Peter Selg gyászbeszéde Szergej Prokofjevért (4. rész)
2014. november 29.

ImagePeter Selg

Szergej O. Prokofjev életművéről

Emlékbeszéd a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,

2014. július 29-én (4. rész)

 

A kulmináció kérdése

Szergej Prokofjev munkássága már a 70-es évek közepétől az Antropozófiai Társaságra és a közelgő századvégre irányult. 1999-ben tette közzé Az Antropozófiai Társaság és az Antroposzófia lénye. A századvég és az Antropozófiai Társaság feladatai című írását, amelyben arról a „nyomasztó tényről” számolt be, hogy az antropozófiai mozgalom 20. század végi kulminációja [betetőzése] nem következett be, s kifejtette, hogy igazából nem teljesültek ennek szellemi előfeltételei. Rudolf Steiner az antropozófia kulminációjának világraszóló jelentőségű lehetőségét, sőt szükségszerűségét a Karácsonyi konferencia impulzusának megértésétől és befogadásától tette függővé, amiről azonban már 1924-ben sem beszélhetünk, később pedig - a társaság bomlásának éveiben - még kevésbé lehetett róla szó. A 20. század utolsó évtizedeiben aztán a Karácsonyi konferencia impulzusa - minden ellenkező híreszteléssel szemben - egyre inkább eltűnt az Antropozófiai Társaság széles köreiből, így hát voltaképpen teljesen az elejéről kellett kezdeni ezt a munkát. Szergej Prokofjev ezzel összefüggésben kifejtette, hogy az Antropozófiai Társaság ezoterikus alapja „az a szellemi Alapkő, amelyre a társaság épül”, s amely nélkül minden szervezet és minden szabályzat tartalmatlan, üres forma csupán. Az Alapkőben viszont, ami természete szerint nem e világból való, s amit minden embernek egyénileg kell a szívébe fogadnia, ebben az Alapkőben van meg egy új közösség alapja, a feltámadás szociális ereje. Ha az Alapkő benne él a tagok szívében, akkor az ellenerők nem férkőzhetnek be a közösségbe.

Az Alapkő ezenfelül az arisztotelikusok és platonikusok találkozásának szellemi színhelye, akiknek a 20. század végétől össze kell fogniuk a munka közös folytatására. „A kozmikus gondolatok fénye” az arisztotelikusokkal áll kapcsolatban, „a kozmikus imaginációk képszerűsége” pedig a platonikusokkal. A két csoport azonban az Alapkő szubsztanciájában egyesülhet egymással, amely egyetemes ember-szeretetből áll.

Szergej Prokofjev leírja továbbá, hogy az Alapkő Rudolf Steiner általi megalkotása az éteri világban történt, s hogy az Alapkő a meg nem született lelkek és az elhunyt michaeliták számára is valóság, de a mennyei hierarchiák számára is az. Velük együttműködve dolgozhatnak az arisztotelikusok és platonikusok az emberiség jövőjéért az éteri Krisztus korában. Az Alapkő az éteri szívbe süllyesztve az éterizálódott vér két áramlatának, a mikro- és a makrokozmikus áramlatnak a „forrásánál” található. Az Alapkőnek ezáltal nélkülözhetetlen jelentősége van és óriási segítséget jelent az emberiség előtt álló feladatok teljesítéséhez, amelyek az Antropozófiai Társaság michaelita közösségére várnak.

Mindezek az összefüggések Szergej Prokofjev számára személyesen megtapasztalt szellemi valóságot jelentettek, s nem pusztán gondolatok rendszerét. Könyvei saját gondolati és meditatív erejének szubsztanciájából merítettek, végső soron az ő szellemi és ezoterikus képességeiből, s széles távlataik ellenére művei mind az emberi civilizáció előtt álló kihívások és az emberiség jövőjének szolgálatában álltak. A megbocsátás okkult jelentőségéről szóló fontos műve, melyet 1989-ben publikált és „az 1923/24-es Karácsonyi konferencia 66. évfordulója emlékének” ajánlott, példaértékű módon foglalkozott korunk égető kérdéseivel, melyek egyúttal az Antropozófiai Társaság számára is életbevágó kérdések voltak és maradtak.

