Belső horizont

Peter Selg Rainer Maria Rilke és Franz Kafka (Életút, betegség és sors a 20. században) című könyvéről

Peter Selg a 20. század két jelentős írójának testi, lelki és szellemi problematikájába nyújt olvasmányos bevezetést. Könyvének alapvető törekvése, hogy kidolgozza, miként viszonyult Rilke és Kafka a maga betegségeihez (a tudati lélek magatartásáról és betegségekhez való viszonyáról is beszélhetnénk), és hogy elhelyezze őket a modernségnek a betegségről és egészségről szóló diskurzusába. 

A sors által rájuk mért betegséget, Rilke esetében a leukémiát, Kafkánál pedig a tüdőbajt, illetve korai halálukat [Rilke 51, Kafka 41 éves korában halt meg] egyfajta élet-beavatásként is felfoghatjuk: az individualitás ebben a testben olyasvalamin megy keresztül, aminek pozitív szellemi értelme csupán egy későbbi földi élet során mutatkozik majd meg. Mindkét költő egy felette álló hatalom „eljárásának” tekintette a szervei kóros tünetekben megnyilvánuló beszédét, és mindketten szkeptikusan álltak szemben a hivatalos orvostudománnyal, bár tudatosan egyikük sem foglalkozott az akkoriban születő antropozófiai orvoslással. Rilke eljut addig a pontig, hogy azt írja: „saját halált” akar, nem pedig azt a halált, amit az orvosok írnak elő neki.

Peter Selg ugyanakkor egy ellentétre is rámutat kettejük között: fő hajlamukat tekintve Rilke kórtörténetét a luciferi elemmel való küzdelemként, Kafka kórtörténetét pedig az ahrimani elemmel való küzdelemként is felfoghatjuk. És ha meggondoljuk, hogy Kafka halálának éve (1924) és Rilke halálának éve (1926) mintegy közrefogja Rudolf Steiner halálának évét (1925), akkor ez arra ösztönözhet bennünket, hogy próbáljuk megfejteni a sorsnak ezt a titkosírását.

Paula Modersohn-Becker 1906-ban készült Rilke-portréja

Franz Kafka 1906-ban