Peter Selg gyászbeszéde Szergej Prokofjevért (2. rész)
2014. szeptember 23.

Image
Az ifjú Prokofjev
Peter Selg

Szergej O. Prokofjev életművéről

Emlékbeszéd a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,

2014. július 29-én (2. rész)

 

Moszkva

Ma azonban azt a kérdést kell feltennünk magunknak, voltaképpen milyen rendkívüli szellemi és akarati erőkkel tudta Szergej Prokofjev mindezt véghezvinni. A szertartás keretében már hallhattunk életútjáról, így 1954-ben, Moszkvában történt megtestesülésének nehézségeiről is, kilenc évvel a második világháború vége után, egy totalitárius politikai rendszerben. Szergej Prokofjev egy olyan nagy tehetségű, ragyogó képességekkel és széles körű műveltséggel rendelkező, magas, sőt a legmagasabb művészi színvonalat képviselő családot keresett és talált magának erre az életre, mely vezető szerepet töltött be az orosz kulturális életben. Ám az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy szeretett nagyanyja, Lina, sokáig sínylődött Sztálin lágereiben, és sok más barátjukhoz és ismerősükhöz hasonlóan ő is megtapasztalta az önkényuralmat, melynek valódi természetét Szergej Prokofjev később a „Szórát-misztériumról” és a Szórát-erőkről szóló tanulmányaiban tárta fel: azokról az erőkről van szó, amelyek Németországban a nemzetiszocializmust, Oroszországban pedig a bolsevizmust, leninizmust és sztálinizmust juttatták hatalomra, s így mindkét népet eltérítették és elszakították a maga feladatától, sőt épp az ellenkezőjére fordították azt - s ennek következményeit még most és a jövőben is viselnünk kell.

 

Az antropozófiához vezető út

Szergej Prokofjevnek nem volt könnyű megtestesülnie ebben a korszakban és azokkal a feladatokkal, melyek az ő individualitására vártak a 20. század második felében és a 21. század elején. Inkarnálódása már korai gyermekkorában mély magányélménnyel és fájdalomérzéssel járt együtt. Rolf Herzognak, a Keresztény Közösség papjának az elhunyt életútját taglaló beszédében hallhattuk: Szergej Prokofjev belső összeköttetésben maradt a szellemi világgal, gyermekként sohasem érezte úgy, hogy először jár a Földön, s a gyermekkor közepén, kilencedik életévében talált rá újra az ezoterikus kereszténységre, mégpedig a Parsifal-történet révén, melyet nagyapja, Leonyid Feinberg olvasott fel neki odahaza Wagner librettójából. S a gyermekben ekkor felmerült a kérdés: hol és miként lehet kapcsolatba kerülni korunkban ezzel a szellemi áramlattal?

Hallhattunk arról, milyen jelentősége volt Max Volosin krími házának Szergej Prokofjev számára, ahol 14. életévétől kezdve tölthette a szünidőket. Itt talált rá Volosin hatalmas könyvtárában Rudolf Steiner könyveire, melyeket csendben elvonulva, de szellemi magányában is elkezdett olvasni - a Wie erlangt man? [a Hogyan jut az ember a magasabb világok megismeréséhez?] című könyvvel kezdve, amely megadta neki a hőn áhított választ arra az alapkérdésére, hogy hol található ma az ezoterikus kereszténység korszerű folytatása. „Hiszen noha Krisztus neve szinte elő sem fordul a könyvben, mégis már annak első olvasásakor teljesen világos volt számomra, hogy az emberi lélek Krisztushoz vezető útjának a jelenlegi korszellem által adott leírását tartom a kezemben.” E könyv lett a vezetője és támasza belső útján, melyet akkor is teljes következetességgel járt, hogyha erről csak ritkán vagy sohasem beszélt.

Volosin házában olvasta el Rudolf Steinertől A szellemtudomány körvonalait is - francia nyelven, s itt találkozott a rózsakeresztes meditációval, amely mély megrázkódtatást jelentett számára, továbbá ekkor vált tudatossá benne, hogy a világ és az emberiség fejlődésének középpontjában Krisztus lénye áll. Prokofjev mélyen megrendült, hiszen „mindaz, amiről itt Rudolf Steiner beszél, már ismerős nekem, csak eddig ezt nem voltam képes gondolati formában kifejezni. Ami általános és bizonytalan érzésként élt a lelkemben, azt most a gondolatilag is tiszta tudatosság hatotta át.” Szergej Prokofjevnek gazdag belső élete volt, amely már akkoriban is szinte teljesen rejtve maradt emberi környezete számára, s ifjúkora a sok misztikus élménnyel járó szellemi keresgélés jegyében telt.

