Kafka találkozása Rudolf Steinerrel

1911. március 28.

 

Az 1911-es év márciusának második felét Rudolf Steiner Prágában tölti, ahol egy nyolc részből álló előadássorozatot tart az élettan rejtett összefüggéseiről: Okkult fiziológia (GA 128). E prágai ciklus mellett - a prágai Bolzano Zweig felavatása alkalmából - egy tagoknak szóló előadásra, valamint két nyilvános előadásra is sor kerül a cseh fővárosban. Ez utóbbiakon a 20. század szellemi életének olyan kiemelkedő alakjai is jelen vannak, mint a Prágában élő Franz Kafka, a 20. század egyik legnagyobb írója, és Albert Einstein, a relativitáselmélet(ek) atyja, aki 1911-ben éppen Prágában volt az elméleti fizika professzora.

A nem sokkal a 28. születésnapja előtt álló Kafka 1911-es naplófeljegyzéseiben részletesen beszámol e nyilvános prágai előadásokról, majd a Rudolf Steinerrel való egyetlen találkozásáról. A Kafka-napló - különféle találgatásokra is okot adó - érdekessége, hogy nem tartalmazza Rudolf Steiner válaszát Kafka kérdésére, és azt sem, hogy milyen tanácsot kapott tőle. A választ Kafka írói életműve maga adja, mely éppen a Rudolf Steinerrel való találkozását követően, az 1912-es esztendőtől bontakozik ki teljes erővel: ekkor kezdődik Kafka írói munkásságának érett, kiteljesedő korszaka, a legnagyobb elbeszélések és regények: A per, Az ítélet és Az átváltozás időszaka. S ekkor születik Kafka küszöbőr-novellája, A törvény kapujában is.

Ez a retorikai effektus különben az előírásosan ájtatos hangulatból fakad. - A szónok folyton az előretartott tenyerére mered. - A végpont mellőzése. Az előadó mondatai általában nagybetűsen kezdődnek, a mondatok folyamán azonban olyan messzire kikanyarodnak a hallgatók felé, amennyire csak lehet, a végpontnál pedig visszatérnek az előadóhoz. De ha a mondatok végéről elmarad a pont, akkor a mondatok elszabadulnak, és zihálva nekirontanak a hallgatónak.

 

1911. március 28.

Dr. Steinert annyira igénybe veszik távol lévő tanítványai. - Előadás közben annyira szorongatják a halottak. Tudásvágy? De valóban szükségünk van rá? Nyilván igen. - Két órát alszik. Mióta bevezették nála a villanyt, mindig tart gyertyát a keze ügyében. - Nagyon közel állt Krisztushoz. - Münchenben mutatták be a színdarabját (akár egy évig is tanulmányozhatod, akkor se fogod megérteni), ő tervezte a jelmezeket, és a zenét is ő írta. - Kitanított egy vegyészt. - Löwy Simon párizsi szappankereskedő (a Moncey rakpartról) a legjobb üzleti tanácsokat kapta tőle. Steiner műveit ő fordította franciára. Az udvari tanácsosné jegyzetfüzetébe ezért ez volt bejegyezve: „Hogyan jut az ember a magasabb világok megismeréséhez? S. Löwynél Párizsban.”

A bécsi páholyban van egy teozófus, hatvanöt éves, irtózatosan erős, a feje vaskos, régebben nagyivó volt, aki egyfolytában hisz és egyfolytában kételkedik. Nagyon mulatságos lehetett, ahogy egyszer ijedtében egy söröshordó mögé bújt a korsójával, amikor egy budapesti kongresszuson, egy gellérthegyi vacsora alkalmával, egy holdfényes estén dr. Steiner váratlanul megjelent a társaságban (holott dr. Steiner ezért nem haragudott volna meg rá).

Talán nem koruk legnagyobb szellemi kutatója, de egyedül az övé a feladat, hogy a teozófiát egyesítse a tudománnyal. Ezért is tud mindent. - Szülőfalujában egyszer felbukkant egy botanikus, egy nagy okkultista Mester. Ő világosította meg Steinert. - Azt, hogy fel fogom keresni dr. Steinert, a hölgy úgy mondta nekem, mintha csírájában már ennek emlékét idézné. - A hölgy orvosa, mikor betegénél az influenza tünetei mutatkoztak, megkérdezte dr. Steinert, hogy milyen szert ajánlana, ő fel is írt neki valamit, amivel hamar meg is gyógyította. - Egy francia nő egyszer így búcsúzott tőle: „Au revoir.” Dr. Steiner utánaintegetett. A nő két hónap múlva meghalt. Még egy hasonló eset történt Münchenben. - Egy müncheni orvos színekkel gyógyít dr. Steiner útmutatásai szerint. A Pinakothekba [a müncheni képtárba] is küld betegeket, azzal az utasítással, hogy egy bizonyos kép előtt fél óra hosszat vagy még tovább koncentráljanak.

Atlanti világvége, lemúriai hanyatlás és a mostani: az egoizmus következtében. - Sorsdöntő időszakban élünk. Dr. Steiner kísérlete sikerülni fog, hacsak az ahrimáni erők el nem hatalmasodnak. - Két liter mandulatejet és magaslaton termő gyümölcsöket fogyaszt.- Távol lévő tanítványaival olyan gondolatformák révén tart kapcsolatot, amelyeket kibocsát feléjük. Miután létrehozta ezeket a gondolatformákat, már szükségtelen tovább foglalkoznia velük, ám ezek hamar elhasználódnak, és akkor neki kell helyreállítania őket.

Fanta asszony: „Rossz az emlékezőtehetségem.” - Dr. Steiner: „Ne egyék tojást!”

