NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
NOVALIS / Főoldal arrow Léleknaptár arrow SEELENKALENDER - LÉLEKNAPTÁR (hetiszakaszok - tükörszakaszok) (Wochensprüche - Spiegelsprüche)
SEELENKALENDER - LÉLEKNAPTÁR (hetiszakaszok - tükörszakaszok) (Wochensprüche - Spiegelsprüche) Nyomtatás E-mail
2008. április 18.

FRÜHLING
(1) (A) OSTER-STIMMUNG

Wenn aus den Weltenweiten
Die Sonne spricht zum Menschensinn
Und Freude aus den Seelentiefen
Dem Licht sich eint im Schauen,
Dann ziehen aus der Selbstheit Hülle
Gedanken in die Raumesfernen
Und binden dumpf
Des Menschen Wesen an des Geistes Sein.

TAVASZ
(1) (A) HÚSVÉTI HANGULAT

Mikor a kozmikus távolból
A Nap szava az emberfőkhöz szól,
Hogy a lélek mélységeiből fakadó öröm
Az ember szemében a fénnyel egyesüljön,
Akkor saját lényünk burkaiból
A messzeségekbe gondolatok sokasága hatol,
És szorosra fűzi a szellemi lét
S az ember lényének kötelékét.


(52) (Z)

Wenn aus den Seelentiefen
Der Geist sich wendet zu dem Weltensein
Und Schönheit quillt aus Raumesweiten,
Dann zieht aus Himmelsfernen
Des Lebens Kraft in Menschenleiber
Und einet, machtvoll wirkend,
Des Geistes Wesen mit dem Menschensein.

 

(52) (Z)

Mikor a lélek mélységeiből
A kozmikus lét felé fordul a szellem,
És szépség fakad a messzeségekben,
Akkor a mennyei távolból
Az emberek testébe életerő hatol,
S eggyé forrasztja az emberlét
És a szellem lényegét.

(2) (B)

Ins Äussre des Sinnesalls
Verliert Gedankenmacht ihr Eigensein;
Es finden Geisteswelten
Den Menschensprossen wieder,
Der seinen Keim in ihnen,
Doch seine Seelenfrucht
In sich muss finden.

 
(2) (B)

A gondolat erejének sajátsága
Belevész az érzékek látszatvilágába.
A szellemi világok viszontlátják
A sarjadó emberpalántát,
Aki lelkének magvát a szellemi világban,
Gyümölcsét azonban önmagában
Kell hogy megtalálja.  

(51) Frühling-Erwartung

Ins Innre des Menschenwesens 
Ergiesst der Sinne Reichtum sich, 
Es findet sich der Weltengeist 
Im Spiegelbild des Menschenauges, 
Das seine Kraft aus ihm 
Sich neu erschaffen muss.

 

(51) Tavaszvárás

Az érzéki világ bősége
Beleárad az ember bensőjébe.
Önmagát látja viszont a világszellem
Az emberi szem tükörképében,
Hogy látása tőle
Kapjon új erőre.

(3) (C)

Es spricht zum Weltenall,
Sich selbst vergessend
Und seines Urstands eingedenk,
Des Menschen wachsend Ich:
In dir, befreiend mich
Aus meiner Eigenheiten Fessel,
Ergründe ich mein echtes Wesen.   

(3) (C)

Növekedés közben az ember Énje
Belemerül az önfeledtségbe,
De ha saját eredetébe belegondol,
A világmindenséghez akkor így szól:
Megszabadulva önnön béklyóimtól,
S feladva ezzel elkülönültségem,
Benned találom meg valódi lényem.   

(50) (Y)

Es spricht zum Menschen-Ich, 
Sich machtvoll offenbarend 
Und seines Wesens Kräfte lösend, 
Des Weltendaseins Werdelust: 
In dich mein Leben tragend 
Aus seinem Zauberbanne, 
Erreiche ich mein wahres Ziel.

(50) (Y)

A kozmikus létesülés vágya
Erejét most teljesen feltárja,
S lényét így kibontakoztatva
Az ember Énjének azt mondja:
Igazi célom akkor válik valóra,
Ha életemet beléd oltom,
S varázsköréből feloldom.   

