Diana-dombormű Aquincumból

Száz éve, 1924. június 27-én hangzott el Rudolf Steiner

Dianára mint magyar nyelvgéniuszra történő utalása

- egy eddig hiányzó kulcsmondattal 

Rudolf Steiner a koberwitzi pünkösdi kurzus után (a koberwitzi és boroszlói ciklusok, illetve az antropozófusok karmájának kozmikus hátterét feltáró, nevezetes arnheimi karma-előadások között), a gyógypedagógiai kurzussal párhuzamosan tartotta meg 1924 júniusának végén, július első felében, Dornachban Az euritmia mint látható beszéd című, úgynevezett "Beszédhang-euritmia kurzusát" (Lauteurythmiekurs, GA 279). Ennek június 27-én (mindössze öt nappal az Életutam "magyar fejezetének" - az ifjú Rudolf Steiner felvidéki vonatútjának, első budapesti látogatásának és erdélyi útjának leírását tartalmazó fejezetének - Goetheanumbeli megjelenését követően) elhangzott negyedik előadásában tette Rudolf Steiner a magyar nyelv szellemére, a magyar nyelvgéniuszra vonatkozó fontos utalását.

Az euritmia mint látható beszéd című "Beszédhang-euritmia kurzus" (vagy röviden: "Beszéd-euritmia kurzus") először 1927-ben jelent meg Marie Steiner gondozásában, és 1990-ig öt kiadást ért meg, nagyjából változatlan formában. A legelterjedtebb sokáig az 1955-ös 2. kiadás volt, az idős antropozófusok, a zenetörténész Barna István, Braun Tibor és mások könyvtárában (és a MAT könyvtárában is) évtizedekig ez a kiadás volt megtalálható, és Göröntsér Márton (sokunk szeretett Marci bácsija) is ebből fordította magyarra a "Beszédhang-euritmia kurzust" (1994 Karácsonyára, A látható beszéd, az euritmia címmel). Magyarul mindmáig nem jelent meg könyv alakban, az euritmisták azonban ezt a kéziratos fordítást használják, és a MAT könyvtárában (katalógusszám: 959) és a MAT honlapján is megtalálható: antropozofia.hu/ga279 (a minket érintő negyedik előadás itt olvasható : antropozofia.hu/ga279/#f4).

Göröntsér Márton zenészként és antropozófusként egy, az életútjáról szóló 2011-es beszélgetés végén így összegezte a fordítás spirituális jelentőségéről elhangzottakat: "Mi tehát a helyes út a fordításnál? Spontán meditálás a szöveggel! Nem buddhista meditáció, hanem olyasfajta együttélés a fordítandó szöveggel, hogy az belülről szólaljon meg a fordítóban. Szellemi értelemben a fordítás: út a nyelv- és a népszellemhez - mind a magyarhoz, mind a némethez. Ők sugallják a megoldást, ami egyszer csak felvillan a fordítóban." (A teljes beszélgetés megjelent a MAT Antropozófia c. lapjának 2014. húsvéti számában, 19-23. o., a fordítás spirituális jelentőségéről szóló idézett részt lásd a 23. oldalon - a beszélgetést lejegyezte és szerkesztette: Barna Péter, Mezei Katalin és Korcsog Balázs.)

Úgy egy holdcsomóval (nagyjából 18 és fél évvel) ezelőtt, 2006 februárjában, akkor még ifjú, lelkes antropozófusként én magam is készítettem egy fordítást a "Beszédhang-euritmia kurzus" negyedik előadásának magyar vonatkozású részeiből - a MAT régi tagjai még emlékezhetnek rá a Bimbó úti időszakból. A másfél oldalas szöveg a "Rudolf Steiner a német és a magyar nyelvszellemről" címet viselte, és a következőképpen szólt (akkori legjobb tudásom szerint, mai javításokkal). Tehát Rudolf Steiner szavait halljuk száz évvel ezelőttről, 1924. június 27-én, Dornachban, a "Beszédhang-euritmia kurzus" negyedik előadásában, ahol a nyelvek és nyelvszellemek különböző természetéről beszélt, ami szemmel láthatóan is megjelenik az euritmiában ("az euritmia különösen alkalmas arra, hogy azt a lényt, aki megtestesül az adott nyelvben, annak természetében vagy karakterében, teljesen világosan kifejezésre juttassa. Vagyis azt, ami a nyelv mögött rejlik" - mondta ugyanebben az előadásában Rudolf Steiner), benne a magyar nyelvgéniusz jellemzésével és néven nevezésével. Azt a címet is adhatnánk ennek a résznek, hogy "Út a magyar nyelvszellemhez":

"Kérem, vegyék figyelembe, hogy milyen mély jelentése van annak, amiről ezekben a napokban beszéltem Önöknek: hogy a szavak megnevezéseinek, a dolgok szavakkal történő megnevezéseinek különbözősége az egyes nyelvekben onnan ered, hogy a különböző nyelvek más-más dolgokat neveznek meg. Mint mondtam, ha németül azt mondjuk: "fej" (Kopf), akkor ez a fej formájára, annak plasztikájára utal; hogyha olaszul mondjuk azt, hogy "fej" (testa), akkor arra utalunk, ami a fejben történik, amikor az éppen bizonygat valamit. Ez tehát két különböző dolog a két nyelvben. Amit tehát németül "Kopf"-nak ("fej"-nek) neveznek, azt olaszul is "Kopf"-nak hívnák, ha olaszul is ugyanazt a dolgot akarnák megnevezni.

