A „keleti Svájc” michaelitái

A Magyar Antropozófia előtörténete

A Magyar Antropozófia alapító gesztusa, a magyar antropozófiai mozgalom és társaság megalapításának első mozzanata Göllner-Nagy Mária (1894-1982), a magyar antropozófia „szülőanyjának”, a magyar antropozófiai mozgalom megalapítójának, első nagyasszonyának találkozása volt Rudolf Steinerrel (1861-1925), az antropozófia „atyjával”. E találkozás volt a Magyar Antropozófia szellemi fogantatásának pillanata. A találkozóra 1924-ben, Rudolf Steiner földi életének utolsó teljes évében, (a „nyugati”) Svájcban, Dornach városában került sor.

Göllner-Nagy Mária erről a találkozásról így ír emlékirataiban: „1924. április 18-án, Nagypéntek napján érkeztem Dornachba [az Antropozófiai Társaság svájci központjába]. (…) Ennek a Nagypénteknek az estéjén Rudolf Steiner előtt álltam. Nagyon barátságosan fogadott, és mindjárt megkérdezte, hogy a kezdődő közgyűlésen tényleg részt akarok-e venni. Igenlésemre (…) csak annyit mondott: – Jó. – És aláírt előttem egy kék igazolást és egy rózsaszínű kártyát, amelyekkel beléphettem az előadóterembe. Csak jóval később tudtam meg, hogy a Szabad Szellemtudományi Főiskola [a Klasse] első osztályának első óráján vettem részt, amelyre egyébként csak előrehaladott tagok járhattak. (…) Guenther Wachsmuth közvetítésével néhány nap múlva hosszabb magánbeszélgetést folytathattam Rudolf Steinerrel a műtermében. (…) Mindjárt beszélgetésünk kezdetén a származásom felől érdeklődött. Válaszomra olyan emberek nevét említette, akikkel Budapesten az első világháborúig együtt dolgozott, utána azonban, a békeszerződésekkel okozott tragikus magyarországi viszonyok következtében a külső kontaktust elvesztette velük. Nevezettek arisztokrata származásúak voltak, külsőleg és belsőleg egyaránt jelentős személyiségek. A legtöbben azonban már nem éltek, másokat teljesen megbénított az öregség vagy az országos katasztrófa. Rudolf Steiner tevékenységének Magyarországon már semmi nyoma nem volt, amelyhez kapcsolódni lehetett volna. Ahogy az első Goetheanumot a tűz pusztította el, ugyanúgy hazánkban Rudolf Steiner munkáját szinte teljesen megsemmisítették az országot ért súlyos csapások. Személyes jelentőségű dolgokon kívül egészen más témák is felmerültek beszélgetésünkben, elsősorban a hármas tagozódású szociális szervezet megvalósításának kérdése. (…) Ezután a Rudolf Steiner-művek magyarra fordításának szükségessége került szóba.” Göllner-Nagy Mária így folytatja, majd összegzi a Rudolf Steinerrel való találkozásáról szóló visszaemlékezéseit: „Egy különösen szerencsés fordulat lehetővé tette, hogy annak az évnek az őszén még egyszer Dornachba utazzam, és Rudolf Steiner összes szeptemberi előadását, valamint az utolsó, a Szent Mihály-nap előestéjén, 1924. szeptember 28-án tartott búcsúelőadását végighallgassam. Rudolf Steinerhez fűződő földi életbeli kapcsolatom – foglalja össze Göllner-Nagy Mária – 1924 Nagypéntekén kezdődött és 1924 Szent Mihály napján ért véget.”(1)