(4) (D)

Ich fühle Wesen meines Wesens: 
So spricht Empfindung, 
Die in der sonnerhellten Welt 
Mit Lichtesfluten sich vereint; 
Sie will dem Denken 
Zur Klarheit Wärme schenken 
Und Mensch und Welt 
In Einheit fest verbinden.

(4) (D)

Lényem valódi lényegét megérzem:
Ezt mondatja velem érzékelésem,
Mely a Nap által beragyogott világban
Eggyé válik a fényesség áradatával,
S gondolkodásom világosságához
Így átható melegséget sugároz,
Hogy szorosra fűzze az emberi lét
És a világmindenség egységét.   

(49) (X)

Ich fühle Kraft des Weltenseins: 
So spricht Gedankenklarheit, 
Gedenkend eignen Geistes Wachsen 
In finstern Weltennächten, 
Und neigt dem nahen Weltentage 
Des Innern Hoffnungsstrahlen.

 

(49) (X)

A kozmikus lét erejét érzem: 
Így szól a gondolat fényessége, 
Emlékezvén saját szellemének növekedésére 
A kozmikus éjszaka sötétjében, 
S bensejének reménysugarait szórva szét, 
Sürgeti a kozmikus hajnal közeledtét.  

(5) (E)

Im Lichte, das aus Geistestiefen 
Im Raume fruchtbar webend 
Der Götter Schaffen offenbart: 
In ihm erscheint der Seele Wesen 
Geweitet zu dem Weltensein 
Und auferstanden 
Aus enger Selbstheit Innenmacht.

(5) (E)

A szellemi mélységekből fakadó fényben, 
Melynek szövevénye a térben termékeny, 
S melyben az istenek tevékenysége megnyilatkozik: 
Benne a lélek valódi természete is megmutatkozik, 
Midőn saját lényének szűkössége 
A belső erők által támad új életre, 
S kitágul a kozmikus messzeségekbe.

(48) (W)

Im Lichte, das aus Weltenhöhen 
Der Seele machtvoll fließen will, 
Erscheine, lösend Seelenrätsel, 
Des Weltendenkens Sicherheit, 
Versammelnd seiner Strahlen Macht, 
Im Menschenherzen Liebe weckend.

(48) (W)

A fényben, mely a kozmikus magasságokból ered, 
S teljes erejével be akarja tölteni lelkemet, 
A kozmikus gondolkodás bizonyossága itt jelenjen meg,
Megfejtve a lelkem mélyén szunnyadó rejtélyeket, 
S gyűjtse össze sugarainak erejét, 
Így ébresztve fel szívem szeretetét.

(6) (F)

Es ist erstanden aus der Eigenheit
Mein Selbst und findet sich
Als Weltenoffenbarung
In Zeit- und Raumeskräften;
Die Welt, sie zeigt mir überall
Als göttlich Urbild
Des eignen Abbilds Wahrheit.

(6) (F)

Új életre kelve Énem
Feladja elkülönültségem,
S mint a mindenség megnyilatkozása
A téridő erőiben talál önmagára;
S mint egy isteni őskép
Tárul elém a világmindenség:
Saját képmásának valódisága.

(47) (V)

Es will erstehen aus dem Weltenschoße, 
Den Sinnenschein erquickend, Werdelust. 
Sie finde meines Denkens Kraft 
Gerüstet durch die Gotteskräfte, 
Die kräftig mir im Innern leben.

 

(47) (V)

A kozmosz öléből készülődő keletkezés vágya 
Pezsdítően hat az érzékek látszatvilágára. 
S e vágy találjon gondolkodási képességemre 
Olyan isteni erőkkel felfegyverkezve, 
Melyek erőteljesen működnek bennem.

(7) (G)

Mein Selbst, es drohet zu entfliehen, 
Vom Weltenlichte mächtig angezogen. 
Nun trete du mein Ahnen 
In deine Rechte kräftig ein, 
Ersetze mir des Denkens Macht, 
Das in der Sinne Schein 
Sich selbst verlieren will.