 

Látogatásom dr. Steinernél.**

Már vár rá egy nő (a Jungmannstrassén, fenn a Viktória Szálló második emeletén), de nyomatékosan kér, hogy én menjek be előbb. Várunk. Jön a titkárnő, és biztat bennünket. Egy folyosói ablakon át meglátom őt. Már tárt karral jön felénk. A nő közli vele, hogy én érkeztem előbb. Erre én dr. Steinert követve bemegyek a szobájába. Előadóestjein mintegy kisuvikszoltan fekete császárkabátja (nincs is kisuvikszolva, csak tiszta fekete színe miatt ragyog) most a napvilágnál (délután három órakor), különösen a hátán és a vállán, poros, sőt még foltos is.

A szobájában az alázatot, amelyet nem tudok átérezni, úgy próbálom kifejezni, hogy nevetséges helyet keresek a kalapomnak: csizmafűzéshez használatos kis faállványra teszem. Középen asztal, arccal az ablak felé ülök, az asztal bal oldalán. Az asztalon telerajzolt papírlapok vannak, amelyek az okkult fiziológiáról szóló előadások rajzaira emlékeztetnek. A Természetfilozófiai Évkönyvek egyik füzetkéje fekszik egy kis könyvkupacon, és egyébként is könyvek hevernek szanaszét. Csakhogy nem lehet körülnézni, mert dr. Steiner a tekintetével állandóan igyekszik fogva tartani az embert. De ha nem ezt teszi, akkor viszont arra kell ügyelnünk, amikor a tekintete visszatér. Néhány laza mondattal kezdi: Ön tehát dr. Kafka?! Régóta foglalkozik már teozófiával?

Én azonban előre megfogalmazott mondataimmal állok elő: érzem, hogy lényem tetemes hányada a teozófia felé törekszik, ugyanakkor azonban roppantul félek is tőle. Attól tartok ugyanis, hogy újfent össze fog zavarni, márpedig ez igen kellemetlen volna rám nézve, mivel jelenlegi szerencsétlenségem is kész zűrzavar. Ez a zűrzavar pedig a következő: Boldogságom, mindennemű képességem és lehetőségem, hogy valamennyire is hasznom vegyék, kezdettől fogva csak az irodalom lehet. S e téren mindenesetre olyan állapotokat éltem át (nem sokszor), amelyek véleményem szerint nagyon közel állnak a Doktor úr által leírt látnoki állapotokhoz, amelyek során testestül-lelkestül részese voltam mindenféle sugallatnak, de engedelmeskedtem is minden sugallatnak, amelyekben nem csupán a magam határainál tudtam magam, hanem általában véve az emberinek a határainál. Csupán a látnokokra minden bizonnyal jellemző lelkesültség (vagy szellemmel való áthatottság) nyugalma hiányzott mégis ezekből az állapotokból, ha nem is teljességgel. Erre abból következtetek, hogy legjobb munkáimat nem ilyen állapotokban írtam. - Mármost nem tudom olyan tökéletesen ennek az irodalomnak szentelni magam, ahogy kellene, mégpedig különféle okokból. Családi viszonyaimtól eltekintve az irodalomból már csak munkáim lassú keletkezése és különleges jellegük miatt sem tudnék megélni. Ezenkívül egészségem és jellemem is akadályoz abban, hogy magamat ennek a kedvező esetben is bizonytalan életnek szenteljem. Ezért hivatalnok lettem egy társadalombiztosító intézetnél. Mármost e két hivatás sohasem férhet meg egymással, és nem nyújthat egyszerre boldogulást. A legkisebb szerencse az egyikben nagy szerencsétlenséggé válik a másikban. Ha írtam valami jót este, másnap égek az irodában, és nem jutok semmire. Ez az „egyszer itt, egyszer ott” állapot egyre rosszabb. Az irodában külsőleg teljesítem a kötelességemet, a benső kötelességemet azonban nem, és ama nem teljesített benső kötelesség szerencsétlenséggé válik, amely nem tágít tőlem. S e két soha össze nem egyeztethető törekvés mellé társítsam most még harmadikként a teozófiát? Nem fog-e zavarni mindkét irányban, és nem szenved-e kárt maga is a másik kettőtől? Én, aki már most is oly szerencsétlen vagyok, véghezvihetem-e mindhármat egyszerre? Azért jöttem, Doktor úr, hogy ezt megkérdezzem Öntől, mert úgy érzem, hogy ha Ön képesnek tart erre, akkor csakugyan rá is szánhatom magam.

Nagyon figyelmesen hallgatott, szemlátomást a legkevésbé sem vizsgálódva, s teljességgel a szavaimnak adva át magát. Olykor-olykor bólintott, amit úgy látszik, az erős koncentráció segédeszközének tart. Eleinte zavarta egy enyhe nátha, folyt az orra, a zsebkendőjével folyton az orrát törölgette, orra mélyére hatolva, s ujjaival befogva az orrlyukait.

 

* Rudolf Steiner (1861-1925) német filozófus, kezdetben anarchista, később a teozófiához közelálló antropozófia megalapítója. Néha Prágába látogatott, ahol különféle német zsidó körök és családi társaságok támogatták. [Györffy Miklós jegyzete az 1981-es (válogatott) magyar kiadáshoz.]

** Rudolf Steiner (1861-1925) teozófus, az antropozófia megalapítója. Néha Prágába látogatott, ahol különféle német zsidó körök és családi társaságok támogatták. 1911 márciusában tizenegy előadást tartott Prágában, kettőt a nyilvánosság számára. Ez utóbbiakon Kafka is jelen volt. Bár nagy érdeklődést tanúsított Steiner személye és tanítása iránt, bizonyos iróniával és kritikával is illette őt. [Györffy Miklós jegyzete a 2008-as (teljes) magyar kiadáshoz.]