100 éves az euritmia (100 Jahre Eurythmie)
2011. december 24.

Image1911-2011 adventje és karácsonya

Százéves az euritmia

A két „első euritmista”

(Lory Maier-Smits és Tatjana Kiszeljova)

 

Ha ebben az évben fokozott erővel gondolunk Rudolf Steiner jelentős munkásságára, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy többször is egyértelműen rámutatott: az általa hozott szellemi felismeréseket nem csupán tudásként kell befogadnunk, hanem teljes szívünkkel és lelkünkkel, hogy azokat tevőlegesen, tettek formájában is valóra válthassuk a Földön.

A számtalan dolog közül, mely Rudolf Steiner szellemi megismerései által valósult meg a Földön, idén az euritmia százéves fennállását ünnepelhetjük.

Rudolf Steiner később egy alkalommal beszámolt róla, hogy már ezoterikus munkája kezdetén felismerte: égető szükség van az euritmiára ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek a szellemi dolgokat összekötni a szívükkel, s hogy azok tetté váljanak bennük. „De sajnos senki sem fordult hozzám kérdéssel ezzel kapcsolatban” - fűzte hozzá Rudolf Steiner.

Image
Lory és Tatjana
1911 adventi időszakában tett fel egy kérdést Rudolf Steinernek egy Clara Smits nevű ezoterikus tanítványa, Lory nevű lányának pályaválasztásával kapcsolatban, s így állt elő olyan helyzet, hogy Rudolf Steiner rámutathatott: a szellemtudománynak égető szüksége van egy olyan mozgásművészetre, amely a mozgás éteri impulzusaira épül, hogy gyógyító, erősítő és szabályozó hatással legyen. Azért kellett megalkotni ezt a földi művészetet, hogy új impulzusokat adjon a hervadó és lelketlenné váló földi létnek, egy olyan művészetet, amely képes újra összefűzni az ég és föld közti elszakadt köteléket. Az ifjú Lory Maier-Smits révén adódott tehát lehetőség arra, hogy a szellemi világból kiindulva ez a döntő jelentőségű impulzus megvesse a lábát a földön, s megtegye első, törékeny lépteit a földkerekségen.

Tatjana Kiszeljova is 1911/12 Karácsonyán lépett először Rudolf Steinerhez, így ő volt a második olyan személyiség, akinek Rudolf Steiner rámutathatott erre az új művészetre, s akit azután 1914 Húsvétján az első euritmistaként hívott Dornachba, hogy legyen az euritmia ügyének felelőse.

(…)

Rudolf Steiner szép képek formájában írja le, hogy ami Karácsonykor a szellemi világ kegyes adományaként mint új impulzus lépett a földi létbe, az 33 év múltán Húsvét idején ünnepelheti a feltámadását, ha a Földön élő emberek tisztán, önzetlenül és legmélyebb igazságérzetükkel fogadták be azt.

Ma az a feladatunk, hogy felismerjük, mi lépett be a földi létbe a 3 ­x 33 évvel ezelőtti esztendő Karácsonyán, s hogy 3 x 33 és 1/3 (vagyis 100) év elteltével minek a feltámadását ünnepelhetjük.

 

Brigitte Schreckenbach cikke a Der Europäer 2011. szeptemberi számában jelent meg. Összeállította és fordította: Korcsog Balázs

Utolsó frissítés ( 2011. december 25. )