(7) (G)

Az a veszély fenyeget, hogy saját Énem 
Elillan a világ erősen vonzó fényességében. 
Most rajtad a sor, előérzetem, 
Hogy érvényesülj erőteljesen, 
S pótold gondolkodásom erejét, 
Mely az érzékek látszatvilágába’ 
Képes önmaga feladására.

(46) (U)

Die Welt, sie drohet zu betäuben 
Der Seele eingebor'ne Kraft; 
Nun trete du, Erinnerung, 
Aus Geistestiefen leuchtend auf 
Und stärke mir das Schauen, 
Das nur durch Willenskräfte 
Sich selbst erhalten kann.

(46) (U)

A világ zaja - ez a veszély fenyeget - 
Elnyomja veleszületett lelki erőimet. 
Merülj föl hát, emlékezet, 
A szellem mélyéről fényesen, 
Hogy látásom erősebb legyen, 
Mely csak az akaraterő 
Által megőrizhető.

(8) (H)

Es wächst der Sinne Macht
Im Bunde mit der Götter Schaffen,
Sie drückt des Denkens Kraft
Zur Traumes Dumpfheit mir herab.
Wenn göttlich Wesen
Sich meiner Seele einen will,
Muss menschlich Denken
Im Traumessein sich still bescheiden.

(8) (H)

Az istenek tevékenységéhez kötődve
Az érzékek hatalma is egyre erősebb,
S ez tompítja le az álomszerűségig
Gondolkodásom eddigi erőit.
Ahhoz, hogy egy istenség
Lelkemmel eggyé váljék,
Emberi gondolkodásom csendben
Az álomléttel kell megelégedjen.

(45) (T)

Es festigt sich Gedankenmacht 
Im Bunde mit der Geistgeburt, 
Sie hellt der Sinne dumpfe Reize 
Zur vollen Klarheit auf. 
Wenn Seelenfülle
Sich mit dem Weltenwerden einen will, 
Muss Sinnesoffenbarung 
Des Denkens Licht empfangen.

(45) (T)

A szellem megszületésének jegyében 
Gondolati erőink működnek serényen, 
S egyre világosabbá teszik 
Az érzékek tompa ingereit. 
Hogy a lélek gazdagságával egyesüljön
A kozmosz alakulófélben lévő világa, 
A gondolkodás fényétől kell megtermékenyüljön 
Az érzékek megnyilatkozása.

(9) (I)

Vergessend meine Willenseigenheit, 
Erfüllet Weltenwärme sommerkündend 
Mir Geist und Seelenwesen; 
Im Licht mich zu verlieren 
Gebietet mir das Geistesschauen, 
Und kraftvoll kündet Ahnung mir: 
Verliere dich, um dich zu finden.

(9) (I)

A nyár előhírnökeként a kozmosz melege 
Lényem lelki és szellemi részét tölti be, 
Saját akaratomról megfeledkezve. 
Hogy lényem belevesszen a fényességbe, 
Szellemi látásomnak ez a rendeltetése, 
S egy erőteljes sejtelem a tudtomra adja: 
Önmagadat elveszejtve találj önmagadra!

(44) (S)

Ergreifend neue Sinnesreize 
Erfüllet Seelenklarheit, 
Eingedenk vollzogner Geistgeburt, 
Verwirrend sprossend Weltenwerden 
Mit meines Denkens Schöpferwillen.

 

(44) (S)

Emlékezvén a szellemi születésre 
Gondolkodásom alkotóerejével 
Az érzékek új ingereit fogom fel, 
S a kuszán sarjadó világ fejlődése 
Megtelik lelkem fényességével.

(10) (K)

Zu sommerlichen Höhen
Erhebt der Sonne leuchtend Wesen sich; 
Es nimmt mein menschlich Fühlen 
In seine Raumesweiten mit. 
Erahnend regt im Innern sich 
Empfindung, dumpf mir kündend, 
Erkennen wirst du einst: 
Dich fühlte jetzt ein Gotteswesen.