 

Szembesülés a Gonosszal

Hogy Szergej Prokofjev milyen komolyan vette ezeket az összefüggéseket, azt 1999-ben - ugyanabban az évben, amikor megjelent Az Antropozófiai Társaság és az Antroposzófia lénye. A századvég és az Antropozófiai Társaság feladatai című műve - első alapvető tanulmánya is mutatja a Gonosz kérdéséről, akivel szemben korunkban és a jövőben is - Rudolf Steiner szavaival - „teljesen tudatos küzdelmet” kell folytatnunk (Szembesülés a Gonosszal és legyőzése a szellemtudomány által. A Jó Alapköve). Szergej Prokofjev Kelet- és Közép-Európában is tartott erről előadásokat 1998-ban, a 666-os apokaliptikus szám harmadik megjelenésének esztendejében, amely - miként azt Rudolf Steiner az 1924 szeptemberében elhangzott Apokalipszis-ciklusában kifejtette - mindig a Gonosz erőinek jelentős megerősödésével jár. Amit Szergej Prokofjev ebben a művében felvázolt, s a közelgő terrortámadásokkal és a Gonosz új formáival kapcsolatban nagyon is konkrétan megelőlegezett, annak drámai valósága 1999 után évről évre egyre inkább megmutatkozott. Rudolf Steiner óta egyetlen antropozófus sem foglalkozott ilyen átfogóan és mélyen, ugyanakkor ilyen nyíltan és félelmet nem ismerve a Gonosz erőivel, rétegeivel, lényeivel és működési formáival, mint Szergej Prokofjev, aki nem csak a 20. század mélyreható elemzését tárta elénk, hanem eljutott a Gonosz erők tevékenységének felismeréséig: egészen az aszurákig és Szórátig, akik nem (csupán) az ember leigázására, hanem Én-lényének elpusztítására törnek.

Szergej Prokofjev felnyitotta a szemünket Rudolf Steinernek ezzel a témakörrel kapcsolatban tett szórványos kijelentéseire, amelyeket mind feldolgozott, hogy alkotó módon tudja őket felhasználni. Prokofjev hangsúlyozta: a Gonosz erők ember általi megismerésének még a hierarchiák számára is jelentősége van, hiszen a hierarchiák nem képesek közvetlenül érzékelni a Gonosz működését a materiális világban, ezért annak „leképezésére, képmására” van szükségük az ember tudatában és gondolkodásában. Ha az ember ezt képes megalkotni, akkor ennek segítségével a hierarchiák hatékonyan tudják támogatni az embereket a Gonosz erőivel vívott küzdelmükben.

 

Az antropozófia védelme

Szergej Prokofjev ezt nem önmagáról írta. De hogy a szellemi világ számára is milyen fontos volt az ő munkája, az számos könyve esetében nem kerülhette el az olvasók figyelmét. Prokofjev elsősorban nem elemző módon munkálkodott, hanem annak valóságáért tevékenykedett, amit „a Jó Alapkövének” és egy olyan új michaelita közösség alapjának nevezett, amelyben „először valósulhat meg igazán a szellemi testvériség alapelve”. S épp ilyen összefüggésben látta Szergej Prokofjev a sok éven át folytatott vitáit és küzdelmeit, s nem csupán az antropozófia nyilvánvaló ellenfeleivel, hanem az antropozófia eltorzításának és a vele való visszaélésnek számtalan módjával is úgymond a „saját sorainkból”. Valójában egy igazi „testvéri közösség” kialakításáról lenne szó, amely - egységes akarattal - határozottan síkraszáll az antropozófia centrális impulzusáért a világban. De ezt nem csak az antropozófia ellenségei és a tagok éberségének hiánya akadályozta és hátráltatta, hanem számos olyan folyamat, amely elterelte a figyelmet (s így eltérített) az antropozófia középponti tartalmától.