 

Ifjúkori költemények

1971 és 1973 között, 17-től 19 éves koráig egyedülálló verseket írt, amelyek a sötétségből a fény felé vezető útról, szellemi küzdelmekről és apokaliptikus összefüggésekről szólnak, mély őszinteséggel és drámai belső erővel. „Felébredtem az erőteljes inspirációból, s mintha maguk a költemények keltettek volna fel, íróasztalhoz ültem, hogy gyorsan írásba foglaljam a bensőmben felmerülő költői szavakat és képeket, gyakran már teljesen kész költeményeket, nem ritkán egyszerre többet is, mintha maguk a versek törekedtek volna arra, hogy papírra vessék őket. Egy »lángoló lélek« költeményei voltak ezek.” A versek, melyeket keletkezésük idején senkinek sem mutatott meg, sokáig a szülők moszkvai lakásában, egy szekrény mélyén lapultak, s betegsége alatt, egy hazalátogatás során kerültek újból elő, s ekkor határozta el, hogy közzéteszi őket. Tavaly jelentek meg Moszkvában, egy több mint négyszáz oldalas pompás kiadásban, egy nem antropozófiai kiadónál, A lélek misztikus tüze címmel, a szerző és édesanyja, a jelentős orosz költőnő, Szófia Prokofjeva előszavával, aki többek között a következőket írja: „Nem ismerek hasonló esetet a költészet világában, hogy egy lélekből ilyen rövid idő alatt ily erőteljes költői megnyilatkozás született volna.”

Szergej Prokofjev mondta el nekem egyszer, hogy milyen szomorú volt, amikor 19. életévében egyszer csak megszakadt e költői inspiráció, melyben hosszú időn át részesült. Kétségbe volt esve. S bár a versek hangja elhallgatott, ő egy ideig továbbra is megpróbált verseket írni. Az első holdcsomó időszaka volt ez, amikor lelke legmélyéről jutott arra az elhatározásra, hogy nem csupán olvasni fogja Rudolf Steiner írásait, hanem az antropozófiát választja élete és sorsa központi feladatául. S ezáltal egész élete megváltozott: „És csak amikor ez az elhatározás megszületett bennem, amikor minden erőmmel átéltem, hogy életemnek új célja és új értelme lett, s így tudatosan is elkezdtem szolgálni azokat az eszményképeket, amelyek korábban öntudatlanul éltek a lelkem mélyén, s amelyek a szellemtudománynak köszönhetően immár teljesen tudatos valósággá váltak számomra, a sors keze csak ekkor vezetett ki kezdeti magányom állapotából.

 

A szellemtudomány kihívásai

Szlava Ivonyin személyében talált rá Szergej Prokofjev 1973 nyarán az első ifjú antropozófusra Volosin házában. Úgy három hónappal korábban hallgatott el költői inspirációja, s tette ily módon szabaddá az utat a szellemi világ szigorúan tudományos alapú megismeréséhez, Szergej Prokofjev ugyanis földi élete utolsó napjáig így fogta fel az antropozófiát. Ehhez a lelki tényezőknek és művészi adottságoknak - legalábbis egy időre - háttérbe kellett szorulnia, s a belső iskolázás útján az érzékletmentes gondolkodást kellett elsajátítania. Ez lemondással járt - és Szergej Prokofjev később tudatosan is háttérbe szorította magas fokú művészi képességeit, hogy a szó szoros értelmében minden erejét a szellemtudományos munka és kutatás javára fordíthassa.

Nem sokkal halála előtt, utolsó beszélgetésünk során mondta el nekem, milyen szívesen írt volna még valamit Goethe Faustjáról és Rudolf Steiner misztériumdrámáiról. Egy jelentős „elbeszélés” tervét is a lelkében hordozta Rembrandt találkozásáról Christian Rosenkreutzcal, amelyről többször is elárult néhány részletet. Akik Szergej Prokofjevnek „csak” az előadásait és világos gondolatvezetésű írásait ismerték, azok számára sohasem derült fény költői tehetségére, sőt egész lényének lelki- és művészi alkatára sem.

