Novalis Szellemtudományi és antropozófiai folyóirat - Prokofjev és a német nyelv

Fél év elteltével antropozófus barátom egy [moszkvai] látogatásakor felvetette, hogy szívesen összeismertetne néhány másik antropozófus társával. Beleegyeztem a dologba. Így történt, hogy 1976 Húsvétján először kerültem egy olyan kis baráti körbe, akik antropozófiai munkájuk során minden egyes alkalommal szóról szóra felolvasták az Alapkő-meditációt, mégpedig két nyelven, németül és oroszul.

Ehhez annyit kell még hozzáfűznöm, hogy noha barátom révén már korábban megismertem az Alapkő-meditáció orosz fordítását, ám ez – az olvasásakor érzett minden tiszteletem ellenére – mégsem tudta teljes mértékben tudatosítani bennem, s így nem tudott ráébreszteni arra, miről is van szó, hogy mit is olvasok valójában.

A következők megértéséhez előbb kell néhány szót szólnom arról, milyen viszonyban voltam eredetileg a német nyelvvel, pontosabban e kapcsolatnak a hiányáról, egy nem létező kapcsolatról kell beszélnünk, hiszen az a nyelv, amit néhanapján a rádióban vagy a tévéfilmekben hallottam, külső durvasága miatt inkább visszataszító volt számomra – akkor még nem tudtam, hogy ez a fajta német nyelv valójában egyáltalán nem nevezhető „német”-nek. Az iskolában franciául tanultam, később pedig angolul kezdtem el tanulni. S noha már addig is elég sok könyvet és előadást olvastam Rudolf Steinertől, de a nyelv, amelyen ezek a könyvek eredetileg íródtak, s amelyen az előadásai elhangzottak, nem igazán érdekelt. Csak a tartalom volt fontos számomra, amely teljesen betöltötte a lelkemet, táplálva szellemi és lelki életemet. Ez az olvasás volt akkoriban a legfontosabb az életemben, s ekkor még a német irodalmat is csak fordításokból ismertem. (Egyetlen kapcsolatom a német nyelvvel úgymond egy „másik világból”, a muzsika világából eredt: Wagner operái, Bach passiói, Schumann költői dalciklusai gyermekkorom óta kísérték életemet.)

Ám ekkor egy igazi csoda történt az életemben, amely csak a mély álomból való ébredéshez hasonlítható. Az Alapkő-meditáció német szövegének hangzásában egy teljesen új szellemiség világa tárult fel számomra. A nyelv, amelyet hallottam, oly gazdag és „szellemdús” volt, mint azok a magasztos gondolatok, melyeket közvetített. Tartalom és nyelv elválaszthatatlan egysége ekkor mutatkozott meg először nekem. Hiszen nemcsak a német nyelvről derült ki számomra ebben a pillanatban, hogy ez a nyelv az új keresztény ezotéria bölcsességkincsének egyedüli lehetséges hordozója, hanem az Alapkő-meditáció tartalma is ekkor tárult fel először a lelkem előtt, a maga teljes kozmikus és földi erejével. Az Alapkő-meditációt oly módon meghallgatva, ahogy az legelőször 1923. december 25-én, a Karácsonyi Gyűlésen elhangzott, „szájtól fülig”, csak így tudtam átélni, hogy mi is volt kezdettől fogva az Alapkő-meditáció a maga ezoterikus mivoltában: a kozmikus Igének, azaz magának Krisztusnak a korszerű megnyilatkozása.

Krisztus szavai ezek, melyek ma a szellemi világokból az isteni-szellemi hierarchiák kilenctagú kórusán keresztül fordulnak korunk minden emberének lelkéhez („Menschenseele!”), hogy az idők fordulójának eseményeiből fakadó Én-misztériumokban feltárják az Ember-Antroposznak mint jövőbeli tízedik hierarchiának a múltját, jelenét és jövőjét.

A következő időszakot a[z Alapkő]-meditációval való mindennapos munkának szenteltem, de most már mind a két nyelven. A nem sokkal ez után kezdődő szünidőben új antropozófus barátommal Szibéria délnyugati részére utaztunk. S ott, miközben a hegyekben túráztunk, folytattam a munkát a[z Alapkő]-meditáció eredeti szövegével (útitársam egy kicsit tudott olvasni németül), úgyhogy mire visszatértünk, kívülről tudtam a német szöveget.

