztus manifesztálódott Palesztinában. Egy új megnyilatkozás küszöbén állunk, és a hatalmas Tanító ismét meg fog jelenni mint ember az emberek között. (…) A hatalmas lény visszatérését mindig megelőzi a világ várakozása. Krisztusnak az eljövetelét az okkult világ is várja, várja annak a hatalmas lénynek a visszatértét, aki megjelent Palesztinában, mert ő még most is ugyanaz az egyéniség, a legfőbb Tanító. (…) Ha spirituális természetünk már kifejlődött, akkor képesek leszünk felismerni Őt, amikor megint eljön, most is, mint mindig, emberi testbe rejtőzve. (…) Szeretném, ha ma azzal a gondolattal távoznánk, hogy a legfőbb Tanító nemsokára megint testet ölt a földön, hogy valóban újra megnyilatkozik mint Tanító, és megint járni-kelni fog közöttünk, mint legutóbb Palesztinában.” (Lásd Annie Besant: Világunk átalakulása. Nyolc előadás 1909 nyarán Londonban. VI. előadás: Az eljövendő Krisztus. Budapest, 1917. 157–163. o. – Kiemelések tőlem. [K. B.]) Annie Besant lényegében ugyanezt fejtette ki nem sokkal korábban Budapesten is, az 1909 pünkösdjén nálunk megrendezett nemzetközi teozófus kongresszuson tartott előadásában.

Utolsó frissítés ( 2017. április 19. )
 
< Előző   Következő >