GA 2025 projekt: 2025-re teljessé válik a Steiner-összkiadás Nyomtatás E-mail
2021. október 04.

ImageA »GA 2025« projektről

(Steiner halálának centenáriumára teljessé válik az életműkiadás)

 

Kevés hír jut el a magyar antropozófusokhoz a nemzetközi és a dornachi antropozófiai életből. Ezért is fontos, hogy röviden beszámoljunk az utóbbi évek egyik legjelentősebb antropozófiai kezdeményezéséről: Rudolf Steiner halálának közelgő centenáriumára (2025) teljessé akarják tenni a modern szellemtudomány alapítójának életműkiadását, a röviden csak GA-ként emlegetett sorozatot (GesamtAusgabe: összkiadás).

Steiner műveinek összkiadása 1961-ben, a szerző születésének centenáriumi évében kezdődött, és azóta is a világ egyik legnagyobb könyvkiadói vállalkozásának számít, ami az egyes szerzők műveinek kiadását illeti. Máig összesen 417 kötet jelent meg a sorozatban (a zsebkönyvekkel, tematikus válogatásokkal és egyéb kiadványokkal együtt). A Steiner-összkiadást eredetileg 354 kötetre tervezték, ebből a mostani projekt kezdetéig csaknem 300 kötet látott napvilágot.

Öt évvel ezelőtt, 2016-ban határozta el a dornachi Rudolf Steiner Archívum, Steiner tudományos és művészi hagyatékának kezelője és gondozója, hogy a 2025-ös évfordulóig befejezik és teljessé teszik Steiner műveinek összkiadását. Ennek keretében 2016 és 2020 között 25 teljesen új Steiner-kötet jelent meg a sorozatban, miközben 44 már elfogyott kötetet adtak ki felújított, néhol teljesen átdolgozott kiadásban, így pl. Az Akasha-krónikából címmel egybegyűjtött írásokat (GA 11), a „Népszellemek ciklust” (GA 121), vagy tavaly a Klassze-órák teljes anyagát, az eddigi négy nagyalakú könyv helyett végre egyetlen vaskos kötetben (GA 270).

De mik jelentek meg eddig az újdonságok között? Számos eddigi nagy hiányosság és sok szenzációszámba menő anyag: a János-építőegylet és az első Goetheanum megszületésének történetét és az 1913-as dornachi alapkőletételkor elhangzott teljes beszédet először tartalmazó kötet (GA 252), a Goetheanum épületéről, festészetéről és szobrászatáról szóló előadások (GA 288 és GA 289), Steiner 1907-es hannoveri és 1909-es római teozófiai bevezető kurzusa (GA 111), az eddig publikálatlan 1910-es stockholmi János-evangélium (GA 117a) (a magyarul is olvasható hamburgi, kasseli és bázeli János-evangéliumon kívül Steiner a svéd fővárosban is tartott egy ciklust a „szeretett tanítvány” által írott evangéliumról), A kereszténység mint misztikus tény című könyv alapjául szolgáló berlini előadások (GA 87), Steiner számos korai (1903–1910) berlini és más városokban tartott, eddig publikálatlan előadása (GA 68a-b és GA 90a-b-c), az 1889 és 1912 között Goethéről tartott 35 előadása (GA 68c – köztük az összkiadásba most először felvett nagyszebeni Goethe-előadással: „A nő a goethei világnézet fényében. Adalék a nőkérdéshez”), valamint az Olga és Marie von Siversnek tartott ezoterikus „különórák” anyagát tartalmazó kötet (GA 91), amely akár az Ita Wegmannak adott ezoterikus gyakorlatok gyűjteményének (A szív megerősítése) Marie Steiner-féle korai párja is lehet.

A projekt második felében (2021–2025) a tervek szerint további 35 teljesen új Steiner-kötet lát majd napvilágot, eddig jórészt publikálatlan – vagy csak különböző helyeken elszórtan – megjelent anyagokkal. Vagyis a Steiner-összkiadás lezárását célul tűző, nagyszabású projekt keretében összesen 60 teljesen új Steiner-kötettel bővül az antropozófia atyjának életműkiadása – és ez a 60 kötet önmagában is egy terjedelmes és jelentős életműnek számítana! (Csak összehasonlításként, és azt is figyelembe véve, hogy szellemi téren nem a mennyiség, hanem a minőség számít: Szergej O. Prokofjev teljes életműve áll ötvenegynéhány kötetből!)

De mik szerepelnek még a »GA 2025« projekt második félidejére tervezett kötetek között (2021–2025)? Az összkiadás hátralévő részének legnagyobb vállalkozása kétségkívül Rudolf Steiner összes levelének megjelentetése 6 kötetben (GA 38/1–38/6). A bécsi időszak (1879–1890) leveleit tartalmazó első kötet még az idén megjelenik, ezt jövőre kettő, utána pedig évente egy-egy levelezéskötet követi 2025-ig. A levelezés kiadásának külön érdekessége, hogy David Marc Hoffmann és Martina Maria Sam mellett egy magyar munkatárs, Barna Péter is részt vesz Steiner összegyűjtött leveleinek közreadásában, az összkiadás első nem német anyanyelvű szerkesztőjeként.