(10) (K)

Nyári magaslatokra emelkedik
A Nap ragyogó lénye, 
És sugarai emberi érzésem magukkal viszik 
A kozmikus messzeségbe. 
Mozgolódik bennem egy homályos sejtelem, 
S alig kivehetően tudatja velem: 
Egyszer majd csak felismered: 
Egy isteni lény lépett most kapcsolatba veled.

(43) (R)

In winterlichen Tiefen
Erwärmt des Geistes wahres Sein;
Es gibt dem Weltenscheine
Durch Herzenskräfte Daseinsmächte;
Der Weltenkälte trotzt erstarkend
Das Seelenfeuer im Menscheninnern.

 

(43) (R)

Tél derekán
Csak a szellem melegít igazán;
Ő ad a kozmikus fénynek
A szív erői által létlehetőséget,
S a külvilág hidegével dacolva
Az emberben a lélek tüzét szítja.

(11) (L)

Es ist in dieser Sonnenstunde 
An dir, die weise Kunde zu erkennen: 
An Weltenschönheit hingegeben, 
In dir dich fühlend zu durchleben: 
Verlieren kann das Menschen-Ich 
Und finden sich im Welten-Ich.

(11) (L)

E napsütötte órában csak rajtad áll, 
Hogy felismerd a bölcs híradást, 
S átadva magad a világ szépségének, 
Önérzettel kell hogy eltöltsön téged: 
Elveszíthetem ugyan emberi Énem, 
De megtalálom majd a világ-Énben.

(42) (Q)

Es ist in diesem Winterdunkel
Die Offenbarung eigner Kraft
Der Seele starker Trieb,
In Finsternisse sie zu lenken
Und ahnend vorzufühlen,
Durch Herzenswärme, Sinnesoffenbarung.

(42) (Q)

Ebben a téli homályban
A léleknek erős vágya
Saját erejének kinyilvánítása:
Hogy e sötétségben is vezessen,
S hogy szíve melegével, sejtelmesen,
Még érzékei előtt mindent megérezzen.

(12) JOHANNI-STIMMUNG

Der Welten Schönheitsglanz, 
Er zwinget mich aus Seelentiefen 
Des Eigenlebens Götterkräfte 
Zum Weltenfluge zu entbinden; 
Mich selber zu verlassen, 
Vertrauend nur mich suchend 
In Weltenlicht und Weltenwärme.

(12) JÁNOS-NAPI HANGULAT

A világ szépséges ragyogása - 
Lelkem mélyéről - arra kényszerít, 
Késztessem kozmikus szárnyalásra 
Életem isteni képességeit: 
Hogy saját lényemet elhagyjam, 
S bizakodva keressem önmagam 
A kozmikus hő- és fényáradatban.

(41) (P)

Der Seele Schaffensmacht,
Sie strebet aus dem Herzensgrunde,
Im Menschenleben Götterkräfte
Zu rechtem Wirken zu entflammen,
Sich selber zu gestalten
In Menschenliebe und im Menschenwerke.

 

(41) (P)

A lélek alkotóerejének
A szív mélyéről fakadó törekvése,
Hogy az emberben isteni erőket keltve
Sarkallja őt az életben nemes cselekedetekre,
Hogy önmagát is formálva megjelenjen
Emberi művekben és ember-szeretetben.

(13) (M)

Und bin ich in den Sinneshöhen, 
So flammt in meinen Seelentiefen 
Aus Geistes Feuerwelten 
Der Götter Wahrheitswort: 
In Geistesgründen suche ahnend 
Dich geistverwandt zu finden.

(13) (M)

És szárnyalván érzéki magasságokban, 
Lelkem mélységeiben is fellobban, 
S az isteni igazság szava szól 
A szellem tüzének világából: 
Szellemi alapjaidhoz eljutva ismerd fel,
Hogy rokonságban állsz a szellemmel.

(40) (O)

Und bin ich in den Geistestiefen, 
Erfüllt in meinen Seelengründen 
Aus Herzens Liebewelten 
Der Eigenheiten leerer Wahn 
Sich mit des Weltenwortes Feuerkraft.