Életének első „holdcsomópontja” után - amikor úgy döntött, hogy egész életét az antropozófia szolgálatába állítja - a sors vezetése nem csak az első antropozófus barátokhoz vezette el Szergej Prokofjevet (és szabadította ki - részben - „kezdeti magányának állapotából”), hanem Ukrajnába is elvezette őt, ahol egy fordítónőtől kölcsönkérhette Rudolf Steiner egyes előadásciklusait. Ehhez kilencszáz kilométert kellett utaznia, de „akkoriban hajlandó lettem volna bármilyen akadályt legyőzni azért, hogy hozzájuthassak egy ilyen előadás-sorozathoz. Hiszen ekkor már az antropozófia volt a legfontosabb dolog az életemben.” Útja tehát Rudolf Steiner írásaihoz vezette őt Max Volosin házában, még mielőtt megismerte volna Steiner előadásciklusait - s később felismerte, hogy ez a sorrend az ideális út ahhoz, hogy tudományosan közelítsük meg Rudolf Steiner műveit. Az első Steiner-ciklus, melyet elolvasott, az 1909-es düsseldorfi „Hierarchiák-ciklus” volt, amelyen többek között Michael Bauer és Christian Morgenstern is jelen volt.

 

Belső fogadalom

Nem sokkal 21. életévének betöltése előtt azután Prokofjevnek lehetősége nyílott arra, hogy egy álmatlan éjszakán az 1924. júliusi arnheimi karma-előadásokat tanulmányozza, amelyek lényének minden rétegét megragadták. „Ekkor ismertem fel azt a szellemi lényt, akit egész lényemmel mindig is odaadóan akartam szolgálni: »Krisztus orcáját« - Michaelt, a modern szellemtudomány inspirátorát.” Rudolf Steiner Arnheimben többek között az antropozófia 20. század végére kilátásba helyezett kulminációjáról beszélt, a jótékony szellemi hatalmakkal kötött „szövetségről”, amely az 1923/24-es Karácsonyi konferencia (Weihnachtstagung) által köttetett, és a szellem világgal szemben tett ígéretéről. Szergej Prokofjev, miután elolvasta az arnheimi előadásokat, belső „fogadalommá” mélyítette az antropozófia iránti elhatározását („ez volt életem első tudatos fogadalma”), s még nagyobb elszántsággal dolgozta be magát az antropozófiába, amelyet korántsem csupán gondolatok és eszmék összességének tekintett, hanem az érzékfeletti világ egy valós lényének, egy „eleven lénynek”, akiről Rudolf Steiner 1923-ban azt mondta, hogy „láthatatlanul jár-kel közöttünk”, s akivel szemben „felelősséggel tartozunk”.

Szergej Prokofjev azzal a rá jellemző, abszolút következetes akarati erővel és szellemi kapacitással tanulmányozta Rudolf Steiner írásait és előadásait, amely mind a részletekbe menő elemzésre, mind az összefüggéseket feltáró, nagyszabású összegzésre képes volt, miközben saját belső iskolázásán is intenzíven dolgozott. Az, ahogyan Prokofjev magába fogadta az antropozófiát, semmiképpen sem csupán eszmei és gondolati természetű befogadás volt. Sokkal inkább arról van szó, hogy Szergej Prokofjev megértette: az antropozófia eszméit és gondolatait saját lelkierőinkkel át lehet, sőt át is kell alakítanunk életteli képekké, imaginációkká vagy legalábbis elő-imaginációkká - olyan eleven képekké, amelyek megragadják és átalakítják érzéseinket és érzékelésünket. Prokofjev antropozófia iránti szeretete ezáltal egyre mélyebbé és bensőségesebbé vált - életerőket alkotó eszményképek születtek így benne.

