Rudolf Steiner
A wagneri muzsikáról
A Grál-misztérium Wagner műveiben
Wolfram von Eschenbach annak idején írt egy egyszerű eposzt, a Parzivalt. Ez a mű megfelelt a maga korának. Akkoriban ugyanis még voltak olyan emberek, akik egy bizonyos adottságuk révén a tisztánlátás képességével rendelkeztek, s így képesek voltak megérteni Wolfram von Eschenbachot. A 19. században azonban már nem volt lehetőség arra, hogy a műben ábrázolt események és folyamatok mély értelmű jelentését és jelentőségét érthetővé tegyék az emberek számára. Létezik azonban egy eszköz, hogy a mű jelentése akár szavak, fogalmak és eszmék nélkül is világossá váljon. Ez az eszköz a zene. Wagner zenéjében benne vannak mindazok az igazságok, amiket Wolfram Parzivaljában megtalálhatunk.
A jellegzetes wagneri muzsika révén a hallgatók sajátos rezgéseket fogadnak magukba, egészen különleges rezgéseket vesznek fel az étertestükbe. Ez a titka Wagner zenéjének. Nem kell, hogy az ember igazán értse a dolgokat, de az étertestén keresztül mégis részesül azok jótékony hatásából. Az étertest kapcsolatban van a vér áramlásával. Richard Wagner tisztában volt a megtisztított vér titkával. Ha az ember kellőképpen megtisztul, akkor Wagner zenéjében megvannak azok a rezgések, amelyeknek az ember étertestében jelen kell lenniük ahhoz, hogy részesülhessen a szent Grál misztériumából, hogy az ember magába fogadhassa azt. (…) Richard Wagner munkássága a művészet vallásos elmélyítéséről szól, ám végső soron a kereszténység mély megértéséről tanúskodik. Wagner tudta, hogy a kereszténység zenei formába öntve tud a leginkább megnyilatkozni. (GA 97)[1]
Az ember hajlamai csak akkor változnak meg, ha éterteste is átalakul, s ehhez erőteljesebb impulzusokra van szükség, mint az asztráltest átalakításához. Az az ember rendelkezik ilyen erőteljes impulzusokkal, aki a szellemtudomány talaján áll, s így már azáltal szert tehet az éterteste átalakításához szükséges impulzusokra, ha szembesül egy olyan műalkotás hatásával, amely mögött az ember végtelen bölcsességet lát, mint mondjuk Wagner Parsifaljának vagy Beethoven Kilencedik szimfóniájának esetében. Az ilyen impulzusok nem csupán az asztráltestre hatnak, hanem olyan erővel rendelkeznek, hogy az ember étertestét is átalakítják: finomabbá, tisztábbá és nemesebbé teszik. Épp olyan ez, mint amikor az ember Raffaello vagy Michelangelo egyik festménye előtt áll, s a színek révén járja át az Örökkévalóság impulzusa. (GA 56)[2]
Összeállította, fordította és a jegyzeteket írta: Korcsog Balázs
[1] A keresztény-krisztusi misztérium című ciklus (GA 97) 1906. július 29-ei előadása: A Grál-misztérium Richard Wagner műveiben. Rudolf Steiner itt teljesen egyértelműen és félreérthetetlenül a közép-európai/német szellemtörténet világos vagy fény-áramlatában helyezi el Wagner munkásságát, s úgy beszél róla, mint a Wolfram Parzivaljában található szellemi tartalmak és igazságok korszerű megfogalmazásáról. Rudolf Steiner tehát Wolfram von Eschenbach és az általa képviselt német fény-áramlat: Siegfried és Wulfila (a krisztusi ’Én’-re utaló német ’ICH’ szó megalkotója), Walter von der Vogelweide és Wolfram von Eschenbach (a nagy Grál-költő), s az újkorból Goethe és Schiller, Novalis és Kaspar Hauser szellemi örökösének tekinti Wagner zenedrámáit. Ezzel a fény-áramlattal áll szemben a közép-európai szellemi élet sötét vagy árnyoldala, a német szellemtörténet árnyék-áramlata, melyet a nibelungok, Klingsor és a militáns porosz állam szellemisége: a Második, majd a Harmadik Birodalom (Bismarck, Vilmos császár s végül Hitler) Németországa képviselt. Wagner zenedrámái (a Ring-tetralógia: A nibelung gyűrűje, a Tannhäuser, illetve a Grál-drámák: a Lohengrin és a Parsifal) éppen az európai és a német szellemtörténetnek azokról a fordulópontjairól vagy csomópontjairól szólnak, amikor e két egymással szembenálló áramlat (a szellemi élet világos és sötét oldala, a fejlődés fényes és árnyékos vonulata) összeütközésbe került egymással: a Ringben lásd Siegfried erőszakos halálát, a Tannhäuserben pedig a wartburgi dalnokversenyt, a fekete mágus Klingsor által támogatott Tannhäuser és a Grál költőinek összecsapását (a Parsifalban zajló szellemi küzdelemnek mintegy a folytatását).