 

(40) (O)

S amit lelkem mélyén, 
Szellemi mélységeimben 
Üres káprázatként a magaménak hittem, 
Azt a szív világának szeretete tölti be: 
Tüzes erejével a kozmikus Ige.

SOMMER
(14) (N)

An Sinnesoffenbarung hingegeben 
Verlor ich Eigenwesens Trieb, 
Gedankentraum, er schien 
Betäubend mir das Selbst zu rauben, 
Doch weckend nahet schon 
Im Sinnenschein mir Weltendenken.

NYÁR
(14) (N)

Átadva magam az érzékek megnyilatkozásának, 
Elveszítettem azt, ami saját lényem hajtja, 
S már úgy tűnt, hogy a gondolkodás álma 
Kábulttá vált Énemet is magával ragadja. 
De ébresztőleg hatva rám az érzéki káprázatban 
A kozmikus gondolkodás is egyre közelebb van.


(39) (N)

An Geistesoffenbarung hingegeben
Gewinne ich des Weltenwesens Licht.
Gedankenkraft, sie wächst
Sich klärend mir mich selbst zu geben,
Und weckend löst sich mir
Aus Denkermacht das Selbstgefühl.


(39) (N)

Átadván magam a szellemi megnyilatkozásnak,
Feltárul előttem a kozmosz napvilága.
Gondolkodó erőm tisztul s egyre nő,
Hogy önmagamnak adjon át engem,
S kibontakozván gondolati erőm
Ébredjen fel az Én-érzés bennem.

(15) (O)

Ich fühle wie verzaubert
Im Weltenschein des Geistes Weben:
Es hat in Sinnesdumpfheit
Gehüllt mein Eigenwesen,
Zu schenken mir die Kraft:
Die, ohnmächtig sich selbst zu geben,
Mein Ich in seinen Schranken ist.

(15) (O)

Mint akit elvarázsoltak, megérzem
A szellem működését a kozmikus fényességben,
Mely az érzéketlenségbe
Burkolta saját lényem,
Hogy olyan erőt adjon nekem,
Mely önmagától adódni képtelen:
Saját behatárolt Énem.

(38) (M) WEIHE-NACHT-STIMMUNG

Ich fühle wie entzaubert
Das Geisteskind im Seelenschoß; 
Es hat in Herzenshelligkeit 
Gezeugt das heil'ge Weltenwort 
Der Hoffnung Himmelsfrucht, 
Die jubelnd wächst in Weltenfernen 
Aus meines Wesens Gottesgrund.

(38) (M) KARÁCSONYI (SZENT ÉJI) HANGULAT

Mint aki varázslatból ébred, úgy érzem
Lelkem ölén a szellem-gyermeket,
Aki a szív fényességében
Fogant a kozmikus Igétől, ami szent:
A remény mennyei magzata Ő,
Ki a kozmikus távolba örvendezve nő
Lényem isteni mélységéből.

(16) (P)

Zu bergen Geistgeschenk im Innern, 
Gebietet strenge mir mein Ahnen, 
Dass reifend Gottesgaben 
In Seelengründen fruchtend 
Der Selbstheit Früchte bringen.

 

(16) (P)

Hogy bensőmben maradjon rejtve a szellem adománya:
Megérzésem tőlem most szigorral ezt kívánja;
Hogy isteni adottságaim beérvén
Teremjenek lelkem mélyén
Gyümölcsöt saját Énem számára.

WINTER
(37) (L)

Zu tragen Geisteslicht in Weltenwinternacht 
Erstrebet selig meines Herzens Trieb, 
Dass leuchtend Seelenkeime 
In Weltengründen wurzeln, 
Und Gotteswort im Sinnesdunkel 
Verklärend alles Sein durchtönt.

TÉL
(37) (L)

Hogy a kozmikus téli éjszakába szellemi fényt vigyen, 
Erre törekszik szentül a szivem, 
Hogy a lélek csírái ragyogva 
Gyökerezzenek a világalapba, 
S az érzékek homályában az isteni Ige 
Szellemi fényével mindent töltsön be.