Rudolf Steinernek, az antropozófia „atyjának” és Göllner-Nagy Máriának, a Magyar Antropozófia „szülőanyjának” első találkozására tehát Rudolf Steiner földi halála előtt körülbelül egy évvel, utolsó találkozásukra pedig éppen fél évvel Steiner halála előtt került sor, mindkét esetben ünnepi alkalmakkor: az 1924-es év húsvéti, illetve michaeli időszakában. Ez a félév (Göllner-Nagy Mária 1924-es tavaszi és őszi, húsvéti és Michael-havi svájci–dornachi tartózkodása, illetve a kettő közti félév) volt a magyar antropozófiai mozgalom és társaság szellemi megalapozásának, a Magyar Antropozófia szellemi fogantatásának időszaka: ekkor kapta meg a Magyar Antropozófia, a mozgalom és a társaság – magától Rudolf Steinertől – a szellemi alapítás impulzusát. Ennek az antropozófiai impulzusnak, ennek – a Közép-Európa túlsó végéről – a „nyugati” Svájcból eredő közép-európai impulzusnak Göllner-Nagy Mária volt a szellemi hordozója, képviselője és közvetítője a „keleti Svájc”: Magyarország felé.

1924 őszén Göllner-Nagy Mária, a Magyar Antropozófia „anyja” – a Rudolf Steinerrel, az antropozófia „atyjával” történt termékenyítő találkozás(ok) (vagyis a Magyar Antropozófia szellemi fogantatása) után – az antropozófia impulzusával, a születendő Magyar Antropozófia impulzusával tért haza Magyarországra. „Eltökélt szándékom volt – írja Göllner-Nagy Mária emlékirataiban –, hogy egészen fiatal [30 éves körüli] emberként egy olyan országban honosítsam meg az antropozófiát, ahol rajtam kívül ekkor még nem voltak antropozófusok, és ahol Rudolf Steiner munkássága – az első világháború tragédiája következtében, magyarországi tevékenysége ellenére is – teljesen ismeretlen maradt.”(2) Göllner-Nagy Mária fia, Vámosi Nagy István erről így ír visszaemlékezéseiben: „Édesanyám (1924 áprilisában és szeptemberében) két dornachi útjáról hazatérve ültette el Magyarországon az antropozófia csíráit. Világosan felismerte, hogy a magyar ember idegenkedik a filozófiától, az elméletektől, és temperamentuma, gondolkodása folytán csak a ’gyakorlati valóságért’ lelkesedik. Ezért határozta el, hogy olyan eleven, a hétköznapi életben gyökerező intézményt létesít, amelyben az antropozófia gyakorlati erényei manifesztálódnak. 1926-ban a stuttgarti Waldorf-iskola mintájára alapította meg a kis-svábhegyi Waldorf-iskolát. Ennek az iskolának a keretében bontakozott ki a magyarországi antropozófiai mozgalom.”(3)

Göllner-Nagy Mária emlékirataiban leírja, hogy „Rudolf Steiner halála után világos volt számomra, mit kell tennem. Tisztán láttam, hogy nehéz német könyvekkel, előadásokkal nem lehet az antropozófiát a magyar néphez közel hozni. Akkoriban még nem léteztek fordítások és nem voltak magyar előadók. Ezért döntöttem úgy, hogy praktikus, a mindennapi életben megvalósítható dolgot kell létrehoznom. Így került sor egy iskola és internátus alapítására. Ennek megvalósítását férjem [(Vámosi) Nagy Emil] tette lehetővé, [aki] hajlandó volt arra, hogy a Kis-Svábhegy oldalában [a Kissvábhegyi út 21-es szám alatt] álló hatalmas villáját a tervezett iskola és internátus rendelkezésére bocsássa.”(4)

„Édesapám [(Vámosi) Nagy Emil] – írja visszaemlékezéseiben Vámosi Nagy István – az 1920-as években népszerű és megbecsült közéleti személyiség volt, miniszterséget viselt képviselő, ügyvéd, neves tárcaíró. Noha ő maga nem volt antropozófus, tekintélyével maradandó szolgálatot tett a mozgalomnak. Az ő politikai súlya is közrejátszott abban, hogy a[z antropozófia elleni] támadások [átmenetileg] megtorpantak.”(5) „Férjemet – írja Göllner-Nagy Mária – az egész országban jól ismerték, [(Vámosi) Nagy Emil] azon kevesek közé tartozott, akit a nép minden rétege őszintén szeretett. A hatóságok előtti tekintélye felbecsülhetetlen segítség volt az iskola és az antropozófia számára.”(6) (Vámosi) Nagy Emil (1871-1956) tehát híres ügyvéd, neves újságíró, valamint országgyűlési képviselő és udvari tanácsos volt, az Esterházy hercegi hitbizomány jogtanácsosa, a Bethlen-kormány igazságügy-minisztere (1923-24), aki minden hatalmát és teljes vagyonát latba vetve támogatta ifjú felesége, Göllner-Nagy Mária antropozófiai munkáját.