A nyelvek ilyen szempontból igencsak különböznek egymástól. Ha a német nyelvet nézzük, akkor azt látjuk, hogy a német nyelv voltaképpen egy plasztikus nyelv. A német nyelv géniusza valójában egy szobrász (egy képfaragó, Bildhauer). Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez egy rendkívüli jellegzetesség: a német nyelv géniusza egy szobrász. A latin nyelvek nyelvgéniusza pedig arra az ügyvédre vagy jogászra hasonlít, aki éppen kifejezésre juttat, bizonygat, tanúsít valamit.

Ezt egyáltalán ne kritikának, csupán jellemzésnek vegyék. Hiszen ugyanígy minden nyelvnek megvan a maga temperamentuma és a nyelvgéniuszából adódó jellege. Olyannyira így van ez, hogy ha például ungarusz vagy magyar (Ungarisch oder Magyarisch) vagy akár finn beszédet hall az ember, óhatatlanul is az az érzése támad, hogy itt valójában hiányzik valami. A magyar beszédet nem lehet anélkül hallgatni, hogy olyan érzésünk ne támadna, hogy minden harmadik szó után hiányzik (hibádzik) valami. Ha ungarusz vagy magyar nyelven beszélnek, akkor tulajdonképpen minden harmadik szó után agyon kellene lőni egy szarvast, mivel a magyar nyelv nyelvgéniusza egy vadász. Az összes szó, amelyik nem a vadászó életmódból eredően került a magyar nyelvbe, valójában mind jövevényszó.

A magyar nyelv bizony számtalan ilyen jövevényszót átvett, és ha Budapesten járunk, akkor már az utcai feliratokon is olyan érdekes szavakba botlunk, mint: Kávéház (ami a német 'Kaffeehaus'-ból ered). De persze nem ezek azok a magyar szavak, amikről beszéltem. A magyar nyelvben tehát számtalan jövevényszó van. A magyar nyelv, a magyar beszéd hallatán azonban feltűnhet Önöknek, hogy van benne valami, ami a vadászathoz kötődik, valamiféle vadászos jelleg (Jägerhaftes, Jagdhaftes). Ez ugyebár semmi rosszat nem jelent, hiszen valójában a földművelés, vadászat és pásztorkodás azok az elemek, ahonnan az egész emberiség elindult. S épp ezért még mindig él valamiféle őserő a magyar nyelvben. És a magyar nyelv géniusza bizony egy vadász, felőlem akár azt is mondhatják, hogy vadásznő: Diana - csakhogy itt azt is figyelembe kell venni, hogy az isteneknek nincs ilyen határozott nemi jellegük." (GA 279, 2. kiadás, 1955, 55-56. o.; 5. kiadás, 1990, 92-93. o. - a félkövér és kurzív kiemelések az idézett szövegrészekben mindenütt tőlem származnak: K. B.)

2019-ben azonban - nem sokkal a Steiner-összkiadás teljesen új GA 250-es kötetének megjelenése (2020) előtt, amelybe először került be Rudolf Steiner 1909-es "budapesti beszámolója", az itt megrendezett nemzetközi teozófus kongresszusról, Madáchról és Az ember tragédiájáról szóló hosszas fejtegetésekkel - teljesen új kiadásban, Helene Finckh eredeti gyorsírásos feljegyzései alapján, teljesen átdolgozva adták ki újra (Steiner és a résztvevők noteszbejegyzéseivel, táblaképekkel és bőséges jegyzetanyaggal kiegészítve) a Diana-utalást is tartalmazó "Beszédhang-euritmia kurzust" (GA 279, 6., teljesen átdolgozott kiadás, 2019). Egy eddig hiányzó kulcsmondattal...

Néhány kisebb változtatás mellett ugyanis éppen a lezáró, összegző mondat maradt ki eddig a Steiner-előadás magyar nyelvgéniuszra vonatkozó részéből a korábbi kiadásokból - s így az eddigi magyar fordításokból is (Marci bácsi 1994-es átültetéséből és az én 2006-os fordításomból is), ahol új dolgot ugyan nem mond Rudolf Steiner, de még hangsúlyosabbá, még nyomatékosabbá teszi az eddig elhangzottakat: a magyar nyelvgéniusz mitologikus-hierarchikus beazonosítását és néven nevezését (ami önmagában is páratlan és szinte egyedülálló Steiner egész életművében és az antropozófia bölcsességkincsei között): hogy "a magyar nyelv géniusza az Diana".