(17) (Q)

Es spricht das Weltenwort, 
Das ich durch Sinnestore 
In Seelengründe durfte führen: 
Erfülle deine Geistestiefen 
Mit meinen Weltenweiten, 
Zu finden einstens mich in dir.

(17) (Q)

Így szól a kozmikus Ige, 
Melyet érzékeim kapuin keresztülvive 
Vezethettem lelkem mélységeibe: 
Kozmikus távlataimmal töltsd be 
Szellemed mélységeit, hogy majdan 
Megtalálhass engem - önmagadban.

(36) (K)

In meines Wesens Tiefen spricht 
Zur Offenbarung drängend 
Geheimnisvoll das Weltenwort: 
Erfülle deiner Arbeit Ziele 
Mit meinem Geisteslichte, 
Zu opfern dich durch mich.

(36) (K)

Lelkem mélyéről előtörve 
Így nyilatkozik meg 
Titkon a kozmikus Ige: 
Munkádnak céljait töltsd be 
Szellemi fényemmel, hogy magad 
Rajtam keresztül áldozd fel.

(18) (R)

Kann ich die Seele weiten, 
Dass sie sich selbst verbindet 
Empfangnem Welten-Keimesworte? 
Ich ahne, dass ich Kraft muss finden, 
Die Seele würdig zu gestalten, 
Zum Geistes-Kleide sich zu bilden.

(18) (R)

Kitágíthatom-e annyira a lelkem, 
Hogy a kozmikus Igével egybekeljen, 
Melynek csíráját már magába fogadta? 
Úgy sejtem, hogy új erőre kapva 
Lelkemet méltóvá kell tennem arra, 
Hogy önmagát a szellem ruhájává szabja.

(35) (I)

Kann ich das Sein erkennen, 
Dass es sich wiederfindet 
Im Seelenschaffensdrange? 
Ich fühle, dass mir Macht verlieh'n, 
Das eigne Selbst dem Weltenselbst 
Als Glied bescheiden einzuleben.

(35) (I)

Megismerhetem-e annyira a létet, 
Hogy önmagát lássa viszont 
Lelkem alkotó törekvésében? 
Úgy érzem, elég erőt kaptam, 
Hogy saját lényem szerényen 
Vegyen részt a kozmosz életében.

(19) (S)

Geheimnisvoll das Neu-Empfang'ne 
Mit der Erinn'rung zu umschliessen, 
Sei meines Strebens weitrer Sinn: 
Er soll erstarkend Eigenkräfte 
In meinem Innern wecken 
Und werdend mich mir selber geben.

(19) (S)

Hogy emlékezetemmel titkon megragadjam, 
Amit most újonnan magamba fogadtam, 
S további törekvésem célja az legyen, 
Hogy új erőre kapva ébresszen 
Saját belső erőket lelkemben, 
S létrejőve adjon át önmagamnak engem.

(34) (H)

Geheimnisvoll das Alt-Bewahrte
Mit neu erstandnem Eigensein
Im Innern sich belebend fühlen:
Es soll erweckend Weltenkräfte
In meines Lebens Aussenwerk ergiessen
Und werdend mich ins Dasein prägen.

(34) (H)

Újonnan feltámadt Én-érzésemmel
Bennem titokzatos módon életre kel,
Amit oly régóta őrzök bensőmben: éltetőleg
Ez öntsön életem műveibe kozmikus erőket,
Melyekkel a világban külsőleg
Nyomot hagyok, ha létrejőnek.

(20) (T)

So fühl ich erst mein Sein,
Das fern vom Welten-Dasein
In sich, sich selbst erlöschen
Und bauend nur auf eignem Grunde
In sich, sich selbst ertöten müsste.

(20) (T)

Csak most érzem, hogy saját létem
A kozmikus létezéstől eltávolodva
Magára maradna, önmagát kioltva,
S ha csak olyan alapokra építene, ami saját,
Akkor voltaképpen meg kellene ölnie magát.

(33) (G)

So fühl ich erst die Welt,
Die ausser meiner Seele Miterleben 
An sich nur frostig leeres Leben 
Und ohne Macht sich offenbarend, 
In Seelen sich von neuem schaffend, 
In sich den Tod nur finden könnte.

