1910. február eleje

Kasseli előadások

Krisztus éteri újraeljöveteléről (és Petőfi magyarságáról)

Rudolf Steiner utolsó János-ciklusa, az 1910-es év első önálló előadássorozata (a stockholmi János-evangélium), majd az új esztendő első előadó körútja (az éteri Krisztus-eseményt hírül adó nagy sorozatának elzászi-badeni nyitánya) után február 5-ét és 6-át a rózsakeresztesség történetének egyik kitüntetett helyszínén, Kasselben tölti. A Németország két jelentős szellemi központját, Vesztfáliát és Türingiát összekötő városban két előadásra és egy ezoterikus órára kerül sor: a február 5-ei nyilvános előadáson Rudolf Steiner megismétli a Megismerés és halhatatlanság című előadását, február 6-án pedig egy Zweig-előadást és egy ezoterikus órát tart Kasselben, az 1910-es év első ezoterikus óráját.

A február 6-ai kasseli Zweig-előadáson Rudolf Steiner ismét úgy beszél az 1930-as évektől megjelenő éteri tisztánlátásról, mint Krisztus egyfajta újraeljöveteléről: „Az emberiség új képességekre tesz szert, és ezeket a képességeket arra kell használnia, hogy minél inkább rátaláljon Krisztusra. (…) Az elkövetkező évtizedek során néhányan azt fogják mondani, hogy ők bizony teljesen máshogy látják az embereket. A tudomány már nem lesz elegendő számukra. Az emberek lassanként látni fogják az étertestet. Néhányan előre megsejtenek és megjövendölnek majd bizonyos dolgokat: összefüggéseket, és így tovább. Ez fokozatosan jelenik majd meg. (…) És ha nem lett volna az antropozófia, amely képes megmagyarázni ezeket a dolgokat, akkor az emberek azt mondanák, hogy akik ilyesfajta dolgokat látnak, azok őrültek, és a bolondokházába zárnák őket.

Krisztus csak egyszer élt fizikai testben. (…) Élt egy ember Palesztinában, aki tudott erről, de nem ismerte fel Őt. Csak akkor ismerte fel Krisztust, amikor szellemi látása révén éteri alakban pillantotta meg Őt. (...) Ez volt a damaszkuszi esemény.

A tisztánlátó tudat számára Krisztus éteri alakban mindig is megtalálható volt. Mikor az emberiség tudatállapotának e továbbfejlődése bekövetkezik, akkor az emberek majd átélik a damaszkuszi eseményt. Az újfajta képességek a káli júga lejártával jelennek meg, a damaszkuszi esemény átélésének képessége pedig az 1930 és 1940 közötti években fog megjelenni. És ha az emberek nem vakon haladnak majd keresztül ezen az időszakon, akkor úgyszólván elérkeznek Krisztushoz. Ez az, amit az okkult iskolákban úgy neveznek, hogy Krisztus újraeljövetele.

Ezzel egy olyan időszak veszi kezdetét, amely 2500 évig fog tartani. Az antropozófiai szemléletmód által egyre több ember fog felemelkedni Krisztushoz. A 20. század első felében következhet majd be Krisztus újraeljövetele. S ettől válik majd mélyebbé és fejlődik tovább a kereszténység.

Mindezt azoknak is hallaniuk kell, akik olyannyira megragadtak a materializmusnál, hogy csak azt tudják elképzelni, hogy Krisztus csakis fizikai testben képes újra megjelenni. A 20. század közepe táján hamis messiások fognak színre lépni, akik majd azt állítják magukról, hogy ők Krisztus. És a valódi antropozófiának éppen az a feladata, hogy tudja, hogy ők nem azok, akinek mondják magukat, és hogy itt csupán materialista elképzelésekről van szó. (...)

Most közvetlenül a Krisztussal való találkozás küszöbén állunk. De nem Krisztus fog leereszkedni az emberiséghez, hanem az emberek fognak felemelkedni Őhozzá.” (GA 118)

Külön figyelmet érdemel, hogy e kasseli előadásnak magyar vonatkozása is van: fennmaradt és műveinek összkiadásában eddig megjelent előadásaiban Rudolf Steiner csupán egyetlen alkalommal, mégpedig éppen ebben, a Krisztus éteri alakban való újraeljöveteléről szóló 1910. február 6-ai kasseli előadásában - a rózsakeresztesség történetének e fontos helyszínén - beszél az 1849-ben (huszonhat éves korában) elhunyt nagy magyar költőről, Petőfi Sándorról:

„Petőfi egy magyar költő. Honfitársai valami egészen rendkívüli dolgot láthattak meg benne. Petőfi magyarsága ugyanis lírai költeményeiben nyilvánul meg. Verseiből megismerhetjük a magyar akaratot, érzést és gondolkodást. Ha tüzetesebben is utánajárunk, akkor kiderül, hogy őt eredetileg nem is Petőfinek hívták, mivel apja szerb volt, anyja pedig horvát. Voltaképpen semmi magyar nem volt benne. A külső fejlődés szempontjából Petőfi olyan összetevőkből épült föl, amelyek nem voltak magyarok. Belső fejlődésében ugyanakkor az tükröződik vissza, amit korábbi életeiből hozott magával, s ez viszont velejéig magyar: mintegy a magyarság lényegét testesíti meg.” (GA 118)

Göllner Mária, a magyar antropozófia „szülőanyja” (aki Rudolf Steinerrel folytatott dornachi megbeszélései nyomán elültette Magyarországon az antropozófia impulzusát) emlékirataiban - a magyar szellemtörténetnek a rózsakeresztes áramlathoz kapcsolódó fejezeteibe ágyazottan - a következőket írja Petőfiről: „Petőfi Sándor beavatási költeményében, a János vitézben leírja a beavatási út megpróbáltatásait, valamint a beavatandó találkozását a felsőbb világokkal. Ebben a költeményben még ott sugárzik a rózsakeresztesség fénye. (…) Petőfi rózsakeresztes beavatási elbeszélése - mely talán az utolsó a 19. században - éppúgy elbűvöli a bimbózó gyermek szívét, mint a bölcs öregember értelmét, mivel e művet valójában egy olyan géniusz alkotta, akit a népszellem választott ki magának.

Rudolf Steiner tehát nagy költőnek, sőt a népszellem választottjának nevezi Petőfit, és példának tekinti arra, hogy a népszellem hatása nem a vérségi kapcsolatokon keresztül, hanem az ország éterauráján át érvényesül. (…) Steiner minden bizonnyal tudott Petőfi »idegen« származásáról, s talán ezért is hangsúlyozza, hogy a népszellem nem a vérségi köteléken, hanem a föld éteri auráján keresztül hat.” (Lásd Michaeliták. A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata)

Az éteri Krisztusról szóló sorozat kasseli állomása után Rudolf Steiner Berlinbe visszatérve két előadást tart az elkövetkező napokban: február 8-án A hegyi beszéd című előadással a Krisztus-impulzusról szóló berlini ciklusát folytatja a tagoknak (GA 116), február 10-én pedig az Építészek Házában tartott nyilvános sorozatát viszi tovább a Mi a misztika? című előadással (GA 59).

[K. B.]

Az éteri Krisztus sorozat kezdete (1910. január második fele)

Krisztus éteri újraeljövetele (Két előadás az Ötödik evangéliumról) (Szergej O. Prokofjev és Peter Selg első közös kötete)

A 20. század Krisztus-eseménye - Stockholmtól Dornachig (Thomas Meyer szerkesztői bevezetője)

Első híradás az éteri Krisztusról (1910. január 12.) (Thomas Meyer cikkének 1.része)