Steiner beavatási foka (Rudolf Steiner halálának évfordulójára) Nyomtatás E-mail
2021. március 30.
ImageSteiner beavatási foka

„Miniesszé” A Magyar géniusz című könyvből

 

A modern szellemtudomány megalapozását jelentő életművével, melyet az 1923/24-es Karácsonyi Gyűléssel koronázott meg, Rudolf Steiner maga is olyan beavatási fokot ért el, hogy halála után – későbbi fizikai megtestesüléseitől függetlenül –, kizárólag szellemi úton is kapcsolatba lehet lépni vele, bizonyos feltételekkel. („Csak a fizikai síkot kell elhagynom…” – mondta Steiner a halála előtt Ita Wegmannak.) Ezt a beavatási fokot fejezi ki az az imagináció is, melyet Steiner Ita Wegmannak adott: egy oltár áll a szellemi világban, és ketten állnak előtte: (szemből nézve) jobbra Christian Rosenkreutz kék stólában, balra Rudolf Steiner vörös stólában. (Lásd pl. Viktor Stracke: Das Geistgebäude der Rosenkreuzer [A rózsakeresztesek szellemi építménye]. Verlag am Goetheanum, 1993, 20062. 236. o.)

Az itt említett imagináció értelmében – az 1923-as Karácsonyi Gyűlés véghezvitelével – Rudolf Steiner beavatási foka és jövőbeli működése Christian Rosenkreutzéhoz lesz hasonlatos: fizikailag is megtestesül majd ugyan, de nem ez lesz a lényeg, legerősebb hatását ezentúl éterileg fejti majd ki! – Szergej O. Prokofjev szerint ezért nem Steiner esetleges reinkarnációját kell keresnünk, hanem szellemileg kell kapcsolódnunk a tanítóként hozott munkásságához, hiszen most és a jövőben is mindenekelőtt szellemi síkon tudunk kapcsolatba lépni vele. Vagyis nem egy újabb nagy tanítóra kell várnunk: a tanító itt van, csak nem a fizikai síkon! – Ahogy Christian Rosenkreutz esetében sem!

 

Korcsog Balázs
 

A könyv kis- és miniesszéiből:

Széchenyi és az ezotéria (A „legnagyobb magyar” és a magasabb hatalmak)

Petrovicsból Petőfi (A költő származása körüli vita)

Hígmagyar? Mélymagyar?

Göllner Mária munkássága és műveinek magyar kiadása

Steiner beavatási foka

Petőfi Oroszországban?

„A magyarok Mózese” (A Kossuth-kultuszról)

„A magyarok istene” kifejezés elterjedése – Saint-Germain inspirációjára?

A magyar történelem mint szabadságharcok láncolata

A népszellemek működése Európa különböző régióiban

Nép és nemzet – mi a különbség szellemtudományos szempontból?

A názáreti Jézus éter- és asztráltestének, valamint Énjének hordozói – a magyar népszellem „hatókörében”

A magyar történelem és a perzsa beavatás hét fokozata

 

A könyv március közepétől megvásárolható a Rudolf Steiner Házban (Bp. II., Riadó u. 2/b), a MAT online könyváruházában és a Keresztény Közösség Nádor utcai helyiségében.
 
 

Ha szeretne még ilyen könyveket olvasni, támogassa a NOVALIS munkáját! Minden támogatást köszönettel fogadunk az ehhez szükséges kutatómunka finanszírozásához és az elkészült művek közzétételéhez (könyvek, cikkek, fordítások, előadások) az alábbi számlaszámra:

10700378-28430702-51100005

(CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis támogatás) 

IBAN: HU29 10700378-28430702-51100005

  BIC/SWIFT: CIBHHUHB
Utolsó frissítés ( 2021. április 02. )
 
< Előző   Következő >