Az amerikai elnök karmája
Woodrow Wilson és az arabizmus; Donald Trump és a pápaság
X. Leó, a „búcsúcédulás” Medici-pápa pályája adhat magyarázatot Donald Trump hihetetlen világi sikereire – így foglaltuk össze Harlan Gilbert októberi előadását.
Itt néhány kiegészítést szeretnék tenni az amerikai antropozófus és Waldorf-tanár kutatásához, akinek budapesti előadásaiban érzékelhető volt Rudolf Steiner élő szellemiségének működése – hiszen a karmakutatás, a reinkarnáció és karma tanának keresztény-krisztusi megújítása volt Rudolf Steiner „legsajátabb” küldetése.
X. Leó pápaságának magyar vonatkozása is van: ő volt ugyanis az a katolikus egyházfő, akit 1513-ban a pápai trónra mindmáig legesélyesebbnek tartott magyar jelölt, Bakócz Tamás esztergomi érsek ellenében választottak meg Róma püspökének.
Rudolf Steiner száz évvel ezelőtt, az egész világtörténelem szempontjából sorsdöntő 1917-es évtől kezdett egyre intenzívebben foglalkozni az akkor hivatalban lévő, majd újraválasztott amerikai elnök, Woodrow Wilson személyével, a nyugati (angol-amerikai) beavatási princípium és az amerikanizmus korabeli fő képviselőjével, a hármas tagozódás egyik legfőbb ellenfelével (Steiner már 1913-ban, Wilson elnökké választása után úgy beszélt róla, mint aki a darwinizmus törvényeit ülteti át a szociális életbe), s akinek karmikus hátterét és az általa hordozott impulzusokat (az arabizmust, a materializmust és a gondishapuri akadémia impulzusát) Rudolf Steiner a kései karma-előadásaiban részletesen bemutatta:
„Az európaiságba az is beletagolódik, ami teljesen az arabizmusból ered. Az újabb korban egészen más formában ugyan, de sok arabizmus van jelen. Mohamed próféta egyik legelső követője Muavija [arab uralkodó] volt a 7. században. Figyelemreméltó személyiség volt, aki különösen arra vágyott, hogy a Nyugatot meghódítsa. Erről ugyan le kellett mondania, de örökös belső vágyódást érzett a Nyugat iránt, amit azonban nem tudott kielégíteni. A halál kapuján áthaladva továbbra is ott érezte magában a Nyugat vonzerejét. Ezt találjuk tehát ebben a személyiségben: a Nyugat iráni vonzódást és az arabizmus szemléletét.
A próféta e legrégebbi követője azután újra megjelent a 20. század viszonyai között, mégpedig igen hangsúlyos módon. Ez a Muavija ismét megjelent korunkban, és Woodrow Wilsonként a végsőkig kiélezte az elvont arabizmust az európai civilizáció életében. Látjuk, hogy Woodrow Wilsonban egy olyan személyiség jelent meg, aki jelenkorunkban szélsőségesen éli meg az arabizmust, mindenekelőtt híres 14 pontjában. Leginkább akkor tanulmányozhatják azt, ami Woodrow Wilson által balszerencseként hatolt be korunkba, ha ezeket a wilsoni pontokat még nyelvi fordulataikban is összehasonlítják a Korán bizonyos megfogalmazásaival. Akkor sok mindent érthetőnek fognak találni, és észrevehetik, hogy milyen sajátos dolgokra bukkanhatunk, ha ismerjük ezeket az összefüggéseket.” (Karma VI., GA 240)
„Ha tehát Muavijának, a próféta egyik legközelebbi utódjának lelkét követjük a történelem folyamán, ahogy továbbhalad a rejtett áramlatban, és újra megjelenik a világban, akkor Woodrow Wilson személyéhez érkezünk.
Megrendítően fonódik össze a múlt a jelennel. Úgy érezzük, hogy a történelmi események óceánjában valahol felcsap Muavija hulláma, távolabb pedig Woodrow Wilson hulláma, és felfedezzük, hogy valami rejtett áramlás halad tovább lent a tenger mélyén, ami összeköti őket. Úgy gondolom, a történelem csak akkor válik érthetővé, ha meglátjuk benne, hogyan kerülnek át az események egyik korból a másikba. Figyeljék meg Wilson 14 pontjának teljesen absztrakt merevségét, majd tegyék fel önmaguknak a kérdést: vajon ez másnál is megjelenhetett volna ilyen erővel, mint éppen Mohamed egyik követőjénél?!” (Karma I., GA 235)
„Aki Wilson 14 pontjának eredetét keresi, az megtalálhatja a Koránban.” (Karma V., GA 239)
„Ha tehát egyfelől az emberek újratestesüléséről beszélünk, éppannyira beszélhetünk az eszmék újratestesüléséről is! És tulajdonképpen csak ebből a nézőpontból rajzolódnak ki előttünk a történelem összefüggései.” (Karma I., GA 235)
Korcsog Balázs