Németország a probléma!
Az amerikai külpolitika fő mozgatórugója
George Friedman amerikai (USA) politológus, publicista és a Stratfor elnevezésű[1] „agytröszt” igazgatója első ízben rántotta le a leplet a nyilvánosság előtt arról, mitől retteg leginkább az Egyesült Államok.
A Stratfor egy 1996-ban alapított amerikai (USA) szervezet, amely geostratégiai kérdésekkel foglalkozik, s többek között az amerikai kormányzatnak is ad tanácsokat. A Stratfor alapítója, George Friedman, a Chicagói Külügyi Tanács (Chicago Council of Foreign Affairs) ülése során nyilatkozott az amerikai külpolitika célkitűzéseiről, új könyvének bemutatója alkalmából (Flashpoints: The Emerging Crisis in Europe [Gócpontok: a kibontakozó válság Európában]). Friedman itt meglepő nyíltsággal beszélt. Érdemes figyelmet szentelnünk szavainak, s azokat tüzetesebben is megvizsgálnunk, különösen a jelenlegi ukrajnai konfliktus fényében.[2]
George Friedman kifejtette, hogy az amerikai (USA) külpolitika fő érdeke az elmúlt évszázadban - az első és második világháborúban, valamint a hidegháború alatt - az Oroszország és Németország közötti kapcsolatra irányult. Ha e két ország egyesíteni tudja erőit, akkor létrejöhet az egyetlen olyan hatalom, amely valódi veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra. Friedman szó szerint úgy fogalmazott, hogy „az USA ősi félelme, hogy a német ipari tőke és a német technológia egyesül az orosz nyersanyagokkal és az orosz munkaerővel, ami egy egyedülálló összefogás volna, s amitől az USA évszázadok óta halálosan retteg”. S mindent megtesz, hogy ez ne következzék be.
Friedman arra vonatkozóan is tett utalásokat, hogy az amerikai (USA) politika milyen eszközökkel próbálja megakadályozni ennek az összefogásnak a létrejöttét. „Ehhez azt a politikát javasolnám, melyet Ronald Reagen alkalmazott az irak-iráni háborúban (1980-1988): mindkét hadviselő felet támogatta a háborúban, így ők egymás ellen harcoltak, s nem miellenünk.” Az amerikaiak akkoriban mindkét félnek átadták az ellenséges állások műholdképeit.[3]
Friedman ezzel az amerikai külpolitika egyik fő stratégiai elvét fogalmazta meg: mindenütt gondoskodni kell arról, hogy rivalizáló államok vagy pártok álljanak szemben egymással, akiket aztán csak egymásnak kell ugrasztani, hogy kölcsönösen küzdjék le egymást.
Friedman elmondta továbbá, hogy Európa maga sem egységes. A baltiak, a lengyelek, a magyarok, az ukránok, a románok és a bolgárok másmilyenek, mint a németek - s ők megint mások, mint a spanyolok. Az előbb felsorolt országok révén az Egyesült Államok egy „biztonsági zónát” kíván létrehozni Oroszország körül. Oroszország számára Ukrajna létfontosságú kérdés, s hozzátehetjük, hogy az USA számára viszont tisztán geostratégiai. Ha a Stratfor „agytröszt” előrejelzéseinek és elemzéseinek fényében nézzük a legújabb kori történelem fejleményeit, akkor bizonyos dolgok világosabbá válnak számunkra.
Victoria Nuland amerikai [külügyi] államtitkár 2013. december 13-án, az USA által finanszírozott Ukrajna Alapítvány ülésén kijelentette, hogy az amerikai kormányzat 1991 óta mintegy 5 milliárd dollárral támogatta „az ukrajnai jólétet és demokráciát”.[4] A [demokratikusan] megválasztott ukrán kormány bukása után Nuland közbeavatkozott: Arszenyij Jacenyuk személyében az USA ukrajnai helytartóinak egyikét javasolta a miniszterelnöki posztra, s közben nem csinált titkot abból, hogyan is vélekedik az Európai Unióról: „Fuck the EU!” [szabad fordításban: „B… meg az EU!”]. Az is nyilvánvaló, hogy a halálos fegyverek szállítása Ukrajnába (részben már nyíltan, részint titokban) azt a célt szolgálja, hogy tovább szítsák a konfliktust, s ezzel is provokálják az oroszokat, azt remélve, hogy egyszer csak elveszítik a fejüket.
George Friedman így összegezte mondandóját: „Aki meg tudja nekem mondani, mit fognak tenni a németek, az azt is meg tudja mondani, milyen lesz az elkövetkező húsz év történelme. Ám a németek sajnos még nem jutottak elhatározásra. S mindig is ez volt Németország fő problémája: hogy gazdaságilag nagyon erős, de geopolitikailag igen törékeny. És sohasem tudja, hogyan lehetne összhangba hozni és összebékíteni e két tényezőt. Ez a német kérdés 1871 óta [a német egységállam megalakulásától], s egyúttal egész Európa kérdése. Gondolkozzanak el rajta, hiszen ez a kérdés most újból előkerül. Ma ismét szembesülnünk kell a német kérdéssel, s meg kell birkóznunk vele, de nem tudjuk, hogyan.”
Ilyen nyíltan csak ritkán lehet hallani az amerikai külpolitika célkitűzéseiről az Atlanti-óceán túloldaláról. George Friedman beszéde közvetett módon egy Németországhoz intézett felhívás, hogy döntse el végre, megtalálja-e e maga Közepét, s önálló, önrendelkező országként a kapcsolatait is maga kívánja-e alakítani, vagy megmarad egy hű csatlós szerepében. Időközben vannak biztató jelek, mint a[z azóta megszegett] minszki béke-megállapodás.
Bernhard Steiner
Fordította: Korcsog Balázs
Az írás eredeti címe és megjelenési helye: „Deutschland als Problem”. Das Goetheanum, 2015/20. sz., 5. o. (2015. május 15.)
A magyar fordítás az Antropozófia folyóirat 2015. János-napi számában is megjelent (57–58. o.).
[1] A Stratfor név egyszerre utal az amerikai intézetben folyó stratégiai kutatásokra és előrejelzésekre (Strategic Forecasting), illetve az angol nyelvű kultúra egyik alapját jelentő Shakespeare szülőhelyére, Stratfordra - a háttérben azonban inkább az angolszász világ baconi gyökereit, mintsem a valódi shakespeare-i forrásokat sejtetve. (a ford.)
[2] A beszéd egy része megtekinthető: https://goo.gl/Cdne4K, illetve szövege elolvasható: http://goo.gl/INvn6O
[3] Barry M. Lando: „Web of Deceit” [Hazugság-háló]. Other Press.
[4] Der Freitag, 2014. március 1.: „5 milliárd dollár az államcsínyre”.