János-napra: A kék virág költője és Rudolf Steiner karma-kutatása |
![]() |
![]() |
2023. június 24. | |
(1772. május 2. - 1801. március 25.)
250 éve született Friedrich von Hardenberg német romantikus író, költő, misztikus, akit Novalis-ként, a „kék virág” költőjeként, a Rudolf Steiner által hozott modern szellemtudományban pedig az ezoterikus kereszténység egyik mestereként ismerünk. Mint azt Marie Steiner is megállapította, a Novalis-individualitás korábbi inkarnációinak kutatása „vörös fonalként” húzódik végig Rudolf Steiner életművén, a korai évektől az utolsó nyilvános felszólaláig (letzte Ansprache). Novalisszal kapcsolatban végezte Steiner az egyik legkorábbi karma-kutatását. Ennek körülményeit röviden a következőképpen foglalhatjuk össze: Miután Marie von Sivers (a későbbi Marie Steiner) Novalisszal kapcsolatos, kívülről jött észrevétele nyomán lehetősége nyílott rá, Rudolf Steiner 1909. január 6-án, a János-féle Jordán-keresztelő (az idők fordulóján végbement egyszeri fizikai Krisztus-inkarnáció) ünnepnapján beszélt először az ismétlődő földi életek szellemi és individuális összefüggéseiről, méghozzá Novalis korábbi megtestesüléseinek példáján. Annak is mélységes szellemi oka van, hogy éppen az 1909-es esztendő Vízkeresztjén vázolta fel először Novalis karmikus életútját (Rudolf Steiner elmondása szerint egy beavatott már 1909-től láthatta Krisztus megjelenését az éteriségben).
Mondtam Rudolf Steinernek, hogy »az apácák nem segítettek. Másvalaki jött a segítségemre: Raffaello. Most vált teljesen világossá számomra Novalis alakja.« Ekkor egy fénysugár villant át Rudolf Steiner szelíd arcán. Néhány nappal később először tárta fel nekünk Novalis-Raffaello-János-Illés titkát.” Erre Münchenben került sor 1909. január 6-án, a János-féle Jordán-keresztelő napján. Marie von Siversnek tehát nemcsak az antropozófiai művészet területén volt meghatározó szerepe (az 1908 őszétől tartott Novalis-szavalatai révén), hanem sorsdöntő része volt Rudolf Steinernek a Novalis individualitására és karmikus múltjára vonatkozó szellemtudományos kutatásaiban is: azáltal, hogy 1908 Karácsonyának napjaiban rámutatott a Novalis és Raffaello közötti szellemi összefüggésre, így ő tette lehetővé Rudolf Steiner számára, hogy már három nappal a beszélgetésük után, 1909. január 6-án (Münchenben) feltárja az antropozófusok előtt Novalis karmikus életrajzának titkát: hogy a kék virág költője nemcsak Raffaellóval, hanem Keresztelő Jánossal és Illés prófétával is szellemi összeköttetésben áll.
Mi több, az evangéliumokban az egyetlen konkrét utalás a reinkarnáció törvényére éppen Novalis individualitására vonatkozik, amikor Krisztus azt mondja Keresztelő Jánosról: „S ha tudni akarjátok (ha készek vagytok elfogadni): Illés ő, akinek el kellett jönnie.” (Máté 11,14)
Az evangélium szavai és Rudolf Steiner karma-kutatásai ugyanazt a szellemi tényt tárják fel: Illés - Keresztelő János - Raffaello és Novalis esetében egy és ugyanazon individualitás különböző inkarnációiról van szó: az ezoterikus kereszténységnek arról a mesteréről, akinek sajátos lelki minőségei folytán (régi-új Vízöntőként) a jövő misztériumaiban, az eljövendő szláv kultúrkorszak kibontakozásában is kulcsszerepe lesz. Korcsog Balázs
(Hella Wiesberger: Marie Steiner-von Sivers. Egy élet az antropozófiáért, Wilfried Hammacher: Marie Steiner. Egy individualitás életének nyomai és Szergej O. Prokofjev: Örök individualitás. Novalis karmikus életrajzához című könyveinek felhasználásával)
A cikk első változata 2009 Vízkeresztjén (a Novalis-inkarnációk Rudolf Steiner általi első nyilvános feltárásának 100. évfordulóján) jelent meg a Novalis.hu-n: 1908/09 Karácsonya: Novalis jegyében. Az átdolgozott, bővített változat (Novalis születésének 250. évfordulójára) nyomtatásban is megjelent az AntropoSophia (Élet és Szellemtudomány) c. lap 2022. János-napi számában (16-17. o.), és a Michaeliták 2022. János-napi számában (9-11. o.).
|
|
Utolsó frissítés ( 2023. június 22. ) |
< Előző | Következő > |
---|