Száz éve (A bázeli János-evangélium)
2007. november 13.

A bázeli János-evangélium

 
November második felében Bázelben kerül sor az 1907-es esztendő utolsó (negyedik) nagy előadássorozatára, amely - a Pünkösdi Kongresszus, a Schuré-féle eleusziszi misztériumdráma bemutatója, valamint a müncheni és kasseli rózsakeresztes ciklusok mellett - az év legfontosabb eseménye az antropozófia szempontjából.

Az 1907 őszén tartott bázeli ciklusnak (amelynek témája a János-evangélium) igen nagy jelentősége van Rudolf Steiner életútján és az antropozófia történetében: ezzel az első svájci előadássorozattal kezdődik ugyanis Rudolf Steiner krisztológiai ciklusainak (ezen belül is az evangéliumokról tartott előadásainak) nagy sorozata. Ezzel kapcsolatban már elöljáróban - az egész evangéliumi sorozatra előretekintve - fontos rávilágítanunk arra, hogy Rudolf Steiner visszafelé, fordított sorrendben (mintegy Rückschauban) beszél az evangéliumokról, illetve (az Apokalipszisről szóló ciklusokat is figyelembe véve) az egész Újszövetségről: a szeretett tanítvány, János által írott könyvektől (a Jelenésektől és a János-evangéliumtól) mintegy „visszafelé” halad a szinoptikusokig: Lukácson át Mátéig és Márkig. És az egész evangéliumi sorozatot mintegy megkoronázva, az Apokalipszis és a fordított sorrendben tárgyalt négy evangélium után beszél majd az Ötödik evangéliumról. (Hogy Rudolf Steiner a Máté-evangéliumról - aminek a Rückschau értelmében az utolsónak kellene lennie a négy evangélium közül - mégis előbb beszél, mint a Márk-evangéliumról, annak egyéb okai vannak, amelyek részben a Máté-evangéliumnak a Lukács-evangéliumhoz való viszonyában - a kétféle gyermekségtörténet leírásában - keresendők.)

Rudolf Steiner evangéliumi ciklusai

János-evangélium (1906. okt-nov.) (München) (GA 94)

   (1907. nov.) (Bázel) (GA 100)

   (1908. máj.) (Hamburg) (GA 103)

   (1909. jún-júl.) (Kassel) (GA 112)

Lukács-evangélium (1909. szept.) (Bázel) (GA 114)

Máté-evangélium (1910. szept.) (Bern) (GA 123)

Márk-evangélium (1910. okt. - 1911) (Berlin stb.) (GA 124)

  (1912. szept.) (Bázel) (GA 139)

Ötödik evangélium (1913. okt. - 1914) (Kristiania [Oslo] stb.) (GA 148)

Rudolf Steiner a János-evangéliumról már 1906 február-márciusában tart egy-két előadást Kölnben (GA 97) és Berlinben (GA 94), illetve 1906 őszén, Münchenben egy nagyobb sorozatot is (GA 94): ezek azonban még inkább csak előkészítő és bevezető jellegű, általános teozófiai előadások (a müncheni János-ciklusnak még a címe is az, hogy A teozófia a János-evangélium alapján), és inkább tekinthetők kozmológiai-kozmogóniai - mintsem krisztológiai - ciklusoknak: nem véletlenül szerepelnek (az 1906-os év más nagy ciklusaival együtt) az összkiadás Kozmogónia című kötetében (GA 94). Ennélfogva az 1907. őszi, bázeli János-ciklus Rudolf Steiner első valóban antropozófiai és krisztológiai jellegű evangéliumi sorozata (GA 100). Ezzel kapcsolatban arra is rá kell mutatnunk, hogy ez a János-ciklus (tehát az 1907-es bázeli sorozat) az első része Rudolf Steiner mind a négy evangéliumot felölelő nagy (svájci) evangéliumi sorozatának (amelyből hármat Bázelben, a Máté-ciklust pedig Bernben tartotta, és mind a négyet ősszel), és nem az ennek folytatásaként és „ismétléseként” megtartott 1908-as hamburgi és 1909-es kasseli János-evangélium. (Bár utóbbiak - mivel nyomtatásban külön is megjelentek - talán ismertebbek, mint a bázeli János-ciklus, Magyarországon legalábbis biztosan: csak a hamburgi sorozatnak két különböző teljes magyar fordítása létezik (a Szilágyi Rózsi néni- és a Biczó Iván-féle), ellentétben a bázelivel, aminek - tudtommal - egy sem.)

Rudolf Steiner, Guenther Wachsmuth, Christoph Lindenberg, Hans Schmidt és Szergej O. Prokofjev életrajzi műveinek felhasználásával írta: Korcsog Balázs

 

Rudolf Steiner János-evangéliumról tartott ciklusai:

A bázeli János-evangélium (1907)

A hamburgi János-evangélium (1908)

A krisztiániai János-evangélium (1908)

A kasseli János-evangélium (1909)

A stockholmi János-evangélium (1910)

Utolsó frissítés ( 2013. december 11. )