(Vámosi) Nagy Emil volt a Magyar Antropozófia „nevelőatyja”: ő fogadta be, nála talált menedékre „Mária a gyermekkel”: Göllner-Nagy Mária az újszülött Magyar Antropozófiával. Tehát (Vámosi) Nagy Emil is fontos tagja volt a Magyar Antropozófia „szent családjának”: ha Rudolf Steinert tekintjük a Magyar Antropozófia szellemi atyjának, Göllner-Nagy Máriát pedig a Magyar Antropozófia „szülőanyjának”, akkor (Vámosi) Nagy Emilt nevezhetjük a Magyar Antropozófia „nevelőatyjának”. Ha Rudolf Steiner a Magyar Antropozófia „szent családjának” szellemi Atyja és „Szent Szelleme”, Göllner-Nagy Mária pedig a szent család ifjú Máriája, akkor (Vámosi) Nagy Emil a szent család idős Józsefe. Ők együttesen hozták a világra és indították útjára „gyermeküket”: a Magyar Antropozófiát.

Ha a Magyar Antropozófia „szent családjának” szellemi képénél – ennél az imaginációnál – maradunk, felmerülhet a kérdés, hogy mikor és kinek a révén történt meg a Magyar Antropozófia „angyali üdvözlete”. Ki töltötte be Gábriel arkangyal szerepét, ki volt a Magyar Antropozófia angyali üdvözletének arkangyala? Erről Göllner-Nagy Mária részletesen beszámol emlékirataiban: Hans Reichertről (1902-1956) van szó, Göllner-Nagy Mária tőle hallott először Rudolf Steinerről és az antropozófiáról, ő volt az antropozófia hírül adója Göllner-Nagy Mária számára, ő volt az, „akinek a magyarországi antropozófia első impulzusa köszönhető”.(7)

Göllner-Nagy Mária és Hans Reichert találkozásának „jelenéses” természete, illetve Reichert „angyali” vagy „angyalszerű” lénye egyértelműen kivehető Göllner-Nagy Mária beszámolójából (1921. március): „Amikor beléptem a [drezdai] Operaházba, egy fiatalembert láttam jönni (…) A fiatalember mellém ült. Én olvasni kezdtem [a nálam lévő, útközben vásárolt folyóiratot]. Kinyitva azt, láttam, hogy az egész Rudolf Steinernek volt szentelve. Ezt a nevet még sohasem hallottam, és sejtelmem sem volt, kiről van szó. Ekkor a fiatalember megszólított, és szó szerint ezt mondotta: – Ó, maga antropozófiát olvas? Én antropozófus vagyok. – Az antropozófia szót sem hallottam még soha. Megkértem a fiatalembert, hogy meséljen róla. Ő ezt nyugodtan és okosan megtette. A következő vasárnapon Steiner egy alapvető könyvét akarta nekem elhozni. Ez A szabadság filozófiája volt. Az a benyomás, amelyet e könyv gyakorolt rám, lassan egész életem megváltoztatta. A fiatalembert Hans Reichertnek hívták (…), ő volt az, aki további tanulmányaimat a távolból is minden lehetséges eszközzel előmozdította.”(8)