Fontos részét képezik a még kiadásra váró anyagnak az első világháború alatt, különböző helyszíneken tartott nyilvános előadásokat egybegyűjtő kötetek (GA 70a–b–c és GA 71a–b), az euritmia születéséről és fejlődéséről tartott előadásokat tartalmazó három kötet (GA 277a–b–c), valamint a színpadi művek feldolgozásait: Edouard Schuré francia író és teozófus drámáit (GA 42), a Lucifer gyermekeit és az Eleuszisz szent drámáját, melyek a Steiner-féle misztériumdrámák előzményeinek tekinthetők, illetve a K. J. Schröer által kiadott és Rudolf Steiner által átdolgozott főrévi karácsonyi játékokat (GA 43) tartalmazó kötetek.

Az összkiadás célegyenesében külön kuriózumok és szenzációszámba menő anyagok is napvilágot látnak majd: még az idén önálló kötetbe gyűjtve közzéteszik Steiner valamennyi neki feltett kérdésre adott válaszát, már ami közülük fennmaradt (GA 244), és ugyanez a kötet tartalmazza majd a vele készült összes interjút is. A további szellemtudományos kutatások kimeríthetetlen kincsestárát jelentheti, hogy a tervek szerint 2024/25-ben kiadják Rudolf Steiner összes jegyzetfüzetét (eGA 47) és külön cédulára írott feljegyzéseit (eGA 48) (mindkettő elektronikus/digitális változatban lesz elérhető), és olyan fontos ezoterikus anyagok is napvilágot látnak végre az összkiadás keretében is, amelyeket eddig csak más kiadásokból, elsősorban Thomas Meyerék köteteiből ismerhettünk: a Moltke házaspárnak írott „post mortem” feljegyzések (GA 49), és az első világháború előtt működő Ezoterikus Iskola kultikus részlegének órái (GA 265a).

És eddig nem említettük, de társaságtörténeti, önéletrajzi és magyar vonatkozásai miatt egy külön összefoglalóban kell majd beszélnünk az összkiadás egyik új kötetéről, a 2020 végén megjelent GA 250-es kötetről.

S végül lássuk röviden Steiner műveinek magyar kiadását. Egy összesített jegyzék szerint a Steiner-összkiadás 354 kötetéből (amiből eddig mintegy 300 jelent meg) 119 olvasható magyarul[*], vagyis az új kötetekkel együtt nagyjából Steiner műveinek egyharmada lesz elérhető magyarul. És most az új projekt keretében az összkiadás 60 teljesen új Steiner-kötettel bővül (és itt többnyire vaskos: öt-, hat-, hétszázoldalas kötetekről van szó, de vannak köztük még vastagabbak is). Mint mondtuk, szinte egy újabb teljes életművel bővül így az összkiadás, amely valószínűleg még hosszú évekig, évtizedekig csak németül és csak könyvalakban lesz hozzáférhető (kivéve a jegyzetfüzeteket és jegyzetlapokat).

S végül egy apró adalék az életműkiadást lezáró projekthez: Steiner műveinek összkiadása 1961-ben kezdődött és a tervek szerint 2025-re válik teljessé – 64 év alatt. És a 64 év éppen Rudolf Steiner földi életútjának időtartama. Élet – mű …

Összegezve: lehet-e méltóbb módon ünnepelni Rudolf Steiner halálának közelgő centenáriumát, mint hogy végre teljessé válik ez az óriási és spirituálisan is messze kimagasló (mintegy hatezer előadást és 400 önálló kötetet tartalmazó), a modern szellemtudomány megalapozását és a szellemi élet teljes megújulását jelentő, a többi életterületet is megtermékenyítő, hatalmas távlatokat nyitó életmű!

 

Korcsog Balázs

 

Image 


[*] Bár a számok nem teljesen pontosak, mert pl. a Kortörténeti szemlélődések című sorozatot hat tételnek számítják a magyar jegyzékben, holott az összkiadásban egyetlen GA-szám alatt szerepel, három kötetben (GA 173a–b–c). (K. B.)

 

Ha szeretne még ilyen cikkeket olvasni, támogassa a NOVALIS munkáját! Minden támogatást köszönettel fogadunk a folyóirat működtetéséhez, az előadásokhoz és írásokhoz szükséges munka finanszírozásához, és az elkészült művek közzétételéhez (könyvek, cikkek, fordítások, előadások) az alábbi számlaszámra:

10700378-28430702-51100005

(CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis támogatás) 

IBAN: HU29 10700378-28430702-51100005

  BIC/SWIFT: CIBHHUHB

 

Utolsó frissítés ( 2021. október 16. )
 
< Előző   Következő >