 

Az Alapkő-meditáció és a német nyelv

Szergej Prokofjev 1976 húsvéti időszakában vett részt először antropozófiai csoportmunkában egy „földalatt” működő kis moszkvai csoportban, ahol az Alapkő-meditációval dolgoztak németül és oroszul. Ennek német szövegét azelőtt sohasem hallotta, s ekkor még nem is tudott ezen a nyelven. A német szöveg hallatán azonban olyasvalami ment végbe benne, amit még jóval később is élete „igazi csodájaként” emlegetett, s „ami csak a mély álomból való ébredéshez fogható”: „Az Alapkő-meditáció német szövegének hangzásában egy teljesen újfajta szellemiség világa tárult fel számomra. A nyelv, amelyet hallottam, oly gazdag és »szellemdús« volt, mint azok a magasztos gondolatok, melyeket közvetített. Tartalom és nyelv elválaszthatatlan egysége ekkor mutatkozott meg először nekem. Hiszen nem csupán a német nyelvről derült ki számomra ebben a pillanatban, hogy ez a nyelv az új keresztény ezotéria bölcsességkincsének egyedüli lehetséges hordozója, hanem az Alapkő-meditáció tartalma is ekkor tárult fel első ízben a lelkem előtt, minden kozmikus és földi erejével. (…) Teljes szívvel-lélekkel úgy éreztem, hogy szellemi nézőpontból csupán egyetlen egy - emberi szavakba foglalt - művet lehet az Alapkő-meditáció mellé állítani: a János-evangéliumot, vagy pontosabban szólva, annak prológusát és Jézus Krisztus búcsúbeszédeit. Kezdettől fogva világos volt számomra, hogy mindkettő [az Alapkő-meditáció és a János-evangélium is] egy és ugyanazon forrásból fakadt: a kozmikus Logosz egész világmindenséget átfogó isteni szférájából - az élő Krisztus közvetlen megnyilatkozásából.”

Szergej Prokofjev tehát olyasvalamit élt át, ami az elkövetkező évek során egyre világosabbá és érthetőbbé vált számára: János, a róla elnevezett evangélium és az Apokalipszis írója, a Golgotai misztérium egyedüli tudatos szemtanújaként állt a kereszt alatt - Rudolf Steiner pedig Krisztus második, éteri síkon történt keresztre feszítésének volt a tanúja a 19. század materializmusának időszakában, s így a krisztusi újraeljövetel kezdetének, vagyis annak volt a tanúja, hogy a Krisztus-tudat elkezd feltámadni az emberben. János, a későbbi Christian Rosenkreutz, és Rudolf Steiner: az ezoterikus kereszténység két nagy tanítója, egymás mellett állnak a szellemi világban, s közösen vezetik a keresztény-rózsakeresztes ezotériát.

A német nyelv lett tehát Szergej Prokofjev szellemi életének fő nyelve, s ezt tartotta „korunk misztériumnyelvének”, ezért elhatározta, hogy mielőbb el kell sajátítania ezt a nyelvet. Az első előadás-sorozat, amelyet el tudott olvasni németül Rudolf Steinertől, a nátháni lélekről és Parsifalról szóló [1913/14-es lipcsei Grál-] ciklus volt: a Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése.

(1. rész) (2. rész) (3. rész) (4. rész) (5. rész) (5+1: befejező rész)

Fordította: Korcsog Balázs

 

A beszéd 2014. július 29-én hangzott el a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének (Schreinerei) nagytermében, Szergej O. Prokofjev halotti búcsúztatóján. Jelentősen kibővített és szerkesztett formában a Das Goetheanum tagoknak szóló hírlevelében jelent meg 2014. augusztus 29-én (Nachrichtenblatt - Anthroposophie weltweit, 2014/9.), 4-5. o.

A magyar szöveg nyomtatásban is megjelent az Antropozófia folyóirat 2014. karácsonyi (3–13. o.) és 2015. húsvéti számában (9–16. o.), valamint a Szergej O. Prokofjev és Peter Selg válogatott írásait tartalmazó Krízis és kulmináció. Az antropozófia második századfordulója című kötetben (Genius, 2016), az első kiadásban az 50–74., a második kiadásban az 59–89. oldalon. 

Ha szeretne még ilyen cikkeket olvasni, támogassa a NOVALIS munkáját! Minden támogatást köszönettel fogadunk a folyóirat működtetéséhez, az előadásokhoz és írásokhoz szükséges kutatómunka finanszírozásához, és az elkészült művek közzétételéhez (könyvek, cikkek, fordítások, előadások) az alábbi számlaszámra:

10700378-28430702-51100005

(CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis támogatás) 

IBAN: HU29 10700378-28430702-51100005

  BIC/SWIFT: CIBHHUHB

 
Utolsó frissítés ( 2021. július 25. )