Száz éve jelent meg (Vor hundert Jahren erschien die letzte Nummer der Zeitschrift Luzifer-Gnosis) |
2008. április 23. | |
A Lucifer-Gnózis utolsó száma
A folyóirat a Lucifer és a Gnózis című folyóiratok összeolvadásából keletkezett. Rudolf Steiner a lappal kapcsolatban a következőket írja önéletírásában: „Mindjárt a Teozófiai Társaság német tagozatának megalapításakor [1902-ben] szükségesnek láttam, hogy saját folyóiratunk legyen. Ezért [1903-tól] Marie von Sivers és én egy havonta megjelenő folyóiratot adtunk ki Lucifer címmel. Ez a név természetesen nem hozható semmiféle összefüggésbe azzal a szellemi hatalommal, akit később Lucifernek, Ahriman ellenpólusának neveztem. - A név egyszerűen »fényhozó«-t [»fényhordozó«-t] jelentett.” (GA 28) „Lucifer nem az az ördög, aki a haldokló Faustot a pokolba vezeti. Ő mindazoknak az ébresztője, akik hisznek a kozmikus bölcsességben, és az isteni bölcsesség aranyává akarják változtatni a világot. Lucifer bátran akar Kopernikusz és Galilei, Darwin és Haeckel szemébe nézni, és nem óhajtja lesütni a szemét, amikor a bölcsek a lélek hazájáról papolnak” - írja Rudolf Steiner a lap nevének magyarázataként az első szám nyitócikkében (GA 34). „A Lucifer legnagyobb részét én írtam. (…) És mindaz, amit ma az antropozófia jelent, az valójában abból nőtt ki, amit ebbe a lapba írtam. (…) A Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? [a Wie erlangt man] is itt jelent meg először folytatásokban, ugyanígy Az Akasha-krónikából címmel megjelent tanulmányok is, amelyekkel az antropozófiai kozmológia alapjait raktam le. Ezekből nőtt ki az antropozófiai mozgalom” (…), és „Marie von Sivers volt az, aki mindezt lehetővé tette, és nemcsak azzal, hogy komoly anyagi áldozatot hozott, hanem azáltal is, hogy egész munkaerejét is az antropozófiának szentelte. A lap nemsokára nagyobb terjedelemben jelent meg, mert egy Rappaport nevű bécsi úr, aki Gnózis címmel egy folyóiratot adott ki, azt az ajánlatot tette, hogy egyesítsük a két lapot. Ezért ettől kezdve [1904-től] Lucifer-Gnózis címmel jelent meg a folyóirat. (…) Eleinte igyekeztem a lap szerkesztését előadói tevékenységem mellett is ellátni. A számok azonban nem tudtak kellő időben megjelenni, néha hónapokat is késtek. (…) És így az a sajátos helyzet állt elő, hogy egy folyóirat (…) éppen szerkesztőjének túlterheltsége miatt nem tudott többé megjelenni.” (GA 28) Már a korábbi számok is csak akadozva, nagy időközönként jelentek meg, Rudolf Steinernek mégis az volt a szándéka, hogy továbbra is kiadja és megjelenteti a lapot, ezért a következő szavakkal fordul az olvasókhoz: „Reményeink szerint sohasem lesz megint akkora szünet lapunk megjelenésében, mint amekkora az előző és a mostani számunk között volt.” Rudolf Steiner reményei és szándékai ellenére az 1908 májusában megjelenő szám bizonyul a lap utolsó számának: „A folyóirat egyetlen szerzőjének és egyedüli szerkesztőjének túlterheltsége miatt 1908 májusában jelenik meg a Lucifer-Gnózis utolsó száma.” (Christoph Lindenberg) Mintegy a folyóirat megszűnésének, illetve abbamaradásának ellensúlyozására, kimondottan Rudolf Steiner írásainak és előadásainak megjelentetése céljából hozza létre Marie von Sivers - Johanna Mücke közreműködésével - 1908 július-augusztusában a Filozófiai-Antropozófiai Kiadó elődjét, a Filozófiai-Teozófiai Kiadót, ahol a Lucifer-Gnózis-beli fejezetenkénti megjelenése után, 1909-ben immár könyv alakban is napvilágot lát a korszerű megismerési út leírását tartalmazó Wie erlangt man.
|
|
Utolsó frissítés ( 2008. október 05. ) |
< Előző | Következő > |
---|