(33) (G)

Csak most érzem, hogy a világban,
Ha a lelkem nem élne együtt vele, 
Az élet csak fagyos űr volna önmagában, 
S ha a világ nem nyilatkozhatna meg 
A lelkekben önmagát újrateremtve, 
Önmagában csak a halálra lelhetne.

(21) (U)

Ich fühle fruchtend fremde Macht
Sich stärkend mir mich selbst verleihn, 
Den Keim empfind ich reifend 
Und Ahnung lichtvoll weben 
Im Innern an der Selbstheit Macht.

(21) (U)

Érzem, hogy egy külső termékenyítő erő
Megerősödve ad át önmagamnak engem, 
S érzem, hogy a csíra érlelődik, 
És a sejtelem fénnyel telítve szövődik 
Saját Énem erőihez bennem.

(32) (F)

Ich fühle fruchtend eigne Kraft
Sich stärkend mich der Welt verleihn; 
Mein Eigenwesen fühl ich kraftend 
Zur Klarheit sich zu wenden 
Im Lebensschicksalsweben.

(32) (F)

Termékeny erőim növekedése
Átad engem a világnak, úgy érzem. 
S új erőre kapva lényem
A fényesség felé fordul, érzem, 
A sors hálójának szövevényében.

(22) (V)

Das Licht aus Weltenweiten, 
Im Innern lebt es kräftig fort: 
Es wird zum Seelenlichte 
Und leuchtet in die Geistestiefen, 
Um Früchte zu entbinden, 
Die Menschenselbst aus Weltenselbst 
Im Zeitenlaufe reifen lassen.

(22) (V)

A kozmikus messzeségekből fakadó napvilág 
Nagy erővel bennünk él tovább: 
A lélek belső fényévé válik, 
És szellemi mélységekbe világít, 
Hogy hozzon olyan gyümölcsöket, 
Melyek a kozmikus Énből idővel
Emberi Énné érlelődnek.

(31) (E)

Das Licht aus Geistestiefen,
Nach aussen strebt es sonnenhaft:
Es wird zur Lebenswillenskraft
Und leuchtet in der Sinne Dumpfheit,
Um Kräfte zu entbinden,
Die Schaffensmächte aus Seelentrieben
Im Menschenwerke reifen lassen.

(31) (E)

A szellem mélységeiből a fény
Sugárzó Napként tör kifelé:
Az élet akaraterejévé válik,
S az érzékek tompaságában világít,
Hogy olyan erőket szabadítson fel, melyekkel,
A lélek törekvései az ember műveiben
Kiforrott alkotóerővé válnak.

(23) (W)

Es dämpfet herbstlich sich 
Der Sinne Reizesstreben; 
In Lichtesoffenbarung mischen 
Der Nebel dumpfe Schleier sich. 
Ich selber schau in Raumesweiten 
Des Herbstes Winterschlaf. 
Der Sommer hat an mich 
Sich selber hingegeben.

(23) (W)

Ím, ősziesre fordul 
Az érzékek ingerlő törekvése. 
A fény megnyilatkozásába 
Belevegyül a komor ködök fátyla. 
S én a távoli térségben 
Az ősz téli álmát nézem. 
A nyár teljesen 
Átadta önmagát nekem.

(30) (D)

Es spriessen mir im Seelensonnenlicht 
Des Denkens reife Früchte, 
In Selbstbewusstseins Sicherheit 
Verwandelt alles Fühlen sich. 
Empfinden kann ich freudevoll 
Des Herbstes Geisterwachen: 
Der Winter wird in mir 
Den Seelensommer wecken.

(30) (D)

A lélek napfényében kifakadnak bennem 
A gondolkodás hamvas rügyei; 
Minden sejtésem az Én-tudat 
Bizonyosságává válik. 
Örömmel telve érzékelem 
A szellem őszi ébredését: 
A tél kelti majd fel bennem 
A lélek nyarát.