Rudolf Steinertől még a számára oly fontos német nyelvszellem esetében sem ismerünk ilyen egyértelmű megnevezést és beazonosítást, pedig Steiner német nyelven tudta lehozni a Földre a modern szellemtudományt, az antropozófiát a szellemi világból - ahol a szellemi lények az euritmiához hasonló mozdulatnyelven beszélnek. A magyar nyelvgéniusz esetében mégis ránk maradt egy ilyen utalás, ahol Rudolf Steiner - korunk legnagyobb keresztény-krisztusi beavatottja - beazonosítja és néven is nevezi a magyar nyelv géniuszát. Ezért legalább az 1924-es nagy nyári euritmia-kurzus és az ott elhangzott Diana-utalás centenáriumán emeljük a tudatunkba, hogy a magyar antropozófiai élet - sőt, a magyar szellemi élet és a magyar szellemtörténet egészének - egyik legnagyobb kincse ez (talán csak a felvidéki vonatút és a pesti Deák-szobor Steiner-féle leírása és az "éteri Krisztus sorozat" Petőfi-utalása említhető vele egy lapon). Steiner 1924-es Diana-utalása, a magyar nyelvgéniusz nyomatékos megnevezése is mutatja (hiszen Rudolf Steiner életének és tanítói tevékenységének utolsó hónapjai ezek), milyen fontos volt még ekkor is Rudolf Steinernek (az érkező és a távozó Rudolf Steinernek is) ez a téma (egykori szülőhelye és gyermekkora nagy részének helyszíne): a magyar népszellem, a magyar nyelvszellem és a magyar gondolkodásszellem kérdése (Petőfi - Diana - Deák, Széchenyi) - csak nem volt ideje és lehetősége ezek bővebb kifejtésére. Ezért ez ránk, magyar antropozófusokra maradt...

Az 1924. június 27-i, negyedik dornachi beszéd-euritmia-előadás Diana-utalást tartalmazó része, az eddig hiányzó kulcsmondattal kiegészítve a fordítást (kiemelve azt az eddig ismert szövegből), így szól:

"A magyar nyelv, a magyar beszéd hallatán azonban feltűnhet Önöknek, hogy van benne valami, ami a vadászathoz kötődik, valamiféle vadászos jelleg. (...) Épp ezért még mindig él valamiféle őserő a magyar nyelvben. És a magyar nyelv géniusza bizony egy vadász, ha úgy tetszik, felőlem akár azt is mondhatják, hogy vadásznő, vagy ha akarják, mondhatják azt is: Diana a magyar nyelv géniusza {vagy más szórenddel: a magyar nyelv géniusza az Diana} (Der Genius der magyarischen Sprache ist die Diana) - csakhogy itt azt is figyelembe kell venni, hogy az isteneknek nincs ilyen határozott nemi jellegük." (GA 279, 6., teljesen átdolgozott kiadás, 2019, 80. o.)

A második képen az látható, amikor 2022-ben, a lezárások és A Magyar géniusz első kötetének megjelenése után, egy bécsi antropozófus könyvesboltban, a "Beszéd-euritmia kurzus" (GA 279) legújabb kiadásában rátaláltam Rudolf Steiner Diana-utalásának erre az eddig ismeretlen kulcsmondatára.

(A későbbi részekből az is kiderül, hogy mire utalt Rudolf Steiner, amikor a magyar nyelv "vadászos jellegéről" beszélt: mit fogalmazott meg úgy képi nyelven (imaginatív formában), hogy ha magyar nyelven beszélnek, akkor "minden harmadik szó után le kellene lőni egy szarvast"... - És ezt melyik magyar vers példáján mutatta be a résztvevőknek.)

Írta, összeállította és fordította:

Korcsog Balázs 

2024. június 23-27. 

Kapcsolódó írások:

0. rész: Koberwitz - 100 éve írta Rudolf Steiner az Életutam "magyar fejezetét"

2. rész: Dévény, Dunakanyar, Dobogókő "szívmuzsikája" (R. Steiner utalása Dianára mint a magyar nyelv géniuszára, 2. rész)

3. rész: Kép-, hang- és lény-élmény Rudolf Steiner két magyar leírásában (A Diana- és a Deák-utalás imaginatív, inspiratív és intuitív szintje)

A Magyar géniusz 1. kötet (A magyar népszellem, nyelvszellem és gondolkodásszellem nyomában). Novalis, Budapest, 2021

Hármasság a népek szellemi vezetésében (Népszellem, nyelvszellem, gondolkodásszellem); Deák mint a magyar alkat és észjárás megtestesítője (Rudolf Steiner első budapesti látogatásának tapasztalatai); Deák, Petőfi, Széchenyi - a Magyarság megtestesítői. Európai Közép, 2020. őszi szám, 32-40. o.

Petőfi, a magyarság "kvintesszenciája" és "a népszellem választottja" (Rudolf Steiner Petőfi-utalása az éteri Krisztus sorozatban); Madách és a "magyar szellem" (Rudolf Steiner 1909-es "budapesti beszámolójának" magyar vonatkozásai). Európai Közép, 2020. téli szám, 28-37. o.