Szergej O. Prokofjev könyve a nagy Michael-meditációról
2014. szeptember 28.

ImageSzergej O. Prokofjev

A Michael-misztérium

A Michael-imagináció és euritmiai előadása szellemtudományos szempontból

 

1879-ben vette kezdetét a jelenlegi Michael-korszak. A Michael-misztériumok képezik az egész földfejlődés jövőjének kulcsát, melynek célja, hogy a Föld a világegyetem új Napjává váljék. Hiszen Michael volt kezdettől fogva a Nap arkangyala. A Michael-misztériumok különleges kapcsolatban állnak az antropozófiai mozgalom karmájával. Az antropozófiát ugyanis Michael Nap-szférájában érzékfeletti módon készítették elő, mintegy adományként az emberiség számára. E misztériumoknak korunkban kell megnyilatkoznia. Ebben áll az antropozófia feladata. Rudolf Steiner az antropozófia alapítójaként ennek a feladatnak szentelte egész életét és munkásságát. A Michael-meditáció, melyet Michael-imaginációnak is neveznek, s amellyel Rudolf Steiner 1924 Michael-napjának előestéjén elhangzott utolsó előadását zárta, mellyel az antropozófusokhoz szólt, szellemi tanítói működésének betetőzését, s egyben szellemi végrendeletét is jelenti. Szergej Prokofjev könyvében Rudolf Steiner szellemi kutatása nyomán felvázolja a Michael-misztériumok körvonalait a Michael-meditáció tartalmával összefüggésben, valamint euritmiai előadásának szellemi hátterére is rávilágít azon euritmiai formák alapján, amelyeket Rudolf Steiner még betegágyán rajzolt meg.

 

A könyv 2014. július közepén, nem sokkal a szerző halála előtt jelent meg az arlesheimi Ita Wegman Intézet Kiadójánál. 280 oldal, 20 illusztrációval

Utolsó frissítés ( 2017. november 15. )