NOVALIS / Főoldal
Százéves krónika (1908. március-április) (1) Nyomtatás E-mail
2008. március 04.

1908. március 1-12.: Hollandia

Image
Rudolf Steiner előadó körútjai 1908 márciusában
Rudolf Steiner az év negyedik nagy előadó körútját teszi, az északnyugat-német nagyvárosok után ezúttal Németalföldön, Hollandiában: az 1904-es amszterdami Teozófiai Kongresszustól eltekintve ez Rudolf Steiner első előadóútja Hollandiában (Berlin
- Bréma - Hamburg - Hilversum - Hága - Amszterdam - Rotterdam - Nimwegen - Arnheim - Berlin). A vélhetően - az 1923/24-es Alapító Vezetőség későbbi tagja - Elisabeth Vreede közvetítésével létrejött előadóút alaptémája a nyugati, rózsakeresztes megismerési és beavatási út.

1923. június 14-én Rudolf Steiner a következőket mondja ezekről az előadásokról: „Úgy adódott, hogy akkori Teozófiai Társság holland tagozatának keretében, különböző holland városokban előadásokat tartottam a halál és az újabb születés közötti életről, és még egészen a működésem elején, itt hívtam fel először a figyelmet arra, hogy teljes képtelenség azt képzelni, hogy ha a születéstől a halálig tartó földi életet egy előrefelé irányuló nyílként fogjuk fel, akkor a kámalókán úgy mennénk keresztül, minthogyha a tudatunkban ehhez egyszerűen hozzátennénk még egy darabot. Rámutattam, hogy az időt ott visszafelé kell elképzelnünk.” (GA 258)

1908. március 7-én Rudolf Steiner a következőket írja szüleinek és testvéreinek: „Egyébként itt egészen förtelmes az idő, hideg van és esik. És Hollandia rögtön nagyon rideggé és barátságtalanná válik, hogyha ilyen rossz az idő.” Marie von Sivers 1908. március 23-án azt írja Edouard Schurének, hogy „Hollandiában is megvoltak az ebből adódó bonyodalmak”.

Az 1908. márciusi németalföldi előadó körút után azonban a további jelentős hollandiai ciklusok még jócskán váratnak magukra: Rudolf Steiner legközelebb csak öt év múlva, 1913 márciusában, a Teozófiai Társaságtól való különválás után látogat majd Hollandiába.

1908. március 1.: BRÉMA. Rudolf Steiner itt egy nyilvános előadás keretében megismétli a válaszút előtt álló természettudományról szóló előadását, lásd 1907. október 17. (GA 56).

1908. március 2-3.: HAMBURG. Rudolf Steiner itt egy nyilvános és egy Zweig-előadást tart, előbbit a szellemtudomány és a szociális kérdés összefüggéséről (GA 54).

1908. március 4.: HILVERSUM. Rudolf Steiner Hollandia földjére lépve egy nyilvános előadást tart a keresztény beavatásról.

1908. március 5-6.: HÁGA. Rudolf Steiner egy nyilvános és két Zweig-előadást tart a holland királyi fővárosban, az 1913 márciusában - hollandiai visszatérésekor - megrendezett ciklus színhelyén (GA 145). A március 5-i Zweig-előadásának címe Misztika és ezoterika - Mikrokozmosz és makrokozmosz, a március 5-i nyilvános előadáson pedig a rózsakeresztesek beavatásáról beszél. A március 6-i Zweig-előadás témája az Okkultizmus és ezoterika - a kozmosz és az emberiség fejlődése.

1908. március 6-7.: AMSZTERDAM. Rudolf Steiner még március 6-án továbbutazik Hollandia valódi fővárosába, és még aznap egy nyilvános, másnap pedig két Zweig-előadást tart: a nyilvános előadást témája a Teozófia, Goethe és Hegel, másnap az amszterdami Zweigben pedig előbb a keresztény ezoterikáról, utána pedig az asztrális világ és a devachán kapcsolatáról és összefüggéséről beszél.

1908. március 8.: ROTTERDAM. Rudolf Steiner egy nyilvános és egy Zweig-előadást tart a nagy holland kikötővárosban, utóbbit az ezoterikus életről, előbbit pedig a rózsakeresztes beavatásról.

1908. március 9-10.: NIMWEGEN (a város neve németül Nimwegen vagy Nymwegen, hollandul Nijmegen). Rudolf Steiner itt egy nyilvános és két Zweig-előadást tart: a március 9-i Zweig-előadás a magasabb megismerés fokozatairól szól, az ugyanaznap tartott nyilvános előadás pedig ismét a rózsakeresztes beavatásról. A március 10-i Zweig-előadás is ehhez a témához kapcsolódik, címe: A rózsakeresztes ezoterika és a kozmosz fejlődése.

1908. március 10-11.: ARNHEIM (a város neve németül Arnheim, hollandul Arnhem). Rudolf Steiner még március 10-én, a nimwegeni rózsakeresztes előadása után továbbutazik későbbi hollandiai előadásainak egyik fontos helyszínére, Arnheimbe, ahol még aznap egy nyilvános előadást tart Az ember életútjáról a szellemtudomány megvilágításában, másnap pedig az arnheimi Zweigben tart előadást.

(Rudolf Steiner 1908. márciusi hollandiai előadásainak anyaga az Adalékok Rudolf Steiner műveinek összkiadásához című sorozat 60. kötetében jelent meg, lásd BGA 60.)

Rudolf Steiner március 12-én érkezik vissza Berlinbe, ahol a következő napokban három előadást is tart: március 12-én az Építészek Házában megrendezett nyilvános sorozatát folytatja: Az ember hivatása és foglalkozása a szellemtudomány fényében (GA 56); március 14-én a berlini Zweigben tart előadást: A teozófia viszonya a filozófiához; március 16-án pedig a tagoknak szóló zártkörű ciklusát folytatja: A kozmosz, a Föld és az emberiség fejlődése (GA 102).

Utolsó frissítés ( 2008. október 19. )
 
< Előző   Következő >