Találkozás a Mesterrel
(Három sorsdöntő bécsi találkozás:
Schröer, Koguzki és a Mester)
Az ifjú Rudolf Steiner a szellemi élményeivel kapcsolatos magányából a gyógynövénygyűjtő Felix Koguzkival való találkozása révén került ki. Koguzki tisztánlátó volt, és Rudolf Steiner mintegy „a Mester küldöttjének” nevezte őt. A Koguzkival történő találkozásra Rudolf Steinernek a bécsi Műszaki Főiskolán töltött első tanévében került sor, mely 1879 októberében kezdődött. Rudolf Steiner a főiskolán ismerte meg Karl Julius Schröert is, aki bevezette őt a német irodalom világába és a Goethéhez való kapcsolódásának iránymutatójává vált. És végül egy harmadik sorsdöntő találkozásra is ebben az időszakban került sor: a meg nem nevezett Mesterrel történő találkozására.
Rudolf Steiner 1879 októberében lépte át az első holdcsomójának idejét. Ebben az időszakban a lélek különösen fogékony a születése előttről származó impulzusok befogadására. Ugyanebben az időszakban, 1879 novemberében az ifjú Rudolf Steiner tisztánlátó tekintete előtt zajlott le az az okkult esemény is, melyet később a sötétség szellemeinek bukásaként és Michael arkangyal korszellemi rangra való emelkedéseként írt le.
Rudolf Steiner már a Mesterével találkozása előtt megismerte az idő kétirányú áramlását: hogy az előrefelé haladó, a múltból a jövő felé áramló „földi” idő mellett egy másik, ezzel ellentétes irányba, mintegy visszafelé zajló folyama is létezik az időnek, ez pedig a jövő felől áramlik a múlt felé. Rudolf Steiner elmondása szerint ennek az okkult-asztrális időnek a felismerése „a szellemi látás előfeltétele”. A halál utáni visszatekintés során a lélek is az okkult-asztrális idő szerint, fordított sorrendben, a haláltól a születés felé haladva éli át újra földi élményeit. Rudolf Steinernek a pottschachi élménye óta a kezében volt a kulcs az időnek ehhez a kettős áramlásához. Teljes névtelenségben tevékenykedő Mestere tehát kapcsolódhatott tanítványának ehhez a már meglévő felismeréséhez, s az általa javasolt Fichte-stúdiumok révén egyfajta - a szellemi világok megismeréséhez nélkülözhetetlen - módszerességre és rendszerességre ösztönözte őt, aminek eredményeképpen végül kifejlődhetett benne az, amiből később A szellemtudomány körvonalai megszületett. Az ifjú Rudolf Steiner Bécsben tehát főiskolai tanulmányai mellett szabályos „okkult iskolázásban” is részesült.
Önképzése során Rudolf Steiner ebben az időben Hegellel és Schellinggel is elmélyülten foglalkozott. Utóbbinak köszönheti a 21. életévének elején bekövetkezett élményét, amelynek során eljutott a teljes önismeretig: Énjének mint időntúli örök individualitásnak a felismeréséig. Erről Josef Köck nevű fiatalkori barátjához írott levelében számol be 1881. január 11-éről 12-ére virradóra: „Schelling azt mondja, hogy mindannyiunkban lakozik egy elrejtett és csodálatos kincs (…). Sejteni már régóta sejtettem, de azt hiszem, most meg is találtam magamban ezt a legbensőbb kincset (…). Ugyan mit számít egy álmatlanul töltött éjszaka egy ilyen felfedezéshez képest?!”
Lénye időntúli-örök magvának ez a felismerése szilárd alapként szolgált az örök individualitás ismétlődő földi életeivel kapcsolatos - és az elkövetkező években fokozatosan egyre konkrétabban is körvonalazódó - meglátásai számára.
Thomas Meyer Rudolf Steiners «eigenste Mission». Ursprung und Aktualität der geisteswissenschaftlichen Karmaforschung [Rudolf Steiner „legsajátabb küldetése”. A szellemtudományos karmakutatás eredete és időszerűsége] című könyvének 4. fejezete. Megjelent a bázeli Perseus Kiadónál, 2009 áprilisában. Az összefoglalót írta: Korcsog Balázs
Thomas Meyer könyvének első fejezetei:
(1) A Tamás-motívum Rudolf Steiner földi életének utolsó napjaiban (Friedrich Eckstein és Albert Steffen)
(2) Egy életrajz mint a világrajövetel szellemi segítője (Karl Werner könyve Aquinói Tamásról)
(3) Egy „rendkívüli jelentőségű” esemény (Rudolf Steiner első „okkult összélménye”)