Így történt – hála a sors vezetésének –, hogy az első német nyelvű mű, amit megismertem, s amely valóban szerves részévé vált az életemnek, az Alapkő-meditáció volt. Azóta lényegében a német lett a szellemi életem nyelve. És nem volt többé kétséges számomra: amilyen gyorsan csak lehet, meg kell tanulnom németül, el kell sajátítanom ezt a nyelvet – az új krisztusi kinyilatkoztatás nyelvét, Rudolf Steiner nyelvét, korunk e nagy keresztény beavatottjának, Michael-Krisztus jelenkori küldöttjének a nyelvét.

Ha ma, tíz esztendővel később, megpróbálom szavakba önteni, ami akkoriban a lelkemben élt, akkor ezt a következőképpen tenném. Abban az időben teljes szívvel-lélekkel úgy éreztem, hogy szellemi nézőpontból csupán egyetlen egy – emberi szavakba foglalt – művet lehet az Alapkő-meditáció mellé állítani: a János-evangéliumot, pontosabban szólva, annak prológusát és Krisztus-Jézus búcsúbeszédeit. Kezdettől fogva világos volt számomra, hogy mindkettő [a János-evangélium és az Alapkő-meditáció is] egy és ugyanazon forrásból fakadt: a kozmikus Logosz egész világmindenséget átfogó isteni szférájából – az élő Krisztus közvetlen megnyilatkozásából. E felismerést, mely akkoriban még kimondatlan formában élt bennem, ma a következő képbe tudnám sűríteni (s ez a kép számomra nem pusztán hasonlat, hanem tudatosan átélt, megtapasztalt valóság): ha lelki szemeinkkel az idők fordulójának centrális eseménye, a Golgotai misztérium felé fordulunk, akkor a kereszt lábánál „az Úr szeretett tanítványát” látjuk, aki az egyetlen tudatos szemtanúja volt az egész földi történelem e legnagyobb eseményének. És ha korunkban, Krisztus éteri alakban való, érzékfeletti újra eljövetelének korában – melynek előzménye a szellemtudomány tanítása szerint a Golgotai misztériumnak a magasabb világokban való megismétlődése volt (lásd az 1913. május 2-i [londoni] Steiner-előadást) –, tehát ha korunkban azt az embert keressük, aki ennek az érzékfeletti Golgotai misztériumnak és Krisztus éteri újra eljövetelének hasonlóképpen a tudatos szemtanúja, és korunk legfontosabb szellemi eseményének földi hírnöke, akkor azt kell mondanunk: ez az ember – Rudolf Steiner.

Így az ezoterikus kereszténység e két nagy tanítója mint két őr áll az emberiségfejlődés két legfontosabb eseményének kapujánál. És ma egymás mellett állnak a szellemi világokban, mint a modern keresztény-rózsakeresztes ezotéria legfőbb szellemi vezetői.

Mielőtt pontosabban is leírnám, hogyan jutottam el a Karácsonyi Gyűlés témájához, s így a [Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapozása című első] könyvem megírásához, meg kell említenem, hogy az első előadás-sorozat, amit németül olvastam Rudolf Steinertől, a Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése című ciklus volt, amelynek akkoriban még nem volt orosz fordítása. E ciklus elolvasásának, az ezoterikus Grál-áramlatról való ismereteim jelentős elmélyítésén túl, valami egészen rendkívüli dolog lett a következménye számomra, mégpedig hogy feltárultak előttem a nátháni lélek misztériumai, melyek az emberiség szellemi fejlődésének legfontosabb eseményeivel állnak összefüggésben. A Lukács-evangéliumról szóló előadásciklus olvasása már előkészített engem erre a témára, de csak most, miután megismertem a Golgotai misztérium három előfokának, három előkészítő fokozatának leírását Rudolf Steiner 1913. december 30-i előadásából, ekkor vált bennem teljessé a kép, s lett a nátháni lélek kérdése további szellemi keresésem-kutatásom egyik fő témája, különösen az a kérdés, hogy a nátháni lélek milyen kapcsolatban van Krisztus éteri alakban való újra eljövetelével.

Az imént említett első, németül olvasott ciklus után elolvastam a Karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálatának mind a hat kötetét németül, majd rögtön ezután Az 1923/24-es Karácsonyi Gyűlés (Weihnachtstagung) az Általános Antropozófiai Társaság megalapítására című könyvet.

7., befejező rész: Az új misztériumok megalapozása – a modern michaeli Grál