Szergej Prokofjev ezt a munkát a szellemi világgal, s legfőképp Christian Rosenkreutzcal és Rudolf Steinerrel szembeni felelőssége tudatában végezte. „Ha a karma mindenre kiterjedő törvényét komolyan vesszük, akkor azt kell hogy mondjuk: a szellemi világban, ahonnan e bölcsesség [az antropozófia bölcsességkincse] érkezett, egy lénynek mindaddig viselnie kell az ilyesfajta visszaélések következményeit, amíg mindazok az emberek, akik kapcsolatba kerültek ezekkel a szellemi javakkal, nem vállalnak értük teljes felelősséget, vagyis addig egy lénynek kell viselnie azt a negatív karmát, amely a magasabb rendű tudással való visszaélés által keletkezik. Ez az emberi szabadság másik, ezoterikus oldala, amely Pál apostol szavaiban is kifejezésre jut: »Nagy ára van a ti szabadságotoknak.« Christian Rosenkreutz az az individualitás, aki leginkább magára veszi az emberi szabadság negatív karmájának szellemi következményeit.” Ezért nevezte Rudolf Steiner „az emberiség legnagyobb mártírjának” Christian Rosenkreutzot, hiszen ő viseli az igazság elferdítésének következményeit.

Egy beszélgetés során Rudolf Steiner utalt arra, hogy ő Christian Rosenkreutzcal együtt áll s mutat be áldozatot a szellemi világ oltára előtt, „az emberiség áldozati oltáránál”. Szergej Prokofjev szerint önzetlenül kell szolgálnunk az antropozófia lényét a szellemi világban, s támogatnunk kell az ezoterikus kereszténység e két Mesterének munkáját, sőt a jövőben együtt kell működnünk velük, „ahelyett, hogy visszaélnénk a munkásságukkal, s még tovább gyarapítanánk az emberiségért vállalt terheiket és szenvedéseiket”.

 

„A szellemi horizont tisztasága”

Szergej Prokofjev ilyen irányú erőfeszítéseinek -, melyek sok erőt elvettek tőle és élete legutolsó időszakáig tartottak - egyik súlypontja a Valentin Tomberggel kapcsolatos vitája volt, aki - noha egykor Rudolf Steiner ezoterikus tanítványa, Klasse-tag és -lektor volt, illetve [az 1930-as évek első felében az Észtországi Antropozófiai Társaság] főtitkára - kései műveiben visszafelé próbálta megtenni a Jézustól Krisztushoz vezető utat, sőt a szellemtudomány létjogosultságát is kétségbe vonta. „Aligha képzelhető el hevesebb támadás a valódi rózsakeresztesség belső magja ellen” - írta Prokofjev, mivel tisztában volt Tomberg ragyogó szellemi képességeivel, s akiben Prokofjev méltó ellenfélre talált - szemben a későbbi vitákkal, melyek már az elhangzottak „színvonala” miatt is sok fáradságába kerültek, s csak e fáradozásai révén kerekedhetett felül rajtuk. Szergej Prokofjev ennek ellenére ezt a munkát is hajlandó volt elvégezni, hiszen korán felismerte, hogy Michaelnek - aki „őrködik a szellemi horizont tisztasága felett, s küzdelmet folytat érte” - földi harcostársakra van szüksége, hogy az éteri Krisztusnak ne a torzképe jelenjék meg, aminek végzetes következményei lennének az emberiség számára.

Szergej Prokofjev még az ilyen értelmű és célú kritikai viták nyomán, illetve egyedül átérzett okkult felelőssége tudatában írott műveivel is ahhoz kívánt hozzájárulni, hogy az antropozófia kutatási módszerét, mint írja, megmentsük a pusztulástól, hogy törlesszük a Rudolf Steinerrel szembeni „adósságunkat”, s hogy a 21. században - vagy azt követően - mégiscsak lehetővé tegyük az antropozófia kulminációját. Szergej Prokofjev legalábbis minden tőle telhetőt meg akart tenni ennek érdekében.

(1. rész) (2. rész) (3. rész) (4. rész) (5. rész) (5+1: befejező rész)

Fordította: Korcsog Balázs

 

A beszéd 2014. július 29-én hangzott el a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének (Schreinerei) nagytermében, Szergej O. Prokofjev halotti búcsúztatóján. Jelentősen kibővített és szerkesztett formában a Das Goetheanum tagoknak szóló hírlevelében jelent meg 2014. augusztus 29-én (Nachrichtenblatt - Anthroposophie weltweit, 2014/9.), 8-9. o.

Utolsó frissítés ( 2016. május 12. )