Ahogy azonban az evangéliumok sem csupán egyetlen, egyszeri angyali üdvözletről, hanem kétszeri, illetve kettős angyali üdvözletről tudósítanak (Máténál a Józsefnek történt híradás, az ún. „atyai” angyali üdvözlet, Lukácsnál pedig a Máriának történt híradás, az ún. „anyai” angyali üdvözlet leírását olvashatjuk)(9), úgy Göllner-Nagy Mária sem egy, hanem két angyali üdvözletről, a Magyar Antropozófia kettős hírüladásáról számol be: előbb a saját magának, majd a férjének történt „angyali jelenést” írja le. „1922 őszén, vagyis másfél évvel a drezdai találkozás után szinte hihetetlen dolog történt: ezúttal férjemnek volt Hans Reicherttel hasonló találkozása külföldön, mint nekem előzőleg Drezdában. Férjem megtanulta becsülni a fiatalember [Hans Reichert] megbízható jellemét, praktikus életfelfogását, és tiszta egyéniségében garanciát látott az általa képviselt irányzat [az antropozófia] kiválóságára nézve.”(10)

A Magyar Antropozófia „anyai” angyali üdvözlete tehát a Magyar Antropozófia „anyjának”, a Magyar Antropozófia ifjú Máriájának, Göllner-Nagy Máriának jelent meg (1921 tavaszán); a Magyar Antropozófia „atyai” angyali üdvözlete pedig a Magyar Antropozófia „nevelőatyjának”, a Magyar Antropozófia agg Józsefének, (Vámosi) Nagy Emilnek jelent meg (1922 őszén).

A Magyar Antropozófia 1921 tavaszi „anyai” híradása, illetve 1922 őszi „atyai” angyali üdvözlete, majd 1924-es (tavaszi és őszi, dornachi) fogantatása után 1926-ban történt meg a Magyar Antropozófia születése: a kis-svábhegyi Waldorf-iskola és a magyar antropozófiai mozgalom megalapítása.

Albert Steffen és Göllner Mária

„1926. február 20-ára Göllner-Nagy Mária meghívta Bécsből dr. Ludwig Thiebent és még hat olyan Magyarországon élő antropozófust, akik Dornachban már a Társaság tagjainak sorába léptek. Közöttük volt Molnár Ilona is: ő olvasta fel a Grundsteinspruchot [az Antropozófiai Társaság „alapkőletételének” ünnepi szövegét, az Alapkő-meditációt]. Ez volt a magyarországi antropozófiai mozgalom születésének pillanata. (Guenther Wachsmuth - a dornachi Általános Antropozófiai Társaság Rudolf Steiner által kinevezett Alapító Vezetőségének tagja - csak a tagok csekély száma miatt nem nevezte „Társaság”-nak a magyar antropozófiai mozgalmat, amely így az „országos csoport” elnevezést kapta.)”(11)

1926. február 20-a tehát a Magyar Antropozófia születésnapja. Február 20-a több értelemben is határnap. Ez a nap a Halak és a Vízöntő csillagkép (illetve a hozzájuk kapcsolódó precessziós korszakok) fordulópontja, illetve az 1926-os esztendő farsangi és nagyböjti időszakának határa: az 1926-os év Hamvazószerdájának harmadnapja. Február 20-ához képest az évkör átellenes pontján éppen augusztus 20-a, a magyar nemzet legrégebbi ünnepnapja található. Az 1926-os évben február 20-a éppen szombatra, a Szaturnusz napjára (Satur-day) – a kozmikus hét első napjára – esett, jelezve a Magyar Antropozófia gyermek földi életének, s egyúttal az újszülött Magyar Antropozófia fejlődési ritmusának kezdetét.

(1) Michaeliták (A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata). (Göllner-Nagy Mária emlékiratai és Vámosi Nagy István visszaemlékezései). Szerkesztette: Juhász József. Fordította: Scherak Mari. Arkánum, 2000. 20-26.o. (Kiemelések: K. B.; a fordítást néhány helyen módosítottam.)

(2) I. m., 110.o.

(3) I. m., 126-27.o.

(4) I. m., 109.o.

(5) I. m., 128.o.

(6) I. m., 110.o.

(7) I. m., 119.o.

(8) I. m., 18-19.o.

(9) Máté 1,20-24; Lukács 1,26-38

(10) I. m., 19-20.o.

(11) I. m., 127.o.