(24) (X)

Sich selbst erschaffend stets,
Wird Seelensein sich selbst gewahr; 
Der Weltengeist, er strebet fort 
In Selbsterkenntnis neu belebt 
Und schafft aus Seelenfinsternis 
Des Selbstsinns Willensfrucht.

(24) (X)

Önmagát állandóan újrateremtve
A lélek felismeri önmagát, 
S a világszellem működik tovább 
Az önismeretben újra megelevenedve, 
S így az Én-érzék akarati gyümölcse 
A lélek sötétjéből lesz megteremtve.

(29) (C)

Sich selbst des Denkens Leuchten
Im Innern kraftvoll zu entfachen,
Erlebtes sinnvoll deutend
Aus Weltengeistes Kräftequell,
Ist mir nun Sommererbe,
Ist Herbstesruhe und auch Winterhoffnung.

(29) (C)

Hogy gondolkodásom tüzes sugarát
Bensőmben erőteljesen magam szítsam fel,
S a kozmikus szellem erejéből fakadó
Bölcsességgel értelmezzem élményeim:
Számomra ez a nyár öröksége,
Az ősz nyugalma és a tél reménye.

(25) (Y)

Ich darf nun mir gehören
Und leuchtend breiten Innenlicht 
In Raumes- und in Zeitenfinsternis. 
Zum Schlafe drängt natürlich Wesen, 
Der Seele Tiefen sollen wachen 
Und wachend tragen Sonnengluten 
In kalte Winterfluten.

(25) (Y)

Csak most tagozódhat belém Énem,
S ragyogva árasztja belső fényem 
A tér s az idő sötétségében. 
Természeti lényem aludni késztet, 
De lelkem mélysége csak most ébred, 
Hogy a Nap izzó parazsát virrasztva 
Vigye a jeges téli áradatba.

(28) (B)

Ich kann im Innern neu belebt 
Erfühlen eignen Wesens Weiten 
Und krafterfüllt Gedankenstrahlen 
Aus Seelensonnenmacht 
Den Lebensrätseln lösend spenden, 
Erfüllung manchem Wunsche leihen, 
Dem Hoffnung schon die Schwingen lähmte.

(28) (B)

Bensőmben új életre kelve 
Átérzem saját lényem távlatait; 
S lelkem ragyogó Nap-erőiből fakadó 
Gondolataim sugarát erőteljesen 
Az élet megfejtendő rejtélyeinek szentelem, 
S néhány vágyam beteljesül 
Szárnyaszegett reményeim közül.


(26) (Z) MICHAELI-STIMMUNG

Natur, dein mütterliches Sein,
Ich trage es in meinem Willenswesen; 
Und meines Willens Feuermacht, 
Sie stählet meines Geistes Triebe, 
Dass sie gebären Selbstgefühl 
Zu tragen mich in mir.


(26) (Z) MICHAEL-NAPI HANGULAT

Természet, anyai létedet
Akarati lényemben hordozom; 
S akaratom tüzének ereje 
Megacélozza szellemi törekvéseim, 
Hogy olyan Én-érzést szüljenek bennem, 
Mellyel magamban hordozhatom önmagam.

HERBST
(27) (A)

In meines Wesens Tiefen dringen: 
Erregt ein ahnungsvolles Sehnen, 
Dass ich mich selbstbetrachtend finde, 
Als Sommersonnengabe, die als Keim 
In Herbstesstimmung wärmend lebt 
Als meiner Seele Kräftetrieb.

ŐSZ
(27) (A)

Egy sejtelmes vágy arra késztet, 
Hogy lényem mélyére hatoljak, 
Hogy Énemet szemlélve találjam meg önmagam, 
Mely a nyári Nap adományaként úgy él, 
Mint melengető csíra, hogy az őszi hangulatban is 
Ösztönözze lelki erőimet.

    Aus dem Deutschen von

   (Magyar nyelvre átültette)
 
     Korcsog Balázs

   

  (Michaeli 2007 - Michaeli 2008)
 
      (2007. Michael-nap - 2008. Michael-nap)
Utolsó frissítés ( 2017. december 25. )
 
< Előző   Következő >