[2] A lélek és a szellem megismerése című ciklus (GA 56) 1907. október 24-ei előadása. Rudolf Steiner itt Raffaellóval, Michelangelóval és Beethovennel állítja egy sorba Wagnert, a reneszánsz művészet, illetve a bécsi klasszika legnagyobb alkotóival. Egy másik előadásában pedig úgy beszél Wagnerről, hogy az ő zenei, illetve zenedrámai törekvésének lényege: Beethoven és Shakespeare egyesítése. Rudolf Steiner szerint tehát a wagneri zenedráma lényege a beethoveni zeneiség és a shakespeare-i drámaiság egyfajta szintézisének megteremtése (GA 102: a Szellemi lények működése az emberben című ciklus 1908. június 11-ei előadása). S talán nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy miként a már előbb említett Beethoven a bécsi klasszika és az egész zenetörténet egyik legnagyobb alakja, úgy Shakespeare az angol dráma, sőt az egész világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója; s hogy Rudolf Steiner szellemi kutatása szerint Shakespeare mögött (inspirátorként) korának egyik nagy beavatottja, „Anglia bölcs Salamonja” állt. Wagner zenedrámái tehát szellemiségükben is e két nagy individualitás munkásságának egyesítésére törekszenek: nem véletlen, hogy Rudolf Steiner erről a Szellemi lények működése az emberben című ciklusának a Hogyan kerülhet kapcsolatba az ember szellemi lényekkel a művészetben? című előadásában beszélt (GA 102).
A Thomas Meyer szerkesztette bázeli Der Europäer című folyóirat egyik legújabb (2011. októberi) számában részletes elemzést olvashatunk Wagner műveinek meg nem értéséről, és az ellene irányuló támadások szellemi hátteréről és inspirációs forrásáról. Lásd Gerald Brei: Richard Wagner Parsifalja Zürichben (A mű szellemi tartalmának megátalkodott tagadása mint szimptomatikus kortünet).
Kapcsolódó anyagok (Richard Wagner az antropozófia fényében):
Rudolf Steiner Richard Wagnerről, az „Arenson-vezérfonal” nyomán (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 1. rész)
Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/1. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 1. rész: Lohengrin)
Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/2. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 2. rész: A nibelung gyűrűje I.)
Rudolf Steiner és korának zenéje (Beethoven és Wagner)
A müncheni misztériumjátékok: az antropozófia Bayreuthja (Schuré, Steiner és Wagner)
Wagner Ringje Budapesten (A Siegfried-monda és a kereszténység misztériumai)
Szergej O. Prokofjev első találkozása az ezoterikus kereszténységgel (Wagner és a Parsifal)
Dornach volt élete álma (Szergej O. Prokofjev találkozása Wagner Lohengrinjével)